[ TARTALOM ]
A magyar munkások a századforduló táján tettek kísérletet arra, hogy létrehozzák saját sportegyesületüket. 1903-ban alakult a Typographia, a nyomdászok sportegylete. Bál alapszabályait a hatóságok csak kétesztendős huzavona után hagyták jóvá, 1906-ban megkezdte működését a Munkás Testedző Egyesület is. Nem kaptak pályát, és csak néha-néha tudtak gyakorolni egy-egy iskolai tornateremben. De innen is kitiltották őket. S amikor valaki a Városházán emelt szót az érdekükben, ezt a választ kapta: az iskolaigazgatók nem kötelesek eltűrni, hogy ugyanazokon a tornaszereken, amelyeken este munkások tornáznak, reggel iskolás gyermekek tornázzanak...
Az MTE sportolói vasárnaponként a gödi Duna-parton találkoztak. Itt volt a híres fecskefészek, amelyet már az első világháború előtt is felkerestek a munkássportolók. Ezt a gödi partrészt azért hívták fecskefészeknek, mert meredek partjában igen sok fecske tanyázott.
Eleinte, az 1920-as évek elején csak illegálisan, hivatalos engedély nélkül jártak ki ide a munkássportolók. Később azonban, amikor a húszas évek második felében a helyi hatóságok zaklatni kezdték őket, elhatározták, hogy megveszik a területet, és sporttelepet létesítenek rajta. Az MTE sportolói gyűjtést indítottak egymás között, és két kezük munkájával felépítették a gödi telepet.
Hogyan zajlott itt az élet? Mit sportoltak, hogyan szórakoztak?
Vasárnap reggel, nyolc-kilenc óra tájban már sok százan gyülekeztek össze. Az egyik pályán fiúk-lányok kézilabdáztak. Ezt a játékot a munkássportolók honosították meg Magyarországon. Másutt a tornászok készülődtek. Különösen gúlagyakorlataik keltettek nagy érdeklődést. Az emberi testekből épített élő piramis a munkástornászok sajátos gyakorlata volt, amely az összefogásban rejlő erőt példázta. Délután és estefelé kézilabda-mérkőzések, atlétikai és úszóversenyek folytak, hol a "Gödi Bajnok", hol meg a "Munkásbajnok" büszke címéért.
[ TARTALOM ]
1822-ben gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós Angliába utaztak, hogy tapasztalatokat szerezzenek, és azokat itthon is hasznosítsák. Ekkor találkozott a két sportérdeklődésű férfi a noble art of selfdefense-szel, az önvédelem nemes művészetével, vagyis a boksszal... Széchenyi hazatérvén tanulmányt írt az ökölvívásról Önismeret című könyvében; barátja, Wesselényi Miklós, a későbbi árvízi hős viszont kedvet kapott magához a sporthoz is. Naplójából idézünk:
"London, 1822. július 2-án ismerkedtem meg a híres bokszoló Jacksonnal a Clarendon Hotelben, s Széchenyivel az ő társaságában ebédeltem. A legjobban nőtt s leghatalmasabb inú ember, akit valaha láttam. Mellénél nagyobb körméretű nálam, a karja is kevéssel vastagabb s keményebb az enyémnél, a combjai, főként a lábikrái hasonlíthatatlanul erősebbek, hasa éppen nincs és karcsú. Július 17-én első leckémet vevém Jacksontól bokszolásból... A bokszolás a legerősebb mozgás és a legjobb is, mert a test minden része mozgásba jön, s mind a két kéz dolgozik... A lélegzet is nagy próbára lesz téve e gyakorlattal... Augusztus 10-én Jacksonnal utoljára bokszoltam, és elbúcsúzék tőle. Kevés ember van, kit jobban szeretnék, mint őt..."
Ezek után, bármilyen különösen hangozzék is, ki kell mondanunk, hogy az első magyar ökölvívó a reformellenzék egyik vezére, Széchenyi István barátja, később ellenfele, a magyar publicisztika mestere és a liberális nemzetiségi politika elveinek összefoglalója: Wesselényi Miklós volt...
[ TARTALOM ]
Pingpong... Úgy hangzik, mint egy kínai szó. Vajon az is? Hiszen a kínaiak jól játsszak ezt a sportot.
Manapság nálunk asztalitenisz néven ismeretes. A pingpong elnevezés szó szerinti átvétel az angolból, újabb keletű magyarított alakja pedig a table tennis = asztalitenisz tükörfordítása. Az oxfordi nagyszótár az 1900. évet adja a kötőjellel írott ping-pong szó első előfordulási adataként. E megnevezés hangutánzó eredetű, játszi ikerítésű fantázianév.
