(lat.), oly gyógyszerek, melyek a gyomor, belek vagy a vizelet savanyuságát csökkenteni vagy megszüntetni képesek. Azok az A.- k, melyek a gyomor savanyuságát mérsékelik, az úgynevezett direkt A.-k, mert a gyomortartalommal való közvetlen érintkezés által fejtik ki hatásukat; azok ellenben, melyek a vizelet savanyuságát csökkentik, indirekt A.-k; némely sók, p. az alkáli-fémek szénsavas sói, mindkétnemü tulajdonsággal birnak; mások ellenben, p. ugyane fémek borkősavas, citromsavas sói egyátalán nem A.-k ugyan, de mégis csökkentik a vizelet savanyu voltát mert fölszívódás közben valószínüleg szénsavas sókká lesznek. Az ammonium és sói direkt A.-k; de indirekte nem hatnak, mert felszívódva húgyanyaggá (sőt némelyek szerint salétromsavvá) válnak.
l. Antaios.
(gör.), a. m. ellenfél.
(gör.) a. m. ellenkezés, ellenhatás, ellentét. Fiziologiai értelemben két szervnek azt a hatását is jelenti, mely által az egyik a másik működését korlátozza, vagy éppen megsemmisíti. Ilyen A.- ban vannak bizonyos izmaink. A karok és lábak hajlító és nyujtó izmai például, ha egyszerre és egyenlő erővel összehuzódnak, a megfelelő végtagot egyenes merevedett helyzetbe hozzák. A.-ban vannak a külső és belső, felső és alsó egyenes szemizmok, valamint a szem szivárványhártyájának tágító és szűkítő izma. Hasonló antagonisztikus hatással vannak bizonyos idegek is egymással. A bolygóideg p. izgalma által ritkítja a szivmozgásokat, míg a gerincvelőtől a szivhez haladó idegek izgalma éppen gyorsítólag hat a szívre. A lélekzést a bolygóideg izgalma szaporábbá és felületesebbé teszi; míg a gégefő idegeinek izgatása éppen ellenkező hatással van a lélekzésre, amennyiben erre a lélekzés ritkul, sőt meg is szünik. A bélmozgásnál hasonlót tapasztalunk, amennyiben a bolygóideg a bélmozgások siettetője, a nagy zsigerideg (splanchnicus ideg) pedig korlátozója.
Orvosi értelemben az antagonizmus valamely méregnek egy másik méreggel szemben való ellentétes hatása. Az a nézet, hogy egyik szer a másiknak halálos hatását megszüntetheti, igen régi; a középkorban mérges anyagot, p. belladonnát ópiummérgezésnél bőven alkalmaztak ellenméreg gyanánt. Az a tény maga, hogy bizonyos szerek adása által képesek vagyunk megakadályozni egyes mérgezési szimptómák bekövetkezését, melyek különben valamely más szer adása után jelentkeztek volna, kétségtelen, de hogy e hatás megfejtését miben keressük, azt nem tudjuk. Vannak, akik ezt minden esetben kémiai úton magyarázzák, azt mondván, hogy az ellenszer hozzáadódik az első méregnek az organizmussal képezett vegyületeihez, v. pedig utóbbiakból bizonyos részeket elvon, s ezáltal e vegyületeknek nemcsak kémiai alkotását, hanem élettani hatását is megváltoztatja, minthogy e kettő sok esetben egymástól függő. Mások szerint az A.-nál kémiai processzusok egyáltalán nem szerepelnek, hanem a méreg és ellenméreg tisztán csak élettanilag hatnak ellenkező értelemben, az egyik szer p. izgat, a másik bénít. A kémiai felfogás mellett szól az az analogia, hogy a fehérjéknek savakkal v. lúgokkal való vegyületei (acid és alkálialbuminátok), a savnak vagy a lúgnak fölöslege által egymásba változtathatók; ellenben erősen ellene szól az a tapasztalat, hogy bizonyos mérgek, p. a szervi bázisok, már aránylag végtelen kis mennyiségben az egész organizmusra szóló oly nagyfokú zavarokat okozhatnak, melyeket a szövetek kémiai megváltozásából alig lehetne megmagyarázni. Az olyan antagonisták, melyek a test egy szervére, v. a szervek egész sorozatára ellenkező értelemben hatnak, aránylag kis számuak; ezek az u. n. fiziologikus A. esetei, midőn tehát két szernek a hatása mintegy fiziologiailag közömbösíti egymást, akár a sav és a lúg a kémcsőben. A legtöbbször csak farmakologikus A. áll fenn, mikor két szernek ellenkező hatása csak a szimptomákra vonatkozik; így a klorálhidrát és a paraldehid a sztrichninnek hatalmas ellenszerei, noha egészen más szervekre hatnak, mint az utóbbi. Továbbá a legtöbb A. csak egyoldalu: a muscarin-nal vagy pilocarpin-nal mérgezettnek életét meg lehet menteni atropinnal; de megfordítva már nem.
