anyatemplom, v. plébániaegyház (latinul: ecclesia parochialis, eccl. baptismalis v. eccl. mater), általában mindazok, melyekből 1. valamely országban a kereszténység a többi helyekre elterjedt. A.-kul tekintették az ősidőkben az apostolok által alapított egyházakat; így a többi között jeruzsálemi és a római egyházakat. 2. Igy nevezik valamely plébánia körében létező templomok közül azt az egyházat, melynek a többiek felett bizonyos fenhatósága van és amelyben különösen a keresztség szentsége és egyéb, a plébános jogkörébe tartozó egyházi ténykedések végeztetnek s melyekben a hívek az isteni szolgálatra megjelenni és nak alárendelt templomok fiókegyházak v. fióktemplomok (ecclesiae filiales).
a szeszgyárakban szükséges anyaélesztő-edény rendszerint vörösrézből készül, annak ürmérete a cefremennyiség 2 1/2% -a lehet. Az anyaélesztő hűtésére v. jéggel megtöltött zegzúgos köpenyü hengert v. hidegvíz átjárására berendezett kigyócsövet helyeznek az anyaélesztő edénybe.
oly fa, mely magtermő korában levén, magot hullat és közvetlen környezetét, nevezetesen a magjából keletkezett csemetéket a hideg és a hőség ellen védelemben részesíti.
az építészek igy hivják a kettős traktusos épületek középső falát, melyben rendesen a kémények is vannak.
(növ.), Csapó «Uj füv. és virágos Kert» 137. lapja szerint a. m. kigyótrang, sárkányfű, vagyis az Arum Dracunculus (L. Dracunculus vulgaris Schott.); a 138. lap szerint inkább A.-nek nevezhető az Artemisia Dracunculus (l. Tárkony-üröm), végre a Mutató tábla szerint a mátrafű (Neneta Cataria L.) is anyafű. Mi az A.-t mint kelendő növénytani műszót mellőzhetjük, de tudományos és nyelvtörténeti szempontból figyelemre méltatjuk. Igy tovább Veszelszki «A növevényplánták» stb. 155. Lapján a szíkfű (melynek «nevét tán csak a székes helyekről alkalmazták reá») is A. v. méhanyafű, Diószegi «Orvosi Füv. » 363. lapján a Senecio Doriának, Baumgarten «Enum. stirp....Transsilv.» I. 339. lapján pedig még a Polygonum Bistortának is ez a neve. Mindezekből a régibb időnek nemcsak nomenklaturai, hanem orvostani ingadozásait is látni mert a magyar nyelvnek igen is van népies keletü és használatu A.-ve («borban főtt virágok levét hasznosan isszák hószám ellen ... és az asszonyok matráját meggyógyítja» Veszelszki), de ezt a gyógyító erőt más-más fűben keresik; l. Anyaméhfű.
(lat. materia) jelenti 1. ellentétben a formával azt a határozatlant, aminek az alak határozottságot ad; ez értelemben beszélünk az A.-ról, melyből valamely tárgy, mű készült, de a költői mű A.-áról is, melyet a költő földolgozott, melynek formát adott; 2. jelenti a testi világot, azt, ami a testek lényegét teszi, ellentétben a szellemmel v. lélekkel. A filozofiai gondolkodásban mindkét jelentésben, de főleg az utóbbiban fontos szerepe van, mert minden filozofiai rendszer kénytelen leszámolni a testi világ mivoltának problémájával némely rendszernek pedig éppen e problémának miként való eldöntése adja meg jellegét. Amely rendszerek az A. valóságát a szellemé mellett elismerik, általában dualisztikus rendszerek (l. Dualizmus); ezzel szemben állanak a monisztikus rendszerek (l. Monizmus), melyek vagy a szellem és anyag azonosságát tanítják (Spinoza szubstanciájának a kiterjedés és gondolkodás csak attributumai), v. az A. valóságát egyáltalán tagadják (l. Spiritualizmus), vagy a szellemet kiküszöbölik, úgy hogy csak az A.-ot mondják létezőnek (l. Materializmus). Ha ezekkel szemben az ismerettani szempontra helyezkedünk s azt állítjuk, hogy csak az én létezik, keletkezik az ismerettani idealizmus (l. o.), mely előtt az A. csak jelenség, látszat (l. Fenomenalizmus), míg Kant nézete szerint a valóságot magában egyáltalán nem ismerhetjük meg (l. Kriticizmus). A fizikában is, mely azoknak a jelenségeknek a leirásával (magyarázatával) foglalkozik, melyeknek összesége alkotja az anyagi világot, az A. fogalma hosszas fejlődésen ment át, melybe metafizikai felfogások sokféleképp elegyedtek. Főleg két szempont fontos. Először az erő fogalma, másodszor az A. oszthatóságának a problémája. Az A.