sós tavak csoportja Szibériában, Tomszk kormányzóságnak Barnaul kerületében. A tavakból a lakosság sót főz ki, s majdnem az egész kormányzóságot innen látják el sóval. Az évi termelés több mint 200,000 pud.
(Katalin szigetek), szigetcsoport, amely 1600 km. tágasságú nagy ívben húzódik Észak-Amerikától, Alaszka hegyfokától egész Kamcsatkáig Ázsiai-Oroszországban (a Gr. K. h. 160°-tól 195°-ig) és az É. sz. 50°-a alatt a Bering-tengert elválasztja a Csendes-óceántól, mintegy hidat képezve É.-Amerika és Ázsia szárazföldje között. A szirtszerű kisebb szigeteket számba nem véve, 58 szigetből áll, melyek területe 16,585 km2 lakossága pedig 1880-ban 1890 aleuta, 479 kevertvérű és 80 fehér ember volt. A szigeteket három csoportba foglalják; a keletit Rókaszigetek-nek, a középsőt Andrejanovi-szigetek-nek, a nyugatit pedig Szaszignan vagy Közeli-szigeteknek nevezik. A legnagyobb szigetet Unimakot (3610 km2), amelyen egy működő tűzhányó van, a Sisaldin (2729 m.), keskeny tengerszoros választja el Alaszka félszigettől. Tőle Ny-ra van Unalaszka (3090 km2) az A. legfontosabbika, ahol a fokaprém és tengeri-vidrabőr-tárházak vannak; a szigetnek 783 lakosa van. Ahhoz csatlakozik a kis Umnak sziget, melynek tűzhányója 1878. kitört. Egyáltalában az összes szigetek vulkáni eredetűek és a tengerből hirtelen emelkednek meredek hegyeik, melyeknek a lejtőin csak saxifragák, hangák, mohok és füvek nőnek. Fa nincs más, mint elnyomorodott fűz és éger. Megkisérelték fenyvesek ültetesét, de nem sikerült. A szárazföldi fauna madarakra, kis rágcsálókra és a foltos mormotára szorítkozik. Róka néha a szárazföldről kerül oda. Az éghajlat zord és nedves. Unalaszkán az évi közép hömérséklet 3,3° C., márc.-ban 2,5°, aug: ban 11,1°, a legnagyobb szélsőségek -18° és 25°C. Eső 1050 mm.
szigetbeliek (az Észak-Ázsia és Észak-Amerika közt levő szigetek lakói) két törzsre szakadnak. Az egyik, az átká-k vagy ácsá-k törzse, a szigetlánc nyugati, a másik, az unáláská-k törzse, a keleti részét lakja; ma már egymással valamint az oroszokkal összekevert népséget képez. Testalakukra nézve egészen az eszkimókra hasonlítanak, de ezeknél arányosabb testidomuak és értelmesebbek is, Feltünnek sötetvöröses barna bőrszínük, fekete hajuk, sötét szembogaruk, kajla szemrésük és kiálló pofájuk által; sípcsontjaik dongaszerüleg kihajlottak, lábaik kurták, ma már orosz ruházatban járnak, halászatból, vadászatból élnek s burnótszippantásnak és pálinkaivásnak rabjai, miért is elcsenevészésnek indultak. Hajdan erőteljes bátor nép volt. A személyükön ejtett sérelmet nem tűrik s inkább öngyilkosok lesznek, ha azt megtorolni nem bírják. Föld alatti üregekben laknak, testöket tetoválják, annak előtte még átlyukasztott orrsövényükben csontpálcikát hordtak. Hussal, szalonnával élnek, amit vagy egészen nyersen vagy félig sütve vagy főzve esznek. Soknejüségben (poligámia) élnek. A férfi ha vendége akadt, a szíves vendéglátás jeléül nejeit rendelkezésére bocsátotta, gyakorta egymás közt kicseréltek a feleségeiket. De másfelől meg sokférjüség (pollandria) is el volt terjedve köztük, aszerint amint valahol a nők vagy a férfiak száma volt tulnyomó. Ügyes kézművesekké lettek azóta, hogy az oroszokkal érintkezésbe jutottak. Irni és olvasni is nagy kedvvel megtanulnak, sőt még, rajzolni és festeni is. (L. az Amerikai néptörzsek képmellékletet.)
szentek, l. Sándor szentek.
a St. Joanne de Cruce, karmelita szerzetes, szül. Karánsebesen 1820., megh. 1794 jan. 20. A bölcseleti tudományokat Nagy-Szombatban tanulta. 1739-ben Münchenben pappá szenteltetvén, a hittant és egyházjogot tanította. Megfordult Rómában s mint a szerzet vizsgálatára kiküldött generális titkára, beutazta Olasz-, Német és a más országok egyikét-másikát. Visszatérvén Münchenbe, az augsburgi kerület priorja és a szerzet tanácsának tagja lett. Munkái: Ad Claudii Fleury Historiam Ecclesiasticam Introductio seu historia Veteris et Novi Testamenti. (5. vol. Aug. Vindelicorum, 1788-89.) Ezenkivül Fleury Historia Ecclesiastica-ját latinra fordította és folytatta 70 kötetben 1414-1766-ig. Megjelent u. o. 1767-94.
