Antologiai férfikar-gyüjtemény, Erkel Sándor, Hoffer Károly Pécsett és Langer Viktor szerkesztő bizottság közreműködése mellett szerkeszti Goll János tanár. Tartalma férfikarokból áll minden kiséret nélkül. Az Apollo kargyüjtemény létesítését az 1886. évben Pécsett tartott országos dalünnepélyen résztvett karnagyok értekezlete határozta el, és a folyóirat ugyanazon év okt. hó 1-én megindult s most már hetedik évfolyamában 78 eredeti magyar és 55 idegen eredetü kart közölt.
1. athéni festő, a peloponnézusi háboru idejéből. Tökéletesítette a koloritot, behozta a voltaképeni festői kezelést, a szineket a fény és árny szerint alkalmazva; Zeuxis és Parrhasios ő utána indultak.
2. A., Athénből, Kr. e. II. századból való grammatikus, Aristarchos és a stoikus Seleukos tanítványa. Mint korának sokoldalu neves tudósa irt földrajzi magyarázatokat a homérosi hajókatalógushoz 12 könyvben, Sóphrónról 4, Epicharmosról 3 könyvben, az athéni hetairákról, etimologiákról 2 könyvben. Főmunkája azonban «Az istenekről» cimzett 24 könyves műve volt, melyben a görögök isteneiről és héroszairól, ünnepeikről és szentélyeikről értekezett. A neve alatt járó, de semmi esetre sem tőle való mitologikus kézikönyvet, a «Bibliothéké»-t némelyek ez utóbbi nagy műve kivonatának tartják, de helytelenül. (Kiadta Hercher Berlin 1874.) A. munkáinak töredékei Müller-nél Fragm. Hist. Graec. (Páris 1841) I. kötetében.
3. A., építész, szül. Damaskusban Traján és Hadrian császár idejében. Kr. u. 104. a Dunán, a Vaskapu alatt 15 km.-nyire hidat épített. Az ő műve a Forum Trajanum is. Minthogy Hadrian dilettantizmusát kigunyolta, számkivetésbe küldetett, s mikor a császárnak a római Vénus-templomhoz készített tervrajzát rosszalta, halálra itéltetett.
(Abies Apollinis Link, A. reginae Amaliae Hedr., növ.), csak Görögországban, nevezetesen Peloponnézus erdeiben termő szemerkefenyőfaj. Más fenyővel szemben az a nevezetes természete van, hogy nemcsak a lecsonkított törzs, hanem még a gyökerek is bőven eresztenek hajtásokat.
Parnassius Apollo L. (állat), a bunkóscsápu nappali lepkék (Diurna) alrendjének Papilionidae családjába tartozó lepkefaj. 8-9 cm. széles. Leterített szárnyai félig átlátszók, tejfehér szinüek, a mellsőkön 5 fekete folttal, a hátsókon pedig két feketén szegélyezett vörös szemfolttal tarkázva, mely utóbbiak közepén fehér csillag látható. Hazánkban magasabb hegységek (Eperjes, Árva, Trencsén stb.) meleg fekvésü sziklás oldalain és tisztásain junius- és juliusban elég gyakori. Azonkivül előfordul Európa, Ázsia és Észak-amerika egyes hegyes vidékein is. Bársonyfekete színü, vörössárga pontokkal és acélkék szemölcsökkel diszített hernyója különböző szaka-fajokon (Sedum acre L., S. album L. stb.) él. Bábja tompa és gyenge fonadékba burkolt.
(lat. Apollo). (Színes nyomásu képmelléklettel.)
[ÁBRA] Apollo.