-t az erővel egynek gondolhatjuk, mert a gondolkodás fejletlen fokán egyáltalán nem teszünk különbséget e kettő közt (l. Hilozoizmus); ha pedig az erőt az A.-tól megkülönböztetjük, v. holtnak gondolhatjuk az A.-ot, melyet lökés és nyomás mozgat (mechanizmus), vagy az erőt válhatatlan kapcsolatban levőnek gondoljuk az A.-gal: az erő az A. tulajdonsága (nincsen A. erő s nincsen erő A. nélkül), v. végül az A. fogalmát egész átvezetjük az erőébe: csak erők vannak (dinamizmus). Ha pedig az oszthatóság szempontjából nézzük az A.-t, úgy végtelenül osztható folytonosságnak (continuumnak) vesszük v. oszthatatlan, legkisebb üres közök által egymástól elválasztott (diskret) részekből állónak (l. Atomizmus). A hilozoizmus a görög filozofia kezdő álláspontja; az atomistáktól kezdve Newtonig egészben a mechanikus felfogás uralkodik, mig Thewton a dinamikus felfogás győzelmét segíti elő. Mai nap a fizikusok java része is fölismerte hogy az A. fogalma filozofiai megfontolás nélkül meg nem oldható, hogy fölfogásánál ismerettani szempontok nem mellőzhetők, s hogy különbséget kell tenni az A.-ra vonatkozó fizikai hipotézisek s az A. filozofiai fogalma közt. A fizikai hipotézis más szempontok alá esik, mint a filozofiai fogalom. Amaz az exakt magyarázat segédeszköze, a megismerés első stádiuma; emez rajta alapszik ugyan, de a gondolkodás szükségei szerint kiegészíti.
Az esztétikában
A. a szépnek szubstrátuma de mely már maga is szép lehet, p. a márvány a plasztikában, az egyes hang a zenében. Az A. kétféle: v. érzéki, mint a kő, agyag, érc, festék hang, v. pedig átvitt értelemben azt a fogalomkört és ténycsoportot jelzi, mely magában véve még nem művészi, de éppen a művész által nyeri a halhatatlan szép alakot, formát. A márványtömb mindaddig élettelen kő marad, míg a művész vésője ki nem faragja belőle a szépség istennőjét és így a holt A.-ot az eszmény hüvelyévé teszi, azt ugyszólván átszellemíti. Ebben áll a művész varázsereje, hogy a holtakat megeleveníti, az élettelennek és némának elragadó ékesszólást kölcsönöz. Itt rejlik a művész rokonsága a teremtővel, ki otromba agyagból idomította a legszebb földi lényt. Azért beszélünk teremtő észről, művészetről. Az érzéki A.-tól különbözik a szellemi A., mely vagy a történelemből vagy a bölcsészetből képzeletből, vagy az életből van merítve, de maradandó alakját a művész által nyeri. Schiller szerint a művészet nem egyéb, mint az anyag teljes kiirtása a forma vagy az alak által. Igy tehát, mint már Aristotelés is megkülönböztette, nem az A.-ban, nem a nyers mesében mutatkozik a költő főereje, hanem a kidolgozásban, alakításban, formában. Az eredetiség kérdése sem annyira az A., mint az alak után dől el. A magyar rege és történelem azonos anyaga volt sok költőnek és éppen ily közhasználatú tárgyaknál lehet legjobban megállapítani a költői egyéniség fejlettségi fokát. Kezdő költőknek nem eléggé ajánlható a konkrét A.-ok (mint: történelem, hagyomány, régi minták vagy napi események) feldolgozása, mert csak így erősödhetnek meg az alakitás technikájában, melynek pedig később is nagy hasznát vehetik a magasabb szárnyalású képzeleti alakításokban. A lángeszü költőknél világosan lehet észrevenni e két fejlődési stádiumot, melynek egyikében híven kapaszkodnak az adott A.-hoz (Shakespeare dramatizált novelláiban, Göthe - történelmi darabjaiban), mig a másikában az A.-ot szellemszárnyaikon viszik ég felé, mint «Hamletben» és «Faustban». Épp ily szabadon bánik Madách az egész kulturtörténelem A.-ával.