Bernát, tanár, filozofiai iró, a bölcsészet doktora, szül. Budapesten 1850 ápr. 13. Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte s a külföldi egyetemeken végezte. A budapesti V. ker: állami főreáliskolánál kapott először alkalmazást mint rendes tanár. 1878 óta a tud. egyetemen mint a filozofiai tudományok magántanára működik. 1892-ben a dramaturgia tanárává neveztek ki a színművészeti akadémián, s ugyanez évben a műegyetemen az esztetikai irodalom és művelődéstörténelem előadójának alkalmazták. Ugyancsak ebben az évben választotta meg a m. tud. Akadémia levelező tagjának. Irói gazdag munkássága a filozofia, esztétika s a tanügy között oszlik meg. Régi munkása emellett a hirlapirodalomnak is. Éveken át szerkesztette az Egyetértés tanügyi rovatát, állandó dolgozótársa a Neues Pester Journalnak, hol mint szinházi tudósító mélyreható s gazdag szellemmel irt dramaturgiai tárcákat és értesítéseket közölt. Ezeknek köszönhette, hogy Csiky Gergely halála után a közfigyelem feléje irányult s megkapta a dramaturgia tanszékét a szini akadémián. Filozofiai főbb művei: A filozofia történetének eszméje tekintettel a történetre általában. 1878. Kant élete, fejlődése és filozofiája, 1881, melyet az Akadémia 1884-ben a Marczibányi-jutalommal koszorúzott meg. A XIX. század pesszimizmusa. Schopenhauer és Hartmann, 1884» az Akadémia 1881-i pályázatán a Gorove-dijat kapta meg. Szerkeszti a Filozofiai Irók Tárát, melyből eddig tíz kötet jelent meg. Ebben ő fordította és magyarázta Descartes-ot, Hume-ot, Kant prolegomenáit. Kant alapvető művét, a tiszta ész kritikáját Bánóczival együtt fordította, a hozzávaló tanulmányt ő irta. Számos értekezést irt ezeken kívül különböző folyóiratokba. Tanügyi irodalmi munkássága egyes cikkeken kivül abban is állt, hogy 1882-1886. ő szerkesztette a Magyar Tanügy címü folyóiratot, 1891 óta pedig szerkesztője az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönynek. Iskolák számára kiadta Wallensteint és Descartes-ot.
sir James Edward A. of Westerton, angol tábornok, neves utazó és iró, született 1803. Skóciában, meghalt 1885 áprilisban. Edinburgban s Glasgowban tanult. Részt vett a birmai (1825), krimi (1854) és uj-zélandi hadjáratokban. Afrikai és észak-amerikai utazásairól felette érdekes könyveket irt. Megemlítendők: « Travels from India to England» (Lond. 1827); «Travels through Russia and the Crimea» (1830, 2 köt.); «Transatlantic sketches» (1833, 2 köt.); «Expedition of discovery into the interior of Africa» (1838. 2 köt.); «Life of the Duke of Wellington» (1840, 2 köt.); «L'Acadie, or seven years explorations in British America» (1849, 2 kötet); «Incidents of the last Maori-War» (1863); «Bushfighting» (1873); «Cleopatra's Needle, the obelisk of Alexandria» (1879). (Stephen: Nation. Biogr. I.)
W. telegráfja, l. Telegráf.
Amerikai szőllőfajta, amely Alexander amerikai kertész után kapta a nevét. Bogyói meglehetős nagyok, kékes-vörösek, szürke harmattal; a bogyók héja vastag, a földi eperre emlékeztető zamattal. Későn érik. Az Izabella-szőllőhöz nagyon hasonló.
szigetcsoport ÉszakAmerikában az alaszkai partok közelében az 54° 40'-tól az 58° É. sz.-ig; magában foglalja a Walesi-herceg-, Baranov-, Csicsagov és Admiralitás-szigeteket. Thinket-indiánusok lakják.