(lat. Antaeus), Poseidón és Gaia fia, libiai óriás, ki a hozzá vetődő idegeneket birokra kényszerítette, s miután legyőzte, megölte s koponyáikat Poseidón templomában felaggatta. Senki sem győzhette le, mert anyjától, a földtől, mindig ujabb és ujabb erőt merített. Héraklés úgy győzte le, hogy a magasba emelte, s így addig szorongatta, míg meg nem halt.
a régi Antiochia helyén, a törökországi Haleb vilajetben, az Orontesz mellett fekszik; szűk, piszkos utcákból áll; a régi A. romjai még máig is nagy területet foglalnak el. 17,600 lakosa van, akik gabonát, olajfát termesztenek és selyemhernyókat tenyésztenek. A selyemmel elég élénk kereskedést üznek.
két szent, 1. nagy A., a szerzetesség megalapítója, szül. Komában (Felső-Egyiptomban) 250-ben, megh. 356-ban, 106 éves korában; az egyiptomi sivatagban remetéskedett. Emléknapja jan. 17. - 2. Páduai A., szül. Lisszabonban 1195-ben, megh. 1231-ben. A ferenciek szerzetének buzgó terjesztője, afrikai hittérítő. Pádova védszentje; emléknapja jul. 13.
csanádi püspök, jelen volt bajor Ottó magyar király koronáztatásán 1306-ban, melyre kivüle csak a veszprémi püspök, a főurak közül pedig csupán Henrik németujvári gróf és testvére Iván jelent meg.
(lat. Antonius, franc. Antoine, ném. Anton), több említésre méltó fejedelem neve:
1. Bourboni A., Navarra címzetes királya, Károly vendômei hercegnek legidősebb fia, d'Albret Jankának férje s IV. Henrik francia királynak apja: szül. 1518 ápril 22. öccsével, Condé Lajossal a hugenották élére állott s a guisek megbuktatására tört. Fogságra vetették, amelyből csak II. Ferenc váratlan halála után (1560 dec. 5.) szabadult ki. Az ingatag jellemü férfiu nemsokára az udvarral (Medici Katalin) kibékült és hangzatos cimeket és méltóságokat kapott jutalomképen. Sőt híve lett a katolikus triumvirátusnak (Guise Ferenc, Montmorency és Saint-André) és volt hitsorsosai, a hugenották ellen fordította fegyvereit. Elfoglalta tőlük Bourges városát s ostrom alá fogta Rouent; ostrom közben azonban halálos sebet kapott, melynek 1562 nov. 17. Andelysben áldozatul esett. - V. ö. Ruble A., Antoine de Bourbon et Jeanne d'Albret. 1881-86. 4 köt.
2. A. (burgundi), Jó Fülöp burgundi hercegnek fia, szül. 1421-ben, megh. 1504. Bátyjával a mórok ellen, mostoha testvérével, Merész Károllyal, a lüttichiek ellen harcolt. 1474-ben a svájciak Nancy-nál elfogták és XI. Lajosnak kiszolgáltatták; ez időtől fogva a francia királyt szolgálta, a ki a Grandpré és Chateau-Thierry hercegséggel jutalmazta meg hűségét (1578).
3. A. Günther János, anhalt-zerbsti hercegnek fia, született 1553 nov. 14-én, meghalt 1714. Hollandi katonai szolgálatba lépett, s III. György János alatt a törökök ellen harcolt. 1698-ban porosz tábornokká lett.
4. A. Ulrik, Ferdinánd Albert braunschweigbeverni hercegnek második fia, szül. 1714 aug. 28-án, megh. 1776. Anna orosz cárnő őt szemelte ki Anna Leopoldovna nagyhercegnő férjének, de a hercegnő csak hosszas vonakodás után ment hozzá (1739.) E házasságból (1740) született Iván herceg, kit a cárnő utolsó órájában utódjává nevezett ki. A. szabadulni akart Biron kormányzótól, de ezáltal maga ellen lázította az államtanácsosokat és a tábornokokat s elvesztette katonarangját. Nemsokára rá Biron megbukott, s helyébe Anna és A. lettek kormányzókká. Kormányuknak azonban az 1741. forradalom vetett véget, Erzsébet, az új cárnő pedig Annát és A.-t a rigai fellegvárba záratta, azután Archangelszkbe hurcoltatta, ahol Anna 1746-ban nagy nyomorban halt meg. A. Ulriknek II. Katalin vissza akarta ugyan adni szabadságát, de nem egyszersmind gyermekeinek. Az apa azonban inkább gyermekeivel maradt a fogságban 1776-ban bekövetkezett haláláig. Fiát, Ivánt 1764. gyilkolták meg Schlüsselburgban. A többi négy gyermek utóbb II. Katalintól évdijat kapott, s visszavonultan halt meg Jütlandban. V. ö.: Brückner, «Die Familie Braunschweig in Russland im 18. Jahrhundert» (Petersb. 1876).