A fizikában és kémiában
a tünemények tárgya (szubsztrátuma) az A. Jelenleg e két természettudományi szakban az anyag szerkezetére nézve általánosan elfogadott az atom-elmélet, mely szerint minden test végtelen parányi, szétoszthatatlan anyagrészecskékből áll, melyek folytonos mozgásban lévén, épp e mozgásuk és a mozgások közben egymásra gyakorolt hatásuk alapján a különéle fizikai és kémiai jelenségeket létrehozzák. Az atómok egymás közt való elhelyezésére vagy azok természetére nézve különféle hipotézisekét állítottak fel, melyek egymással részben összeférhetetlenek, de azért mégis a fizika és kémia jelenségeinek rendszerbe foglalásakor jó szolgálatokat tesznek. A kémia p. jelenleg ama nézet felé hajlik, hogy minden kémiai elem más természetü atómokból áll, holott egy másik elmélet az elemek különböző magatartását akként magyarázza, hogy az egyes elemek legkisebb részeit különfélekép csoportosított, de egyenként azonos atomok halmazának képzeli, mely halmazok a rendelkezésünkre álló eszközök útján fel nem bonthatók. Több atom egyesüléséből keletkezik a molekula, mely fizikai jelenségekben épségében megmarad, holott kémiai folyamatok közben az egyes atómokra szétbomolhat. A fizikában az anyag szerkezetét különösen a halmazállapot különbözőségének megmagyarázására használjuk. A szilárd testben az atómok szilárd nyugalmi helyzet körül lengéseket végeznek, melyek fentartója egy ismeretlen természetü összekötő erő (cohaesio). A folyadékokban a részek között való összetartás már oly csekély, hogy az atómok egymáshoz képest könnyen eltolhatók, oly annyira, hogy a folyadék más erőkkel szemben alakját meg nem tarthatja, hanem az edény alakját elfogadja. A gáznemü testek legkisebb részei között összetartási erőről egyáltalában már nem lehet szó; ezek a részek keresztül-kasúl repdesnek addig, mig valamely akadályba nem ütköznek. Minél magasabb a hőmérséklet, annál nagyobb a rezgő mozgást végző parányok mozgás-sebessége és kitérése. Sugárzó A. l. Crookes-féle csövek és Geissler-féle csövek. V. ö. Huber, «Die Forschung nach der Materie» (Lipcse 1877), Abendroth «Das Problem der Materie», Lasswitz, «Geschichte der Atomistik» (Lipcse 1889, 2 kötet).
A közhasználatban, iparban
A. vagy nyers A. valamely munkához szükségelt fő- és segédeszköz. A vasutaknál elhasznált anyagok értéke a kereskedelemügyi miniszter jelentése szerint volt 1890-ben: 30.764,866 forint, hogyha ebből a 2 gépgyártól fogyasztott 4.930,911 forint értéket levonjuk, marad a vasutaktól elhasznált anyag értéke 25.833,955 forintnak. (Az összes üzleti bevétel volt 86.882,543 frt, az összes üzleti kiadás 47.040,259 frt.) Ez óriási összeg érthetővé teszi, hogy az anyagok és leltári tárgyak elszámolására kiváló gondot fordítanak. E célból minden vasútigazgatóságnak külön «Anyagszerkezelési osztály»-a van. Ennek az osztálynak elsőrangu kötelessége az anyagszerek beszerzése és szétosztása. Ellenben a felhasználást az egyes számadók - minden állomás, osztálymérnökség, műhely és fűtőház - számolják el. A sikeres ellenőrzés céljából úgy az elhasználási anyagról, valamint a leltári tárgyakról minden számadó «Anyag»-, illetőleg «Leltár»-naplót vezet és azután a kiadott anyagokat az «Anyag»-, az elhasznált leltári tárgyakat pedig a «Leltár-lajstrom» egységárai szerint teszi kiadásba.