A görögök egyik főistensége, Zeus és Létó fia, Artemis ikertestvére. Délos szigetén született, hol az őt világra hozni készülő s Héra haragja miatt bolyongó anyja nagysokára nyugtot lelt. Már mindjárt világra jövetele után egész ragyogásában mutatkozik az egybegyült istennőknek, mely mitoszi vonásból is kiderül, hogy A. nem egyéb, mint a nap, mely keleten a tengerből egész fényében kiemelkedik (ezért Phoibos). De mivel a nap látszólagos járásán alapszik minden kezdeties időbeosztás, A. a görög mondában az év és szakainak istene is. Mert szent volt neki az év kezdete, s az év minden hónapjának első napja, amelyen neki áldozatokat szoktak bemutatni. Istene azonkivül a meleg időszak-nak, melyben a napsugarai a tenyészetre jótékony hatással vannak. A hosszu, felhős tél után, midőn a monda azt tartotta, hogy A. a hiperboreok országából a messze északról visszatér, áldozva, torozva, énekelve szokták őt, mint a kikelet hozóját ünnepelni. S hiába küzd vele a sárkány Pythón, a tél, ő győzelmesen jő tisztelőihez. Neki hálálkodtak, ha megért a gabona és gyümölcs, de őt kiengesztelendők imádkoztak is, ha láz, vagy dögvész pusztított az emberek között. Mert az ő nyilai a monda szerint bizton találtak. Hogy Agamemnón durván megsértette papját Chrysést, A. a Trója előtt álló egész görög tábort dögvésszel bünteti érte. S Niobé is keservesen lakolt, hogy azt meré állítani, hogy a gyermekei szebbek Létó gyermekeinél. De aki a betegséget küldi, az meg is tudja szüntetni és elhárítani, s azért A.-t a görögök gyógyító isten-nek is tartották, s Asklépiost (l. o.) fiának tették meg. Így lőn azután A. engesztelő, bűnfeloldó istenséggé, mert aki testi nyavalyától meggyógyíthat, az meggyógyíthat a bűntől is, mely a régiek felfogása szerint pestisszerü betegsége a léleknek. Az anyagyilkos Orestést A. oldja fel a vétek terhe alól. Delfibe sokan ezért rándultak, de legtöbben, hogy A.-hoz, a jósló, jövendőt mondó istenhez imádkozzanak.
A delfii jóshelynek a görögök egész politikai és társadalmi életökre való behatásából következtethetni arra, hogy minő előkelő helyet foglalt el A. kultusza a görögök vallási életében. Úgy gondolkoztak, hogy a napnak fénye nemcsak messze tért, hanem messze időket is bevilágol, s azért jóshelyei papjaira bizták a háboru és béke, a gyarmatosítás és államalkotás nehéz kérdéseinek eldöntését. Egyébként is sokáig nem homályosodott el A. harci isten, még pedig a győzelmes hadi isten jelentőségében, egészen az idegen Arés-kultusz meghonosodásáig. S az ilyen istentől kénytelen-kelletlen függött egész városok és államok jóléte, virulása. Ő az őse vagy apja a mondai városalapítóknak, Ión, Dóros, Epidauros, Marathos, Milétos, Naxos, Chiosnak stb.-inek, sőt segít láthatatlanul az építkezésnél, aminthogy Trója és Megara falait ő segédkezett felépíteni. A gyarmatosítóknak kegyes védőura és vezetője, s a monda szerint Krisába ő vezette a krétai kivándorlottakat. Mint a görögök legideálisabb istene a lelket nevelő s szivet nemesítő zene és költészet istene volt, a muzsák élén járó citerázó istenség, kit Paián-nal (l. ezt) szoktak dicsőíteni. Daliásnak, szép, tagbaszakadt fiatal férfiunak szokták képzelni, az ifjuság eszményének, hosszu, fürtös hajjal. Szent állatjai voltak a következők: farkas, szarvastehén, kecskebak, egér, gyik, ölyü, kánya, holló és delfin, szent növénye a babér (Daphné, l. o.).
A rómaiaknál igen korán honosodott meg kultusza, amint azt a cumaei Sibylla mondája tanusítja. A delfii jóshelyt a rómaiak is sűrün kérdezték meg, s már 212-ben Kr. e. alapították tiszteletére a ludi Apollinares (= apollói játékok) ünnepét, mely a praetor urbanus vezetése mellett a Circus maximusban szokott tartatni. De legnagyobb tisztelője Augustus volt, ki a Palatinuson Apollónnak templomot emelt, s a ludi Saeculares ünnepét, mely eredetileg az alvilági istenek számára tartatott, az ő kultusza szolgálatába rendezte be. Magának a névnek etimonjával nincsenek tisztában.
