A különböző herefelék és lucernamagvak közül a nagyság szerint való osztályozással lehet az arankamagvakat elkülöniteni, mert míg az arankamagvak középátméröje körülbelül 0,85 mm., a lucernafélék és a vörös lóher magvainak középátmérője 1 mm., a fehérlóher magvak közép átmérője pedig 0.94. mm. Így oly drótszövetü szitákon rostálva e magvakat, melyek nyitásai 0'90 mm. nagyok, az arankamagvak mind áthullhatnak, mig a herefeléknek csak a rendesnél kisebb magjai hullnak át, amely veszteség fehér lóherféléknél, melyek nagyságra nézve legközelebb állnak az arankához, a legnagyobb, mig lucernaféléknél csak aránylag csekély. Az elkülönitő rosták lehetnek sík, többnyire hajlott és rázó mozgásba helyezett lapok v. hengerek. Ujabban Novák elv acélsodronyból készült arankatisztító köpenyre vett szabadalmat, melyet a cséplőgépek osztályozó hengere körül lehet illeszteni, aminek megvan az az előnye, hogy olcsó szerrel a kicsépelt lóhere, lucerna, repce, köles stb. már a cséplőgépből arankamagtól megtisztítva juthat a zsákba. Ily köpeny ára 6, 8, 10 lóerejü cséplőgéphez 18, 20 és 22 frt. önálló szerkezetü Strobl gépe, mely egy drótszitaból és két selyem szitából áll, a kitisztított magvakat egy úttal osztályozza is.
Arankamentesnek akkor nyilvánítják a heremagvakat a magyar vetőmagvizsgáló állomások, ha a magmustrából legalább 500 grammot vizsgálva át, abban arankamagot egyet sem találtak. A magkereskedők ujabb időben hazánkban is, előlegesen. valamely magvizsgáló állomáson megvizsgált s annak ólompecsétjével elzárt varratlan zsákokban hoznak heremagvakat forgalomba, melyek A.-ért vm. magvizsgáló állomás kezeskedik, amennyiben csak olyan magot zár le, amelyben a vizsgálat arankát nem talált. A németországi és a bécsi magvizsgáló állomások kg.-onként 19 arankamagot megengedhetőnek tartanak, mig a világ első magvizsgáló állomása, a zürichi feltétlen A.-et követel, mint a magyar állomások.
mindig az által fejeztetik ki, hogy valamely heremagmustra 1 kilogrammjában hány arankamag találtatott; nem ritka dolog, hogy egy kg. heremagban néhány ezer arankamag találtatik.
annak a meg vizsgálása, hogy valamely heremag tartalmaz-e arankát? A magvizsgáló állomásokon erre a célra általánosan kézi rosták vannak alkalmazásban. E rosták pléhből készültek, s rendesen 3 egymásra tolható rostafenékkel ellátott szelencéből állanak; a felső szelence rostalyukai 2 mm., a középsőé 1 mm., az alsóé 0.5 mm: átmérőjüek. Vizsgálatkor a lucernából v. veresheréből ugy 20 grammnyit helyeznek a felső szelencébe, amelyből a rosta rázásánál a kisebb heremagvak a 2-ik szelencébe, ebből pedig az arankamagvak a 3-ik szelencébe esnek; a nagyobb heremagvak benmaradnak az első szelencében, végül a por és az apró gyom-magvak átesnek a 3-ik szelencén is, egy, ennek az aljába illesztett tartóba. Ilyen módon a magyar magvizsgáló állomások legalább 500 grammnyit rostálnak át valamely heremustra arankatartalmának meghatározására. Nagyobb magvizsgáló állomásokon hasonló berendezésü, de vizmotorral hajtott rostákat használnak. Ha a rostálás alkalmával valamely heremagmustrából egy arankaszem se került ki, akkor a mustrából legalább 100 g.-ot szemenként is át kell nézni, mert néha az arankamag akkora nagyságot is elér, mint egy veresheremag vagy kisebb lucernamag, s igy ezekből rostálás által ki nem választható. A, kismaga herefélék, minő p. a fehér v. gyökerező here (Trifoilum ropens), nem vizsgálhatók át a fent leirt rostával, mert nagyságuk megegyezik körülbelől az arankamagvak nagyságával.
kisközség Hunyadmegye algyógyi járásában, (1891) 476 oláh és magyar lakossal; hires az A.-i hegykúpon levő őskori erődítmény romjairól és a Kapi György várának romjairól. A római hadi út a Sztrigy völgyről (Sarmizegetusáról) Aranynál hidalta át a Marost s Apulumig (a mai Gyulafehérvár) haladt. Az aranyi hegy augit-andezitből áll.. A. régente a megye 7 királyi várának egyike volt.
(aurum, az alkémiában sol a. m. nap). a legrégebben ismert nemes fém, mely leginkább mint szinarany terem vagy különfele sziklafajokban elhintve (nagyon ritka oktaéder, hexaéder vagy combdodekaéder, tetrakisz hexaéder vagy deltoid ikozitetraéder kristályokban is) vagy pedig folyók áradmányában, agyag, görgetegek és homok között szemek, lemezkék és rögök alakjában található. Az első esetben eredeti termőhelyén van, az utóbbi esétben pedig másodlagos fekvőhelyről való, ahonnan az aranyat mossák. A termés arany majdnem mindig több-kevesebb ezüsttel, rézzel, kénesővel, platinával, iridiummal palladiummal vagy rodiummal együtt fordul elő. Az ezüst stb. (mely 30%-re is rughat) hatással van szinére, keménységére és fajsulyára. Az arany kristályai gyakran egy vagy két irányban elnyulnak és tű- v. lemezalaku képződményeket szolgáltatnak, v. pedig a kristályok különös összenövéséből keletkező vonalszerü, faalaku, moh- v. tollszerü alakzatokat képeznek. Az A. eredeti termőhelyein többnyire quarchoz kötve és rendesen pirittől kisérve fordul elő.
Tulajdonságai.
Kémiai elem, jegye Au, atomsúlya 1962. Fontosabb ércei a tellurarany, tellurezüstarany és bizmutarany. Tiszta aranyat a kémikus az árubeliből úgy készít, hogy azt királyvízben feloldja és az oldatot a fölös sav elűzése végett besűriti. A vízzel való felhigítás után a folyadékba ferrosó- v. sóskasav-oldatot önt, arany kéndioxid-gázt vezet, amidőn a tiszta arany csapadék alakjában leválik. Szép sárga színü («aranysárga») fém, amely a levegőn fényét megtartja. Ezért ősidőktől fogva nagy becsben áll; az alkémisták a nyereségvágytól űzve, ezt más fémből mesterséges uton akarták előállítani. Az arany fajsúlya 19,3, olvadási pontja 1200. C. körül, fajhője 0.03244. A meleget és az elektromosságot igen jól vezeti. A legindifferensebb elemek egyike, amely az oxigénnel sem közönséges, sem magas hőmérséken nem egyesül. A salétromsav sem hat reá. Azonban a klór, különösen a kifejlődés pillanatában kloriddá alakítja. Ezért oldódik tehát fel a királyvízben (sósav és salétromsav elegye). Az arany vegyületei a hevítéskor könnyen elbomlanak és színaranyat hagynak vissza. Vegyületeiben mint gyönge pozitiv elem szerepel, v. I. vegyértékkel (aura-gyök) v. III vegyértékkel (auri-gyök).
Az A. színén és sulyán kivül jellemző még nyujthatósága. Készítettek 0.06 g. aranyból 3.88 dm2 felületü és 1.6 mm. vastag lapot és 157 m. hosszú drótot. Az ezüst drót burkolására használt A. vékonyítása annyira vihető, hogy az aranyréteg 0.00000218 mm. lesz. Mondják, hogy egy körmöci arannyal egy lovas huszárt lehetne bearanyozni. Az arany nagy mértékü nyujthatóságán alapszik az aranytfüst-verés (l. Fémfüstverés). A nagyon vékony arany lap áttetsző és a fényt kékeszöld színben ereszti át. Az aranynak a nyujthatóságát nagyon befolyásolják a hozzákevert idegen fémek, már, kevés ólom, antimon és bizmut károsan hat, az arzén, cink, nikól, ón, platin is csökkentik a nyujthatóságot, legkevésbbé káros a réz és ezüst, melyek bizonyos határig a nyujthatáságot nem befolyásolják, azonban a keménységet növelik. Az arany igen sok fémmel ötvözhető (l. Aranyöntvényei), azonban legjobban egyesül a kénesővel (arany-foncsor). Az idegen fém mivolta és mennyisége szerint változik az ötvény színe. Az arany kristályos halmazállapotban is előállítható, forraszthatjuk, rugalmassága csekély, hangja nem igen van, keménysége (2-3) az ezüst kemény ségénél kisebb és az ónénál nagyobb. Az A. a szilárdabb fémek közé tartozik. az öntött A. mm2-je 16 kg., a kemény hozott drótok mm2-je 22.8-37 és a kilágyított drótok mm2-je 19-24 kg. terhelésnél szakad. Elektromos vezetősége nagy- s, mindjárt az ezüst és a vörösréz után következik ha a kéncső vezetőségét 0 C.°-nál 1-nek vesszük az A. vezetősége 45.0 és ellenállása 2,097 mikroohm-centiméter. Az arany 1037 C.°-nál olvad, megömlött állapotban kékeszöld színben játszik és nagyon kiterjed, kihülvén nagyon összehuzódik, ezért nem oly jó öntőanyag, mint az ezüst, ólom, ón, vagy a vas. öntéshez kövér, jól megszárított formákat használjunk. Az aranyat hesszeni v. grafit tégelyekben póris (borax) folyósítóval ömlesztik meg, az utóbbi az idegen részek elsalakítására való, azonban az arany színét megvilágosítja; kevés salétrom adalék ujra megadja az arany eredeti színét. Ha ötvényt készítünk, jó először az aranyat megömleszteni és csak ezután hozzáadni az idegen fémet, még jobb, ha az utóbbit is megömlesztjük, mert a két rész jobban egyesül és kevesebb a tűzbeni veszteség. Különösen vigyázzunk az arany és az ezüst ötvözésekor, mert az utóbbi ha megömlik, sok oxigéniumot (térfogatának 22. részét) szörpöl föl. Az arany az ezüstnek ezt a tulajdonságát csőkkenti ugyan, azonban csak 1: 4-hezi viszonyban szünik meg az ezüst jelzett felfuvódása. Ha az aranyat elektromossággal vagy durranó gázzal izzítjuk, elpárolog.
Gyártása.
(Képmelléklettel.) Az A. a helyi viszonyoktól, az aranyércek minémüségétől és gazdagságától függ.
[ÁBRA] 1. ábra. Arany-mosótál
1. A torlattelepek aranyát úgy mossák ki (mosott A.). Erre a célra szolgáló legkezdetiebb eszköz az ónozott vaslemezből, fából v. tökhéjból készített kúpos szérke (batea, l. a képmellékleten 1. ábra), melyet a munkás földdel tölt meg és viz alá merít. A viz és föld kellő összehabarása után megpörgeti a tálat, mely a víz fölött libegve időnkint megmegdől és a röpítő erő a finomabb iszapot a vizbe sodorja. Néhány perc multán a tálat kiveszik a vízből és 45° alatt döntve, az oldalára gyülő töfdes részeket kézzel letakarítják. Ezt a műveletet az arany teljes kiszemeléséig folytatják. Az aranymosást hazánkban már régóta házi iparilag űzik. Erre a célra 45 fok alatt fölállított hosszúkás hársfadeszkát használnak, melynek fölső végén tálforma mélyedés, felületén pedig 10-12 haránt rovadék van. A földet a mélyedésbe teszik és vizzel jól megöntözik. A víz a finomabb földet és homokot magával sodorja, a durvább részeket pedig kiválogatják. A deszka rovadékaiban maradó aranytartó iszapot hosszukás teknőben kiöblítik és kézi szérkében kimossák. Az Aranyosmenti aranymosók 1.3 vagy 1.6 m. hosszu és 0.9 vagy 1.0 m. széles és két oldalt, peremes deszkát használnak. ezt posztóval vonják be és ráöntik a vízzel összehabart aranytartalmu földet. A posztón maradó aranyszemeket vízzel telt edényben kiöblítik és földes részeit kézi szérkében kimossák. Ha a homokban durvább részek vannak, a mosódeszkán, haránt rovadékot alkalmaznak, hogy a legördülő darabot ezek különitsék el.
