(állat), a pókfélék osztályának egyik rendje. L. Pókok.
Döme horvát költő és műfordító. Szül. 1536. Raguzában. életét a firenzei hercegek udvarán töltötte, hol 1607. meghalt. A. horv. nyelvre fordította Tibullust, Martialist, Catullust és Propertiust. Eredeti horvát költeményei megjelentek Firenzében 1558.
a pókok teljes természetrajza, amely a fajok leirásán kivül magában foglalja az anatómiai, fejlődési és élettani viszonyok, nemkülönben az életmód jelenségeinek ismertetését. Az e téren működö buvárokat aztán araneologusoknak nevezik. Hazai buváraink közül emlitendők Herman O., Chyzer K., Lendl A.
(ejtsd: aranhjúez),város a spanyolországi Madrid kerületében, a Tajónál, 47 km.-re délre Madridtól, szabályos, tiszta utcákkal és az út mentén fasorokkal, (1887) 9609 lak. A. hires mint a spanyol udvar nyaralója. A szép kastélyt III. Fülöp alatt Juan de Herrera építette; festményei, pompás szőnyegei, számos műkincsei vannak és nagy kiterjedésü, szökőkutakkal diszített kertek, gyönyörü park és tágas erdők környezik, melyek a tavaszi hónapokban a legkellemesebbé teszik az itt tartózkodást. A parkban, melyet a Tajo és a Jarama lát el vizzel, fekszik a Casa dal Labrador (paraszt kunyhó), pompásan kiállított villa, melyet IV. Károly építtetett. Itt szőtték azt az összeesküvést, melymek következtében Godoy-t 1808 ápr. 18-án Ferdinánd trónörökös hívei saját palotájában elfogták és IV. Károly Ferdinánd javára leköszönt.
folyó, a Maros baloldali ága, mely Temesmegyében Fönlak és Kis-Bezdin közt belőle kiszakad s eleintén az anyafolyóval párhuzamosan folyik, Szent-Miklósnál azonban DNy felé fordul s Adával szemben, a Pádé körül levő mocsarakban a Tiszába ömlik. Folyásának legnagyobb része Torontál megyébe esik. Hossza 90 km. Az Aranka, Maros ésTisza közt elterülő háromszögalaku terület nagyon posványos; 1883-ben lecsapolására az Aranka-vidéki belvízvéd- és levezetési társulat alakult, oly célból, hogy az A. csatornázása, valamint a pálosi, ladányi és egyéb melléketeknek abba leendő levezetése által az Aranka kiöntéseinek kitett területek átmentesíttessenek.
(növ.), Benkőnél és Veszelszkinél aranyka, emitt paplan fű, «paplan a lenföldben» Csapó, fűnyüg Diósz., fecskefonál, fonálfű vagy aranyfonálfű, lucernakosz, boldogasszony haja, görényfű, köszvényfix, hajnevelőfű, Hazslinszkynál pippany Cuscuta Tourn. Epilinella, Engelmannia et Cuscutina Pfeiff., Pfeifferia Buching.; Buchingera Schltz.), a róla nevezett család génusza. Levéltelen, sápadt élősködő növény; cérnanemü, hosszu sárga v. pirosas szárán az apró és húsos virágok csembők virágzattá egyesülnek. Kelyhe 4-5 hasábú, szirma harang- v. korsó-alaku, hímje 4-5, a szirom csövéhez nőtt, tokgyümölcse kétrekeszü, négymagú. A földkerekség melegebb és mérsékelt klimája alatt terem, különösen Amerikában, de a vető maggal mindenfelé széthurcolódott. Az A. különböző gazdasági növénynek hatalmas ellensége.
[ÁBRA] Aranka szárának átmetszése, amint a komlóba szivógyökereivel befurakodik.