A művészetnek legkedvesebb tárgya volt A., kit sokféle minőségében ábrázoltak. Nap-istenségének volta mellett katonai érmek vallanak, melyeken A. sugárosan lobogó hajzattal van megjelenítve. Mint a meleg időszak istenét feltünteti többek közt egy Drezdában őrzött archaisztikus relief, mely a delfii triposzt rabló Héraklést és A.-t mutatja be; a triposz t. i. szimboluma a naptól kapott s a földtől kiárasztott hőnek. A hiperboreoktól (l. o.) jövő, egy triposzon a tengeren vitetett A.-t egy a Kr. e. V. századból való attikai váza ábrázolja, továbbá több a római korszakból eredő kis-ázsiai érem. A Kr. e. IV. századtól fogva megjelenítve találni az Orestést engesztelő A.-t is. Mondáiból igen gyakran választották a Marsyas-mitoszt (l. o.), továbbá Idas-sal (l. o.) való viszályát. A Daphné-mitosz (l. o.) csak későbbi koroknak választása. De mind az ilyen csoportokban megjelenített A. ritka a magában bemutatott A.-ábrázolatokhoz képest. Kétféle minőségében alakították, az íjjas- és a citerajátszó-nak szerepében. Legrégebben szorosan a testhez tartott kezekkel feszes tartásu szobrait készítették, s ilyen a müncheni gliptotékában őrzött 41. sz. teneai A.; vagy az attributumokat tartó A. kinyujtott karokkal, mint az egy Berlinben levő, naxosi bronzszobrocskán észrevehető. Attributumként látjuk itt első sorban az íjjat, mellékesen az áldozó csészét. E merev tartásu alakítások mellett voltak az archaikus művészetnek az istent élénk mozgásban is feltüntető szobrai, amint azt kaulóniai régi érmek bizonyítjak, melyeken A. őzbak kiséretében magasra tartott babérgallyal indulóban van. A Pheidiást közvetlenül megelőző korszakban az alakot karcsúbbnak ábrázolták, attributumként az íjjal együtt a babérgallyat alkalmazzák. Ebbe az epokába tartozik p. az olimpiai Zeustemplom nyugati homlokfaláról való A., melyet az V. század közepe előtt faraghattak. S egy ilyen epokában alkotott eredeti után készülhetett egy a nápolyi muzeumban látható, Pompejiban talált 4630. sz. gyönyörű bronzszobrocska, a Pásitelés archaizáló iskolájából, hol a lira az iskola toldománya. Magának Pheidiásnak hiteles tanuság szerint az athéni akropolison volt egy A. Parnopios-szobra, a Parthenon párkányzatán pedig egy tőle vagy tanítványai egyikétől faragott, ránk jutott, egészen rövidre nyirott, s koszorúval ékített hajú A. S ilyen stilusban verték képét Abdéra, Leszbosz, Kolofón, Epidaurosz érmeikre. Praxitelés korában A. újabb tipusban lőn megjelenítve. A haj az e korabeli szobrokon kétfelé van választva s könnyű hullámu fürtökben omlik le a nyakon; a homlok magasabb, az ajkak husosabbak, a fej emeltebb s az arc kifejezése lelkesebb. Az igy ábrázolt A.-t verték Milétosz, Mytiléné, Szikion, Megara, Délos, Tarentum és Krotón érmeikre. Maga Praxitelés és iskolája, miként minden istennek szobrába, úgy az A.-éba is több formai kecset és kerekdedséget lehelt. Ide tartozik p. egy a berlini muzeumban látható A.-szobor, hol az isten jobb alsó karját fején pihenteti; az utánzásul és sokszorosításul szolgáló mintán a bal kéz az íjjat tarthatta (a berlini szobron a bal kar le van törve). Irányítóul szolgált azonban főkép Praxitelésnek Sauroktonosa (gyíkölő A.-ja),egy bronzszobor, mely A.-t egészen fiatalosan ábrázolja, amint nyilával egy fatörzsön felfutó gyíkot eltalálni igyekszik. Ebből több utánzatunk van, a legjobb egy a római Villa Albaniban őrzött 952. sz, bronzszobor (mások a Louvreben és Vatikánban).