Az ausztráliai és kaliforniai aranymosók által használt készüléket (cradle-rocker) a 2. ábra láttatja.
[ÁBRA] 2. ábra. Aranymosó bölcső
Ezt a hosszukás a, teknő alkotja, melynek fenekén a durva bb, vásznat feszítik ki, hátsó magasabb részén van a rácsos d, szekrény, ebbe lapátolják az aranytartalmu földet és vizet eresztve rá, a cc, görgőkre tett teknőt ide-oda mozgatják. A nagyobb kövek a rácson maradnak, az íszap a teknő mellső részén levő nyitásokon folyik ki, az arany pedig a ponyván marad. Ilyen készüléken egy munkás naponkint 1500 kg. homokot moshat ki holott a szérkével csak 400 kg.-ot. A Kali forniában használt longtom-nak több, különféle nyilásu szitája van, melyek alá a harántlécekkel fölszerelt ú. n. riffleboxot teszik. Az aranytartalmu földre erős vizsugarat bocsátanak, mely a meglazított földből az aranyat kiválasztja és a harántléceknél lerakja. Az üledék aranyporhoz kevert földes részeit kézi szérkével mossák ki. Ezzel a készülékkel egy munkás naponkint 6000 kg. homokot moshat ki.
[ÁBRA] 3. ábra. Kaliforniai vizivájás.
Mivel a leirt szerkezetekben nagy az aranyvesztéség, ujabban a kénesővel és vízzel való mosást használják. Erre a célra a jó hosszura nyujtott longtomot, a sluice-t, használják: deszkákból 32 cm. széles felül nyilt, 95-314 m. hosszu, lejtős vályut készitenek. A vályu alsó részén harántlécsktől visszatartott v. lyukakba öntött kéneső van. A csatornába eresztett víz a behányt földet ennek aranytatrtalmával együtt lesöpri, úgy hogy az utóbbi a kénesővel érintkezhetik és foncsort alkot. A foncsort fölös kénesőtartalmának eltávolitása céljából bőrön sajtolják át és a visszamaradt aranyfoncsort vasretortákban befőzik. Egy ember ezzel a készülékkel naponkint 18,000 kg. homokot moshat ki és ezt a nagyobb munkát több haszonnal is végezi. Még gyorsabb a munka a 8. ábrában előtüntetett kaliforniai vizi vájással (hydraulischer Abbau). A hegyekben összegyüjtött vizet csővezetékkel a munka helyére vezetik s itt a torlattelepekre 4-5 atmoszféra nyomásu vízsugarakat eresztenek. A híg iszap mély árokba s innen földalatti csatornába ömlik, ahol aranyát lerakja. Az Uralban a 4. ábrabeli centrifugális mosógépet használják.
[ÁBRA] 4. ábra. Az alexandrowski aranymosó-gép.
A földet a garatra vetik, honnan ez a 2.5 m. hosszu és 1 m. bőségü kúpos b, hengerbe kerül, melyet fogaskerékmű percenkint;30-40-szer fordít meg. A hajtóművel kapcsolatos a d, szivattyu is, mely a c, tartóba vizet emel. A henger nyilt végébe torkollik a medence vizvezető csöve, mely a behányt földre állandó vízsugarat ereszt. Az Iszap átfolyik a henger 13 mm. bő lyukain és a harántléces csurgóba, innen pedig az ff, teknőbe kerül. Ebben ide-oda lengenek a vizi keréktől mozgatott g, rúdon függő h, gerebenek. A forgó dob öblösebb nyitásán át e célra szánt gyüjtőbe hulló, továbbá a h, gerebenek fogaitól visszatartott durvább darabok közé került aranyszemeket kézzel válogatják ki. Bármely módon is mossuk ki az aranyat, célszerü az aranypor közé keveredő mágnesvaskőport mágnesrúddal kiválasztani.
[ÁBRA] 5. ábra. Foncsor-malom.
2. A bányászott arany kiválasztásának módja attól függ, vajjon a kőzet a fémet termésállapotban v. kémiailag kötve tartalmazza-e. Az aranytartalmu quarcot összezúzzák és foncsorozzák. A két műveletet külön, de együttesen is alkalmazzák. Nálunk az aranytartalmú zöldkövet zuzókban törik finom porrá. Minden zuzóban garat-ról hull a diónagyságura aprított kő a vaslapokkal bélelt vályuba, melyben köpük-ben mozgó nyilak zuzzák a kőzetet. A köpű erős gerenda-szerkezet, mely a zuzóvályu felébe van építve; minden köpüben három nyíl van elhelyezve, ugy hogy minden zuzóműben 6-9-12 stb. a háromnak szorzatával kifejezhető számu nyilak mozognak. A nyíl szinte hosszu gerenda, mely a köpüben függőlegesen áll, alsó végére pőrölyvas van erősítve. Emelésére fogakkal ellátott, vizszintesen fekvő, gömbölyü és rendesen valamely vizkerék tengelyének nyujtványát képező gerendely szolgál, mely fogaival a nyilak nyelvébe fog, azokat a magasba emeli, azután visszaejti. A nyilak sulyuknál fogva zuzzák a követ. Míg ez a művelet folyik, a zuzóvályun szakadatlanul viz ömlik át mely hivatva van a zuzott kőzet földes törmelékét tova iszapolni. A vályukban összegyült fémben illetőleg ércben gazdagabb részletet zagyvá-nak (zagy-nak) nevezik, melyeknek tovább tisztítását szérükön (szér), végezik. Hazánkban számtalan alaku szérüt használnak. A kézi szérü vagy szérké-vet csak a próba-iszapolást végezik amennyiben nagyobb zuzókban, kézi széreken szokás a zagyvamara tartalmát előzetesen meghatározni. éppen úgy, mint kis szérűn szokott a magyar gazda próba-nyomtatást végezni, hogy gabonája átlagos szemtartamát a nyomtatás teljes bevégzése előtt megösmerje. Mara névvel tehát a szérün maradt részt az értékes maradékot nevezik. Nagyban dolgoznak, az álló v. seprőszérük, lökőszérük, ponyvás szérük, legujabban pedig a Frouvre-féle amerikai szérük terjednek el, amilyet, már Körmöcbányán többet állítottak fel. Az igy nyert aranyporos macát meleg vízzel vegyítve kénesőt tartalmazó vasfazékba öntik és vaskavaróval a foncsorírás teljes befejeztéig kavarják, ennek megtörténte után a meddő port vízzel kiöblítik, a foncsort vizsugárban megforgatják, végül a hozzátapadt idegen részek kiválogatása céljából meggyurják. A meggyurt aranyfoncsort sűrü vászonba göngyölik és belőle a fölös kénesőt kinyomják és a visszamaradt aranyfoncsor-golyót a vászonnal együtt kiégetik, az átnyomott kénesőt pedig szarvasbőrön nyomják át, mert kevés A.-at még ez is tartalmaz. Nálunk az aranymarát az állam váltja be.
Mexikóban, Chilében, Koloradóban stb. görgő malmokat arrasztrasz használnak. Ezek kerek kővályuk, melyeknek közepébe gerendelyt állítanak. A gerendelyen a vályu szélének magasságában két kar van, ezeken lánc csüng le, melyre nehéz köveket akasztanak. Ezek a kövek a gerendely forgásakor a vályu fenekén görögnek és a vízzel kevert ércet megőrlik; ha már a liszt elég finom, kénesőt adnak hozzá, hogy az aranyat elfoncsoríthassák. A foncsorozás tökéletesebbé tételére hazánkban, Tirolban, Salzburgban, Ausztráliában stb. (l. 5. ábra) az aranytartalmu zagyvát a köpüből a csurgatón át a c, állvány tartotta foncsormalom b, medencéjébe eresztik, ebben forog a g, fogaskeréktől forgatott f, gerendely ee, vaskarjain csüngő fatuskó. A medencébe öntött kénesőt és a becsurgó zagyva aranytartalmát a tuskó talpára és külső oldalára erősített vasbordák a kellő foncsorozás céljából jól összekeverik. A még mindig aranyát tartalmazó zagyva h, csurgón a b, medencébe és innen i, csurgón a következő malomba folyik. A malmok kénesőtartalma ily módon mindig több és több a aranyat old föl. Ha már a legfölső medence kénesője több aranyat nem oldhat föl, az aranyfoncsort kiszedik és a második medence kénesőtartalmát az elsőbe, a harmadikét a másodikba s i. t.. merik, a legalsó medencébe pedig friss kénesőt öntenek. Ujabban Kaliforniában, Kolorádóban, Montánában és Uj-Zélandban az aranyércet a kénésővel együtt zuzzák és a köpükből kiloccsanó zagyvát finom szitán át foncsoros rézlapra, végül lejtősen kifeszített ponyvás szérüre eresztik.
Amerikában 1,8 m. hosszu és 0,6 m. széles lejtősen állított favályukat is használnak. A vályu alján két egyenkint 3,5 q. kénesőt tartalmazó vasedény van, ezekbe egy-egy lapátos kerék merül. A vályu felső szakaszába tett aranymarát 40-50 C. fok hőmérsékletü vízzel a vályun keresztül folyatják, ekkor a kéneső az alul került nehéz aranyat megköti; a lefolyó zagyvát csatornába eresztik, hogy ennek kénesővel megtöltött fürészfogalaku rovadékaiban aranytartalma visszamaradjon. Az eureka rubber vályujában falécektől tartott vaslapok vannak, ezeken ide-oda foncsoros rézlapokat mozgatnak, melyek excenterrel mozgatott közös faléc vasfogainak alsó széléhez erösítvék. A Crosbey-féle foncsorozó fából készített kád, melyet 1.3 részéig zúzott érccel töltenek meg. A folytonosan kavart érc közé csepegtetett kéneső a kád alján összegyül, innen bőrrel bevont szürőre folyik. A szürő lyukacsain átszivárgó kénesőt kupás emelővel ujból fölemelik, hogy előbbi munkáját ismételje, a foncsort pedig időröl-időre a bőrről leszedik. Paul foncsorozójában foncsorozott rézlapokkal bélelt Sróf forog. Használnak centrifugális foncsorozókat is. Az elektromos foncsorozás veleje az, hogy a kénesőt az áram sarkával (katóda) kötjük össze, a pozitiv sarok (az anóda) állandóan érintkezik az aranytartalmu ércekkel, ezeket szétbontja, mire a kénesőn kiváló A. foncsort alkot.
[ÁBRA] 6. ábra. Foncsor-izzító kemence.
A vásznon v. bőrön átnyomott foncsort izzitják, ekkor a kéneső elszáll és az arany visszamarad (zúzó arany). A kénesőgőzöket sűrítőkben fogják föl. A foncsor izzítására igen gyakran használják a 6. ábrabeli kemencét. Az öntöttvas d, tartóból kimeredő rúd a tányérjaira teszik a foncsort és ráboritják a b, harangot, melynek alsó széle a d, tartóba öntött vizbe ér. Az f, lécektől tartott e fiókban folytonosan víz kering. A kemence g, nyilásán át a c, ajtóval elzárt h, aknába faszenet döntenek és meggyujtják. A fejlődő meleg miatt elpárolgó és a viztől lehütött kéneső az e fiókban gyül össze, az arany pedig visszamarad. Még célszerübb az ábrabeli retortás pest. A vascsészékbe tett foncsort az a retortába teszik és a 6 ajtónak bezárása után a r rostélyra tett tüzelővel megmelegítik. A kénesőgözök e csövön át a k posztóval bekötött h tölcsérbe szállanak. Az f tölcséren át a g burokcsőbe áradó víz a kénesőgőzöket sűríti. Az égéstermékek d kéményen át szállanak el.
[ÁBRA] [ÁBRA] A tovalapátoló kemence függőleges és vizszintes metszete.