A természettudományok fontos alapelve, mely szerint az anyag bármiképpen változtatja meg állapotát, azért annak mennyisége változatlan marad. Testeket elégetve, azoknak anyaga látszólag megsemmisül, mert a keletkező termékek gyakran nem esnek érzékszerveink alá, de megfelelő módszerek alkalmazásával, az elv helyessége szigorúan bebizonyítható. Lavoisier volt az, aki ez elv igazságát kisérletileg bebizonyítván, azt a kémiai kutatás irányadó elvévé tette. Egyes esetekre vonatkozólag Slas kisérletei a legbizonyítóbbak.
alatt a szervezetünkben történő azok a folyamatok értendők, melyeknél kivülről tápanyagokat veszünk fel és kiválásztó szerveink útján az azokból bennünk képződött bomlásanyagokat választjuk ki. A szervezetünkben folyó idegműködés, a mozgások s a mindezzel járó hőfejlesztés folytonos anyagveszteséggel járnak, szerves és szervetlen anyagok pusztulnak el, az ezek pótlására, valamint fiatal fejlődő egyén testének felépítésére szükséges anyagokat tápanyagokként vesszük testünkbe. Bennünk ezek átalakulnak és szervezetünk lényeges alkatrészeivé válnak. Ezalatt azonban részben ezek is, részben a régebben fölvett anyagok bennünk szétesnek, szervezetünkből kiküszöböltetnek: ebből áll az A. Az ember növényi anyagokkal táplálkozik, vagy hússal él, mely hús azonban végelemeiben szintén növényi táplálékból képződött.
A növények tápanyagai a szénsav, viz, ammoniák, légenysavsók és más tűzálló anyagok: tehát szervetlen alkatrészek. Ezek közül a szénsavat a növény zöld részi veszik fel a napsugarak behatása alatt, mig helyette élenyt bocsátanak szabadon. A nem zöld részek, valamint a zöld részek is sötétben élenyt vesznek fel és szénsavat lehelnek ki. Egészben véve azonban a növény mindig több szénsavat köt meg, mint amennyit szabadon bocsát és több élenyt szabadít fel, mint amennyi szabad élenyt kivülről felvesz. Az ammoniákat, légenysavsókat és többi tűzálló részeket gyökereivel vizben oldva a földből vagy a vizből veszi fel a növény.Ez anyagokból készíti a nap fényének és melegének hatása alatt a szénsavból és vizből légenymentes szerves alkatrészeit, a feles élenyt pedig szabadon bocsátja. Így készül a növényben a keményítő és többi szénhidrát s ezekből további élenytelenítés által a zsír. Az ammoniák és légenysavsók légenyének felhasználásával lesznek a növény légenytartalmu alkatrészei és ezek közül mint a legfontosabbak a fehérjék. A növény anyagcseréje tehát abban áll, hogy a növény sok élenyü, egyszerü, szervetlen anyagokkal táplálkozik, ezekből készít kevés élenyü összetett szerves anyagokat, melyek az állatoknak és az embernek is táplálékul szolgálnak.