Tehát nem kínai szó? Nem. Alighanem a játék feltalálójának, James Gibbs sportembernek a leleménye, aki az ekkor még fakeretre feszített pergamenlapú ütőnek a celluloid labda megütésekor keletkezett hangját az angol nyelvben régóta meglevő ping hangutánzó szóval jelölte. A második tag, a pong elem is hangutánzó szó az angolban, a csattanó ütés hangjáé.
[ TARTALOM ]
Hogy a kérdésre választ adhassunk, ismét vissza kell térnünk a klasszikus ókorba, a görög világba. A spártai és az athéni nevelés egyik igen fontos része volt a gimnasztika, mely állami felügyelet alatt folyt az e célra létesített iskolákban, a palaisztrában és a gümnaszionban. Spártában a nők is végeztek gimnasztikát.
Miből állott a görög gyermekek testnevelése? A két legfontosabb testgyakorlat a futás és a birkózás volt. Emellett szerepelt még a távolugrás ólomlendítőkkel, célba- és távoldobás gerellyel és az ökölvívás. A testgyakorlat végeztével fürdő várt a fiatalokra. Az úszást is rendszeresen gyakorolták, fontosnak tartották, hogy mindenki tudjon úszni. Erre vall gyakran használt mondásuk: "Se úszni, se olvasni nem tud."
A görög nevelés tehát igen korán felismerte a testnevelés fontosságát. Magyarországon a 17. században vonult be a sport az iskolába. Kezdeményezője Comenius Ámos János (J. A. Komensky), a világjelentőségű cseh pedagógus volt. Comeniust Lorántffy Zsuzsanna hívta meg a sárospataki kollégium újjászervezésére. 1650-től 1654-ig működött itt. Ekkor írta Fortius Redivius, a sárospataki iskola buzgó gondozóihoz a restség elkergetéséről c. munkáját. Kifejti ebben, hogy a tanulásban elfáradt szellemet leginkább a futás, ugrás, dobás, birkózás és főleg a labdázás üdíti fel. Az iskolai testnevelés kezdeményezője, a nagy cseh nevelő e szavakkal fejezi be munkáját: "Űzzétek ki a tunyaságot az iskolából! Nektek adom, nektek mondom, nektek ajánlom ezt a könyvemet, szeretett magyarjaim! Legyetek egészségesek és virgoncak! Egymást kölcsönösen buzdítsátok a serénységre és űzzétek ki magatokból a renyheséget! Mert felkelőben van a ti napotok! Sol enim vester oritur!"
[ TARTALOM ]
Mint az az ősskandináv Frithiof-mondából kitűnik, a korcsolyát a vikingek már 700 esztendővel ezelőtt ismerték. Sőt hozzátehetjük azt is, hogy a korcsolya még korábban, már az őskorban is használatos volt. A közép- és észak-európai cölöpépítmények leletei között számos csontkorcsolya maradt ránk. Ez egyszerű marhacsontdarab, amit szíjakkal erősítettek a lábhoz.
És a mai acélkorcsolya kinek a találmánya?
Éppúgy nem tudjuk, mint azt, hogy ki találta fel a csontkorcsolyát. Egy bizonyos: az acél élű korcsolya Hollandiából került hazánkba. Talán a 17. században, a Hollandiát járt magyar diákok közvetítésével. Kezdetben persze ez igen egyszerű szerkezet volt. Sima falap, melybe egy vasélt vertek hosszában. A 19. században azután kialakult a ma is használatos korcsolyák valamennyi formája, fajtája. Sikerük oly nagy lett, hogy valóságos korcsolyaláz fogta el Európát. Korcsolyázott a német költő Klopstock és Goethe, de korcsolyázott a magyar reformkor nagy alakja, minden sportág igaz barátja: Széchenyi István is. Budapesten egyre-másra nyíltak a jégpályák, virultak a jégünnepélyek, és a korcsolyázás mind népszerűbbé vált. A városligeti jégpálya első korcsolyázó hölgyei között ott voltak Eötvös József lányai.
[ TARTALOM ]
A jég hátán általában az ifjúság szokott megélni és - korcsolyázni. Eltekintve Mátyás királlyá választásától, mely alkalommal a Duna jegén, Szilágyi Mihály vezetésével, néhány korosabb nemesúr is tartózkodott. Persze, az ifjúság itt is jelen volt. Feltehetően csontkorcsolyával, irongával a lábán és vidám szívvel fújta az első "pesti dalt": "Mátyást mostan választotta mindez ország királyságra..." Némi szelíd erőszakkal tehát a 15. századba helyezhetjük az első "jégzenét". De ne kereskedjünk ilyen távoli múltban!
