1. A. János báró, cs. és kir. lovassági tábornok, Bosznia és Hercegovina tartományi főnöke, a 13. hadtest parancsnoka, szül. Szlavoniában Sikrievci községben. 1836 nov. 11. mint hadapród lépett az 59. gyalogezredbe, honnan 1843-ban a 4-ik ulánus-ezredbe osztották. 1844-ben hadnaggyá, 1848-ban főhadnaggyá s 1850-ben második osztályu századossá lett. Mint főhadnagy részt vett 1848 és 1849-ben az olasz hadjáratban; majd ezredével Magyarországba vonult, hol a győri ütközetben, továbbá a komáromi, szőregi, csatádi és temesvári csatákban vett részt. 1854-ben századparancsnokká, 1858-ban őrnaggyá lett. 1859-ben részt vett az olasz hadjáratban, ahol vitézségével s katonai ismereteivel nagy mértékben kitüntette magát. Solferinónál tanusított vitézségéért a Lipótrend lovagkeresztjét s 1860-ban az osztrák bárói rangot kapta, 1863-ban alezredessé s még ugyanabban az évben ezredessé nevezték ki. 1866-ban a porosz hadjáratban mint dandárparancsnok vett részt s kitünő szolgálatainak elismeréséül a harci jelvénnyel díszített második osztályu vaskoronarendet kapta. Tábornokká 1867-ben, altábornaggyá 1874-ben lett. 1881-ben valóságos belső titkos tanácsossá s 1882-ben lovassági tábornokká nevezték ki. 1882 aug. 12. óta tartományfőnök az okkupált tartományokban s a 60-ik gyalogezred tulajdonosa. Mint a boszniai és hercegovinai országos kormány feje s katonai erényei mellett jeles államférfi, nagy mértékben hozzájárult a két tartomány anyagi és szellemi fejlődéséhez.
2. A. Károly (kapocsányi), szül. Ludwigsburgban, Württembergában, 1773 febr. 25., meghalt Pesten, 1839 jan. 6. A stuttgarti kir. nevelőintézet növendéke volt és tanulmányai kiegészítésére Bécsbe, onnét Magyarországba jött. Itt Hunyady Józset gróf ürményi uradalmába lépett s utóbb annak igazgatója lett. A. kiváló súlyt az állattenyésztés emelésére helyezett, annak minden ágában rendkivüli sikereket ért el s e téren hazánk mezőgazdaságában mint uttörő szerepelt, minek hatása sok helyen még ma is érezhető. Nagy előszeretettel karolta fel A. főleg a juhászatot s ő alapította meg okszerü tenyésztésével az ürményi juhászatnak a külföldre is terjedő nagy hirét; kiváló tenyésző-állataiért s a gyapjuért oly magas árakat kapott, minők azelőtt ismeretlenek voltak. Nagy érdemei voltak A.-nek a lótenyésztés s a tejgazdaság emelése körül is. Az állattenyésztés előbbre vitele mellett A. egyáltalában az okszerü mezőgazdaság elvei meghonosításán fáradozott s a föld helyes megmívelése, a takarmánytermelés kiterjesztése, az ugar megszorítása, megfelelő trágyázás, a váltógazdaság behozatala, jó gépek és eszközök alkalmazása, a gazdasági ipar fejlesztése által stb. a kezelésére bízott uradalmak jövedelmezését oly mértékben fokozta, hogy több nagybirtokos a legjobb eredménnyel az ő tanácsadásai szerint kezelte birtokát. Mint ember A. tiszteletreméltó jelleme, igazságszerető és önzéstelensége miatt közbecsülésben részesült s érdemei elismeréseül 1822-ben «kapocsányi» előnévvel magyar nemességet kapott, valamint egyéb kitüntetésekben is részeaült. L. Galgóczy, Emlékkönyv I.
3. A. Keresztély báró, cs. kir. tábornok, szül. Besztercebányán 1775-ben, meghalt 1854-ben. Közlegényből vitézsége és ügyessége által már a napoleoni háboruban kapitányságig vitte, különösen a lipcsei csatában tünt ki. A békében a császár mellett szolgált mint adjutáns, az olasz háboruban pedig előkelő részt vett a mortarai és novarai csatákban. Haynau bukása után egy ideig ő volt 1850-ben Magyarország hadi parancsnoka. (Wurzbach biogr. Lexikon.)
Appel
József, érmész, szül. Bécsben 1767 máj. 18-án, megh. u. o. 1834 dec. 4-én. Legismertebb műve: «Repertorium zur Münzkunde des Mittelalters und der neueren Zeit». Pest és Bécs 1820-29. 4. kötet, 7 részben.
Pál Emil, hirneves francia matematikus, szül Strassburgban 1855 szept. 27. 1885 óta a párisi faculté des sciences tanára. Főleg függvénytani dolgozatai által tünt ki. Az Acta Mathematica 13-ik kötetében megjelent «Sur les intégrales des fonctions a multiplicateurs et leur application ou développement des fonctions abéliennes en séries trigonometriques» c. értekezésével a II. Oszkár svéd király által kitüzött nagy pályadijat nyerte el.