3. A kéntartartalmu vegyületekkel elkevert aranyércekből a nemes fémet vagy foncsorozással v. olvasztással választják ki. a) Mivel a kéneső csak a tiszta aranyat oldja fel, azokat az érceket, melyekben az aranyat tellur, antimonium, arzén stb. köti meg, előbb pörkölik, hogy a keverék fémeket oxidálással eltávolíthassák. A szinaranyat tartalmazó kovákat is célszerü megpörkölni, hogy a kéneső a finoman eloszlott aranyhoz jobban hozzáférhessen. A pörköléshez a mellékelt szövegábrabeli tovalapátoló kemencét használják.
[ÁBRA] 7. ábra. Foncsor-izzító retortás kemence.
Az ércport 30 kg.-os adalékban a kemence f nyitásán eresztik a felső b munkatérbe. A g rostélyról felszálló égéstermékek az alsó a munkatérből a felső h munkatérbe jutnak s ennek végén alkalmazott nyitáson át a kéménybe áradnak. A beadott ércport az e nyitásokon bedugott lapátokkal előre lapátolják és a szükség szerint friss ércport öntenek f nyiláson be. A beáradó levegő a c tűzpartig lapátólt ércből a rondítókat kiégeti, ezek kénessav, antimónossav és arzénessav alakjában elszállanak, a megtisztult pörköléket pedig d nyíláson át kihozzák. Az Amerikában használt Brückner-féle pörkölő (8. ábra) a nagyban űzött gyártáshoz való, mert kevés kézi munkát kiván.
[ÁBRA] 8. ábra. Brückner forgó kemencéje.
Az égéstermékek a tűzfészekből a tűzálló téglákkal bélelt b dobba áradnak. A dobot vaslemezből készítik és a c fogaskerékkel forgatják, könnyebb gördülés céljából a d merevítő abroncsok görgőkön nyugszanak. Az ércport a jól elzárható e nyitáson öntik be, illetve eresztik ki. A forgó dob s a külső levegővel közlekedő f hűtő csövek és a g választó falak az ércport jól megforgatják és ide-oda rázzák. A foncsorozás csak úgy sikerül, ha az aranyérc könnyen foncsorozódó idegen részeket nem tartalmaz, v. amelyekből ezeket pörköléssel eltávolíthatjuk.
b) Az aranykiolvasztást költséges volta miatt leginkább a kevés aranyat tartalmazó ólom-, ezüst- és rézércek és kénkovák feldolgozására használják. Az arany legjobb kiválasztó szereinek egyike az ólom, melyet már maga az érc is elegendő mennyiségben tartalmazhat, v. amelyet ólomérc v. oxidált kohóternték (ólomgelét) alakjában adnak a feldolgozandó aranyérchez Az elegyet aknás kemencében olvasztják meg és a kiolvasztott aranytartalmu ólmot lángolóban erős fuvó levegővel leűzik. Az ólomból ólomgelét (ólomoxid) lesz, ezt lecsapoljuk és visszamarad az arany (égetés-arany, pillogott arany). A kénkovával elegyitett aranytartalmu ércek megolvasztásakor keletkező terméket olvadt ólommal keverik össze; ez az arannyal elegyül s a keletkező ötvény aranyát az előbb említett módon olvasztják ki. Ha az ólomban kevés arany van, a megömlesztett ólomaranyötvényhez cinket adunk. ekkor a cink az arannyal egyesül. A kiváló arany-cinkttajtékot először szivárogtatják, ezután savakkal kezelik, végre szénnel elegyítve desztillálják, ekkor a cink elszáll és az arany visszamarad. Az arannyal keverődött rézércekből nyersrezet olvasztanak, azt felaprózzák és gőzzel melegitett kénsavval feloldják. Keletkezik aranypikkelyekkel elkevert rézgálicoldat, melyet hosszu csatornákban lehűtenek és kristályítanak. Az aranytartalmu kristályokat meleg vizben feloldják, ekkor az aranytartalmu iszap leülepszik és a rézgálicoldatot ujbóli kristályírás céljából hordókba eresztik. Az iszapot meleg vizzel kimossák, ólommal elegyitve megömlesztik és a keletkező ötvényből a már leirt módon az aranyat kiolvasztják. Freibergben a rézércekből nem nyers rezet. hanem r étkénes követ olvasztanak, ezt az összes kén kiűzéséig pörkölik és a keletkező rézoxidot higított kénsavval kezelik, visszamarad az aranytartalmu iszap.
Ha a kevés aranyat tartalmazó kovákból a leirt módokon az arany gazdaságos kiolvasztása nem sikerülne, a Plattner-féle módszert használhatjuk. Az érceket kén- és arzéntartalmuk teljes kiűzéséig pörköljük és a gyengén megnedvesitett pörköléket az a csapokra függesztett (9. ábra) és a b retesszel állított d agyagedénybe tesszük.
[ÁBRA] 9. ábra. Plattner klorizáló készüléke.
Az edény fenekére quarcdarabkákat tesznek, a c fedelet pedig fojtóan eltapasztják. Az e bödönből a d edény belsejébe vezetett klórgáz a pörkölék oxidjait nem támadja meg, hanem az arannyal klórarannyá egyesül. Ha a klórral telitett elegyet meleg vízzel kiöblítjük, a klórarany oldődik s a quarcszürőn átszürődve, az f edénybe csepeg. A klórgázzal sósav ne elegyedjék, mert ez a fémoxidokat föloldaná, ezért e edénybe vizet öntenek és a klórgázt ezen vezetik keresztül. A víz a sósavat megköti. A leszürt klórarany-oldatot kissé megmelegítik, hogy főleg klórjától megszabaduljon s ezután belőle vasgálicoldattal az aranyat kicsapják. Az oldat esetleges klórezüst-tartalma nem bomlik szét. Ily módon az érc aranyának 95%-át kiválaszthatjuk. Bittsánszky Ede a cinkben és antimónban bővelkedő arany-, ezüst- és réztartalmu érceket és kénmacákat finomra töri s 12% konyhasóval elegyitve 7 q.-ás adalékokban klórosító pörkölésnek veti alá. Ha az érc v. kénmara 0.5% réznél többet nem tartalmaz, a són kivül még 0.5% pörköletlen rézércet is adnak hozzá. Az előpörkölés után a kénvas- és kéncink-tartalom mennyisége szerint 1-8 készpörkölés következik. A pörköléket 40 q.-ás adalékokban 20-22° B. tömöttségü konyhasólúggal 2-3 napon át lugozzák. Ekkor az ezüstnek 60-70%-át nyerik ki. A lugzást ezután 2-3° B. tömöttségű alkénessav as nátron lúggal 2 napon át az ezüst és arany teljes kilugzásáig folytatják.
A konyhasólúgot ócska rézen folyatják keresztül, ekkor a klórezüst fölbomlik és az ezüst fémalakjában mint cementezüst válik ki. Az esüsttelenített lúgot pedig vason vezetik át, hogy a klórréz réztartalmát ejthessék ki. As alkénessavas nátronlúg az ezüstöt és aranyat, mint alkénessavas ezüstoxidnátron, ill. mint alkénessavas aranyoxidnátron tartalmazza. Ebből a lúgból a fémeket 3-4° B. tömöttségü kénnátriumoldattal kénfémek alakjában ejthetjük ki. Ezeket az ejtvényeket forró, vizzel kiöblítik és mind a megtisztult maradékot mind a cementezüstöt a rendes módon tovább kezelik. Bittsánszky találmányát a kapnikbányai m. kir. lúgzóműben jó eredménnyel használják, az alfai-i telérkőzetekkel tett több sikeres próba után ezt a módszert az orosz császári kormány is elfogadta.
4. Az arany válatása v. finomítása. Mivel az arany és az ezüst rendszerint egymás társaságában fordulnak elő, a leirt módok szerint gyártott aranyban több-kevesebb ezüst van, azonban még más fémek is rondíthatják. E miátt az aranyat válatják, finomítják. Erre több mód van. Az ömlesztő válatás veleje az, hogy az aranyat két s. r. kén-antimoxtiummal elegyítve megolvasztják, keletkezik antimónarany, ezt a felül uszó kénezüsttől elválasztva, fuvó levegővel kiűzik, ekkor az antimón kiég és az arany visszamarad. A cementálás veleje abban áll,. hogy vékony bádoggá nyujtott v. darává aprított fémet 1 r. konyhasó, 1 r. pörkölt vasgálic és 4 r. téglapor keverékébe ágyazva 24-36 óráig enyhe hőnek vetik alá. Keletkézik ezüstklorid, mely megömölvén, a cementporba szivárog és a szinarany visszamarad. Az aranyezüst válatásának régi módja még az ú. n. quartálás (quartation). Ennek veleje az, hogy a két fém salétromsavval tökéletesen csak úgy választható el, ha a 0.75 rész ezüstöt és 0.3, rész aranyból álló ötvényt alkot. Később Pettenkoffer bebizonyította, hogy a művelet akkor is sikerül, ha az ötvény 2 r. ezüstöt és 1 r. aranyat tartalmaz, csak a sav legyen 1.32 fajsúlyu. A salétromsav az ötvény ezüstjét feloldja és az A. visszamarad. A drága salétromsav helyett 1802-ben D'Arcet kénsavat használt. A kénsavba főzött arany-ezüst ötvény ezüst foglalatja kénessavgőzök fejlődése közben kénsavas ezűstté változik. Legjobb, ha az ötvény 20-25% aranynál és 10% réznél többet nem tartalmaz.
Ezt a műveletet régebben platinedényekben végezték, ujabban öntöttvas v. mázas agyagbödönyöket használnak. Okerben (Alsó-Harz) a 10. ábrabeli szerkezetet használják.
[ÁBRA] 10. ábra. Okeri aranyfinomító.
Közvetlenül a 6 rostély fölött van az öntöttvas a üst, melyben a fogatéllyal ellátott d vasállvány, ezen pedig a c porcellánedény van. Az utóbbinak e födelét vízzár fojtja el. A kénessav-gőzöket a g perembe dugott h cső vezeti el; ennek a csőnek ólomból készített i süvege a szabad levegővel közlekedik. Az f munkanyilás az e födélen van. Az affinálandó ötvényt agyag-, grafit- v. vastégelyben megömlesztik és fapálcával való folytonos kevergetes közben vízzel telt rézüstbe csurgatják. Az ily módon darává szakgatott ötvényt 1.848 fajsulyu kénsavval (1 r. ötvényre 2-2,5 r. kénsav) keverik össze, majd 10-12 óráig a leirt készülékben főzik és a kihülő oldathoz kellő higgasztása céljából higított kénsavat öntenek. Hazánkban ugyancsak ez az eljárás dívik. A leülepedett aranyról ólomüstbe csapolt ezüstoldatot sok vízzel higítják és beléje rézlapokat tesznek, a réz az ezüstöt poralakban kicsapja; melléktermékül rézgálicoldatot nyernek. Az aranyport meleg és tömény kénsavval többször kilugozzák és végül vízzel jól kimossák. Az aranyban, bármily gondosan kezeljük is, ily módon 2-3% ezüst, sokszor platin is marad. A kiválasztott ezüstpor nedvességét a 11. ábrabeli sajtóval sajtolják ki.
[ÁBRA] 11. ábra. Az Okeri ezüstsajtó.
Ennek A faállványa tartja az a hengert, melynek lyukgatott és recézett B fenekére teszik a vászonrongyokba bugyolált ezüstport. Ennek megtörténte után b tokkal a d lécre ható é sróforsót csavarják, ekkor a c fadugó a hengerbe hatol és az ezüstpor közé keveredett vizet az f nyiláson kiszorítja. Ilyképen összeálló pogácsát kapunk, melyet a vászon lefejtése után megszárogatnak és ezután megömlesztenek. A kénsavval finomított arany további finomítására a következő módokat használják:
a) Az aranyat nátriumbiszulfáttal keverve megömlesztik s az ömledéket higított kénsavval kezelik. A maradék aranyat pórissal (borax) és kevés salétrommal elegyítve agyag- vagy grafittégelyekben megömlesztik és enyhén megmelegített vasformákba öntik. Az arany finomsága 994-998 ezredrész leend.
b) Mivel az antimón, arzén, ólom, tellur és bizmut nyomokban való jelenléte is rideggé sajtolásra alkalmatlanná teheti az aranyat, ezeknek eltávolítása szinten szükséges. Erre a célra használják a 12. ábrabeli Miller-féle klórozást.
[ÁBRA] 12. ábra. Klorizáló készülék.