A pest-budai jégzenék okmányszerűen hiteles születési helye a Városliget. A Pesti, később Budapesti Korcsolyázó Egylet 1869-ben alakult. A városi tanács ingyen "adta" a tó természetes jegét. A melegedőhelyiséget Rudolf trónörökös személyesen nyitotta meg. Ettől kezdve fesztelen jókedv és vidámság uralkodott a jégen. Idézzük a dicső előidők krónikáját: "Hogy az egyleti élet minél változatosabb legyen, a hölgyek délutánonként uzsonnákat rendeztek. Zeneszóban sem volt hiány. Andrássy Manóné grófnő egy kintornát bocsátott rendelkezésre. Arra azonban már nemigen futotta, hogy forgatására embert is alkalmazzanak, így hát a választmányi tagok és a vállalkozó ifjak hajtogatták felváltva a sípládát."
Ez az unalmas, de felmelegedésre kiválóan alkalmas feladat csakhamar kapós tisztség lett. A kintorna volt tehát a szerény és hangulatos kezdet, de a fejlődés nem állt meg itt. A nyitás után alig múlt el néhány hét, s máris messze hangzó katonazenét hallhattak a Városligetbe látogatók. "Micsoda nagy esemény volt, amikor a katonabanda hangjai a liget csendjében először felharsogtak" - így lelkesedik az egylet historikusa. Állítását azzal is bizonyítja, hogy hamarosan gondoskodás történt: miszerint a katonazenészek fedél alatt muzsikáljanak. S a zene egyre hangosabban, egyre több igénnyel zengett. 1781 januárjában Pestre érkezett Jackson Haines, a műkorcsolyázás amerikai atyamestere. A korabeli lapok írják: "A látottakon okulva és tapasztalva, a korcsolyázás körében hamarosan tért hódítottak a különféle táncok, s a jégpálya - táncteremmé alakult át. Egyik a másikát tanította a keringőre, francia négyesre. Ezt táncolták a legnagyobb előszeretettel..." - 1871-ben...
Több mint 100 esztendővel ezután is változatlanul zeng a muzsika a jégpályákon, a kintornát és a katonazenét "leváltották", s a francia négyes melódiáira a legöregebb korcsolyázók sem emlékeznek. A "lázas ifjúkor" más dallamokra csúszkál, kering a jég hátán.
[ TARTALOM ]
A sí első komoly tárgyalását a Herkules című sportújság 1884. évi kötetében találjuk. A cikk címe: A hócipők.
Persze, ma egészen mást értünk hócipőn. Akkor nyilván a sílécet mondták így. A németek jégcipőnek nevezik, a norvégok - sínek... "Norvégiában parasztok és városiak, ifjak és öregek egyaránt művelik, még síversenyeket is rendeznek! Hazánkban e sport teljesen ismeretlen, pedig az alkalom megvolna űzéséhez..."
Az első magyar híradás a sísportról tehát 1884-ből való. A gyakorlati sportolás 1892 telén indult meg. A korabeli tudósító így ír az eseményről: "Földvári Tibor és Ehrlich János megkezdték a svéd hócipő-korcsolyázást, majd egy öl hosszú, keskeny facipőkkel a Gellérthegy nyugati és az óbudai hegyek alkalmas lejtőin száguldozván lefelé. Ehrlich a legutóbbi hóvihar alatt az Andrássy úton is végigsiklott."
Az első magyar szakkönyvet a síről a kiváló magyar ornitológus, Chernel István írta. A lábszánkózás kézikönyve 1896-ben jelent meg. Chernel 1891 nyarán Norvégia északi részén tartózkodott madártani kutatások céljából, figyelmét azonban a népélet is lekötötte. Ekkor ismerkedett meg a sível. Mindjárt maga is megbarátkozott vele. Első mestere egy Ole Ravna nevű lapp ember volt, egyike ama hat sarkvidéki utazónak, akik Fridtjof Nansen vezetésével Grönlandban jártak. Chernel hazatérvén, Kőszegen kezdte el művelni, amint vallja: ezt a "testet-lelket izmosító férfias mulatságot".
