(gör., fr. Antienne, ang. Antiphon). Jelenti 1. az éneklésnek azt a módját; mely szerint v. a karok fölváltva, v. az egyik az egész szöveget, a másik kar a befejező mondatot énekli. Az ó-szövetségben szokásos volt s az általánosan elfogadott vélemény szerint szt. Ignác antiochiai püspök hozta be keleten, szt. Ambro nyugaton az egyházi liturgiába. Jelenti 2. a szentírási szöveget, mely az egyes pszalmusok végén áll, s mely az illető pszalmus alapgondolatát fejezi ki, és azt a lelki hangulatot, mely valamely ünnepnek és a megült misztériumnak mintegy visszhangja a hivő lélekben.
(antiphonale, liber antiphonarius). Antifonák gyüjteménye, vagyis összefoglalása azoknak a szentírási szövegeknek, melyeket a szent misében és a breviáriumban mint antifonákat énekelnek. A szent mise A. gyüjteményét először kiadta J. Pamelius brüggei kanonok 1571-ben; a breviárium antifonáit J. M. Thomasius kardinális 1686-ban és leginkább erre az utóbbi gyüjteményre nézve maradt fönn az Antifonárium elnevezés.
(gör.). Így nevezték a görögök a a zenében a tiszta nyolcad hangközt. Ez volt az egyetlen hangköz, melyet egyidejüleges hangösszeköttetésekben (összhangzatosan) használtak.
(gör.) a. m. ellentét.
(gör.), beszédalakzat, az irónia egy módja, midőn valamely dolognak oly nevet adunk, mely mivoltával ellentétben áll, p. ha a helytelen tettet gunyból «szép»-nek dicsérik, vagy a falusi piktort Rafaelnek mondják.
alatt értjük azokat az ötvényeket, melyek más fémmel érintkezve csekély dörzsölő ellentállást okoznak. Ezért csapágy perselyeknek használják.
(ejtsd: antinya) János Péter Sándor, francia festő, szül. Orléansban 1818 márc. 7., megh. 1878 febr. 27. Eleinte vallásos tárgyu képeket festett, 1846-ban a genrefestésre adta magát és természethű jellemzéssel, de nagyon sötét színekkel festette különösen az alsó néposztályok és a proletariátus nyomorát. Később a népélet vidámabb oldalait választotta tárgyul, de aztán megint csak visszatért előbbi irányához.
Oidipusnak a saját anyjával nemzett leánya. Midőn apja rájött az incesztusra, melyet elkövetett volt, megvakította magát és vándorbotot fogott kezébe. A. hiven kisérte őt hánykodásaiban Kolonosig, hol a magával meghasonlott Oidipus meghalt. Visszatérve Tébába nővérével, Isménével, A. két hadakozó bátyját, Eteoklést és Polyneikést egymással kibékíteni igyekszik, de hasztalan. Midőn a két makacs ellenfél kölcsönösen egymás kardjától elesik, Kreón, az új király parancsára csak Eteoklést a város védőjét temetik el, Polyneikés, az ostromlónak holttestét pedig a ragadozó madaraknak dobják oda étkül. A. nem hajtva a törvény tilalmára, hanem csak a testvéri kötelesség szent szózatára eltemeti Polyneikést. Ezért Kreón elevenen a Labdakidák sírboltjába zárja A.-t, kinek jegyese Haimón, Kreón fia, későn érkezvén megmentésére, az öngyilkossá vált leány holtteste előtt kardjába dől. A. testvéri szeretetének az állam egy törvényével való összeütközését mind a három nagy görög tragikus feldolgozta volt, de csak a Sophoklés hírneves tragédiája «A.» maradt reánk.