Az aranyat pórisfedő alatt a b agyag- v. grafittégelyben megömlesztik és az ömledéken a agyagcsövön át a klórfejlesztő d edényből száraz klórgázt vezetnek. A rondítók kloridjai és a fölös klór c csatornán át f kürtőbe áradnak, az ezüst pedig mint ezüstklorid a salakban marad. Az e üvegcső a sósavnak d edénybe való becsurgatására és a szükséges nyomás létesítésére való. Az arany finomsága 991-997 ezredrész.
c) Az oszmium és iridium kiválasztása céljából az aranyat megömlesztjük és lassan kihülni hagyjuk, ekkor a nehéz iridium-oszmium ötvény a tégely fenekére ülepszik és a szinarany lefölözhető.
d) Az aranyhoz kevert platinát úgy választják ki, hogy közömbös arany-kloridoldatot készítenek, ebbe állítják a szin A.-lapot és a finomítandó A.-t. Ha az előbbit a dinamógép negativ, az utóbbit pedig annak + sarkával kötjük össze, az arany az utóbbiról az előbbire rakódik, a többi idegen fém pedig feketésszürke por alakjában az edény fenekére ülepszik. Ennek az aranynak finomsága 999,8-1000 ezredrész.
e) Szintén igen finom aranyat kapunk, ha az affinált aranyat királyvízben feloldjuk és a kivált klórezüstről szívóval gondosan leszívott aranykloridoldat aranyát vasgálicoldattal kicsapjuk és n csapadékot pórissal keverve grafit- v. agyagtégelyben megömlesztjük. Az arany finomsága 999,4 -999,9 ezredrész.
Értéke és hovafordítása.
Mivel évről évre, részben bányászattal, részben mosással igen sok A.-at termelnek, méltán fölvethető a kérdés, nem-e szaporodik föl az A. annyira, hogy általános elértéktelenedése várható? A mai fejlett ipar és kereskedelem mellett ily baj nem következhetik be és nincs is rá eset, hogy ez valaha megtörtént volna. Az asszir királyok idejében az ezüstnek aranyhozi viszonya 1: 13 1/3 volt, Hérodotos szerint a persa királyok idejében 360 arany talentom 4680 ezüst talentomnak felelt meg, tehát a viszony 1:13-hoz; úgy látszik ő kerekszámot vett, mert a régi persa pénzek is 1: 13 1/3 viszonyra vallanak. Azok a görög irók, akik a peloponnézusi háboru és Nagy Sándor uralkodásának ideje között éltek, az ezüst és arany viszonyát 1: 13 1/3 és 1:11 1/3 közöttinek mondják. Nagy Sándor persa háboruja után a zsákmányolt arany révén ez a viszony 1: 10-re szállt le: Egyiptombban a Ptolemaiosok alatt a két fém viszonya 1: 12,5 volt. Rómában Kr. e. a VI. és VII. századtól kezdve 1: 11,91-hezi viszony állott fönn; ezt az állandóságot megzavarta Julius Caesar idejében a Galliából szállított arany. Ekkor 1:8,93-hozi viszony keletkezett, de csakhamar helyre állt a rendes állapot, mert már a császárok idejében 1: 11,30 és 1: 12,20-hozi viszonyt találunk. Nagy Konstantin (330. Kr. u.) idejében már 1: 14,40 és 422. Kr. u. 1: 18-hoz volt e két fémérték viszonya; ami meglehetősen abnormis állapotra vall. A középkorban az ezüst és arany viszonya 1: 12-höz volt (864-ben), ez a viszony a Sachsen-Spiegel szerint még a XIII. században is megvolt, sőt csekély ingadozással még a XIV. és XV. században is ugyanaz maradt. A lübecki számítás szerint a viszony 1351-ben 1:12,3, 1375-ben 1:12,4, 1411-ben 1: 12,0 és 1455-ben 1: 12,2 volt. Angliában 1104-1464-ig 1: 9 1: 10 100/578, Franciaországban 1338-1488-ig 1: 11-1:12,61, Olaszországban 1252-1495-ig 1:9 3/8 13 29/47 volt a két fém viszonya. Az amerikai aranymezők és bányák fölfedezése ezen a viszonyon nem sokat módosított. A XVI. században az átlagos viszony 1: 10:31 volt, így Zsigmond királyunk idejében az ezüst és a színarany viszonya 1: 11-re tehető. 1542-1680-ig, a csekély ingadozásokat leszámítva, az arany értéke folytonosan növekedett. Németországban 1542-ben 1:11,27, 1680-ban 1: 15,10, Angliában 1552-ben 1: 11 1/10, 1717-ben 1:15 285/1364 és Franciaországban 1550-ben 1: 11,47 és 1679-ben 1: 14,91 volt a két fém értékviszonya. Ezen a viszonyon csak a legujabb idők változtattak, mert átlagban számítva 1687-1700-ig 14,97-szer, 1701-40-ig 15,145-ször, 1741-90-ig 14,74-szer, 1791-1875-ig 15,638-szor volt drágább az arany az ezüstnél. Az ujonnan nyitott ezüstbányák és az ezüstgyártásban beálló javítások az ezűsttermelést tetemesen fokozták; mig 1860-ban a termelt arany sulya az ezüsthöz 1:5,47 és 1870-ben 1: 5,8 volt, 1880-ban már 1: 14-re, 1890-ben 1:23,8-re és 1891-ben 1:24-re emelkedett. Ennek következménye az aranyérték folytonos emelkedése lett. 1876-ban 17,88-szor, 1879-ben 18,40-szer, 1885-ben 19,41-szer 1886-ban 20,81-szer, 1887-ben 21,15-ször, 1888-ban 22,01-szer, 1889-ben 22; 10-szer, 1889-ben 19,75-ször és 1891-ben 20-21-szer haladta meg az arany értéke az ezüstét. Amig a mostani viszonyok tartanak, a két fém értékének különbsége állandóan nagyobb és nagyobb lesz. Tehát éppen korunkban lehet legkevesebb szó az arany elértéktelenedéséről.
Az arany legelső felhasználása az emberi test, ruházat és lakás felékesítésében nyilvánult (lásd Aranyművesség, Ötvösség). Sziciliai Diodorus és Hérodotos említik, hogy Babilonban a Bel templomában szinarany bálvány ült színarany trónuson s ezenkívül ott még sok egyéb arany műtárgy is vala. Mesésnek mondják az egyiptomi, az asszír és a persa királyoknak, a fönicieknek, továbbá Salamon zsidó királynak és Krözusnak aranygazdagságát. Az utóbbitól Cyrus persa király az aranyedényeken és egyéb aranytárgyakon kívül 24,000 font aranyat vett el. A delphi-i orákulum is sok arany kincset őrzött. Sok érdekes adatunk van a római császárok és patriciusok aranygazdagságáról is. Amint hajdan úgy most is a fejedelmek és a nagy urak lakását telve vannak aranyból készített műtárgyakkal, melyeknek egy része: így az arany órák, gyürük, ékszerek stb. használati tárgy lévén, évről-évre kopnak és csökkentik az arany mennyiségét. Azt se feledjük, hogy az ötvös vésője, kalapácsa alatt, de meg az öntés közben is sok arany kallódik el.
Az arany másik fontos hováfordítása az aranypénz, mely e fémnek minden időben való nagy és állandó értékéből fejlődött a legfőbb csereeszközzé. Az első aranypénzt Kr. e. a XVII. században az egyiptomiak verték, azonban e találmánynak kereskedelmi jelentősége csak a görögök révén Kr. e, a VII. században lett. Mivel az arany értéke az utolsó 10 évben emelkedett, minden állam siet az aranyérték behozatalával. 1881-ig csak Angliának, Irlandnak, Bremának és Portugáliának volt aranyértéke, 1871 dec. 4-én Németország, 1872-től Dánia, Svéd- és Németország követték példájukat. A latin pénzszövetség (Münz-Konvention), melyet 1865 dec. 23-án Franciaország, Belgium, Olaszország és Svájc kötöttek, 1874-től kezdve az ezüstpénzek verését nagyon korlátozta és 1878-ban meg is szüntette. Ausztria és Magyarország 1892-ben (1892: XVII. t.-cikk) lépett az aranyvalutás országok sorába. Brazilia, Argentinia és Kanada szintén az aranyértéket fogadták el, s bár az Egyesült Államok 1878 febr. 28-án hozott törvény értelmében a bimetallizmust fogadta el, mégis hitelének öregbítése céljából jobbára az aranyat gyüjti.
Magyarországon a forgalomban levő belföldi aranypénznek általános megjelölése, szükebb megjelölése az osztr.-magy. cs. és kir. aranynak. Vernek 145,2595 darabot 1/2 kg. tiszta A: ból 0,986 1/9 finomsággal, miért is egy A.-nak a tiszta A: tartalma 3,4421 g. és súlya 3,4906 g., egy ily A. értéke 4,74 oszt. arany forint = 9,60 márka = 11,85 frank = 9 sh. 4,8 d. A Magyarországon vert aranyakat körmöci aranynak nevezik. Megkülönböztetünk körözött és vert A. t, az első a már több éven át forgalomban levő, az utóbbi a közel multban vert arany és értéke az előbbi fölött mindig néhány krajcárral nagyobb. 1870-1892-ig 8 és 4 aranyforintos, vagyis 20 és 10 frankos aranyakat vertek, a valutarendezés folytán ez utóbbiak verését beszüntették.
Az aranyérték ilyképen lassankint utat tör mindenütt s érthetővé teszi az egyes bankok és trezorok aranykészletének roppant fölhalmozódását. 1886-ban az európai és amerikai bankokban és tresorokban 5668 millió frank, 1887 végén 6005-, 1888 végén 6154-, 1889 végén 6402-, 1890 végén 7363 és 1891 végén 8233 millió frank volt aranyban. Az arany alap szaporodásával lépést tartott az aranypénzek verése is; 1886-ban 494-, 1887-ben 650-, 1888-ban 702-, 1889-ben 879- és 1890-ben 474 millió frank aranypénzt vertek. Már pedig a forgalomban az aranypénz nagyon kopik. A kopás okozta veszteséget a sulynak 1/40-de 1/10, sőt 1/6-ára is teszik. Még több arany szaporítja az atomok birodalmát az aranyozott fém, fa, agyag, üveg, bőr és egyéb árúk révén. Sok kell még az aranypaszomántra és az arannyal áttört szövetekre. Nagy keletük van az aranypreparátumoknak is, ilyenek a galvanostegiában használt klórarany és a festészetben Cassius arany bibora. A fényképpirók az aranyklorid-nátriumot és az alkénsavas aranyoxidnátront használják. A fogorvosok aranyfogyasztása is tetemes. Átlag évenkint 234 millió márkára rúg az ily módon ipari célokra fölhasznált arany értéke.
Ha az arany hováfordításának jelzettük módjai még tovább fejlődnek, hihető, hogy az arany értéke még emelkedni fog, mert az amerikai és ausztrálial aranymezők már kiapadtak. Azonban remélhető, hogy újabb aranymezőket találnak és a technika fejlettsége a gyártást még olcsóbbá és tömegesebbé teheti, aminek igen természetes következménye az aranyérték állandósulása lenne. A gyártott arany fölhasználása következőképen oszlik meg: az 1891-ik évi produkció 183,000 kg. volt, ebből ipari célokra fölhasználtak 85,000 kg.-ot és Indiába exportáltak 15,000 kg-ot, marad 83,000 kg. pénzverésre, ami 290 millió franknak felei meg. Mások a pénzzé verhető arany értékét kevesebbre teszik.
Az A. orvosi tekintetben ma már nem játszik olyan szerepet mint régente, mikor különösen megrögzött szifilis; és skrofula ellen adták; manapság legfölebb a gerincvelő némely bajainál (myelitis) tesznek vele olykor sikertelen kisérleteket. Állatokon szerzett tapasztalatok különben azt bizonyítják, hogy nagyobb dózisai heves mérgezést és tüdővizenyősség közben halált okoznak, a mérgezésnek szimptómái: erős nyugtalanság, hasmenés, szapora szivverés, merevgörcsök után általános bénulás.
Tőrténete.