[ TARTALOM ]
A tenisz őse a 13. és 14. században tűnik fel. Az olasz eredetű palla és a francia jeu de paume a 14. században már olyan népszerű, hogy 1369-ben be kellett tiltani, mert állítólag túlzásba vitték. Bölcs Károly francia király tiltó ediktuma után 50 esztendővel azonban vígan játsszák a tripot-t, a paume jogutódját. A tenyérrel, majd később ütőkkel kötélen, hálón átjuttatott labda sokféle, de egymással mindig rokon játék formájában jelenik meg a 17. századig, a felvirágzás koráig. Ez időben királyok mérkőzéseiről és kincstárilag fizetett trénerekről is olvashatunk. Franciaországban és Angliában a legnépszerűbb. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a régi tenisz, tehát a Shakespeare Sok hűhójának tenisze nem azonos a mai lawn tennissel! Ezt az ősi játékot kizárólag zárt helyen űzték, a szőrrel, azaz szakállszőrrel töltött labdát pedig a falnak is neki lehetett ütni. Csak 1874-ben vitték ki a szabadba, s azóta viseli a lawn tennis nevet.
Több mint 100 éve, 1877. július 9-én rendezték először e játék világszerte legismertebb versenyét, a wimbledoni bajnokságot.
[ TARTALOM ]
A japán hagyomány 2500 esztendős "művészetnek" tartja, a tárgyilagos kutatás viszont Kínában keresi gyökereit. Állítólag egy Csin Ken-ping nevű kínai tanította meg fogásaira a tokiói lézengő rittereket, a roninokat. Egy másik legenda szerint Akyama Shirobei japán orvos importálta a "lágy művészetet", a dzsiu-dzsicut a felkelő nap országába.
Ezeknél a mendemondáknál bizonyosabb az, hogy a múlt század második felében bizonyos Jigoro Kano Bungakuski vált Japánban e nemzeti sport apostolává. Ő adta a dzsiu-dzsicunak a dzsudo elnevezést, amellyel azt kívánta jelölni, hogy az önvédelem "lágy művészetének" valláserkölcsi tartalmat is tulajdonít.
[ TARTALOM ]
Földes Éva A sport történetéből című munkájában olvassuk: "Már az ősi Egyiptomban is részt vettek az asszonyok és a lányok bizonyos testgyakorlatokban. Rendszeresen és elsőként azonban Kréta szigetének asszonyai sportoltak. A sziget lakói főleg hajózással foglalkoztak, így a férfiak gyakran voltak távol hosszú időre otthonaikból. Ilyenkor az asszonyokra maradt az élet minden gondja-baja. Ehhez pedig fejlett testi erőre volt szükségük. Ezért Krétán az asszonyok ugyanolyan kemény, testedző nevelésben részesültek, mint a férfiak, és rendszeresen végeztek testgyakorlatokat. Tehát a tornaruha, a sportruha Kréta szigetén született. A krétai nők igen szépen öltözködtek. Magas nyakú, hímzett szalagos, csipkefodros ruhákat viseltek és hozzá magas sarkú cipőt. Testgyakorlataikhoz azonban különleges öltözéket készítettek maguknak: lapos lábbelit, rövid szoknyát és kivágott ingvállat."
[ TARTALOM ]
A sakkjáték Indiában született, pontosan meg nem határozható időben. Itt csaturanga néven játszották és a lovat, az elefántot és a gyalogokat használták figurául. Indiából Perzsiába került át a játék, a 6. században. A perzsáktól az arabok és a törökök vették át a sakkot és ők terjesztették el Európában. Feljegyezték, hogy I. Mohamed szultán 1408-ban élő sakkjátékot rendezett, melyben a kiütött figurákat jelképező rabszolgákat le is fejezték...
Sokáig azt hitték, hogy a törökök hozták be a játékot Magyarországra. Tévedés. Hazánkban a sakkjáték legrégibb nyomát 1335-ben, Róbert Károly idejében találjuk. Az első név szerint is ismert magyar sakkozó nő volt, mégpedig Aragóniai Beatrix, Mátyás király felesége. A neves sakkjátékosok sorába tartozott - természetesen a "hivatásos" sakkozók mellett - Benyovszky Móric, Széchenyi István, Erkel Ferenc, Nagy Lajos író és még sok kitűnő hazánkfia.
[ TARTALOM ]
Manapság már csak néhány társasjáték tartozéka a kocka, néhány évszázaddal ezelőtt tiltott, de buzgón űzött szerencsejáték volt - de hogy kezdődött?
