v. a. m. anno mundi (a világ esztendeje) rövidítése; továbbá artium magister (a szabad művészetek mestere) rövidítése is.
Alsó-Egyiptomban a 12. dinasztia alatt alapított főváros, Tanis is hozzátartozott, s idővel túlszárnyalta; jelenleg Tell Nobeseh (így is: Tell Fartun, Tell Bedani), a Szuez-csatorna mellett.
Az ammonium-gyök kémiai jele; ritkán használják, gyakoribb az összetételét is kifejező (H4N)-nel való jelzés
con amabilitá ol. zenei műszavak azt irják elő, hogy az illető zenedarabot v. annak egy részét behizelgő modorban kell előadni; rendesen mérsékelten hangsúlyozott és mérsékelt gyorsaságu szerzeményeknél fordul elő.
I András magyar király unokája, Vratiszláv cseh fejedelemnek és I András leányának, Adelhaidnak leánya; a glataviai bencésrendi apácák zárdájában töltötte életét. Később a szentek sorába igtatták; emléknapja febr. 1-je.
(ang., ejtsd: emébux), szürke, durva vászon, melyből hajósingek, gyapjuzsákok stb. készülnek.
[ÁBRA] Amadé-család címere.
(várkonyi), magyar nemes család, mely eredetét felviszi a Guthkeled nemzetségig; ez pedig Keled és Guth testvérek alatt Svéviának Stoff várából telepedett át Magyarországra s idővel több virágzó családra (köztük a Báthoryakra) szaporodott el. E családból a XIII. század vége felé Homodeus vagy Omodeus ispán, ki magát Várkonyról irta, a tatárok ellen a sajói ütközetben fiával, Ompuddal nagyon kitünt, ezért 1257-ben királyi adományt nyert. Két fia, Ompud és I. Lothár, két külön ágban terjesztették e családot amannak ága a XVII. század közepe felé halt ki, I. Lotháré pedig a jelen század közepében. Ompudtól származott A. Miklós. ki 1316-1325-ig horvátországi bán volt. - Egy másik A. Miklós a Zápolya grófok alatt Csesznek várának várnagya volt (1417 -1510-ig). Lothár ivadékai közül kiemelendő I. Lénárd, ki (1450-1490-ig) alispán volt és Amadefinak is neveztetett, a korunkig virágzott bárói és grófi vonalnak alapítója. A. István, alországbiró, tanácsos, dézsmabeszedő, óvári kapitány és végre budai várkapitány volt (1485-1540). - A. Péter (l. o.) visegrádi kapitány volt a mohácsi csata után s 1544-ben kénytelen volt e várat a törököknek feladni. - A. István és III. Lénárd 1628-ban szabad báróságra (in liberos barones) emeltettek. - A. (III.) Lénárd (1589-1647) alnádorságot viselt, a koronai jövedelmek pénztárnoka volt, a békekötésnél a törökökkel mint királyi biztos működött. - Ennek fia, A. János a csallóközi kerület főkapitány a volt. - A. Tádé kamarás, született 1724-ben meghalt 1807-ben, utódaival együtt grófi rangra emelkedett 1782-ben. - Fia, A. Ferenc, a nádorságban utódja volt. - Ennek fia, A. Tádé, királyi kamarás, a dunántuli kerületi tábla ülnöke s az udvari kancellária titkára volt; meghalt 1845-ben.
Ennek öccse A. Antal. Ennek fiaiban halt ki az A. családnak ez az ága is. A család címere: három farkasfog, vagyis ugyanaz, ami a szintén a Guthkeled nemből származott Báthoriak címere. B. A.
(Omode), szepesi főispán és nádor I Károly idejében. Mint Róbert Károly híve, azon volt, hogy őt ültesse a királyi székbe. Midőn a lengyelek királyukat, Ulászlót országukból kiüzték, ez A.-hoz menekült, ki őt jól fogadta és Göncön, Abaujmegyében királyi módon tartotta. Ulászló kérésére, hogy helyezné őt vissza királyi székébe, 1307-ben magyar csapatokkal Lengyelországba kisérte a királyt s ott néhány várat bevett, mire a lengyelek-régi királyukat ismét visszafogadták. A. Lengyelországból visszatérve, minden erejét Károly ügyének előmozdítására fordította. Amade volt az, ki az Ottó királytól Apor erdélyi vajda által elvett koronát visszaszerezte, mellyel aztán Károlyt ujra (harmadizben) megkoronázták. A.-t a kassai szászok ölték meg 1311-ben. Fiai: János, Miklós, Dávid és László, hűtlenül viselték magukat I Károly irányában; midőn Trencséni Máté 1312-ben Károllyal a Tarca vize mellett megütközött, Máté táborában voltak az A. testvérek is s kettejük, László és János a csatában elesett. Miklós soproni és komáromi főispán volt, kit I. Károly 1323-ban Horvátországba küldött, hogy ott a lázadókat lecsillapitsa, ami sikerült is, mert az illireket a király pártjára téritette; ezután egy ideig horvátországi bán volt. Grófi rangot nyert a család egyik ága A. Tádéval 1782-ben.