Az arany természeti előfordulása olyan, hogy ezt a fémet már a legrégibb időben felismerhették. Alig akadunk népre, melynek történelmében ne szerepelt volna. Az egyiptomiak már pénzkint használták és az ékirásban olvasztótégellyel jelölték. IV. Thotmes királyuk idejében a leghiresebb aranybányák Nubiában voltak. Állítólag a Nilus menti Derovtól délkeletre 17-18 napi járásnyira fekvő Kum Ombu fölött. Diordoros szerint II. Ramses idejében az egyiptomi bányák 32 millió mina aranyat adtak. A semiták szintén ismerték, bár saját maguknak aranybányájuk nem volt. Már Mózes említi, hogy a Paradicsom Pison nevü folyója az aranytermő Chavila tartományon folyik keresztül. Valószinü; hogy Chavila a görög Kolchis és Pison ennek folyója a Phasis volt, vagyis az a vidék, ahova a görög Argonauták az arany gyapjúért mentek. Hogy az:aranyat az árja népek is jól ismerték, kitünik a Rigvedából. Bár Indiában igen kevés arany található, mégis ezt az országot ősidők óta aranyban bővelkedőnek hitték, ez a hit a középkorban általános volt és Európa lakosait azokra a nagy tengeri utakra sarkalta, melyek Amerika fölfedezésére vezettek. A turáni népek arany-ismeretére az Altai érchegységben előforduló ősrégi aranybányákból, a csúd sirok aranyleleteiből és a görög történetirók följegyzéseiből következtethetünk.
Európában a legrégibb aranybányák Tázosz szigeten voltak, azonban nemes fémben mégis a pirenei félsziget volt a leggazdagabb. Hires volt még a tolosai (Toulouse) aranyvidék Dél-Galliában és az Agathyrsek országa, a mai Erdély. A középkorban Csehország állott Európa aranytermő országainak élén (Pisek és Bergreichenstein). A XVI. században Krajna és a XVII. században Tirol voltak hiresek. Magyarországban a selmeci és körmöcbányai aranybányák voltak a leggazdagabbak; azonban mindezeknek aranybőségét jóval fölözte Amerika. Az első aranyáldást Mexiko ontotta, honnan már a XVI. században sok aranyat hoztak Európába (a sonorai és az oajacai aranyvidék). A legtöbb aranyat itt az aranytartalmu ezüstércekből nyerik, melyek az ezüst értékének 1-33%-ig tartalmaznak aranyat. Sokkal fontosabb lett Mexikónál Brazilia, melynek torlattelepeit 1590-ben találták föl. Különösen híresek lettek a Minas Geraesi kerület folyóinak 1680-ban föltárt torlattelepei. A Rio Vermelho környékének aranyára 1726 körül bukkantak. Hiresek voltak még a Rio Cuyaba-, a Rio Tipoany-, a Rio Jamary-, a Rio Curumbiarai és a Rio Arinosi aranymosók, melyeket szinten a XVIII. szd. első felében födöztek föl. Brazilia aranybősége is megapadt, a torlat-telepeket mind kiaknázták, az aranybányák pedig nem oly kiadók. Perunak inkább az ezüst telepei lettek hiresek, azonban innen is sok aranyat hoztak Európába. Már 1533-ban megkezdődött a torlattelepek kiaknázása. Boliviában is az ezüstprodukció fontosabb. Követve az Andesek ércekben bővelkedő hegyláncát Chilibe érünk, hol az első aranytelepeket 1555 körül Copiapóban tárták föl. A mult század végén a leggazdagabb aranybányák Petorca mellett voltak.
Köz.-Amerika első nagyobb aranytelepét Alonso de Ojeda 1494-ben San-Domingo szigeten tárta föl, ámbár sem ennek, sem az Antillák többi szigeteinek aranybősége nem volt nagy, sok kósza hir keringett mégis Amerika eme részének meseszerü aranygazdagságáról és sok descubridores-t (felfedező) és conquistadores-t (hódító) csalt ide, illetve Dél-Amerika északi részébe. Keresték annak a fejedelemnek (El-Dorado-nak, aranyos kacikának) országát, aki, a monda szerint, minden reggel illatos olajokkal keni be magát és ezután aranyporban fürdik. A fölfedezett országok közül a XVI. században Uj-Granada. aranytermelése lett nagy mérteküvé. 1585-ben Chaponchia vidékén és a cartagói kerületben találták a legtöbb aranyat. A XVII. szd. elején a zaragozai kerület, végén a chocoi aranymező lett hiressé. A legújabb statisztikai adatok azt mutatják, hogy Uj-Granada is átélte aranyprodukciójának legszebb napjait. Uj-Granadának, vagyis a mai egyesült columbiai államoknak leggazdagabb telepei Panama, Cauca és Tolima államban vannak. Jelenleg leggazdagabb Antioquia. A columbiai államoknál sokkal szegényebb Venezuela, melynek első aranyát 1551-ben Barquisimeto mellett találták. Ujabb keletü Guyana aranyászata. A hires upatei aranytelepeket 1849-ben találták föl. Sokat igér a francia Guyana, hol évről-évre több gazdag torlattelepet födöznek föl. Honduras aranygazdagságát már a XVII. század végétől ismerik, azonban csak ujabban, a guayapei és a patucai telepek feltárása alkalmából lett ez az ország is kiválóbb fontosságuvá.
Észak-Amerikának aranytermelése csak a jelen században lett fontossá, mióta Cartanares 1843. a mexikói kormányt Kalifornia aranygazdagságára figyelmeztette. A legelső aranymosók Sutter tábornok birtokán az El-Doradoi kerületben keletkeztek. Ma már a Sierra Nevada nemes fémekben bővelkedő nyugati és keleti lejtőit (Colorado. Oregon, Washington, Uj-Mexikó, Arizona, Montana és Idaho) mind átkutatták. Az aranybőség ma már ugyancsak megapadt, de még mindig elég nagy. Az összes amerikai aranytelepek hirét elhomályosította Ausztrália. Már a mult század végén ( 1788) tudták, hogy itt is vannak aranytelepek, azonban ezeknek lehetséges bőségére csak a mineralogusok figyelmeztették (1839-ben Menge) az aranysóvár világot.
Hargreaves 1851-ben a Turon vize homokjában (Uj-Dél-Wales) csakugyan talált is aranyat és a föltárt mosók hihetetlen mennyiségü kincset ontottak. Ma már itt is megapadt az aranybőség és ráfanyarodtak a nehezebb és kevésbbé kiadó aranybányászatra. Jelenben 9 bányacsoport dolgozik. A Viktória gyarmat első aranytelepét 1848-ban fedezték fel, különösen hires lett az 1851-ben felirt Creek menti és a ballarati torlattelep. Itt is mint Uj-Dél-Walesben napról napra sülyed az aranymosás és emelkedik a bányászat. Ausztrália többi gyarmatai közül fontos még Queensland (1858). Uj-Zéland (1852), Dél-Ausztrália (1852) és Tasmánia. Jelenben az aranytermelés dolgában legkisebb jelentősége van Afrikának és Ázsiának. Némi hirre kezd vergődni Japán, Korea és Tonking.
Hazánk Európában a leggazdagabb aranytermő ország és a hazai előfordulás annyiban nevezetes. mert szálban levő sziklákból, nevezetesen zöldkőtrachitból és egyes kőzeteket átjáró quarc-erekből bányásszák. A legnagyobb mennyiségben az erdélyi Érchegységben találják. Kisebb mennyiségben, de szinten termés állapotban Selmec és Körmöc környékén és itt is trachit-zöldkőben. Az erdélyi aranybányászat főpontja Alsó-Fehérmegyében van az abrudbánya-verespataki bányamegyében Verespatak és Korna községek közt, a hol 359 hektárnyi területen 176 bányamű van többékevésbbé élénk müvelet alatt. A második főterület a bucsum-zalatnai bányamegye, ahol a vulkoji bányászat a legjövedelmezőbb. Gazdag aranylelőhehyek továbbá Botes, Facebaj. Hunyadmegye
A.-bányaszatának kimagasló pontja Nagyág, szép reményekre jogositó területek a boicai és körösbányai bányamegyék is. Ujabban igenjövedelmező a muszári aranybányászat v. ismeretesebb néven a brádi Hunyadmegye Ruda és Felső-Lunkoj községek határos részében, ahol a Magyarországban eddig legnagyobb termés aranyleletre bukkantak 1891 november havában. Az egész lelet 57,726 kg.-nyi volt, melyet a magyar tudomány nagy kárára, a német bányabirtokosok beolvasztottak. Ebben a században hazánkban három alkalommal bukkantak tömegesebb termés A.-ra. Az elsőt e század második tizedében Verespatak mellett a hires Katronca tömzsben kapták, a másodiknak fejtése az ötvenes évek elejére esik és az erdélyi Magurára hozott dús áldást, negyven és néhány fontnyi termés arany volt; a harmadikat 1891-ben a hunyadmegyei muszári völgynek Mária bányájában találták. (Franzenau Á., A Brád környékén lelt nagy termés aranyleletről. Földtani Közlöny 1892.) A legnagyobb arany-leletek aranyrögök Ausztráliából ismeretesek Donolly kerületben és Ballarat vidékéről. A legnagyobb 124 kg. súlyu volt, azután találtak 95, 68 és 50 kg.-nyiakat. Kaliforniából a legnagyobb eddig ismeretes arany rög 90 kg., Mijask vidékéről 36 kg., Peruból 30 kg. Látnivaló hogy ez utóbbiakat a magyarországi brádi aranylelet felülmulja.
Az aranyat Offenbányán és Nagyágon érceiből is olvasztják ki. A.-ércek: a szilvánit és nagyágit (l. o.), mindkettő tellurásvány. Mint érc szerepel az aranyamalgám. aranynak és kénesőnek ötvénye, a porpezit palladium, az elektrum ezüst-ötvény.
1. János, Petőfi mellett a legnagyobb magyar költő, szül. Nagy-Szalontán, Biharmegyében 1817 márc. 2., meghalt Budapesten 1882 okt. 22. Szülei: Arany György és Megyeri Sára, ref. vallásu földmivelők voltak; vagyonuk egy kis nádas házból és kevés földből állt. A nemzetség, melyből származott, eredetileg nemes volt, de később jogaitól megfosztva, bár a nemeslevél birtokában, per útján se birta többé visszaszerezni kiváltságait, mert erdélyi fejedelemtől, I. Rákóczi Györgytől nyerte volt. V. ö. Márki Sándor: A nagyfalusi Arany-család. (Századok 1879). Rozványi Gy.: N.-Szalonta története (1870).
Élettörténete.
Gyermekkor. A. szüleinek késő és egyetlen fiúgyermeke volt, legidősebb leánytestvére már rég férjhez ment, mikor ő született, többi testvérei pedig korán meghaltak. Ő volt a hajlott koru szülők egyetlen reménye, vigasza, mindig körükben tartották és rendkivül vallásosak lévén, e hajlam a: fiúra is korán elragadt: az ének és a szentirás vonzóbb helyei lettek első tápláléka zsenge lelkének, s a kis bogárhátu viskó szentegyház vala. hol füle soha egy trágár szót nem hallott, nem: lévén cseléd vagy más lakó a házban. Más gyermekekkel is ritkán volt alkalma beszélgetni, s mindebből magyarázható meg az a csendes komolyság, mely őt gyermekkorától fogva jellemzi. Tanulékonysága igen korán feltűnt. Értelmes apja hamuba irt betűkön megtanította olvasni, úgy hogy mire hat éves korában iskolába adták, már nemcsak tökéletesen olvasott, de némi olvasottsággal is birt, ismerte a bibliai történeteket, sok éneket és a ponyvairodalom termékeit.
Iskolázás otthon.
Az iskolázás folyvást kitűnő sikerrel haladt előre Szalontán, hol egy rektor és öt altanító alatt afféle kisgimnázium (ú. n. partikula) volt, amellett minden könyvet mohó vággyal elolvasott, ami a kezeügyébe került s a városban felkutatható volt: Gvadányit, a Haller Hármas Istőriáját, Erbiát és a hasonlókat, a Decsi Osmanográfiáját, Fortunatust s számtalan sok apróságot: a ponyvairodalom egész özönével együtt. A bibliának nem maradt része olvasatlan, kétszer-háromszor is elolvasta, s még a grammatikai osztályba alig érve, már nem tartott nagyobb embert, mint a könyv-, főleg a versírót, meg is próbálta a rímelést, melynek tárgyát iskolai s játszás közt esett kalandok szolgáltatták. Mikor pedig eljött a költészeti osztály, halomra irta verseit, melyeket tanítói büszkén mutogattak, s a kis poétát egész Szalonta ismerte.