Csaknem ötezer évvel ezelőtt már a maihoz egészen hasonló kockát használtak Mezopotámiában és Indiában, de nem profán játékra, hanem a jövendő megtudakolására, jóslására. A véletlen mögött az eseményeket irányító istenek, szellemek kezét látták, s a kockadobásokból jóslatokat olvastak ki a köz- és magánélet számos fontos mozzanatánál. Jóskockával jövendölték meg az év sorsát sok évkezdő rítusban; ez a sok ezer éves jósgyakorlat szinte napjainkig élt Tibetben, ahol újévkor a Dalai lámát helyettesítő szerzetes, a jalno, kockát vet a "bűnbakokkal". Ha a jalno győz, az év szerencsés lesz, ha a bűnbakok: szerencsétlen. Ámde így túlságosan nagy lett volna a szó szoros értelmében vett kockázat, így hát a jalno olyan kockával játszott, amelyen csupa hatosok voltak, míg a bűnbakokén csupa egyesek. Ami biztos, az biztos...
A görögöknél, rómaiaknál kedvelt szerencsejáték volt már a kocka, vagy a kockaként használt asztragalosz, juh- vagy kecskelábcsont, de az ősi jóspraktika emléke sem homályosodott el teljesen. Tiberius császár arany kockával kérdezi meg a jövendőt egy vállalkozása előtt, s amikor Július Caesar élete legnagyobb és legkockázatosabb lépésénél azt a megjegyzést tette, hogy a kocka el van vetve - alea iacta est! - szó szerint értette, amit mondott.
A középkorban is használták meg jóslásra a kockát, mégis elsősorban mint szerencsejátékot ítélik el a papok a szószékről. 1452-ben Nürnbergben egy bűnbánati prédikáció nyomán a nép 40 ezer kockát és egész halom kártyát rakott a máglyára. A zsoldos katonák, landsknechtek különösen szenvedélyes kockajátékosok voltak. Akik életüket állandóan kockára tették, azok szórakozásukban is szerették a kockázatot.
A kockadobások véletlenjében van egy bizonyos rendszeresség, amelyet már az ókorban megfigyeltek, s amelyet az isteni akarat megnyilvánulásaként értelmeztek. Ennek a rendszeres véletlennek újkori megfigyelői azonban más következtetéseket vontak le belőle: így született meg a matematikai statisztika elmélete.
[ TARTALOM ]
A játék a szavakkal nem új keletű. A magyar nyelvben leginkább a barokk kor kedvelte a szójáték divatját, és e korban némely író minden alkalmat megragadott, hogy játszhassék a szavakkal. A 18. században, 1746-ban Padányi Bíró Márton veszprémi püspök egy halotti búcsúztatójának, melyet Esterházy Imre esztergomi érsek fölött tartott, ezt a címet adta: "Esther, az az a mennyei sugallásoknak Tárháza, úgy mint e Tárházi méltóságos és nagyságos Galántai született gróf, római birodalmi fejedelem, Esthergomi érsek, Magyarországnak prímása... Esterházy Imre, kit... sírba sírva, méltóságos Padányi Bíró Márton elkísért..."
Mai ízlésünk berzenkedik effajta búcsúbeszédtől, de a barokk korban ez tetszett. A barokk szójáték divatjára talán a legjellemzőbb példát Gyarmathy Sámuel grammatikus jegyezte föl 1794-ben, Okoskodva tanító magyar nyelvmesterében a következőképpen: "Ez a mi jólelkű pap-halottunk Türben, vajki sokat tűre, Csekelakán csak alig lakhaték, végtére pedig Miriszlón dolga mi rossz lőn, melyre titeket az isten segéljen, Ámen."
A szójáték barokk divatjának elkésett termése a Magyar szójáték, azaz oly mondások, melyek hangokra nézve megegyeznek ugyan, de értelmekre egymástól különböznek című munka, mely 1799-ben jelent meg. Ez csupa olyan versből áll, amelyekben nem valami érzelemnek, gondolatnak, hangulatnak költői kifejezése a fontos, hanem a szójáték, amelyhez erőszakoltan alkalmazkodik a gondolat.
Íme, a példák:
|
Ők csak magok isznak, mást nem is kínálnak, Elég legyen mostan, de nem mondok egyebet, Elégedjünk meg csak kevés főtt borsóval, De a Balatonba, mikor nagy a hullám, |
Ugyanennek a barokk divatnak ez emléke Édes Gergely Iramati és Danái című versgyűjteménye is, amely túlnyomó részében játék a szavakkal, játék a versekkel.
[ TARTALOM ]
Ráth-Végh Istvánnál olvassuk, hogy a kártyajáték feltalálása Gringonneur 15. századbeli francia festő nevéhez fűződik. Azt mondják, hogy ő eszelte ki a figurákat is, azzal a céllal, hogy elszórakoztassa VI. Károly francia királyt. Az elmebeteg király használatára kipattant találmány csupán történelmi anekdota. Igaz, hogy VI. Károly szeretett kártyázni. Az is igaz, hogy a feljegyzések szerint Gringonneurnek kifizettek három díszesen elkészített kártyacsomagért bizonyos összeget, de magát a kártyát már korábban ismerték Európában.