1. Péter, Mosonvármegyében Óvár kapitánya, Ferdinánd híve volt, ki őt 1544-ben vise- grádi kapitánnyá tette. Nemsokára rá Mehemed budai és Husszein esztergomi pasák ostrom alá fogták, de ő csak hősies ellentállás után s miután a bor s a viz teljesen kifogyott, adta meg magát. A törökök a várőrséget felkoncolták s csak nehezen birták a pasák A. életét megmenteni.
2. A. Antal, várkonyi báró, a költő Lász1ónak édesapja, aranysarkantyus vitéz szül. 1676-ban, megh. 1737 ápr. 8. Mint énekszerző vivott ki magának helyet az irodalomtörténetben. Egy fűzet vallásos költeménye maradt ránk 1736-ból, összesen 8 drb.; istenes énekek és elmélkedő versek, Balassaversekben, de a hattagu sorok helyett öt szótaguakkal, és egy Zrinyi-versekben irt legenda- féle. Az erős hittel, de kissé száraz okoskodással irt hosszadalmas versek csak 1884-ben kerültek napfényre, amikor Paszlavszky Sándor az alsókubini könyvtárban rájuk akadt; ő tette közzé a Figyelő XVIII. kötetében 1885-ben.
3. A. László (várkonyi báró), jeles dalköltő, A. Antal 5-ik fia, született talán Bősött, a Csallóközben 1703 március 12., meghalt fel-baári jószágán a Csallóközben, 1764 december 22-én. Tanulmányait részint a jezsuiták nagyszombati egyetemén végezte hol 1722-ben nagy hatással tartotta meg latín vitabeszédét (Victor in proelio S. Ivo, megjelent ugyanott 1722), részint Grácban, hol 1725-ben a bölcsészet doktorává avatták. 1729-ben nőül vette báró Orczy Zsuzsánnát, de vele kevés ideig élt. Katonaságra adván magát, az 1734-ben felállított Hávor János-féle huszárerzedben mint kapitány szolgált. Másodszori házasságra lépett Veltzl Máriával, de tőle, úgy mint első nejétől gyermeke nem lett. 1742-ben a hires nemesi fel- kelő seregben ezredes, kapitány volt, 1744-ben pe- dig generál-adjutáns lett. Megválván a katonaságtól, 1750-ben a pozsonyi udvari kamarához tanácsossá nevezték ki mely méltóságát életfogytig viselte; 1751-ben aranykulcsot kapott. Életének közelebbi körülményei még nincsenek földerítve, de a fenmaradt adatok igen érdekes alaknak mutatják. Született világfi volt, szeretetreméltó és könnyelmü, aki élvezte az élet örömeit s kifogyhatatlan volt a galans kalandokban, amellett szüle- tett költő, aki nem hiuságból, nem is használni vágyásból, hanem lelki szükségből irt, a maga enyhülésére; igen érzékeny, de állhatatlan, sokat szenvedő, hamar vigasztalódó sziv; tetteiben ugy látszik megfontolatlan és nem mindig erkölcsös, de érzületében vallásos. Alapjában nemes lélek, kit léha kora nem csiszolhatott ki méltóan. Nem volt célja, de azért érdeme, hogy dunántuli főúr, magasrangu katona és aulikus méltóság létére e nem- zetietlen korban magyarul irt s Faludival együtt a magyar líra folytonosságát fentartotta. Egészen lirikus költő s mint a szerelmi líra képviselője Balassa után egészen századunk küszöbéig a leg- kiválóbb és legegyénibb. Költeményei részint istenes, részint világi énekek; amazok gyöngék, bár egyéni vonások bennök is akadnak. A világiak közt van néhány reflexiv költemény, egy kitünő katonadal, néhány gunyos darab (Nőtlen és házasélet) - e nemhez is van ereje - s pár epikai formáju levél meg élményrajz, leiró részletekkel; de legáltalánosabb tárgya a szerelem s legszokot- tabb műfaja a dal. Szerelmes dalai leghívebb tükrei lelkének. Esdeklés, ostrom, dac, boldogság, kötődés, szakítás, remény és kétség a rendes elemei. Temperamentuma nyugtalan, érzékeny, örök izgalomban levő; teljesen alanyi természet, heves és közvetlen, akin motivumai uralkodnak; annyira igazán lirikus, hogy többnyire dallamostnl költi dalait, melyek igy az eleven ének szárnyain terjedtek tovább, s részben a nép