1. A. Monophthalmos (a «félszemű»), Nagy Sándor híres hadvezére, született Kr. e. 384-ben. Sándor ázsiai hadjáratában 334-ben a görög szövetségeseket vezette a következő évben pedig megkapta Frigia helytartóságát. Csak Sándor halála után lépett határozottan az előtérbe. Perdikkasnak, a birodalom kormányzójának megtagadva az engedelmességet, Antipatroshoz menekült, akinek megbizásából Eumenést, Sándor családjának buzgó hívét Nora várába (Kappadóciában) zárta, szövetségeseit pedig, Alketést és Attalost, Piszidiában legyőzte 320-319 telén. Antipatros halála után Ptolemaiossal és Kassandrossal szövetkezett Polysperchon, az új birodalmi kormányzó ellen s egy tengeri ütközetben Propontiszban 317-ben megverte. Eumenes időközben megszökött Nora várából, de A. kiűzte Feniciából s mihelyt kézrekerítette, megölette. A. mindenáron egyeduralomra törekedett. Előázsián kivül övé volt Sziria is, ahonnan Seleukos, A. cselfogásaitól félve, menekült. 315-ben azonban szövetségre léptek egymással a többi diadochok ellene. A hosszas háborút (313-311) békekötés követte, melyben A. megtartotta Előázsiát. Egy év mulva ujra kitört a háboru. Ptolemaios Egyiptomból átjött Előázsiába s meghódította Főniciát és sok parti várost, míg Antigonos fia Démétrios Poliorketés vezérlete alatt sereget küldött Görögországba, fölvette a királyi címet s Egyiptomba tört be, ahonnan azonban nagy veszteséggel kénytelen volt Sziriába visszavonulni. Majd Görögországba sietett s megverte Kassandrost, de végre is 301. Ipszosznál Frigiában a csatával együtt birodalmát és életét vesztette. A. mint hadvezér messze fölötte állott kortársainak. Szigoru, sőt kegyetlen volt, megvetette az olcsó hizelgést s az ázsiai elpuhultságot, szerencsében meggondoltság, bajban a legnagyobb hidegvérűség jellemezték.
2. I. A. Gonatas, az előbbinek unokája, Démétrios Poliorketés fia, résztvett apja háboruiban; Peloponnezus helytartóságát akkor is képes volt megtartani, midőn apja Seleukosnak, Sziria királyának fogságába jutott. Macedónia trónját csak Kr. e. 276-ban, hét év mulva apja halála után, hosszu küzdelmek árán nyerhette el. 273-ban Pyrrhos, Epirus királya betört országába és elűzte, A. azonban országát visszahódította, midőn Pyrrhos a Peloponnezusba indult. Pyrrhos halála után ennek fia, Sándor győzte le s fosztotta meg uralmától, de csak rövid időre; A. nemcsak Macedóniát szerezte vissza, hanem Epiroszt is leigázta. Meghalt 240-ben, 80 éves korában. A. mint uralkodó szelidségéről, lovagias, nagylelkü érzületéről ismeretes. V. ö. Plutarchos: Demetrios és Pyrrhos életrajza.
3. A. Doson, Demetrios Poliorketes unokája, egyideig mint az elhalt II. Demetrios fiának, Philipposnak gyámja kormányzott, majd nőül vette Demetrios özvegyét, Chryseist s maga lett királlyá. Miután országában a nyugalmat helyreállította, Aratosnak, az achaiai szövetség vezérének fölhivására Spárta ellen indult s királyát Kleomenest a döntő ütközetben Szellasziánál 221-ben megverte. Visszatérve Macedoniába, meghiúsította a szomszédos illirek betörését, de még ugyanabban az évben (211) hirtelen halállal múlt ki. A főhatalmat erélyességgel és okossággal gyakorolta.
4. A. Karystios, Euboia szigetének Karystos nevü városából való görög grammatikus, élt K. e. körülbelül 280-tól 220-ig. Főműve a Vitae philosophorum (Filozofus-életrajzok) volt, s benne az általa személyesen ismert bölcsészek életét tárgyalta. Ránk csak egy munkája jutott: a «Csodálatos mesék gyüjteménye» c., mely azonban nagyrészt Aristotelés állattanának kivonata. Kiadta Keller a «Rerum natural. script. Graeci min.» I. kötetében (Lipcse 1877). V. ö. még Wilamovitz: «A. von Karystos» (Berlin 1881).
1. a legrégibb zsidó törvénytudósok egyike (Kr. e. 250 körül), szül. Szóchóban, Judeában, azért: Szóchóból való A. Tételéből (hogy istent gyermeki szeretetből, nem pedig a tőle várt jutalom fejében kell szolgálni) eredt állítólag a szadduceusok (l. o.) tana, mely tagadta a túlvilági megjutalmazást és büntetést, s ennek kapcsán a halottak feltámadását is. - 2. A. II., Judeának utolsó királya a Makkabeusok csaladjából, l. Makkabeusok.