A Csing Ce-tung féle kínai lexikon szerint 3000 esztendővel ezelőtt, Senn-Ho császár uralkodása idején eszeltek ki egy udvari hölgy szórakoztatására. Más adatok Indiát vagy Perzsiát jelölik meg születési helyéül. Mindenesetre tény, hogy keleti eredetű, jelképes játék; terjesztésében valószínűleg az arabok játszottak szerepet.
A színsor eredetén sok tudós törte már a fejét, de csak a találgatásokig jutottak el. A legtöbb valószínűsége annak az elméletnek van, amely szerint a színek háborús értelműek. A kőr - vagyis a szív - a bátorság jelképe volt, a harcos katonát jelentette. A pikk a régi lándzsa ásószerű végződését akarta ábrázolni, a káró pedig annak a súlyos dárdának négyszögletes vasvége volt, amelyet a lőpor feltalálása előtt hajítógépből zúdítottak az ellenségre. Franciául ezt a dárdát úgy is hívták: carreau. A treff, franciául trefle, vagyis lóhere, arra a takarmányra utalt, amely nélkül a lovasság nem tudott háborúskodni.
[ TARTALOM ]
Amit mi magyar kártyának nevezünk, az nem magyar és nem is helvét, hanem német kártya. A valódi svájci kártya a némettől abban különbözik, hogy piros helyett rózsa, zöld helyett pedig címerpajzs szerepel színei között.
Hát akkor hogyan is került a magyar kártyára Tell Vilmos, Reding Itell, Fürst Walter meg a többiek? Piatnik Ferdinánd, magyarosan Nándor és fiai révén. Az ő bécsi kártyagyáruk, amelyet 1823-ban alapítottak, s amely később Pesten, Győrött és Krakkóban is létesített kártyaüzemeket, alkalmazta Schiller drámájának alakjait a német kártya harminckét lapján. Szokás volt ekkor a történelemből, irodalomból venni a kártya figuráit. A kisebb osztrák és magyar kártyametszők nem voltak sokáig versenyképesek - pedig utóbbiak a "magyar" kártyán a magyar történelemből vett jeleneteket is szerepeltettek, sőt a 48-as szabadságharc vezéralakjait is. Győztek azonban - Piatnik Nándor és fiai, velük együtt pedig Tell Vilmosék, akik akkor lettek igazán népszerűek honunkban, amikor más szabadsághősök képmásának sokszorosítása nem engedélyeztetett. És a bús magyarok a Gotterhalte dallamára énekelték: hetes, nyolcas, kilences, tízes, alsó, felső, disznó, király...
[ TARTALOM ]
Az ulti-máriás ügyében megjegyzendő, hogy ebben a francia eredetű kártyajátékban nem Mária nevét emlegetjük! Erről szó sincs! Francia neve mariage (mariázs), vagyis házasság. Mint Kallós Ede írja, "e nevet azzal érdemelte ki, hogy az úgynevezett francia kártyának figurái egy királyi házaspárt jelképeznek. A magyar játékosok a meg nem értett francia mariage-ban a Mária nevet keresték, vagy talán tréfásan belemagyarázták, így lett a mariage-ból máriás, amely névforma a 18. sz. óta nyomon követhető".
A latin contra és recontra szavak jelentését hazánkban bizonyára kevés embernek kell magyarázni, mert mindenki tudja, hogy az első kifejezés elharsogásával a játszó kártyás ellenfele a fizetséget megkettőzi, a másodikkal a játszó megnégyszerezi. A rekontrára az ellenfél szubkontrával felelhet, erre pedig a játékos hirskontrával vághat vissza, ha a fizetséget megnyolcszorozni vagy tizenhatszorozni kívánja. A szubkontra tulajdonképpen a supercontra rövidítése. A hirschcontra pedig szarvasellenzést jelent, mert Hirsch németül annyi, mint szarvas. És hogy miért éppen szarvasellenzés? A rekontrában rejtőzködő "Reh" elmélkedő fokozása ez, mert németül a Reh őzet jelent. Tehát a hirskontra semmi egyéb, mint összemesterkedett, ízetlen német szójáték.