Olvasmányai.
Költészetünk új iskolája már akkor (1831) teljes virágzásban volt; de ő még azt nem ismerte. Tanítói, Debrecenben beszítt hajlamuk szerint, Csokonait tűzték eléje például, akit igen szeretett, és Kovács Józsefet, akinek bámulta rímeit. Kovács Pálnak, ki Szalontán konrektora volt, társalgásából, tanításából és útmutatásából sokat tanult a költészetre nézve. De a római klaszzikusokat, Ovidiust, Vergiliust, Horaciust is nemcsak örömmel tanulta, hanem az iskolában nem olvasott részeket is átbuvárolta, sőt más szerzőket is: Justinust, Curtiust, Livius néhány könyvét, Eutropiust, Svetoniust s a skót Buchananus latin verseit. Ez olvasmányok útján sokat gyarapodott v latin nyelvben, sőt verseket is irt e nyelven az akkori divat szerint. Megismerte Tassót Tanárky, Milton Elveszett paradicsomát Bessenyei, és Voltaire Henriade-ját Péceli fordításában, Vályi Pártos Jeruzsálemét és Gáthi Mármarosi éhségét, Dugonics regényeit, s több hasonló termékeit az epikai múzsának, szóval azt a magyar irodalmat, amely azelőtt félszázaddal volt divatban, mert a vidéki közönség jobbadán még mind ezeken élődött, s az új iskola koriféusai Szalontára nézve nem léteztek. Első tünemény előtte a Lant és egy Aurora volt, de az új modor, amelybe még nem nőtt bele, rá nézve inkább elidegenítő, mint vonzó hatást tett.
Debreceni diákság.
Igy folyt le a szalontai iskolázás (1823-1833), melynek pár utolsó éve már nem a jó szülők közvetlen felügyelete alatt telt le, mert hogy őket a további költségtől megkimélje, s a kollégiumi tartózkodás első pár évét is lehetővé tegye, a tanulás mellett tanított is mint preceptor az iskolában lakott. Anyagi reménye azonban igen szegényül ütött ki. Egész évi jövedelme alig ment száz váltó forintra s ő nem tudott azzal gazdálkodni. Debrecenbe alig vitt annyit, hogy a beöltözés költségeit fedezhesse, hazulról pedig nem várhatott s nem is kért semmit. Ily helyzetben elment kedve a tanulástól s 1832 márciusban Kis-Ujszállásra ment ideiglenes tanítónak egy évre, hogy eszközt szerezhessen tanulmányai folytatására. De e tél még sem veszett el egészen, ha keveset tanult, annál többet olvasott. Megtörte a német nyelvet, megbarátkozott a francia nyelv elemeivel, s olvasta az újabb költőket. Kis-Ujszálláson Török Pál, a későbbi pesti pap és szuperintendens volt a rektor, ki válogatott könyvtárát szivesen megnyitotta A. előtt, aki éjjel-nappal olvasott s a hazai költészet újabb fejlődésével is megismerkedett; az Aeneis pár könyvét lefordította s a németben Schillerig vitte. Új erővel és buzgalommal de ismét sovány erszénnyel tért vissza Debrecenbe, oly jó ajánlatok kiséretében Kis-újszállási pártfogóitól, hogy tanárai azonnal nagyobb figyelemben részesítették, úgy hogy nemsokára az osztály elejére vergődött s midőn egyik tanára, Erdélyi József, kis leánya oktatását rábizta. anyagi helyzete is türhető lett. De ő kalandos életpályáról ábrándozott, unni kezdte az iskolai egyhanguságot, hosszallani a pályát, majd festő, majd szobrász vágyott lenni, anélkül, hogy tudta volna mint kezdjen hozzá. Végre 1836 februárjában önként, minden anyagi v. erkölcsi kényszerítés nélkül, odahagyta a kollégiumot, soha vissza nem térendő.
Szinész-kora.
Fáncsi és László jeles szintársulatot tartván akkor Debrecenben, A. ha már szobrász nem lehetett Ferenczy mellett, könnyebbnek találta Thália zászlaja alá esküdni. Elhatározása mindenkit meglepett; maguk tanárai azt a szokatlan jelenséget, hogy legjobb tanulóik egyike minden anyagi kényszer nélkül, pusztán a művészet iránti való vonzalomból komédiás akar lenni, a hivatás kétségtelen jelének tekintették; pártfogója Erdélyi mit sem szólt a terv ellen, sőt az agg Sárvári magához hivatta, megszavaltatta, énekeltette s azután elégülten ajánlotta neki Shakespeare tanulmányozását. Igy lett A. szinész, azontúl is folytatva tanóráit Erdélyi leányánál, s azontúl is hozzá járva ebédre, mig Debrecenben maradt. De a debreceni társulatot egy szinészi cselszövény rá nézve egész váratlanul felbontotta s ápril 1-én szétoszlott az anélkül, hogy valaki A.-hoz szólt vagy sorsáról intézkedett volna, kivéve, hogy Hubay néhány ujdonsült szinészt egypár más vidéki kóborral összeszedvén, az indulás percében őt is megszólíták, hogy kövesse sorsukat. Nem volt mást mit tennie. Haza öreg szüleihez, kik belőle papot vártak, vissza a kollégiumba, honnan oly nagy reményekkel távozott? ez mindkettő lehetetlennek tetszett előtte s igy Hubayhoz csatlakozott, annyi időt se vehetvén, hogy szállásáról ágyát és ládáját fehérneműjével és könyveivel együtt magához vegye. Nagy-Károly, majd Szatmár, végre Mármaros-Sziget lett vándorlásuk eldorádója. A.-ra, kit szülei minden vagyontalanságuk mellett kissé mégis elkényeztettek, s kire egész életében minden csekélység végtelenül. hatott, mély benyomást tett a nyomor, melybe sülyedni kezdett. Ha volt is kedve a szinészethez, végkép elment az e korhelyek közt, A mellett az öntudat kigyói, szegény apja sanyarú nyugtalansága, marták éjjel-nappal. Magányosan. bolyongott Sziget hegyein, az Iza partján, elmélkedett, vezeklett. Egy nap hasonló gyötrelmek közt álom szállt rá, s jó édes anyját halva látta. Az álom benyomása oly erős volt, hogy többé nem verhette ki fejéből s elhatározta a hazamenetelt.
Hazatérte.
A direktortól, lehető dijából, egy huszast kért ki, egy zsebkendőbe kötötte égész vagyonát, kiment a piacra, hol nyolc krajcárból egy cipót s egy kevés szalonnát vett, azzal megindult egyedül, gyalog. Az első éjszakát az erdőben töltötte oláh fuvarosok tüze mellett, a többit kocsmapadokon, s igy végre Szatmáron, Nagy-Károlyon, Debrecenen át hét napi gyalog vándorlás után haza érkezett. (Ifjusága ez epizódját belefoglalta a Bolond Istók II. énekébe is.) De az 1836. év még nem merítette ki csapásait reá nézve. Alig pár héttel hazaérkezte után anyja csakugyan meghalt kolerában, hirtelen apja pedig szeme világát teljesen elvesztette (látása azonban néhány év mulva orvoslás nélkül ismét megjött). Mindez mélyen megrendítette, fölébreszté kötelességérzetét s meggyőzte őt arról hogy ősz apját nem szabad többé elhagynia. Vele maradt tehát a kis házikóban, melyet apja nem akart elhagyni, hogy leányához költözzék.
Konrektorság.
A város és az egyház előljárói részvéttel tekintették sorsát s még az ősszel megválasztották konrektornak (tanító a rektor után, de több fizetéssel és önállósággal, mint a többi altanítók), jóllehet e hely tavaszig nem lett volna üres, s igy az ő kedvéért egyszerre két konrektor lett. Egy darabig még apjával lakott, majd nénje magához vevén az öreget, az iskola épületébe költözött. E hivatal, melyben a magyar és latin grammatikai osztályokat tanította, 1839-ig tartott.
Jegyzőség.
Nősülés. Akkor egy évig irnok vagy más néven segédjegyző lett a városnál, azután rendes aljegyző, de a főjegyző nem igen arravaló ember lévén, tényleg ő volt a főjegyzö is. Igy némi biztos álláshoz jutván, 1840 novemberében, szive régi vágyát követve, nőül vette Ercsey Juliánnát, egy ügyvéd árva és vagyontalan leányát.
Ez idő alatt (1836-40) nem szünt meg folytatni olvasmányait, inkább csak szórakozásból mint komoly célból, de mindig inkább olvasott olyat, amiről hallotta, hogy remekmű, mint olyat, ami több mulatságot igért ugyan, de kevésbbé volt nevezetes. Shakespeare német fordításait akkor forgatta először; Homérost is elővette olykor, küzködvén a nyelvvel, melyből alig tudott többet, mint amennyit az iskolában tanulhatott s az nem volt sok. Mindezek céltalan erővesztéseknek látszottak s mégis ösztönt érzett tenni, keresni a nehezet, még mulatságból is. A franciában Télémaque és Florian után Moliérebe kapott, ami nagy feladat volt s Crébillon rémdrámáival gyötörte magát. Mindez házasságáig tartott, akkor föltette magában, hogy nem olvas többet, hanem él hivatalának, s lesz közönséges ember, mint más: Pár évig meg is állta fogadását. Az a kedves viszony, amelybe lépett, szórakoztatta, boldogította, hirlap is alig fordult meg a kezei közt. Szándéka volt gazdaság után látni, amihez nem volt elég ügyessége, de hivatala is folytonos jelenlétét kivánta a tanácsháznál. Azonkivül a jogtudományt is el akarta magántanulmány útján sajátítani. A hazai történettudomány mellett a földmérésben is annyi jártasságot szerzett, hogy osztályos örökösödési ügyeknél az osztályos felek földjeit, ha fölkérték, egész pontossággal fölmérte; szétosztotta s róla pontos térképét készített. Jegyzői dolgozatai kitünően szabatosak és pontosak voltak s szépen is leirva, mert szép irása volt. A tőle fogalmazott iratok a megyén mindig annyira feltüntek, hogy a táblabirák őt kitünő tisztviselői tehetségnek hiresztelték.
Ujabb olvasgatás.
1842 tavaszán Szilágyi István, egykori tanulótársa jött mint rektor Szalontára, ki már ismételve koszorut nyert a Kisfaludytársaságnál s kinek az akadémia éppen Szalontán léte alatt száz arannyal jutalmazta nyelvészeti munkáját. Barátja, később asztaltársa, mindennapos vendége lévén, társalgásuk természetesen legtöbbször irodalmi tárgyakról folyt. Szilágyi minden könyvet, ami szeme elé akadt, hozzá hozott, kéretlen, sokszor tukmálva, ellenére. Majd a görög tragikusok fordítására unszolta, amelyeket a Kisfaludy-társaság akkor kezdett kiadni (s igy jött létre egy Pfiloktétés), majd dolgozatait olvasta fel s kérte ki róluk véleményét, majd angol nyelvtant hagyott nála, mely nyelvet Szilágyi még akkor nem értett, kuriózum gyanánt. A. addig forgatta a nyelvtant, addig mulatott az olvasás különösségein, s addig törte Hamlet magánbeszédét, hogy kedvet kapott a német Shakespeare összevetésére az eredetivel. Igy lassankint megtanult angolul s újra belejött az olvasásba, az irodalommal való foglalkozásba.
Irodalmi fellépése.