A citerajátszó A.-t (A. Kitharódost) a régiek csaknem kivétel nélkül ruházatosan alakították, s nem mezítelenül, mint az íjjasat. Legrégibb e nemü ábrázolat egy Méloson talált vázán látható, hol az isten forminxen játszva két asszony kiséretében kocsin hajt. Ezen és a híres flórenci François-vázán (l. o.) A. szakállasan van megjelenítve, de emitt e szakállas megjelenítéssel ellentétben nem mint kitarajátszó istenség van felfogva. A Pheidiásét megelőző korszak A. Kitharódost hosszu chitónban tünteti fel, általvetett köpennyel, mely utóbbi ruhát a Pheidias korában a chlamys (l. o.) helyettesíti. Csészéből áldozik, s hullámos fürtjei vannak. A kitara természetesen mindenütt elengedhetetlen attributum. Egy a pheidiasi periokában alkotott mintára megyen vissza valószinüen egy a müncheni gliptotékában őrzött 90. számu álló A. Kitharódos. Ruházatosan még a praxitelési epoka is ábrázolta, a hajat üstökszerü kis konttyal választja a fej búbján kétfele, a homlok háromszögű, az arc kifejezése a szentimentális vágyé. Jellemző tipusát sajátlag Skopás (l. o.) teremtette meg abban a szoborban, melyet palatinusi Apollonia (A. Musagetés) néven a Vatikánban őriznek. Az isten indulóban van és ihlett arccal játszik a kitarán. A hosszu chitón derékon felül van övezve, a köpeny a vállon van hozzácsatolva.. Egészen mezítelenül csak a késői korszakok jelenítik meg A. Kitharódost lágy, puha formákban, mint arra p. egy a nápolyi muzeumban őrzött, Pompejiban talált 5613. sz. bronzszobrocska vall. Itt azután meg kell emlékezni még az Apollón Phoibost kifejező, a Kr. e. IV. század eleje táján megfogant tipusról, melynek hellenisztikus korszakbeli utánzata színes nyomásu mellékletünkön látható, a Vatikánban őrzött, 92-ik számu ú. n. belvederei A., melyet a XV. században Porto d'Anzio, a régi Antium mellett találtak. Nevét a Vatikán Belvedere udvarától (cortile del Belvedere), hol fel van állítva, kapta. A. leghiresebb szobra; kinyujtott balkezében valószinüleg az aigist (l. o.) tartotta, a jobb kar restauráció. Előretörő, öntudatos győzelmes hadi isten-nek van felfogva. A fej az A.-fejek között a legszebb. Ez utánzat a Lysippos (l. o.) után való korszakból lehet.
több ó-kori város neve. Nevezetesebbek: 1. város Illiriában, Aostól jobbra, az Adriai-tenger közelében korintusi-kerkirai kolóniával, virágzó kereskedelemmel. A történetben csak a Caesar és Pompejus közti háboru alkalmából említtetik. A római köztársaság vége felé a görög tudomány főhelye volt, ahol előkelő római ifjak, - köztük Augustus, Maecenas és mások - tanultak. - 2. város Trakiában, a Pontus nyugati partján, két kikötővel, Apollón templomával, a kinek kolosszális szobrát M. Lucullus a római Capitoliumba vitette. Jelenkori neve Sizebolu. - 3. város Palesztinában, a Közép-Tengernél, Caesarea és Joppe közt. A keresztes háborúk alatt játszott szerepet.. Jelenleg Arsuf. - 4. város a Kyrenaika-vidéken, Kyrene kikötő helye, jelenleg Marza Suza; itt született Eratosthenés geografus.
szent, szűz és vértanu. Mint Eusebius előadja (Hist. Eul. l. VI. c. 41.), Dionysios (Dénes) püspöksége alatt Alexandriában 249-ben a keresztényüldözők valamennyi fogát kitörték, miért is a fogfájósok különös bizalommal kérik közbenjárását. Azután máglyahalált szenvedett.
Nees (növ.), a babérfélék génusza egy fajjal Kelet-Indiában; az A. Canariensis Nees pedig ősvilági tipus, de a ma élővel csaknem egészen megegyezik.
az orgonák fajához tartozó hangszer, melyet Flight és Robson 1812-1816 Londonban szerkesztettek. E hangszer, melynek körülbelül 20 regisztere volt, a zenekari hangszerek hatását utánozta s ennyiben az orchestrionok-hoz hasonlított. Az apollonikon gépezet által is működésbe volt hozható, de azonkívül volt 5 önálló manualeja és pedig egymás mellett, nem egymás felett; pedálja nem volt. A manualekon 5 külön zenész egyszerre játszhatott. Különösen ez utóbbi körülmény által okozott nehézkesség az A. elterjedését meggátolta, annyira, hogy a midőn az ujdonság varázsa eltünt, 1840-ben szétszedték és alkatrészeit más célra használták fel.
nevet adott Völler annak az Angersbachban, 1800-ban feltalált hangszerének, mely síp s billentyü-mű egyesítéséből állott. Alkatrészei: 1. fennálló zongora két billentyűzettel a kontra f-től a háromvonású a-ig; 2. fuvolamű a második billentyűzet számára, két-, négy- és nyolc-láb hangokkal; 3. egy automata körülbelül 8 éves fiu alakjában. Ezt a hangszert úgy lehet használni mint zongorát, v. mint fuvolaművet az automátával összeköttetésben.