[ TARTALOM ]
A kaleidoszkóp (magyarul: szép képet látok) nem tartozik azokhoz a játékokhoz, amelyek a régi görögöktől maradtak ránk. A szó új képzésű, fiatalabb, mint a teleszkóp vagy a mikroszkóp. A kedves játék, ami annyi szobához vagy ágyhoz kötött gyermeket szórakoztatott már el, a találékony szerelemnek köszönhette létrejöttét.
1816-ban egy fiatal skót lelkész, David Brewster egyszer könnyek között találta menyasszonyát. A lány buzgón gyártotta a kézimunkákat új otthona számára, s el volt keseredve, hogy nem talál egyetlen szép, ízléses szőnyegmintát sem a divatújdonságok kézimunka-mellékletében. A vőlegény járatos lévén az optikában, készített egy olyan látcsőszerű kis szerkezetet, amely három tükörlap segítségével néhány színes üvegdarabkából végtelen sok mintát varázsolt. Minden forgatásnál új meg új minták keletkeztek, csak le kellett rajzolni a legjobban tetszőt. A menyasszony azonban nemigen jutott hozzá az ügyes kis szerkezethez, mert kistestvérei egymás kezéből kapkodták a játékot. Az élelmes vőlegény meglátta a kis szerkezetben rejlő lehetőségeket, és kaleidoszkóp néven szabadalmaztatta a találmányt. Nem ez volt az egyetlen gyermekjáték ez idő tájt, melynek nyelvtörő görög nevet adtak: egy francia játékkészítő autoperipatikosz néven hozta forgalomba felhúzható játékbabáit.
A kaleidoszkóp tehát görög neve ellenére nem görög találmány. Persze, azért az ókori gyerekek is játszottak. Maga Agészilaosz spártai király sem restellt gyermekei kedvéért vesszőparipára kapni. Egy görög vázaképen ostort pattogtatva lovagol nádparipáján egy fiúcska. Nem maradt meg az ókorból fa-vagy bronzkarika sem (trochosz volt a neve), de egy vázaképen a fiatal Ganümédeszt úgy ábrázolja a művész, amint éppen karikát kerget. Egy másik képen egy lányka sárkányt ereget, egy bronzszobor pedig, amely fiatal faunt ábrázol, arról tanúskodik, hogy már a görög gyerekek is ugráltak ugráló-kötélen vagy talán szőlővenyigén. A kis faun mozdulatát nem értették mindaddig, amíg valaki fel nem kiáltott: "Hiszen ez ugrókötelezik!" így sikerült aztán az elveszett kötelet rekonstruálni. A kislányok babáinak felszereléséből is fennmaradt mutatóba egy s más, kis bútorok, tükrök ólomból, ónból és pici agyagedények. A kisgyermekek ízlése, már ami a játékokat illeti, nem változott túl sokat. Színesre festett, vidám állatfigurák, lovak, ökrök, kutyák, libák, kakasok kerültek elő az ásatások során. Ezekkel játszottak a görög fiúcskák. Vázaképeken láthatunk kiskocsit húzó fiút, de nagyobb kocsit is, amelybe bárány volt fogva, s a gyerek bele is ülhetett. Az "antik" fiúk 17 éves fejjel mondtak búcsút játékszereiknek, míg a lányok esküvőjük előestéjén áldozták babájukat Aphroditének.
[ TARTALOM ]
Bar Kochba vezette a zsidó nép utolsó szabadságharcát a rómaiak ellen, 132-től 135-ig. A légiókat elűzte Judeából és visszaállította az állam függetlenségét. A diadalmas hadvezér természetesen bírói jogkört is gyakorolt. A hagyományok szerint egyszer elébe hoztak egy férfit, keze, lába levágva, szeme világa kioltva. Csak igent és nemet tudott inteni, mégis kereste a maga igazát.
Bar Kochba különös kihallgatási módszert alkalmazott. Kérdések egész sorát tette fel, s az erre adott igen és nem válaszok alapján bontakoztatta ki a tényállást. Az áldozatot saját testvérei csonkították meg, mert elárulta feleségének a család aranybányájának helyét, az asszony pedig kifecsegte a titkot.
Tehát a vezér "sajátos" vallatásával "kibarkochbázta" az ügyet. Ez a módszer gyűrűzik tovább napjaink kedvelt, elmés játékában.