Egy falusi tárgyu elbeszélését (az 1846-iki Életképekben) némi tetszéssel fogadták. De nagyobb munkába is fogott; 1845 nyarán a megyei élet kicsapongásai, melyek szeme előtt folytak, némi szatirikus hangulatot gerjesztének benne és megkezdé irni hexameterekben az Elveszett alkotmányt, de minden előzetes terv nélkül. A művet nem szánta közönség elé, csak időtöltésül irta, hogy kiöntse bosszúságát. Időközben a Kisfaludy-társaság jutalomhirdetése vig eposzra, mely először kikerülte volt figyelmét, a nyár folytán ismételtetett s A. a véletlen találkozáson meglepődve, sietett szatirikus eposzát befejezni és felküldeni. A 25 arany jutalmat öt pályatárs közt megnyerte, birálói közül egy elismerőleg, egy szinte magasztalólag szólt a műről, de fülébe csak a harmadik, a Vörösmarty szava hangzott: nyelv verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők. Így vélte, hogy most már nem lehet megállapodnia, ki kell öntenie mindazt, ami lelkében forr, és a maga módja szerint. Petőfi sikere felbátorította, s úgy hitte, hogy Petőfi János vitéze után ő is próbálhat egy naiv költői elbeszélést, mely a népköltészettől sugalmazva, hangban és jellemzésben egyaránt magyar legyen. A Kisfaludy-társaság épp azon a közűlésen, mely az Elveszett alkotmány-t megkoszorúzta (1846 febr. 7.), új pályakérdést tűzött ki népies eposzra. A. ekkor megírta «Toldi»-ját (a jelenlegi trilogia első részét) s nemcsak a pályadijt nyerte meg (1847 febr. 6., a kitűzött tizenöt aranyat a társaság kivételkép húszra emelte), hanem birálói bámulatát is. Egyszerre ünnepelt költő lett. jeles irók figyelme a szerény vidéki jegyző felé fordult s Petőfi volt az első, aki üdvözlésére sietett. A következő februárban a Kisfaludy-társaság is tagjai közé választotta.
Igy az irodalmi élet rendes folyamába jutva, ez időtől fogva folyvást irogatott az Életképek-be és a Pesti Divatlap-ba kisebb költeményeket; sőt nagyobbakon is dolgozott: 1847-ben készítette a Toldi estéjét s mellette a Murány ostromát, mely utóbbinak irására a Kisfaludy-társaság új jutalomtétele gerjeszté: «Készíttessék költői beszély, melynek tárgya Szécsi Mária»; de e művel nem pályázott. Petőfivel aközben szoros barátságot kötött, sűrűn leveleztek, Petőfi többször meglátogatta, sőt a szabadságharc alatt egy ideig családját is nála helyezte el. Baráti viszonyuk mindkettejökre jótékony hatással volt.
A szabadságharc alatt és utána. Az 1848-ik év mozgalmai félbeszakították A. nyugodt munkásságát. A szalontaiak felajánlották neki kerületük országgyülési képviseletét, de ő nem fogadta el a jelöltséget, mint később 1861-ben és 1869-ben sem. A kormánytól megindított Nép barátja c. lap szerkesztését sem vállalta el, csak nevét adta oda mint szerkesztőtárs Vas Gereben mellett, maga Szalontán maradt; különben számos cikket és költeményt irt a lapba. Mint nemzetőr a szalontai csapattal részt vett az aradi várostrom körül tett szolgálatokban mintegy 8-10 hétig. Egyébként a forradalom kitörése után is jegyző maradt 1849 tavaszáig. De a zavaros időben alig kaphatott valamit jegyzői fizetéséből, a város belügyei is mindinkább bonyolódtak, szóval a hivatal mind terhesebbé vált, barátai is ösztönözték, hogy járjon valamely oly állás után, mely a középponthoz közelebb vigye, s maga is vágyott az irói körökkel közvetlen érintkezésbe jutni. 1849 tavaszán fogalmazói tisztet vállalt tehát a belügyminisztériumban, s előbb Debrecenbe, majd Pestre ment. Családja egyelőre Szalontán maradt, hogy holmiját eladja s készüljön a felútazásra, mikor arra a hirre, hogy az orosz Debrecen alatt van, A. bucsút vett hivatalától s junius végén haza sietett családjához. Bekövetkezvén a katasztrófa, mint magánember lakott Szalontán, mert a jegyzői állást időközben betöltötték, más pálya pedig nem állt nyitva előtte. Vagyona majdnem semmi, s a néhány száz forint, melyet ingóságaikért magyar bankókban kaptak volt, értéktelenné lett. Szerencsére 1849 juniusban Pesten 1200 forintot tett be a takarékpénztárba, melyet a Nép barátja részéről tiszteletdíjul kapott s a takarékpénztár a magyar bankjegyben betett összegeket is kifizetvén, ez összeg egy részéből egy kis házat tett s egyszersmind az akkori szalontai szolgabirónak, ki tanulótársa volt, s kivel a városnál is együtt szolgált, a fogalmazásban olykor segítségére volt, amiért némi csekély tiszteletdíjat kapott, sőt a lehető üldözés ellen is némi védelmet talált. Igy élt 1850 tavaszáig, mikor az idősb Tisza Lajos (Kálmán apja) a Szalontával határos Gesztre meghivta, hogy legkisebb fiát, Domokost, kinek szép költői tehetsége volt a költészetben oktassa. Ez ideigleines állapotokból az 1851. év második felében bontakozott ki, amikor a nagykőrösi gimnáziumban a magyar nyelv és irodalom és a latin nyelv tanárává választották.
1850-től fogva ismét dolgozgatott folyóiratokba és különféle albumokba, csakhogy leginkább lirai költeményeket. Hozzáfogott a Toldi-trilogia középső részéhez is, sőt egy éneket közölt is a «Losonci Phönix» c. segélyalbumban (Pest 1851) Daliás idők cím alatt, de az epikai források elégtelensége és az epikai alkotáshoz szükséges kedélyállapot hiánya miatt félbehagyta. Ez időtájt heves lelki vívódásokon ment át. A haza szerencsétlensége saját sorsának bizonytalansága kínozta és fájdalommal töltötte el; mélyen hatott rá költő társának; lelke rokonfelének, Petőfinek elvesztése is, s mindezekhez bizonyos kiábrándulás járult optimizmusából. A szabadságharc hevülete, mely az ő tartózkodó lelkét is magával ragadta, keserű hangulatot hagyott lelkében; észrevette e nagy küzdelem vezéralakjainak nemcsak erényeit, hanem hibáit is s a nemzetnek mind hősiességét, mind gyarlóságát látta. E tapasztalás meghasonlásba hozta magával, erős alanyi hangulatokba merítette, melyek sehogy sem kedveztek az epikai nyugalomnak, s költészetébe egy uj elemet, a humorét oltották. Ez időszakból való nagyobb műveit is mind erős alanyi színezet hatja át. Katalin költői beszélyének (Pest 1850) mélyen tragikus tárgyát izgatott lirai hangulat kiséri; Bolond Istók első éneke, mely szintén ekkor készült (Csokonai-Lapok, Debr. 1850), maga magát és minden ideálizmust kicsúfoló keserü humorral van telve. E műben A. nemcsak alanyi érzelmeit akarta kifejezni, hanem a közhangulat humorát is, de kissé széles alapon kezdte, és érezte, hogy minél közelebb jönne a szabadságharchoz, annál jobban fékeznie kellene humorát; azért abbahagyta és csak a hetvenes években irta meg második énekét. Mig. a Nagyidai cigányok, vig hősköltemény-ben (Pest 1852) a messze multba menekülve, a szabadságharc kegyetlen torzképét festi meg, s kiönti keserü humorát, semmitől sem korlátolva, szabadon; de mintegy görcsös kacagással, mely nem tudja eléggé elfödni kétségbeesését. Lirai költeményeiben gyakoribb a tiszta fájdalom hangja; e költemények a maguk hazafi-bánatával híven tolmácsolták a közérzést s élénk visszhangra leltek országszerte. Allegóriáik, célzásaik (Ráchel síralma). félrevezették a kémkedő cenzort, de annál mélyebb értelemmel szóltak a honfi-szívhez. A. mint lirai költő ekkor, az 50-es években, állt hatása tetőpontján.
Nagy-Kőrösön. A nagykőrösi katedrán 9 évet töltött. Ez időbe esik balladái nagy részének kelte; a Toldi-trilogia középső részével és az Etele-trilogiával való próbálkozások, néhány becses elméleti tanulmány írása, továbbá Toldi estéjé-nek (Pest 1854) és költeményei első gyüjteményének kiadása (Kisebb költemények, Pest 1856). Mint tanár tanszékének élve rendszeresebben kezdte tanulmányozni a magyar nyelvet és irodalmat, fel a középkori emlékekig, ami nyomot hagyott mind nyelvén, mind költészetén. A világirodalom nagy eposzait is ujra olvasgatta; Tassoból, Dantéból, Ariostoból némi töredékeket is fordított. Elkezdte Zrinyi Szigeti veszedelmét nyelvi és verselési tekintetben a mai izléshez alkalmazni; pár éneket el is készített, de nem adta ki. Mindez előkészület volt epikai alkotásaihoz, mert élte céljaiul a Toldi-trilogia bevégzését s a hun-magyar mondakör trllogiájának megirását tűzte ki, s amint alanyi fölindulásai szüntek, koronkint mindkettőhöz hozzáfogott; de ismét abbahagyta. A Toldi középső részének meséjével elégedetlen volt, a másikból a Csabamondát dolgozta fel nibelungi versszakokban, de abba sem nyugodott belé s félbehagyta, csak a Keveháza epizódot adta ki a Szikszói Enyhlapokban (Pest 1853). Mivel ekkép epikai tervei némileg megfeneklettek, lirai ömledezésekbe merülni pedig nem akart, a balladára adta magát, e vegyes jellemü műfajra, mely az epikai. llra és a dráma elemeit egyesíti bizonyos módon. E műfajt, mely a mult század vége óta a modern nemzetek irodalmában az illető nemzetek népköltése alapján mindenütt megalakult, a mi költőink is művelték már Kölcsey és Kisfaludy Károly óta; de nem saját népballadáink nyomán, melyeket nem is ismertek, hanem a német műköltészet után. A. a magyar népballadához fordult, eltanulta jellemét, szerkezetét és hangját s elemeit megnemesítve, megalkotta a magyar jellemü irodalmi balladát. E nemü költeményei nagyobbrészt az 50-es évek derekán keletkeztek. Annak a beható tanulmánynak, melyet művészete minden oldalára fordított, köszönhető két verstechnikai becses tanulmánya is: Valami az asszonánczról (Uj Magyar Muzeum 1854) és A magyar nemzeti vers. idomról (Nagykőrösi ref. főgimnázium tudósítványa 1856 és Uj Magyar Muzeum 1857). Ez utóbbi értekezésben a magyar ritmus szabályait tisztázza a gyakorlati verselés céljaira s itt kifejtett elveit verselésében maga alkalmazza is.
Pestre költözés.
Mikor a magyar tud. akadémia tiz évi szünet után ismét megkezdhette működését s tagjainak számát az időközben föltünt kitűnőbb irókkal kiegészíteni igyekezett, A.-t is 1858 dec. 15-én előbb levelező, majd ugyanaz nap rendes taggá választotta. A. itt 1859 okt. 31-én foglalta el. székét Zrinyi és Tasso című befejezetlenül maradt tanulmányával, mely az irodalmi hatás és az irói eredetiség kérdésében alapvető értékü fejtegetéseket és nyomozásokat tartalmaz. (Megjelent a Budapesti Szemle VII. és VIII. köt. 1859-1860.) A nagygyülés 1859-ben Toldi estéjét a Marczibány-díjjal, kisebb költeményeit pedig 1860-ban a nagy jutalommal tüntette ki. Őt bízta meg az akadémia a Széchenyi emlékezetét dicsőítő óda megirásával is, mely költeményt az akadémia 1860: iki Széchenyi-ünnepén megható bensőséggel személyesen adott elő. Pesti barátai: Csengery Antal és Kemény Zsigmond igyekezték őt rábirni, hogy költözzék Pestre s felajánlták neki az ujra felelevenítendő Kisfaludy-társaság igazgatói állását. A társaság 1860 jul. 15-én csakugyan meg is választotta igazgatónak s ő az állást elfogadván, családostul Pestre tette át lakását. Még ez év novemberében megindította a Szépirodalmi Figyelő c. hetilapot, mely a magyar szépirodalmi. kritika tőközlönyévé vált s a nemzeti és művészi irány összeolvasztása mellett küzdött. Fő dolgozótársai. Gyulai Pál, Szász Károly és Salamon Ferenc voltak. 1863 novemberében kiszélesítve a lap programmját, Koszoru névvel folytatta 1865 juniusig. E két lap nagy hatással volt esztetikai műveltségünk előmozdítására s az izlés nemesítésére. A.-nak e lapokban nagyrészt névtelenül megjelent esztetikai, kritikai, stilisztikai cikkei részint Prózai dolgozatai-ban (Budapest 1879), részint Hátrahagyott iratai és levelezése közt vannak összegyüjtve. A Kisfaludy-társaságban is nagy munkásságot fejtett ki. Megindítván a társaság szépirodalmi kiadásait, mindjárt az első ciklusban Madách Ember tragédiáját közölte, mely művet ő mutatott be először a társaságnak és az irodalomnak. A magyar Shakespeare- és Moliére-kiadást is ő indította meg, a Shakespeare-sorozatot saját fordításaival is gazdagítva három darabbal: Szentivánéji álom I. köt. 1864, Hamlet, dán királyfi VIII. köt. 1867, János király XIV. köt. 1867. Egyszersmind folyvást dolgozott a hunmagyar monda trilogiáján is, de csak az első részt készíthette el, mely Buda halála címmel 1864-ben az akadémia Nádasdy-féle eposzi jutalmát nyerte el (Buda halála, hun rege, tizenkét énekben. Pest 1864).