A fákon élő külföldi A.-n Schacht és mások azt tapasztalták, hogy az A. szivó gyökerei a dajkanövényben járulékos rügyet alakítanak s a növény így telel ki. Az A. magva különben a gazdanövényével együtt terjed, vagy ennek termő helyén marad és a gazdanövény közt csirázik. Természetes, hogy gazda nélkül sok A.-mag el is pusztul. Az A. csak a földszinén való csirázáskor ereszt a földbe kissé mélyen bebocsátkozó gyökeret. A cérnaszerü szár mindjárt a gazdanövényt iparkodik megtámadni. Ha ez sikerül, körültekergődzik rajta s vele összenő. Az A.-nak t. i. minden szála, ahol az idegen növényt érinti, rövid szemölcsalakú szivógyökereket (haustorium, l. az ábrát) bocsát, mely a gazdanövény testébe befurakodik s ott gomba-micelium módjára bujálkodik, a gazdájok táplálékát kiszíja és vele saját magát táplálja. Midőn a fiatal növényke az első szivógyökereivel a gazdajába belefészkelődött, a csirázáskor keletkező földbeli gyökere elpusztul, s az A. ezután a földdel nincs semmiféle összefüggésben. Egész táplálékszükségletét a megtámadott növényből (gazda) meríti, mert az A.-nak klorofilluma nem lévén, maga-magának vizből és szénsavból szervi táplálékot átsajátítani nem képes. A gazdanövényt, még pedig nem ritkán többfélét is, számos vékony szálával összevissza fon, összekuszál; s a szivógyökérék egészen az edénnyalábokig hatnak. Az A. tehát zöldszinü gazdáját nemcsak mint iszalag, mekanikailag terheli, hanem mint valóságos rabló saját táplálékától fosztja meg, elnyomorítja, sőt tökéletesen el is pusztítja. Ha a gazdanövény az embernek szándékosan termesztett növénye, mint például a len, lucerna vagy a lóhere, akkor az a pusztítás, amit az aranka véghez visz, annál veszedelmesebb.
[ÁBRA] Aranka (Cuscuta Epithymum L.), a vörös lóherén élősködve.
[ÁBRA] Aranka (Cuscuta Epilinum W.) a lenen élősködve.
Az A. különösen pedig a here- és len fojtó aranka (l. a külön képmellékleten), a zöldvetésben eleinte mint halavány, kerek folt jelentkezik, az után kör alakuan terjeszkedik tovább-tovább, szétebb-szétebb, úgy hogy a halovány folt mindig nagyobb-nagyobb lesz, azért a lucernakosznak ezt a terjedését boszorkánygyürünek is nevezik.
[ÁBRA] Az aranka a csalánra tekergődzve.
Óvószerül tanácsos a vetés alá való földet a legnagyobb gonddal megválasztani, sőt a vetőmagvizsgáló állomás utasítását is figyelembe kell venni.
Régi magyar személynév, mely a XIII. és XIV. század folyamán férfi- és nőnévnek is használtatott. 1221-ben egy királyi szolgát találunk Arenka néven. 1302-ben s 1311-ben Pozsony vidékén fordul elő kétszer is e név, nevezetesen Gyöngy asszony anyját és Leegi István leányát hívták Arankának, 1309-1317 közt pedig egy ó-budai polgárnő olvasható Aranka, Arinka néven, ki elébb Laczknak, majd a testvérének, Sánta v. Thegus Péternek volt az özvegye. A XV. századtól fogva kiment a használatból, csak a negyvenes vagy ötvenes években élesztették föl ismét, mint a latin Aurélia név fordítását.
Gaal mesegyüjteményében (Märchen der Magyaren, Bécs 1822) egy tündér neve, melyből Ipolyi (Magyar Myth. 60 és 90. lapon) az ősi magyar tündérképzet egyik-másik vonására, az aranyhajra, aranyos ruhára, aranyhonban lakásra, aranykorban élésre következtet s egyuttal e nevet egybeveti a tót mesék elég közel eső zlata baba, zlatovlaska stb. hasonló elnevezéseivel, aminőkhöz a legkülönbözőbb népek meséiböl ezrével lehetne a párhuzamokat idézni, minthogy az arannyal ismerős népek képzeteben a legnemesb fémnek elég korán méltányolt jeles tulajdonságai és a boldogoknak, dúsgazdagoknak, fenyben úszóknak, ragyogóknak képzelt felsőbb lények, kivált a jóindulatuak jelzői között elég könnyü volt meglelni a kapcsolatot.
1. György (Zágoni), erdélyi ref. püspök, szül. Kotonkán 1705 körül, megh. 1767 jun. 9. Tanult szűlőfalujában, azután Marosvásárhelytt és Nagyenyeden, végül a genfi egyetemen. Hazajőve, kilenc hónapig marosvásárhelyi második lelkész, 1732-1747. széki, azután nyolc évig marosvásárhelyi első pap, 1755-től pedig ujra széki lelkész volt. Csakhamar esperessé, 1760 junius 15. pedig egyházkerületi jegyzővé választották, s mint ilyen, 1765. szukcesszió utján püspök lett. Munkái: 1. De primatu oeconomiae novi testamenti... Genevae, 1730. 2. Halotti beszéd Vass Dániel felett. (örökös ház...) Kolozsvár, 1741. 3. Halotti beszéd Deáki Filep József felett. (Halála után is élő József.. ) U. o. 1752. 4. Isten elejbe bocsájtott könyörgéseknek együgyü gyakorlása. H. n., 1766. 5. Halotti beszéd Verestói György felett. Kolozsvár, 1767. 6. A ker. léleknek halál félelmei ellen való vigasztalásai. (Darlincourt után fordítva és fia által kiadva) I-II. k. Kolozsvár, 1768. (Uj kiadása: Pozsony, 1775.)