Az állati szervezet tápanyagai: a fehérjék, zsirok, szénhidrátok, éleny, viz és sók, s ezek közül csak az élenyt, a vizet és sókat nyeri közvetlenül a nem szerves világból, mig a szerves anyagokat mind közvetve vagy közvetlenül a növényektől nyeri. Az ember és az állatok általában képtelenek nem szerves testekből szerves alkatrészeket alkotni. A megevett anyagokat a bélcső útján, a belehelt légenyt a légzőszervek útján veszik fel az állatok. A bélcsőben levő anyagok előbb az emésztés által felszívhatókká lesznek. A felszivódást a magasabb rendü állatoknál külön e célra rendelt szervek végzik, melyek a felszívott anyagokat a nyirokedényrendszernek és ennek útján a vérnek adják át. A vért a lüktető szív hajtóereje a vérérrendszerben folytonos keringésben tartja és a testben mindenüvé, a hol reá szükség van, eljuttatja. Így jutnak el a tápanyagok a szövetekbe és az ezeket felépítő sejtekbe, mert a vérnedv keringése közben átszűrődik az ereket környező nedvhézagokba. Ugyane nedvhézagokban erednek azok a nyirokedények, melyek az elhasznált valamint a felesleges anyagokat is felszívják és a vérhez visszaviszik. Igy veszi be az állati szervezet a felépítésére szolgáló anyagokat saját szervezetébe s készíti belőlük saját fehérjéit, zsirjait és szénhidrátjait (glycogent, szőllőcukrot). Ez anyagok azonban nem maradnak meg változatlanul az állati szervezetben, hanem a lélegző szervek utján a vérbe jutott éleny segedelmével lassan elégnek, élenydúsabb egyszerübb vegyületekké: Ez élenyülés és hasadás terményei: szénsav, viz, húgyanyag és más ammoniákos származék anyagok, valamint foszforsav- és szénsavsók. Mialatt az állati szervezetnek a növénytől nyert szerves alkatrészei így szétesnek, felszabadul a növény által a naptól nyert meleg és fény, melyet a növény amaz anyagok képződésekor potenciális erély alakjában megkötött, s szolgál az állati meleg, erőművi munka és más erőnyilvánulatokra. Az állat anyagcseréjét tehát jellemzi az, hogy az állat kevés élenyü, összetett szerves anyagokkal táplálkozik, ezekből készít sok élenyü egyszerü nem szerves anyagokat és ezalatt erőt szabadít fel. De az állatban képződő bomlásanyagok az állati szervezetben nem maradhatnak vissza, mert ha nagyobb mértékben halmozódnak fel benne, valóságos mérgek. Azért viszi a bomlástermékeket a keringő vér a kiválasztást eszközlő szervekhez: a tüdőkhöz, hol a szénsav és a viz egy része kiválasztatik és a vesékhez, melyek a vízben oldott szilárd bomlástermékek kiválasztását eszközlik.
Hogy az ember naponta mennyi tápanyagot szükségel, ezt az általa 24 óra alatt kiválasztott bomlásanyagok alapján határozták meg. Felnőtt, 70 kg. sulyu egyén oly napon, melyen éhezett, kiválasztott 24 óra alatt, 17.025 g. húgyanyagot, 0.236 g. húgysavat és kilehelt szénsavban 180,85 g. szenet, ami mind megfelel 50.7 g. fehérjének és 198.1 g. zsírnak. De az éhezők anyagfogyasztása kisebb a rendes táplálás és az anyagforgalom egyensúlya mellett észleltnél. Ugyanaz az ember, tisztán hússal, testének anyagforgalmát egyensulyban tartani képes nem volt, mert mintegy 2000 gramm húsra lett volna szüksége 24 óra alatt, pedig csak 969-1080 g.-ot volt képes megemészteni. Épen úgy lehetetlen volt az anyagforgalmat egyensúlyban tartani tisztán zsír és szénhidrátokból álló táplálékkal, mert ilyenkor saját testét alkotó fehérjéit fogyasztotta. Vegyes táplálék mellett amaz egyén, testének különben teljes nyugalma mellett, anyagforgalmát egyensulyban képes volt tartani, azaz annyi anyagot veszített, mint amennyit táplálékaiban felvett, ha 24 óra alatt 137 g. fehérjét, 52 g. zsirt és 352 g. szénhidrátot vett fel szervezete, munka közben pedig 137 g. fehérje mellett, 173 g. zsirra és 352 g. szénhidrátra volt szüksége. Fejlődésben levő egyéneknél a tápanyagszükséglet a testsúlyhoz viszonyítva nagyobb, amennyiben azok a növésre is fordítanak tápanyagot, s aránylag több meleget is fejlesztenek. Amig a felnőtt munkás 1 kg. testsulyra 1,8 g. fehérjét, 0,8 g. zsirt és 7.8 g. szénhidrátot szükségel, addig a csecsemő 1 kg. testsulyra felvesz 3-4 hónapos korában 4.2 g. fehérjét, 4.8 g. zsirt és 5.6 g. szénhidrátot. L. Klug N. Az emberélettan tankönyve. Budapest 1888.
csinált szó, a. m. materializmus.
az anyag elemi pontjainak egymásra ható vonzó és tapadó képessége. Az anyag belsejében akkor lép fel, midőn valamely külső erő az anyag elemi pontjait az erő behatása alatt elfoglalt egymáshoz való helyzetükből kimozdítja.