(állat), szárnyatlanok, voltaképen mindazok a rovarok, a melyeknek nincsen szárnya. Linné rendszerében a rovaroknak nyolcadik osztálya, amelybe a százlábuakat, pókféléket s az összes szárnyatlan rovarokat összefoglalta. Ujabb rendszerezők ezt a heterogén elemekből álló osztályt a természetes rendszer elvei szerint beosztották más rovarrendekbe s az izeltlábuak osztályaiba; aptera névvel jelenleg a felemásszárnyu (Hemiptera) v. csőrösrovarok (Rhynchota) egyik alrendje jelöltetik amelybe a tetvek (Pediculidae) és szőr- v. tolltetvek (Mallophagae) tartoznak.
Schaw. (állat), a futómadarak egyik neme. L. Kiwi.
az ammonitok lakókamarájában előforduló s a bivalvák kagylóihoz hasonló meszes héjak, melyek különösen a felső-jurában és az alsó-krétában némely palás és meszes rétegekben bámulatos nagy mennyiségben fordulnak elő, úgy hogy ezeket a németek után aptichusz -rétegeknek is nevezik. Az A. természetére s élettani müködésére nézve a paleontológok nézetei eltérők.
a geologiában a kréta-szisztéma (alsó kréta, gault) egyik emeletének Franciaországban használatos megnevezése.
(görög nyelvtani műszó), ragozhatatlan szó, amely nem veheti föl az esetragokat. V. ö. Partikulák.
az Északi-Apenninekkel párhuzamosan haladó hegylánc, amelyet tőlük a Serchio felső völgye választ el. Meredeken ereszkedik le a tenger felé. Jelentősége az, hogy legnagyobbrészt a legkitünőbb márványból áll; ez a legnagyobb, eddig ismert márványhegység. Már az ó-koriak is kihasználták, de azután feledésbe ment, mig Michel Angelo ugyszólván ujra fel nem fedezte. Ahol, mint Carraránál, Massánál s más helyeken, a sziklákat megrepesztették, a fehér márvány messziről látható.
Njikolajevics Elek, orosz költő, szül. 1841 nov. 3. (ó-napt.) az oreli (olv. arjoli) kormányzóságban. Mint költőt Turgenjev fedezte fel egy költeménye után, amely a «Szovremennjik»-ben jelent meg. Művei közt legérdemesebb a «God v monasztyrje» (egy év a kolostorban).
Lucius, római rétór a numidiai Madaurából, ki Kr. u. 125 körül születet. Karthagóban nevelkedett, s felserdülve Athénben a platoni akadémia hallgatói közé ment. Több rendbeli utazás után rövid időre letelepedett Rómában, hol egyik barátjának anyját, a tisztes Aelia Pudentillát vette el, miért még azzal a paradox váddal illették, hogy varázsszerek segítségével nyerte meg a gazdag özvegy szerelmét. Kevéssel házassága után végleg Karthagóban telepedett meg, hol mint a régi vallás érdekében buzgólkodó tudós általános tiszteletnek örvendett. Mint filozofus képviselője annak az iránynak, melyben a keleti s görög szellem, vallási és filozofiai eszmék összekeverednek. Főműve, a Lukianos modorában irt és belőle tartalmát is merítő szatirikus regénye «Az arany szamárról», mely 11 könyvből álló, epizódokban gazdag munkának 4-6 könyvében foglaltatik az a hires kitérés, melyet Raffaello a római Villa Farnesina 12 képből álló freskóciklusán megfestett, a XVII. században a franciáknál Lafontaine regény-alakban, Moliere Corneille-el, Quinault-lal és Lully zeneszerzővel szövetkezve látványos ünnepi darabban, századunkban pedig Hamerling osztrák költő is feldolgozott. (Kiadta Eyssenghardt, Metamorphoseon s. De asino aureo libri XI, Berlin 1869.) Ránk maradt még több, a platoni filozofia szellemében irt irata, melyekét fentebbi müvével együtt kiadott Hildebrand Lipcsében 1842. két kötetben.
(olaszul: Puglia, gör.: Japygia), olasz vidék, mely a félszigetnek DK-i részét, a Fortore folyótól a Capo di Leucáig magában foglalja és ma a következő 3 tartományra oszlik: Foggia, Barri és Lecce, kiterjedése 22,115 km2 (Strelbitsky számítása szerint csak 20,510), 1,734,387 lakossal (1889). Nagyobbára legelőkkel takart sík föld, melyet az olasz Tavoliere di Pugliának hív. Az ország legrégibb lakosai illir néptörzsek voltak: a messzapiak vagy szalentinok, a peuceciusok, kik délre laktak az Aufidusig és a daunok vagyis apulusok a Garganusig. A samnit háboruban az apuliai törzsek eleinte a rómaiakhoz csatlakoztak, de később elpártoltak, minek következménye leigázásuk volt (317 Kr. e.). Még többet szenvedett a tartomány a II. pun háboruban, mikor Hannibal pártjára állott. A rómaiak nem nevezték az egész területet Apuliának, hanem csak azt a részét, mely Tarentumig és Brundusiumig terjed; a többi Calabria nevet viselt. A nyugatrómai birodalom bukása után Apulia keleti gót, később keletrómai uralom alá került. 568 óta az északi rész Beneventum longobard hercegséghez tartozott, a déli keletrómai tartomány maradt. 1059-ben a normann Guiscard Róbert foglalta el és hercegséggé tette. Guiscard Róbertnek egyik utóda II. Roger 1130-ig folytatott háboruban Sziciliát Apuliával s Calabriával egyesítette és királysággá emelte. Apulia további története egybeolvad Szicilia s később Nápoly történetével (l. o.).
l. Gyulafehérvár.