2. A. György (zágoni), az előbbinek fia, magyar iró, szül. Széken (Dobokam.) 1737 szept. 17., megh. 1817. március 11. Iskoláit Marosvásárhelyt és Nagy-Enyeden elvégezvén, a marosvásárhelyi kir. táblán mint irnok, majd mint iktató nyert alkalmazást, később számfeletti ülnökké, 1787-ben törvényszéki közbiróvá, s végül 1796-ban a királyi táblán rendes ülnökké nevezték ki. Munkássága nagyon széleskörü s művelődéstörténeti fontosságu; hivatalos elfoglaltsága mellett egyik leglelkesebb bajnoka volt annak a szivós küzdelemnek, mely a mult század utolsó tizedeitől kezdve a magyar nyelvnek jogaiba való visszahelyezéseért s a nemzeti művelődés ügyeért Erdélyben is folyt. E cél érdekében mind irodalmi, mind társadalmi uton fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki. Az irodalomban először verseivel köszöntött be, melyeket a M. Hirmondó (1781) s azután a kassai Museum és az Urpheus közölt. Az 1791-iki országgyülésen lelkes izgatásaival létrehozta az Erdélyi magyar nyelvmivelő társaságot (l. A nyelvmívelő társaság), melynek érdekében több munkát is irt: Egy erdélyi magyar nyelvmívelő társaság felállításáról, való rajzolat az haza felséges rendeihez (Kolozsvár 1791), A magyar nyelvmivelő társaságról. Ujabb elmélkedés (u. o. 1792) és Levél az erdélyi magyar társaság nevében (u. o. 1795); a társaságnak, ameddig az állt, titoknoka s egyszersmind éltető lelke volt; ezzel kapcsolatban szervezte 1792-ben a Régi kézirások társaságát, a kéziratban heverő régi erdélyi emlékiratok és történeti munkák kiadására, s e célból irta Az erdélyi kézirásban levő történetirók kiadására felállitandó társaságnak rajzolatja (u: o. 1791) c. munkáját; a kéziratok cimeit gondosan összejegyezte Az erdélyi kézirásban tevő történetiróknak esztendőszám szerint való lajstromában (u. o. 1791); s maga is igen gazdag kéziratgyűjteményre tett szert, mely jelenleg az erdélyi muzeumban van. Egyéb munkái közül nevezetesebbek: Anglus és magyar igazgatásnak egybenvetése (Kolozsvár 1790), Julia levele Ovidiushoz, németből (Kassa 1790), A buda basa, franciából (Bécs 1791), Újmódi gonosztevő, a fiui szeretetnek jeles példája, szinjáték 5. felv., franciából (u. o. 1791), Az igazgatás formáriól, franciából (Kolozsvár 1791), Apró munkái (Marosvásárhely 1805), Elmejátékai (Nagyvárad 1806) stb. Kéziratban is számos munkája maradt, s kiterjedt ismeretségénél fogva fontosak irodalmi levelezései is.
(Cuscutaceae, növ.), kétszikü növénycsalád, a csövesviráguak rendjében, legközelebbről a Convolvulaceákkal rokon, olykor velök egyesítik is, de életmódjak, fonálalaku, szíktelen és órarugó módjára összesodródott csírájuk tőlük elég élesen elválasztja. A Lepidanche algénuszon kívül egyetlenegy génusza, de körülbelül 80 faja van a föld kerekségén elterjedve, egynémelyike a zöld mezőknek veszedelmes pusztítója.
Az aranka (l. o.) a lucerna és lóherefélék élősködője; pusztítására az általa meglepett területet ásóval átforgatni v. petróleumos szalmával megrakva égetni szokás. Különben vasgereblyével is lehet kiirtani az arankát, ha e munkálatokat legkésöbb a virágzás kezdetén végezzük. Jól megfelelő ily gereblye az Ásványi: féle, mely 2 szemben álló nyéllel ellátott közös keretbe fogott, 3, sűrü acélfogakkal biró keféből áll. Alkalmazásánál mindenekelőtt az aranka-fészkeket lekaszálják és eltávolítják, a kiszáradt fészektarlót pedig a gereblye pár percig tartó ideoda húzásával jól megkefélik, miáltal az aranka kipusztul anélkül, hogy az anyanövény elveszne. A leirt gereblye ára 70 kr. Természetesen e mellett rendkivül fontos még az arankának a vetőmagból való kitisztítása is, mert csak így lehet e veszedelmes ellenségtől a földeket megszabadítani.