ajkára is átmentek. «A szépfényeskatonának arany, gyöngy élete» s «Rajta vitézek, harcra gyerünk» cimüek szélesen ismertek és elterjedtek voltak, sőt mai napig is fentartották magokat. Annyira a pillanat hatása alatt ir, hogy érzelmeit néha egészen nyersem adja, költői idomra nem elég éretten, noha általán. gyorsan kialakul a daleszme lelkében. Híres rögtönző is volt, gyakran ebédnél öntötte versbe egy- egy gondolatát. Érzelmi skálája nem gazdag, képzelete élénken, de szük körben mozog és gyakran ismétli magát. De egyenkint, ahogy e darabok annak idején közkézre kerültek, bizonyos frisseséggel birtak, s a dalhang és dalforma iránt való érzéket erősítették abban a korban, mikor a magyarul olvasó közönség Gyöngyösinek és utódainak epo- szaival táplálkozott. A. a népdal és a külföldi dalok hatása alatt áll, mint egykor Balassa és később Horváth Ádám s így fejleszti az irodalmi dalt. A költői nyelvet is gazdagította, nem szép szólamokkal, hanem a stil elevenségével. Mint verselő könnyü, dallamos, a formában változatos, a magyar verselést sokban gyarapította, de gyakran pongyola. Általában nem annyira művész, mint naturalista. Irt néhány latin (rimes) és német verset is. Magyar nyelven mintegy másfélszáz darabja maradt ránk; de költeményeinek egy része elveszett vagy legalább lappang, így egy lirai regény a költő szerelmeiről mely művét Toldy még látta Kulcsár Istvánnál. Életében csak istenes énekei jelentek meg (Buzgó szivnek ércekes fohászkodási, Bécs 1755, dallamokal együtt); világi verseinek első gyüjteményét csak 1836-ban adatta ki gr. Amade Tádé. Várkonyi b. A. L. versei. c. a. Kritikai teljes kiadása 1892-ben je- lent meg az Olcsó könyvtárban. Arcképe az orsz. képcsarnok gyüjteményében van meg.
4. A. Antal (várkonyi gróf), cs. és kir. kamarás és v. belső titk. tanácsos, előbb királyi táblai, utóbb hétszemélyes táblai ülnök, Lipót-rendi középkeresztes, aranysarkantyus és a Szt.-István-rend vitéze; Zala-, később Zágrábvármegye főispánja, végre kir. ajtónálló, szül. Bősön, Pozsonymegyé- ben, 1760 nov. 25-én; megh. Marcaltőn, Vesz- prémmegyében 1835 jan. 1-én. Több latin nyelvü munkáján kivül Bécsben 1809-ben ily címü müve jelent meg: «Egy magyarnak hazafi társaihoz intézett beszéde.»
5. A. Tádé gróf, cs. kir. osztrák titkos tanácsos és kamarás, «zenegróf», a bécsi özvegyek és árvák segélyző egyletének elnöke. Született Pozsonyban 1783 január 10. Meghalt Bécsben 1845 máj. 17-én. Mar gyermekkorában oly kiválón játszott a zongorán, hogy az udvarnál általános bámulat tárgya volt; később szabad improvizációival tünt ki, melyekben még a hires Hummel zeneszerzővel is vetekedhetett. Szerzeményeivel is szép sikert aratott. Legnagyobb érdeme azonban Liszt Ferenc zenei geniuszának fölismerése, támogatása és további kiképeztetése. Vele kihalt az Amadé-nemzetség a férfi ágon.
Giovanni Antonio, olasz építőmester és szobrász, szül. Páviában 1447., megh. 1522 aug. 27-én Résztvett a milanói dóm és a páviai Certosa építési munkálataiban, követte a milanói Bramantino izlését és ezzel együtt képviselte a renaissance lombardi irányát. Több márványdomborművet készitett a Certosa homlokzatára és sírköveire, amiben öccse Protasio is részt vett. A. csináita a Medea Colleoni pompás emlékét (most Bergamoban). 1490-ben megbizták a Certosa és a milanói dóm kiépítésével. A Certosa számára készített mintáját elfogadták s az épület homlokzatát aszerint készítették. Habár itt a diszítés szinte elnyomja a műépítészetet, a részletekben mégis felismerhető a magas szépészeti érzék és a gazdag fantázia. A milanói dóm kupolájának gót izlésben való épitesénél nem egy kellemetlenség érte.