(gör.), a görög egyházban az a könyv, melyben a szent himnuszok, imák, evangéliumok és leckék az egyházi év lefolyása szerint elrendezve vannak.
Francesco, I. Napoleonnak orvosa Szt. Ilona szigetén. Szül. Korzika szigetén 1780., megh. 1838 ápr. 3. Pisában s Firenzében végezte tanulmányait és 1818. Fésch bibornok kérelmére Szt. Ilonára költözött, mint a számüzött császár orvosa. A császár eleinte bizalmatlanul fogadta, később azonban annyira megkedvelte, hogy végrendeletében 100000 frankot hagyott reá. Napoleon halála után, mely A. szerint nem gyomorrák, hanem a szigeten uralkodó láz következtében történt, Párisban telepedett meg s ott adta ki Napoleon utolsó pillanatairól irt könyvét. A lengyel forradalom alatt Varsóban mint orvos müködött, majd Olaszországba és 1836-ban Amerikába ment. St.-Antonióban Kuba szigetén halt meg, hol III. Napoleon 1855-ben emlékoszlopot állíttatott neki. Főműve: «Les derniers moments de Napoleon» (Páris 1823).
l Diego Suarez.
Jakab (Giacomo), IX. Piusnak volt államtitkára. Szül. Sonino városkában, közel Terracinához, a nápolyi határszélen 1806 április 2., megh. 1876 nov. 6. Apja gazdag földbirtokos volt. A., az öt fiu között a harmadszülött, nagy hajlamot érezvén a papi pálya iránt, már 13 éves korában Rómába jutott, ahol tanulmányait a szemináriumban és az egyetemen kitünő sikerrel végezte, s mind a hittudományokban, mind a jogtudományokban tudori oklevelet nyert. Fényes pályája XVI. Gergely alatt vette kezdetét, aki felismervén jeles tehetségeit, előbb egyik kerületi törvényszék elnökévé, majd a római legfőbb fenyítő törvényszék ülnökévé nevezte ki. Csakhamar mint delegátus működik Orvietóban, Viterbóban és Maceratában, majd az al-államtitkár tisztet tölti be 1847-ig. IX. Pius ugyanaz év jun. 12-én, rövid időre trónra lépte után biborral tüntette ki és a következő évben pénzügyminiszterré, államtitkárrá és miniszterelnökké tette. Rövid idő mulva azonban az 1848-ik év zavarai közepett át kellett engednie helyét Mamianinak, akit Rossi követett. Rossi meggyilkoltatása után IX. Piussal 1848 nov. 24-én Gaëtába menekült, mig végre 1850 ápril 12-én a pápával együtt diadallal vonult be Rómába. Ettől az időtől fogva élte végeig mint államtitkár kormányozta az egyházi államot XIII. Leó pápa alatt is. Eltekintve jeles államférfiui tulajdonságaitól, megemlítendő, hogy ő építette az egyházi államban az első vasutat, ő hozta be Rómába a légszeszvilágítást, ő építette a Tiberisen keresztűl vezető lánchidat.
Messinai előnévvel, olasz festő, szül. Messinában 1444 táján, megh. Velencében 1493. Állítólag Németalföldön sajátította el és onnan vitte Olaszországba a Van Eyck testvérek és tanítványaik által tökéletességre juttatott olajfestési modort. Legrégíbb festményén (Krisztuskép a londoni nemzeti képtárban), az 1465. évszám olvasható. 1473-ban a messinai San Gregorio templomba festett oltárképet. Ekkor már Velencében lakott és nagy hírre tett szert uj festési modorával, melyet Bellini és Carpaccio hatása alatt tovább is fejlesztett. Főművei az antwerpeni képtárban levő Keresztrefeszítés, a Louvreben őrzött férfi-arckép és szent Sebestyén képe a drezdai képtárban.
(Dombhát) kis gyógyfürdő Ó-Radna határában, Beszterce-Naszódm. ó-radnai járásában, gr. Bethlen András tulajdona.
Amália, Lajos Rudolf braunschweigi herceg leánya, szül. 1696 april 22., II. Ferdinand Albrecht braunschweigi herceg neje (1712). Megh. 1762 márc. 16. A. A. hercegnő személyisége annyiban fontos, mert tőle és nővérétől Erzsébet Krisztinától, VI. Károly császár és magyar király leányától származik a mostanában uralkodó európai családok legtöbbje. A. A.-tól származnak nevezetesen: az egész porosz uralkodó család, Oroszország, Mecklenburg-Schwerin, Baden, Németalföld, a Szász-Koburg-Saalfeld ház (Portugál, Anglia, Belgium stb.); a dán uralkodó család és a Braunschweig család. A. A.-nak összesen mintegy 363 utódja él jelenleg. Nővére, Erzsébet Krisztina pedig ősanyja a mai spanyol Bourbon családnak, valamint az Orléans, bajor, szász, portugál, braziliai és az egész Habsburg-Lotharingiai családnak. Ez a genealogiai kuriózum táblázatban van feltüntetve Lorenz Ottokár-nak «Genealogischer Handatlas» címü művében (Berlin 1891) az utolsó táblán.
Emánuel, görög hazafi, született 1791-ben Kandia szigetén. 1821-ig kereskedő volt Konstantinápolyban, a görög forradalom kitörése alkalmával visszatért Kandiába, s részt vett a fölkelésben. A nemzetgyülésbe küldték. De midőn Kréta ismét a törökök uralma alá jutott, A. Görögországban telepedett meg. Résztvett a Capodistria ellen irányult felkelésben (1831). Habár az angol pártnak feje volt, nem vett részt sem az 1843-iki szeptemberi, sem az 1854-iki tesszáliai forradalomban. Antoniadis képviselő volt az összes nemzetgyüléseken. Meghalt 1863 aug. 1-én Athénben. (Mendelssohn, Gesch. Griechenlands. I. Schmeidler, Az új-görög királyság története. Magyar ford.)
antinomista, azaz törvény-ellenző felekezet Svájcban, melyet a luzerni börtönben 1824-ben meghalt Unternährer Antal alapított. Miután egymásután konyhacseléd, festő, asztalos, kereskedő és orvos volt, végre mint a kereszténységnek állítólagos befejezője lépett fel, de az antinomista elméletnek rendes következményei folytán nemsokára ellentétbe jött a polgári társadalommal s ez ellentét idézte elő a felekezetnek kora kimultát. Azt tanította, hogy az embert csak ez az egyetlen törvény kötelezi: «Növekedjetek és sokasodjatok»; ennek alapján vagyon- és nőközösséget követelt. A berni hatóság hazájába, Luzernbe küldötte, hol tőbb évi fogság után meghalt. Egész 1840-ig akadtak követői, de azóta nincsenek A.- k.
helység Oppeln porosz kerület Kattowitz járásában, (1890) 5480 lakossal, vas és cinkkohókkal és szénbányászattal.