Amambahi

domblánc Délamerikában, 20-23° D. sz. alatt, a Parana és Paraguay vizeit választja el egymástól.

Amambara

a Niger baloldali mellékfolyója. Partján Ogruguban 1885 óta angol kereskedelmi telep van. A folyó Onicsánál ömlik a tengerbe, felfedezője Taylor hittéritő (1857), kikutatója Flegel (1883) volt.

Amami-Oshima

a japáni Riu-Kiu, Lin-Kiu v. Lu-csu szigetcsoport főszigete. Első európai leirója a magyar gróf Benyovszky Móric (1790-ből).

Amana

kommunisztikus kolónia az észak-amerikai Jova államban, 37 km. nyugatra Jova Citytől. A Metz Kristóf által alapitott szekta 1885-ben kapta a jelenlegi területet; mintegy 2000-en vannak, hét községben laknak s földmiveléssel és iparral foglalkoznak. Vagyonukat 7 millió dollárra becsülik. Rendkivül józan életet élnek.

Amanda csúcsa

hegy Udvarhelymegyében, a Nagy- és Kis-Küküllőt elválasztó magaslaton.

Amandus

a belgák apostola. Nantes táján született. Megh. 684. Austregisil püspök felügyelete alatt öt évig szigoruan erkölcsös életet élt, aztán 20 éves korában zárdába lépett. Mint zarándok Rómába is került s 628-ban egyházmegye nél- kül püspökké szentelték. Mikor Dagobert királyt kihágásai miatt megrótta, ez száműzte. Gascogne- ban és Navarrában térített. Dagobert nemsokára visszahivta s ekkor Gent vidékén hirdette fáradhatatlanul az evangéliumot. 646-ban akarata elle- nére mastricht-i püspökké választották, de az elfajult papsággal nem birván, I. Márton pápától kieszközölte felmentését s az elnones-i zárdába vonult. Emléknap a febr. 6.

Amanoa

Aubl. (növ.) a puszpángfélék génusza; 6 faja van Amerika és Afrika tropikus vidékein. Az A. Guianensis Aubl. faját Dél-Amerikából bois de lettre és bow-wood név alatt szálntják.

Amantes amentes

(lat.) a. m.: a szerelmesek esztelenek.

Amanuensis

(lat.) a. m. segéd, a régi rómaiaknál az a rabszolga, akit előkelőbb családoknál a számadások vezetésére, tudományos foglalkozásokra, irásra, felolvasásra használtak. Mostanában igy nevezik az egyetemi tanárok ama hallgatóit, akik, akár a famulusok, bizonyos teendőkben segédkeznek; s a kiszolgáló könyvtártiszteket is.

Amanus

a Taurus egyik ága Kis-Ázsiában, mely az Eufráttól Isszosz felé Sziria és Cilicia határán huzódott, 2000 m: nél magasabb és délnyugatra az 1600 m. magas Rasz-el-Khanzir (Promonto- rium Rhosicum) előhegyben végződik. Más neve Dsaur-dag. Két hires szoros vezet rajta keresztül, a pylae Amanides, északkeletre a régi Isszosztól, és a pylae Syria (most Bailan-szoros), délre Alexandrette-től; ezek az egyedüli összekötő vona- lak Sziria és Kis-Ázsia között. Az utóbbi szoroson ment át Nagy Sándor Sziriába s a középkorban a keresztesek is ezen az úton keltek át. A. lakosai az ó-korban fegyelmezetlen rablók voltak.


Kezdőlap

˙