Korth. (növ.), a melasztomafélék novényneme. Szumatrán meg a Malay félszigeteken 3 faja él.
Bódog, olasz zeneszerző, született Rómában 1560-ban. Nanini tanítványa; 1594-ben ő kapta meg utoljára a «pápai zeneköltő» címet, jórészt maig is kiadatlan egyházi műveiért, melyek közül nem egyet tulajdonított a történet sokáig nagy elődjének, Palestrinának. - Talán öccse volt A. Ferenc János, született Rómában 1567., III. Zsigmond lengyel király karnagya, aki csakhamar Veronába ment, végre a Laterán szt. János-templomában lett karnagy 1600-ban, mikor is 4 szólamra átirás útján ő terjesztette el Palestrina eredetileg 6 szólamu Marcell-miséjét. Számos motettje stb. maradt; 1620 előtt halt meg.
l. Barométer.
(gör.), a vörös szin hibás látása, l. Színtévesztés.
(lat.), a nem-tudásból a nem-létre (való következtetés), azaz, ha valamely dolog nemlétére következtetünk azért, mert nem ismerjük, ami természetesen hibás következtetés.
alatt az orvostudományban a bőrnek érzéketlenségét értik. Az ilyen bőrt tűvel érinthetik, megszúrhatják, forró vizzel leönthetik vagy jéghideg tárggyal hozhatják érintkezésbe, a nélkül, hogy ez által az érintés, a fájdalom, a hő- vagy hidegség érzetét felköltik vala. A klinikai tapasztalás mutatja hogy a bőrnek külön érzőképessége van az egyszerü érintés, a fájdalom és a hő (hideg v. meleg) behatása iránt, és ez alapon szólunk érintési (tactilis), fájdalom és hőérzékről, mert van oly betegség (syringomyelia), melyben a bőr az egyszerü érintéseket kifogástalanul megérzi, míg hőbehatások iránt teljesen érzéketlen. Utóbbi állapotot thermoanaesthesiának hivják. Az érzés mechanizmusa abban áll, hogy a bőrre ható ingereket (hő, érintés) a köztakaróban levő érző idegtestecsek felveszik és a környéki érző idegszálakkal a gerincvelőhöz, innét bizonyos gerincvelői s agyi idegpályákkal az agykéreghez vezetik, ahol az ingerület öntudatra jut. Könnyen érthető, hogy ha ez az út valahol meg van rongálva, s az ingerület az agy felé nem haladhat, akkor érzéketlenségnek kell beállani. Tehát érzéketlenség jelentkezik, ha a bőrnek érző idegtestecsei vannak tönkretéve, p. fagyás vagy leforrázás által, illetőleg működésükben időszakosan megakasztva p. cocain-befecskendezés által, v. ha a környéki idegszálak gyuladás v. erőművi roncsolás folytán vezető képességüket elvesztették, s ha végül a gerincvelő, illetőleg agyvelő érzőpályái (a Goll-féle köteg, illetőleg a belső tok hátsó szárának hátsó harmada) vérzés, nyomást kifejtő daganat, gyuladás stb. által folytonosságukban meg vannak szakasztva. Ez alapon szólunk környéki A.-ról, környéki vezető A.-ról, központi gerincvelői és agyvelői A.-ról. Az agyat érő hatásból magyarázandó a kloroformnak, éternek és morfiumnak érzéketlenítő hatása. Az A. kiterjedését illetőleg lehet teljes, ha az egész testre terjed ki, lehet féloldali, ha csak az egyik testfélre szorítkozik, ez az ugynevezett hemianaesthesia, lehet két végtagra, p. a két karra, avagy a két alsó végtagra kiterjeszkedő, az u. n. paraanaesthesia, lehet szigetszerü vagy foltos, és végül tájszerinti (regionarius), ha p. csupán a felső kart, avagy a combot foglalj a el. Megkülönböztetünk szervi - organikus és működési - funkcionális A.-t, a szerint, amint bonctanilag kimutatható szövetes elváltozások (gyuladás, lágyulás stb.) avagy vizsgálati eszközeinkkel ki nem deríthető változások okozzák az A-t. A funkcionális anesztezia legkivált hiszteriásoknál fordul elő. Az A. ellen csak tünetileg járunk el s az érzéketlen bőrt erős faradikus árammal ecseteljük.
(ejtsd: antan), 1. Gyula József; báró d', belga államférfiu, szül. 1803. Jogot végzett s mint képviselő és igazságügyi miniszter (1843-47) a klerikális pártnak volt híve. 1870-ben miniszterelnök lett, bár nem ő, hanem Malon volt a minisztérium vezére és lelke. Mikor 1870 végén Langrand-Dumonceau-nak és társulatának gyalázatos bukása az uralkodó klerikális pártot is magával rántotta, A. megbukott, mire Rómába ment követnek. 1880-ban Belgium és a Szentszék között a diplomáciai összeköttetés megszünt; A. ekkor visszatért és 1884 óta a szenátusnak volt elnöke. Megh. Brüsszelben 1888 okt. 8. - 2. Fia Augutse d'A. báró, követ volt a vatikánnál (1880) s most hágai követ.
C10H12O. Aromás szénvegyületnek a neve, amely az ánizs, továbbá az édes kömény illó olajának lehütésekor szintelen kristálykákban leválik.
(ejtsd: ántú. Pic d'A.), más néven: Pico de Nethou is, a Pireneusok legmagasab csucsa, l. Maladetta.
L. (növ.), l. Kapor.