(gör., magyarul torokgyik). Régebben nagyon használt kifejezés fuladási érzéssel járó torokbajok, sőt általában hevenyes torokbajok jelzésére; mint ilyeneket megkülönböztették az A. catarrhalis, l. Torokhurut, A. crouposa l. Croup, az A. diphtheritica l. Diftéria. E tulajdonképen való torokbajokon kívül A. neve van egyfelől egy kiterjedt kötőszöveti gyuladásnak a nyak elülső részletén A. Ludovici, amely rendesen genyedésre vezet s csak lassan gyógyul és másfelől az ú. n. szivgörcsnek A. pectoris, angor pectoris, stenokardiás kitörése. Ez utóbbi mint igen heves, összeszorító érzés jelentkezik hirtelen való kitörés alakjában, s e fájdalom gyakran a bal karba is kisugárzik; ilyenkor a beteg halavány lesz, lélekzete visszafojtott, szívműködése szaporább, gyakran igen erős, rendetlen szívdobogású. Általában a fájdalom és a halálfélelem a leginkább szembeszökő tünete ennek a bajnak, mindazonáltal oly esetek is vannak, amidőn a fájdalom teljesen hiányzik, s csak a hirtelen beálló elhalaványulásból s zavart szívműködésből lehet felismerni a baj jellegét. Ezek a kitörések csak néhány percig tartanak, de többnyire ismétlődnek. E baj eredete v. ideges, hiszteriás jellegü, s akkor jelentéktelen és muló, v. pedig szívbántalommal van összefüggésben, amikor igen komoly s a beteg életét is hirtelen veszélyeztető fokra hághat. A gyógyítás a baj eredetének megfelelőleg választandó meg, az előbbinél hidegviz, az utóbbinál azonban amilnitrit belélegzés, jódkalium és trinitrin használata hozhat létre tartós javulást.
Landois által szerkesztett emelős irókészülék, az ütőér és a szívlökés grafikus jelzésére (Landois, Lehre vom Arterienpuls 1872).
(gör.), a véredények falazatának gyuladása. Limfangioitisz: a nyirokedények gyuladása.
(ejtsd: andsolini) Gáspár, olasz balletmester a mullt század második felében, több igen népszerü ballettáncot szerzett s tett népszerüvé művészi táncával.
(gör.) alatt Galénos a vérerek megnyitását értette a homlokon az agy- és szembajok gyógyítására. Az A. nevet csakis a XVII. századtól kezdve használják a mai értelemben, amelyben A. az anatomiának az a része, amely az edényeknek (ütőerek, vivőerek, hajszáledények, nyirok- és tápnedvedények) részletes leirását adja.
(gör.), edény- vagy érdaganat, oly daganat, mely túlnyomóan vér- v. nyirokedényekből van felépítve; előbbi esetben haemangiomáról v. szorosabb értelemben vett angiomáról, utóbbiban lymphangiomáról beszélünk. A haemangiomák kedvenc székhelye a bőr; mint az u. n. edényzett anyajegyek (naevi vasculosi) rendesen veleszülettek, de utóbb tovább növekedhetnek; oly helyeken szoktak fejlődni, hol az ébrénynél rések voltak jelen (fisszurális angiomák); színük majd élénk piros (naevus flammeus), majd kékesbe játszó vagy borpiros (n. vinosus). Az edényelváltozások e helyeken a már meglevő vagy ujonképzett hajszáledények körülirt tágulásában, néha falzatuk túltengésében állanak. Ezekkel ellentétben léteznek oly véredénydaganatok, melyek kötőszövetes sövények által egymástól elválasztott és vérrel telt üregeknek (vérüröknek) szivacsszerü rendszeréből, nem pedig önálló falzatu edényekből állanak. Ezek az u. n. barlangos edénydaganatok (angioma cavernosum s. tumor cavernosus). Előfordulnak a bőrben, de főleg a májban, hol magasabb életkorban fejlődnek. A lymphangioma (nyirokedénydaganat) ugyanaz a nyirokedényekre nézve, ami volt az angioma a véredényeket illetőleg. A szerkezet itt is vagy egyszerü, vagy barlangos (ang. simpl. és cavernosum). Ezek is veleszületettek v. szerzettek, s előfordulnak főleg a nyelven, mely ez által óriási terjedelmüvé lehet (makroglossia a. m. nagynyelvüség), az ajkakon (makrocheilia) stb.
alatt a véredénymozgató idegek működési (funkcionális) megbetegedését értik az orvosi tudományban. Ez idegek behatása alatt a vérerek tágulnak, illetőleg szűkülnek, miáltal a megfelelő véredényterületek vérrel túlbőven láttatnak el és kipirulnak, illetőleg vérszegényekké és így halványakká válnak. Ez állapotok néha nagy fájdalmakkal járnak; példa erre az ú. n. «migraine», féloldali fejfájás, mely nem egyéb, mint a kemény agykéreg A.- a.
Linné rendszerében a 14-ik sereg (Didynamia) második rendje. Olyan ajakas és kétfőbbhímes növények tartoznak ide, melyeknek a magva tokba zárva szokott fejlődni. Ellenkezője az első rend vagyis a gymnospermia (l. o.).
(gör.) a. m. érszűkület, l. Szivbetegségek.
(v. Ancitia), alacus Fucinus táján (a mai Celanonál) tisztelt ősrégi itáliai gyógyító istennő. Az anguis (a. m. kigyó) szóra emlékeztető neve miatt a későbbi monda Médeia és Kirké testvérének, és kuruzsló, kigyóbűvölő asszonynak mondja.