[ TARTALOM ]
Mikor Casanova megszabadult, azazhogy megszökött a hírhedt velencei ólomkamrák börtönéből, Párizsba menekült. Itt felkereste az egykori velencei francia követet, aki közben külügyminiszter lett, és támogatását kérte. A nagy úr szívesen fogadta a sima modorú kalandort, és ajánlólevelet adott neki a pénzügyminiszterhez. Desforges báró érdeklődéssel hallgatta végig Casanova elképzeléseit. Valamiféle játéktervezetet adott elő, amely az emberek fantáziáját felgyújtva, egyben nagy jövedelmet hozna az államnak. XV. Lajos Franciaországa gazdasági nehézségekkel küzdött, így hát minden pénzszerzési lehetőség izgatta az illetékesek fantáziáját. Desforges azonnal megbízta a kalandort, hogy dolgozzon ki részletes szabályzatot.
"Amint a miniszter szobájából kijöttem, az előteremben egy dúlt arcú férfiú rohant felém. »Uram! Segítsem rajtam! Hallom, hogy ön valami szerencsejáték tervével foglalkozik. Nézze, itt van nálam egy teljesen kidolgozott ötlet, de még annyira se tudok menni, hogy illetékes helyen szóba álljanak velem. Hetek óta itt álldogálok a miniszter előszobájában, és senki sem akar meghallgatni! Legyen könyörületes, és szövetkezzék velem! Önnek, amint látom, szabad bejárása van Desforges báróhoz... Hátha egyesítené a tervét az enyémmel?«
Megszántam a szegény embert, meg aztán nekem voltaképpen egyelőre csak az volt a pozitív tervem, hogy valami pénzt tudjak kapni a minisztertől, előlegképp az ötletre. Óvatosnak kell azonban lenni, mert néha a leggyámoltalanabbnak látszó emberek a legravaszabbak. Azért hát így feleltem a kérő, könyörgő embernek:
- Hajlandó vagyok esetleg önnel dolgozni, de előbb meg kell látnom, komoly és jól megalapozott-e az ön tervének kidolgozása...
A szerencsétlen flótás, aki már esztendők óta hiába kilincselt jobbra-balra, boldogan cipelt a lakására, s ott bátyjával, egy kiváló matematikussal együtt, egy teljesen kidolgozott lottótervezetet mutatott be nekem, részletesen megmagyarázva a terno, quinterno és kisebb nyeremények rendszerét. Számadatokkal bizonyította, hogy az államnak micsoda óriási haszna lehet, ha a lutrijátékot monopolizálva behozza. Másfél órai magyarázat után teljesen tisztában voltam a meglehetősen bonyolult dologgal, s pár nap múlva levélben tudattam a pénzügyminiszterrel, hogy kész vagyok a tervezettel, hívja össze szakembereit javaslatom meghallgatására. Tíz pénzügyi szakértő hallgatta meg előadásomat és vizsgálta felül lottótervezetemet. Volt egy pár ellenvetés, amelyet én gyorsan legyőztem, illetőleg letorkoltam, a végén el voltak ragadtatva, és én gazdag emberré lettem. A nekem kiutalt jutalomból természetesen adtam a két szegény embernek is, akik egész életükben hálásak voltak nagylelkűségemért."
Casanova el volt ragadtatva saját nagylelkűségétől és becsületességétől, mert a fejedelmi jutalomból az igazi feltalálónak is dobott egy kis koncot.
Ez tehát a lottó hiteles története, amelyet Casanova emlékirataiból kerestünk elő.
[ TARTALOM ]
A műfaj az 1920-as évek közepén honosodott meg a BBC programjában. A műsor Christopher Stone angol újságíró ötletéből született, aki abból indult ki, hogy egyszer meg kellene próbálni a mikrofon előtt rögtönözve csevegni, előre megírt szöveg nélkül. Ez a hallgatóra sokkal nagyobb hatású lenne esetleges botlásaival együtt, mint a kéziratból felolvasott, minden tekintetben kifogástalan szöveg. Stone a csevegés témájául hanglemezeket választott. Összeszedett egy tucatnyi különféle felvételt, új megjelenésűt és régit vegyesen, s ezekről kötetlen formában elmondta azt, ami eszébe jutott. Személyes emlékeket, csattanós anekdotákat, érdekes adatot, s ha véletlenül belezavarodott a mondatba, nevetve elnézést kért és kijavította önmagát. Az egyszeri kísérletből évtizedekig futó, nagy közönségsikerrel fogadott műsorszám lett. Példáját vakmennyi jelentős rádióállomás követte. A lemezekről csevegő előadót ekkor még nem nevezték Disc Jockey-nak. A széliében használt szakkifejezés, a lemezlovas, amelynek jó magyarítása ma is gond és nyelvművelőink erőpróbája, csak a harmincas években született meg. A negyvenes években kezdett a Disc Jockey komoly propagandatényezővé válni a lemezszakmában.
[ TARTALOM ]