l. Özbég.
1. hangsúly, 2. hangsúlyt jelentő ékezet, 3. ékezet általában. L.: Hangsúly, Ékezet
(lat.) a. m. elfogad, szerződtet; akceptáns, a váltó elfogadója. L. Accepi.
(lat.), hozzájárulás, a nemzetközi jogban A. szerződés oly szerződés, mellyel valamely hatalom más hatalmak közt létréjött szerződéshez hozzájárul; továbbá oly szerződés, mellyel a kormányzati jogok egészben vagy részben egy másik államra, mindamellett tulajdonképi bekebelezés nélkül átruháztatnak. L. még Növedék. Az egyházjogban Akcesszus (hozzájárulás által való szavazás) magasabb egyházi hivatalok betöltésénél, apátnők s főleg a pápa választásánál alkalmazott az a választási eljárás, mely által a választóknak meg van adva a lehetőség arra, hogy oly esetben, amidőn a szabályszerü szavazásnál az előirt, a pápaválasztásnál nevezetesen kétharmad többséget senki sem nyerhette el, a választók saját jelöltjüket elejtve más oly személyre adhassák szavazatukat, aki az előző szavazásnál legalább egy szavazatot kapott. Egy választó sem adhatja ujabb szavazatát arra a jelöltre, akire az előző szavazásnál már szavazott, hanem megmaradhat jelöltje mellett s tartózkodhatik a másra való szavazástól a Nemini accedo feljegyzésével. Vagyis példával illusztrálva: a konklavéban jelen van 60 bibornok, tehát érvényes megszavaztatáshoz legalább 41 szavazat kivántatik; ha ezt a számot egyik jelölt sem érte el, A. szavazásnak van helye. Föltéve, hogy az egyik jelölt X. 25 szavazatot kap, Y: nak pedig 28 szavazata van a többi mások között oszlik meg, ily esetben A. utján csak azokra lehet szavazni, akik legalább egy szavazatot kaptak. Ha most p. X. választói közül legalább 20 megmarad jelöltje mellett s Nemini accedo-val szavaz, ehhez járul a külön szavazott 7, aki most szintén X.-re szavaz, akkor Y.-nak választói közül 14-nek kell az X. szavazataihoz hozzájárulnia (Accedo X.), hogy ez A. utján meg legyen választva. Annak ellenőrzéséül hogy egy választó se adhassa szavazatát előbbi jelöltjére, az A.-nál használt szavazó lapokon levő pecsétje és jelvénye összehasonlíttatik az első szavazásnál használt szavazólapokon látható hasonló pecséttel és jelvénnyel.
(ásv.), lásd Járulékos elegyrész.
alatt értik az orvostudományban a járulékos ideg (nervus accessorius Willisii) gerincagyi részlete által ellátott 2 izomnak, t. i. a fejbiccentő(muscuius sterno-cleidomastoideus) és a csuklyó-izomnak (musculus cucullaris) görcsét: Az egyik oldalon fellépő A. a fejet lökésszerüen mozgatja, az áll ellenkező irányban csavarodik, a tarkó hátrahúzódik, a fül az ugyanazon oldalon levő kulcscsont felé rándul Mindkét oldali görcs a fejet elülről hátrafelé rántja. Az A.-öt fogzás v. agybántalmak idézik elő. E baj sikeres kezelése nem ismeretes.
(orvostan), a járulékos ideg által ellátott 2 izomnak, t. i. a fejbiccentő-s csuklyaizomnak hűdése, mely az által ismerhető fel, hogy a fej tartása ferde, az áll a beteg oldal felé fordult s a mozgékonyság a túloldalra korlátolt, míg a passziv mozgékonyság meg van tartva, a lapockák ferde irányban lesülyedtek. A hűdés oka csúz vagy az hogy egy szomszédos mirigy vagy exsudatum az ideget nyomja; ritkán veleszületett.
a. m. részvény.
esetleges mellékjövedelem, jutalék; a mezőgazdáságban az osztaléknak egy neme, (l. o.). A.-nak a nyomdászatban azokat a kisebb, alkalmi munkákat nevezik, melyeket jobbára hatóságok, kereskedők, iparosok rendelnek meg, s melyeknek tárgyai értékpapirok, részvények, számlák, üzleti árjegyzékek, névjegyek, körlevelek, táblázatok, hirdetmények stb. a könyveken és hitlapokon kivül. Az efajta nyomtatványok nagy részben kiváló gonddal készülnek, különféle díszbetükkel (A.-betük) és jelvényekkel, több szinben kiállítva, gyakorlott A.-szedők és A. nyomók által, különös szerkezetü gépeken (l. Gyorssajtó) nyomva. Vannak nyomdák, melyek csakis e célra rendeztettek be.
(lat.) a. m. cselekvés, tevékenység; továbbá törvényes kereset, panasz; kézmozdulatok, arcjáték; azelőtt szindarabok elnevezése is volt. L. Actio.