Animo

(ol.) a. m. rajta, vigan, előre!

Animoso

(ol., zene) csaknem azonos az animato (l. o.) szóval, csakhogy az A. még élénkebb és frissebb előadási modornak felel meg.

Animózus

(lat.) a. m. hevülékeny, másokat előzetes megfontolással sértegető. Animozitás, szenvedélyes elkeseredés.

Animuccia

testvérek, olasz zeneszerzők. 1. János, szül. Firenzében 1490 (v. 1500), megh. Rómában 1571. Goudimel tanítványa volt. Az ájtatos hívek számára a kolostorok imatermében, oratóriumában (Róma, 1551) szervezett szentirásmagyarázatokhoz «dicséreteket» (Laudi spirituali) szerzett kar- és magánénekre; ez az oratórium zenemüfaj kezdete. 1555 óta a Szt. Péter-templom karnagya; számos nagybecsü műve kiadatlan. Öt hónap alatt irta meg az 1569-iki tridenti zsinat által megváltoztatott kat. rítus énekeit. - 2. Öccse Pál is termékeny, ügyes ellenpontozó; 1550-52. Rómában a lateráni Szt. János-templom karnagya volt.

Animus

(lat.) a. m. lélek, de akarat, szándék, hajlam is. Jogi értelemben a. m. szándék. Ily értelemben: A. domini, szándék, a dolgot tulajdonosként birni, amivel egyértelmü az A. possidendi, rem sibi habendi; A. novandi, kötelem megujítására irányzott szándék, amely azért fontos, mert attól függ, vajjon az uj kötelem a régi kötelem helyébe lép-e, v. pedig ezentul mindkét kötelem, a régi és az uj, egymás mellett érvényesen létezik: Animus furandi a. m. lopási szándék. Animus injuriandi a. m. becsületsértési célzat. A becsületsértéshez az A. nem szükséges. Meggyalázó kifejezésnek használata v. meggyalázó cselekménynek elkövetése valaki ellen a kifejezés v. cselekmény meggyalázó voltának tudatában a tényálladék megállapítására elegendő s a sértő nem védekezhetik azzal, hogy «sérteni nem akart». Animo deliberato a. m. kellő megfontolással.

Anina

Stájerlakhoz tartozó vasgyártelep Krassó Szörénymegye oravicai j.-ában. A népesség gyorsan szaporodik, 1880-ban 9239, 1891-ben 12,144 lélekre rugott. Legszámosabbak a németek (7397), tótok (1553) és oláhok (425), magyar csak 389 van, egyéb nyelvü 2234. Házainak száma 1497, területe 24,972 hold. Anina 1846-ban keletkezett, neve oláhul egrest jelent (anina). Az első települők 1848-49-ben nagyon megfogytak. 1850-ben Szomolnok vidékéről 101, Aranyidkáról 89 embert telepítettek oda. 1851-ben egy csehországi csapat is letelepedett. 1846-ban készült el a Stájerlaktól Aninára vivő kitünő hegyi ut, s 1863-ban nyilt meg a vasut azon a hegyi uton, mely a semmeringivel vetekedik. Összesen 13 alaguton haladunk át Oravicától. A 34 km. szakaszon 140 egyenes szakasz 138 görbülettel váltakozik, 31 kanyarulatnak sugara 100 öl, 58-é pedig 68 öl. A hidak közül a zsittini 20 öl magas, négy ivezete egyenként 50 lábnyi, középső vasrésze 100 lábnyi. Van Aninán nagyolvasztó és öntőmű, kavaró és hengermű. Vasuti állomás, posta és távirda. A telep az osztrák-magyar államvasuttársaság uradalmához tartozik s jelenleg a szén- és vasművekben 60 hivatalnok, 130 bányafelügyelő, 2200 bányamunkás, 800 kohómunkás, 300 gyári munkás s 500 erdőmunkás van alkalmazva. Az évi termelés Stájerlak-Aninán (1882): szinítendő nyersvas 52,341 q. 193,662 frt értékben, öntött nyersvas 30,753 q. 113,786 forint értékben, feketeszén 1.801,400 q. 1.134,882 forint értékben, szénvaskő 19,212 q. 14,793 frt értékben. L. Téglás: Az aninai hegyi vasut és környéke. (Földr. közl. XII. 407.)

Anio

(ma Aniene vagy Teverone, az ó-korban Anio és Anien), folyó Közép-Olaszországban, már az ó-korban is híres volt szép vidékéről és vizeséseiről. Rómától keletre a Monte Cantaron ered, vadul rohan előre szük medrében; Tivolinál (Tibur) képezi a 96 méteres esést a Gran Cascata-t. Tivoli alatt az Anio lassan folyik széles völgyében a Campagna di Román át a Tiberis felé. Hossza 110 km.

Anios

Apollón és Rhoió fia. Staphylos észrevévén, hogy leánya, Rhoió, áldott állapotban van, egy ládaszerü csónakon a tenger hullámaira bizta. Igy Rhoió Eubeába jutott, hol A.-t szülte, kit apja, Apollón, Déloszba visz, s jósoló papjának tesz meg. A. leányai az Oinotropok (l. o.). A Dionysos-kultusznak az Apollónéval való összeolvadására vall A. mitosza.

Aniridia

(gör.), a szem szivárványhártyájának hiánya. Az A. v. világrahozott v. szerzett baj, mely akkor áll elő, midőn ütés után a szemgolyó megreped és a leszakadt szivárványhártya kiesik. Az ilyen szemet nagyon kápráztatja a világosság, úgy hogy kellően csak alkonyatkor v. sötét helyen láthat. A világosság ellen fekete pápaszemmel kell védeni.

Anisadenia

Wall. (növ.), a lenfélék családjában két fajjal a Himalaján.


Kezdőlap

˙