1. Gábor ref. pap, szül. Szent-Király-Szabadján 1843 máj. 10. Iskoláit Pápán végezte, azután Berlinben és Zürichben akadémizált. Hazatérve Pápán Kerkapoly K. tanszékét töltötte be. 1888-ban Ácsra ment papnak. Irodalmi dolgozatai jobbára a hirlapokban és folyóiratokban jelentek meg. Rendes tagja volt az 1881-iki, valamint az 1891 92-ki zsinatnak.
2. A., Géza (magyar-dellői), jeles műtőorvos, szül. 1846-ban N.-Enyeden, megh. 1889-ben Budapesten. Iskoláit a marosvásárhelyi gimnáziumban végezte, majd a bécsi s a pesti egyetemeken tanult s 1870-ben Budapesten megszerezte az orvostudori oklevelet. 1871-ben sebész-tudor és szülészmester lett, s 1873-ban a műtői oklevelet is megkapta. 1876-ban magántanárrá képesítették, 1883-ban nyilvános rendkivüli tanári cimet és jelleget nyert, majd 1884-ben a Rókus-kórház fiókosztályának rendelő főorvosa, s 1888-ban a Rókus-kórház főorvosa lett. A m. tud. akadémia 1889-ben lev. tagsággal tisztelte meg. Főmunkája: Hugyszervi bántalmaknak sebészi kór- és gyógytana, bővebb kiadásban németül is megjelent: Specielle chirurgische Pathologie u. Therapie der Harnröhre címmel. Ezenkivül Kovács József tanár sebészi kórodájáról adott ki Réczeyvel egy kötetet. Több német szaklapnak volt állandó munkatársa, az Orvosi Hetilap -nak pedig egy ideig szerkesztője és kiadó-tulajdonosa volt. Kiváló tudós és gyakorló sebész volt.
3. A. Géza, ev. ref. tanár, szül. Tatán 1866 márc. 17. A gimnáziumot Tatán s Pápán végezte. A teologiát Pápán (1882-85) és Utrechtben (1885-88) hallgatta. Közben meglátogatott több német egyetemet is. 1888 óta rendes tanár a pápai ref. főgimnáziumban. Munkái: 1. Die holländische Philosophie im XIX. Jahrhundert. Utrecht 1888. 2. Koloman von Tisza. U. o. 1889. 3. Fichte J. G. és az eticizmus az ujabb vallásbölcsészetben. Pápa 1891. Teologiai és filozofiai tárgyu kisebb dolgozatokat irt a Sárospataki Lapokba, Protest. Egyh. és Isk. Lapba, Dunántúli Prot. Lapba, Magyar Philosophiai Szemlébe s a Protestáns Szemlébe.
4. A. Gyula, a budapesti egyetemen az egyházjognak ny. r. tanára. Szül. Pécsett 1842 márc. 23-án. A gimnáziumot, mint bencés növendék, Pannonhalmán járta, a jogot a budapesti egyetemen végezte. Előbb Pécsett volt jogtanár, majd (1881) a budapesti tud. egyetemhez nevezték ki. Több éven át orsz. képviselő. A köteles részről irt dolgozatán kivül, mellyel 1869-ben egyetemi magántanárrá képesíttetett dr. Konek Sándor Egyházjogtanát rendezte sajtó alá.
5. A. János, erdélyi ev. ref. püspök, született Oláh-Dellőn 1767 február 22., megh. Marosvásárhelyett 1854 aug. 12. Tanult 1774-1794. Marosvásárhelytt. Ekkor Bécsbe, a következő évben a jenai s ismét egy év mulva a göttingai egyetemre ment. Hazajőve, először Sáromberkén lett lelkész, 1798-ban pedig Marosvásárhelyre ment második papnak. Közben 1830-ban generális notáriussá választatván, 1836-ban püspökké lett. A Gecse Dániel-féle emberszereteti intézet létesítésében nem kis része volt. Munkái: 1. Halotti beszédek. 2. Néhai orvos Gecse Dániel életrajza, emberszereteti intézete és annak rövid felvilágosítása. Kolozsvár 1840. 3. Az erdélyi helv. vallástételt követők vallás sérelmei. Nagyenyed 1841. Kéziratban is több műve maradt.