(lat.), megszólít, folyamodik. Appelláció, felebbvitel, felebbezés valamely peres, hatóságilag elbirált ügyben felsőbb hatóság elé, újabb megvizsgálás és döntés végett. Appellábilis, megfelebbezhető.
a jansenisták egy része. L. Jansenisták.
(Appel comme d'abus), felebbezés a világi hatósághoz az egyházi hatalommal elkövetett visszaélés címén. Ez intézménynél a felebbezés alapján az állami hatóság dogmatikus és liturgiai kérdésekben is, p. a kiközösítés jogossága felett határozhat. Ez intézményt VII. Károly teremtette meg 1438-ban az u. n. pragmatica sanctióban, azonban kénytelen volt azt később megszorítani. A francia forradalom a többi egyházi intézménnyel együtt ezt is megszüntette. I. Napoleon az Articles organiques-ban visszaállította, azonban szorosan megállapította alkalmazásának eseteit, s nem mint birói, hanem mint politikai intézményt állította vissza. Franciaországban ez ma sincs hatályon kivül helyezve, de a legritkább esetben alkalmazták. Poroszországban az 1873 máj. 12-iki Gesetz über dis kirchliche Disciplinargewalt und die Errichtung des königlichen Gerichtshofes für kirchliche Angelegenheiten hívta életbe ezt az intézményt, s megszüntette az 1886 máj. 21-iki novella. A gallikán egyház tudományos hívei a gallikán egyház szabadságai közé sorolják; Róma úgy az 1864. évi Syllabusban (41. tétel), mint az 1869 okt. 12-iki Apostolicae Sedis constitutióban elitéli ezt az intézményt.
l. Köznév.
F. Maria, olasz eredetü iró. Szül. Poirinben Piemontban 1769 nov. 6. Megh. Zárában 1834 jan. 29. Mint szerzetes került Raguzába, ahol megismerkedett és megbarátkozott a horvátnyelvvel, melynek később egész életét szentelte, Munkái: «Notizie istoricho-critiche sulla antichita, storia e letteratura de' Ragusei» (Raguza 1802-3); «De praestantia et vetustate linguae illyricae» (Rag. 1806); «Dell' analogia. della lingua degli antichi popoli dell' Asia minore con la lingua dei popoli antichi e recenti della Tracia e dell' Illirico» (Rag. 1810); «Gramatica della lingua illirica» (Rag. 1808, 1828 és 1848); «I primi elementi della lingua latina, composti in italiano ed in illirico» (Rag. 1814).
(lat.) a. m. függelék, pótlás p. törvényhez vagy könyvhöz.
falu Poroszországnak hannoverai tartományában; 600 lak., közelében alabastrombányával.
1. Svájcnak egyik kantonja, melyet egészen a st.-galleni kanton vesz körül; területe 420 km2 s két félkantonra, Ausserrhoden (261 km2) és Innerrhodenre (159 km2) oszlik. A. felülete magas, hegyekkel takart fensík; a legmagasabb a Saentis (2504 m.) örökhóval fedett hegycsúcsa. Főfolyója a Sitter. A kanton területéből több a legelő és rét, mint a gyümölcs- és gabonatermő talaj, nagy erdői vannak, valamint számos ásványforrása. a) A.-Ausserrhoden, 54,200 lak,. kik közül 53,818 német, 89 francia és 246 olasz; leginkább pamutszövéssel foglalkoznak. A tisztán demokratikus alkotmány szerint a legfőbb hatalmat a községek vagy a közös népgyülések (Landsgemeinde) gyakorolják, ennek tagjai a legalább egy teljes év óta ott letelepült törvényes svájci polgárok, akik 18-ik életévüket meghaladták. A népgyülés minden év április havának utolsó vasárnapján gyül egybe, felváltva Trogenben és Hundwilben. b) A.-Innerrhoden. 12,900 német lak., akik főképen alpesi gazdálkodást üznek. Az alkotmányforma olyan, mint Ausserrhodenben. - 2. Falu, az appenzell-innerrhodeni svájci félkanton főhelye, szép fekvéssel a Sitter völgyében 781 m. magasban, régi faházakkal, a kantoni kormány székhelye, (1888) 4477 lak., régi kolostorral, amely egykor a st.-galleni apát székhelye volt. Kereskedelme élénk, főleg a kantonban készült himzési munkákkal, lennel és gyapotárukkal. A. 1597-ig a szét nem választott kanton főhelye volt. A. kanton a VIII. századtól kezdve vásárlás és ajándék utján lassankint a st.-galleni apátság birtokába került; a sulyos vér- és pénzadók miatt, a lakosok a XIV. század végén föllázadtak és a bátor hegyi lakosok győzelme Speicher falu mellett A.-nak függetlenségét megszerezte, 1429-ben a svájci kantonok védelme alá került, s 1513-ban a svájci szövetségbe vétetett fel. A reformáció idejében elharapódzott hosszú villongások következtében 1597. két külön kantonra oszlott, melyek politikai és vallási tekintetben egymástól teljesen függetlenek.