kisközség Vasmegye felső-őri járásában Stájerország határán, (1891) 1850 német lakossal, postaállomással.
(subinfeudatio), a hűbéres által másnak hűbérbe adott hűbéri birtok. Itt három személy különböztetendő meg: a főhűbérúr (dominus), az alhűbérúr (vasallus primus), ki amannak hűbérnöke volt, és az alhűbérnök (vasallus secundus), ki közvetlenül csak az alhűvédúrnak volt hűbérnöke, de hűbéri hűséggel a főhűvédúrnak is tartozott.
a mohammedánok negyedik kalifája, szül. Kr. u. 602-ben. Apja, Abú Tálib, Mohammed apjának édes testvére volt. A. a próféta legelső hiveihez tartozott; nőül birta Fátimát, a próféta leányát. Mohammed halála után igényt tartott a kalifaságra, de csak Othmán meggyilkoltatása után (656) sikerült célját elérnie. Ekkor is hatalmas ellenpárttal kellett megküzdenie, mely az omajjád családból származó Mo'ávlja, akkor Sziria helytartója, igényeit támogatta és érette több csatában küzdött A. pártolói ellen. Kúfában meggyilkolták; sírja (Meshed Ali) a siitáknak (l. o.) mai napig szentül tisztelt zarándokoló helye. A. halála és fiainak bukása után a családjuk különféle. ágaiból származó trónkövetelők évszázadokon át folyton villongásokat idéztek elő a kalifák birodalmának különböző pontjain; hol tartósabb, hol múlékonyahb önállóságra vergődtek. Igy az Idriszek családja Északafrikában, a Fatimidák Egyiptomban, a Zejditák Délarábiában stb. E politikai küzdelmek alatt fejlődött a siiták felekezete különféle ágazataival..A mohammedánok. A.-nak sok költeményt, bölcs mondást; szónoklatot stb. is tulajdonítanak, melyeknek leginkább a siiták közt adnak hitelt.
bej, Egyiptom szultánja, szül. Abcháziában; 1728-ban. Mint gyermek rabszolgaként került Ibrahim-Kiája janicsár-főnökhöz Egyiptomba: 1748. fölszabadult s vitézségénél és ügyességénél fogva lbrahim halála után (1757) Egyiptom ura lett. A porta fönhatóságát nem akarta elismerni és hódítóhadjáratot indított Mekka, Sziria és Damaszkusz ellen. Azonban fogadott fia, Mohammed bej, kit a porta megvesztegetett, cserben hagyta, s ellene vezette csapatait. A. erre seregével visszatért, de fia elől Sziriába kellett futnia, hol Séich Daher támogatásával ujabb diadalt aratott a törökök fölött. 1772-ben elfoglalta Antiochiát, Jeruzsálemet, Jaffát s 30,000 emberből álló seregével Egyiptom meghódítására indult (1773). Abu Dahab veje azonban Szalahie mellett megverte. Sebeiben meghalt, de a reá kimondott halálos itéletet holttestén is végrehajtották.
janinai pasa, szül. Tepeleniben, Albaniában 1741. a Toszkidák törzséből, megh. 1822 febr. 5-én. A nagytehetségű, ravasz ember változó szerencsével folytatott küzdelmek és hallatlan kegyetlenkedések utján a Balkán félsziget nagy részének urává lett. Apja birtokait visszanyerte, testvérét meggyilkolta, anyját pedig kire a gyilkosság vádját hárította, bezáratta. 1767 óta az elvinói pasa szolgálatában állott s az oroszok ellen viselt hadjárat után Trikkala pasájává lett. Csel által a janinai pasaságot is elnyerte (1788) s miután a szuliotákat is leverte, 1803. Rumélia helytartójává lett. 1807 óta korlátlanul uralkodott Albania, Epirusz, Tesszália és déli Macedonia fölött, s a portának csak meghatározott évdijat fizetett. Megerősített palotában lakott Janina tőszomszédságában s vagy százezer katonával rendelkezett. Angol-, Franciá és Oroszország konzulokat tartottak udvaránál. A. kegyetlen de szilárd uralkodása alatt közbiztónság és rend volt áz országban, a kereskedelem virágzott és a keresztények szelid elbánásban részesültek. A porta szabadulni akart e veszedelmes embertől. 1820-ban hadat indított ellene, de Ali, fölhasználva a görög fölkelést 1822-ig, tartotta magát. Kursid pasa körülzárolta Janinában, s jóllehet Ali oroszlánként védte magát, élelmiszerek hiányában mégis kénytelen volt kapitulálni. Javait és életét biztosították neki, de azért mégis megölték. Fejét a szeráj tetejére tüzték. A szultán A. fiait is kivégeztette, noha ezek már korábban szakítottak apjukkal. Ali palotájában tiz millió forintot találtak, amivel összes ellenfeleit megvesztegethette volna; úgy látszik tehát, hogy ő a szultán kegyelmében bízva, a pénzt magának akarta biztosítani.
pasa (Mehmed Emin), török államférfi, szül. Konstantinápolyban 1815-ben, megh. 1871 szept. 6-án. 1830-ban az államtanács titkárságánál kapott alkalmazást. Itt kiképezve magát az állami szolgálatra, fokról-fokra emelkedett. Török követi minőségben 1835-44-ben megfordult a londoni, bécsi és pétervári udvaroknál. 1848-ban megkapta a pasa címet. 1852 óta mint váli Szmirnát és Brusszát-kormányozta: Az 1856-iki párisi békekongresszuson mint nagyvezér ő képviselte a portát. A párisi béke után, melyet csak kényszerítve fogadott el, nem tudván megfelelni sem urának a szultánnak, sem a külhatalmak kivánalmainak, alárendelt szerepet vitt. 1861-ben Abdul-Aziz szultán ismét nagyvezérré tette. Az ő mérsékletének volt köszönhető, hogy a külhatalmak nem avatkoztak bele az 1866-iki krétai lázadás ügyeibe. Utolsó érdeme volt Ali pasának a török fenhatóság elismertetése Egyiptom részéről 1869-ben. Hűségesebb, de kevésbbé szellemes volt Resid s Fuad pasáknál.
(Allia, most Aja), kis folyó Latiumban, mely Crustumerium hegyei közt ered, Rómától 10 km.-nyire. Hires a rómaiak vereségéről (Brennus galiusai) 387 julius 18. Kr. e.
(lat.) a. m. másként, különben. Alias facturus felbujtás l. Részesség.
(ejtsd: alibő) Louis, szül. Nimesben 1810-ben, kivégezték 1836 jul. 11-én. Előbb másoló, azután katona volt. A juliusi forradalomban mint népszónok vett részt. 1834-ben megvált a katonaságtól s Perpignanban és Barcelonában élt. Később azzal a fanatikus elhatározással tért vissza Párisba; hogy a királyt lelövi: Merényletét 1836 jun. 25. el is követte, de golyója nem talált.
János Lajos báró, híres párisi bőrorvos, született 1766 május 12-én Villefrancheban (Aveyron), megh. 1837 nov. 4. Párisban hallgatta az orvostudományokat. 1806-ban a párisi St. Louis kórház föorvosa s 1818-ban XVIII. Lajos orvosa lett, hol nagy névre tett szert. Az irodalomban nevét következő munkái tették híressé: «Dissertation sur les fievres intermittentes pernicieuses», Páris 1799. «Description des maladies de la peau» Páris 1806-27. «Précis théorique», Páris 1810-18. «Nosalogie naturale», «Physiologie des passions», Páris, 1823.