Akadémiai titkárság.
Szalay László halálával megürülvén az akadémiai titkárság, 1865 január 26-án őt hivták meg e diszes helyre majdnem egyhangulag, az uj alapszabályok kihirdetése után pedig 1870 jan. 17-én főtitkárnak nyilvánították. Ez maradt aztán hivatala mindvégig. De az 1865-ik év oly csapássál sujtotta, mely ugyis búskomorságra hajló kedélyét még búskomorabbá tette. Férjhez ment leánya, Júlia, 1865 dec. 28-án Szalontán meghalt, a kis Piroskát hagyva maga után árvául. (Megható hangot ád e veszteség fölött érzett fájdalmának a Toldi szerelme VI. énekének néhány kezdő strófájában.) Testi szenvedések is járultak e bánathoz: 1863-ból meg-megujuló fej- és fülzugása, s fiatalkorában kapott tüdőhurutja mind sulyosabban éreztette magát. Hivatalos teendői is elvonták a költészettől, ugy hogy ez években keveset irt, inkább összes költeményei összegyüjtésével foglalkozott, melyeket 1867-ben ki is adott: Arany János összes költeményei, negyedrétü díszkiadás egy kötetben, a költő fényképével, Pest, 1867, és más alakban: Arany János összes költeményei hat nyolcadrétü kötetben, Pest, 1867. Ezekhez csatlakozott egy albumszerü kiadás is a költeményekből vett rajzokkal diszítve jelesebb magyar festőktől. Ez összes költeményeket az akadémia 1872-ben nagy jutalommal koszorúzta, a király pedig 1867-ben a koronázás alkalmával a Szent István-rend keresztjével tüntette ki a költőt. Lelki fájdalmát lassankint enyhítették az évek; testi szenvédéseit pedig az évenkint fölkeresett karlsbadi fürdő csillapítván, jobb óráiban a Toldi-trilogia középső részén dolgozgatott, vagy ha ehhez nem volt kedve, Aristophanés fordításával foglalkozott. 1871-től 1874-ig lefordítatta Aristophanés összes vigjátekait, miért az akadémia 1878-ban a gróf Karácsonyi-féle négyszáz aranyas drámai jutalmat ajánlotta föl neki. Igy jelentek meg Aristophanés vigjátékai, fordította Arany János. Budapest, 1880, három kötetben. Mivel e közben egészsége ujra mindinkább hanyatlott, 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról; a lemondást azonban az akadémia nem fogadta el, hanem helyettesítéséről gondoskodva, egy évre szabadságot adott, neki. Ez idő letelvén, Arany ismételte lemondását, mit az akadémia ujra nem fogadott el, hanem egy ujabb évre meghosszabbította szabadságidejét. 1879-ben harmadizben kérte fölmentését a főtitkári hivataltól; határozott kérelmét ekkor végre teljesítette az akadémia, s minthogy kitünt, hogy főtitkári fizetését, melyet az alapszabályok életfogytig biztosítanak neki, már a lefolyt két év alatt sem vette föl, és ismételve kijelentette, hogy azt végleges visszalépése után sem fogja elfogadni, azt határozták, hogy legalább az akadémia palotájában levő főtitkári lakás további megtartására kérik föl. Ugyane nagygyülés tiszteletbeli főtitkári cimmel ruházta fel és igazgató-taggá választotta.
Öregkori munkássága.
Hivatalától való visszavonulását teljes lelkéből élvezte és szabadságidejének első évében ujra meg-megszállta az:ihlet a Margit-sziget tölgyfái alatt; mintegy őszi virágzáskép számos lirai költeményt és balladát irt ekkor melyek közül néhányat közre is bocsátott (leginkább a Budapesti Szemlében). Öreg hangszerével mulatozva, sok dallamot is szerzett ez idő tájt Petőfi, Amade és saját költeményeire, melyek azonban csak halála után lettek ismeretesekké (A. J. dalai. Énekre és zongorára feldolgozta Bartalus István, Budapest 1884). 1878-ban a Kisfaludy-társaság közülésén A. tetemre hivás címü balladáját olvasták fel, mely az ujra megszólaló költőt szelleme régi erejében mutatta s a magyar olvasó közönséget lelkes örömre hangolta; az egyetemi ifjuság ezüst koszorúval tisztelte meg a költőt. 1879 tavaszán befejezte a Toldi-trilogia középtagját, a Toldi szerelmét is, s közölte egy pár barátjával, kik el voltak ragadtatva a mű szépségeitől. A. azonban nem akarta kiadni, mert attól tartott, hogy a közönség kevesebb részvéttel fogja fogadni, mint a régebben megjelent két részt. Végre különösen Gyulai unszolásainak engedve az év vége felé kinyomatta: Toldi szerelme. Elbeszélés tizenkét énekben. Budapest 1879. A nemzet a legörvendetesebb meglepetéssel értesült ez irodalmi. eseményről a Kisfaludy-társaság elnökének jelentéséből, mellyel a titokban nyomtatott mű első példányát a társaság ülésén bemutatta; a kiadás két hónap alatt elfogyott, az akadémia, 1880-ban nagy jutalmával tűntette ki, a Kisfaludy társaság is ötven aranyas jutalmával (ez utóbbit a költő, mint alapítványt, visszaajándékozta a társaságnak). Toldi szerelme méltó befejezése a trilogiának, s amily mélyen a kor szivéhez szólt a költő a Toldi naiv optimizmusával, majd a Toldi estéje tragikus humorával, épp ugy le tudta bilincselni az ujabb közönség figyelmét is Toldi szerelmének regényes cselekvényével, a jellemek és szenvedélyek részletező, igaz és megkapó rajzával.
Betegsége, halála.
Ettől fogva egész haláláig keveset dolgozott, mert testi egészsége folytonosan gyöngült: 1868-ban veszélyes máj- és bélgyúladást állott ki, 1869-ben kezdte a karlsbadi fürdőt látogatni, s ezután még nyolc nyáron kereste föl. 1870-ben operálták s a jobboldali bordák alól több darab epekövet távolítottak el. Hallása is nehezedni és szeme gyöngülni kezdett. Mindezek mellett azonban óvatos életrendet követve roncsolt szervezetében helyreállt az egyensuly, úgy hogy hivatalos foglalkozását teljesíthette és olykor-olykor dolgozhatott is. Régi betegsége 1878 áprilisban lépett fel először súlyosabb alakban, s habár koronkint enyhült, de a fuladozó nehéz lélekzet gyakran kinozta. 1882 október 10-én egy kis sétát tett a szabadban, s a hüvös és szeles időben zsebóráját óhajtván megtekinteni, kigombolta felső kabátját, a szél átjárta testét s megkapta a friss náthát. Egy pár nap mulva a nátha lehúzódott a tüdőre, lázas jelenségek léptek föl s a nehéz fuladozó légzések fokozottabb mértékben jelentkeztek. Október 21-én az éjet nyugtalanul töltötte, nagy gyöngeség és kimerülés jelei mutatkoztak nála; 22-én reggel a sziv működése nagyon gyönge volt s az érverés alig érezhető. Egy csésze kávé elfogyasztása után a beteg fölkelt s átment a másik szobába. Innen fia segélyével, botra támaszkodva, még önerején tért vissza kiszellőztetett szobájába, de alig ért a szobába s ült le az ágy közelében levő székre, feje egyszerre lehanyatlott, eszméletét elvesztette, s egy mély sóhajtással megszünt élni. Október 24-én temették el az akadémia csarnokából, tízezrekre menő közönség részvéte mellett; ravatalánál régi jó barátjai, Gyulai Pál és Szász Károly, továbbá egykori főnöke, Török Pál ref. püspök tartottak gyászbeszédet; míg az első évforduló alkalmával 1883 október 28-án a Kisfaludy-társaság szentelt a költő emlékezetének diszülést, melyen Gyulai Pál tartott nagyszabásu emlékbeszédet, mely a költőt s az embert minden oldalról hű és művészi világításban mutatja be s egyike Gyulai és a magyar széptani irodalom legbecsesebb tanulmányainak. Az akadémia 1884. évi jun. 8-iki közülésén Szász Károly emlékbeszédével ünnepelte a költő emlékezetét. Ugyanez intézetünk 1882 okt. 24-én tartott ülésében A. emlékének ércszobor emelését határozta el, 1000 forint aláirásával nyitva meg a gyüjtést, mely több mint 90 ezer forintot eredményezett. S még a véletlen is mintegy az ő puritán igazságossága szellemében úgy hozta magával, hogy ezzel se maradjon adósa az akadémiának: végrendeletében ő is 1000 forintot hagyott ez intézetünknek; a Kisfaludy-társaságnál tett ötven arany alapítványát pedig hasonlóképen száz aranyra egészítette ki.
Műveinek teljes gyüjtéményét a költő halála után csakhamar megindította régi kiadója, Ráth Mór s Összes munkáit 8 kötetben 1884-85-ben, Hátrahagyott iratait és levelezését pedig A. László szerkesztése alatt s az ő jegyzeteivel 4 kötetben 1887-89-ben adta ki. A. ércszobrát a költő műveiből vett alakokkal Strobl mintázta, a nemzeti muzeum előtt állítják fel és 1893 tavaszán leplezik le.
A. nemcsak nagy költő volt, hanem nagy ember is. Jellemének tisztasága, gondolkodásmódjának nemessége szivének nagysága és szerénysége alkotják magánéletének is, mint költészetének, legvonzóbb oldalát s emelik őt az erkölcsi tökéletesedés kiváló példaképei közé.
[Ez életrajz A. önéletrajzát és a Gyulai-féle életrajzot követi (utóbbi az 1884-iki akadémiai almanachban jelent meg, mint nekrolog, névtelenül).]
Arany költészete.
Találóbban alig lehetne Arany helyét költészetünk történetében kijelölni, mint ahogy Petőfi kijelölte: «Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel». Egy költői irány apostolai, ellentéteikben egymás kiegészítői voltak. Petőfi volt a kezdő, A. a folytató és továbbfejlesztő. Reformálták a magyar költészetet, klasszicizmus, romanticizmus helyett nemzeti irányt teremtve. A természetesség, valószerűség kultuszával közelebb hozták a műköltést az élethez, határait kiszélesíték, tárgyban, hangban, nyelvben közérthetővé tették. A szépet nem az idegenszerüben találták, nem egy külön válogatott közönségnek akartak irni, hanem az egész népnek, az ő ünneplő nyelvén, felhasználva, kifejlesztve a nemzeti műízlés mindamaz elemeit, melyeket a népköltés nyujtott. A népies elemet bevitték az irodalomba, de emelve, nemesítve; irányuk nemcsak népies, hanem nemzeti irány. Költészetünk, mely Kazinczyéknál csak törekvéseiben volt nemzeti, Kisfaludy Károlynál és Vörösmartynál még a tartalomban: Ő náluk nemzeti lett, kifejezése módjában is. Hét évtizednyi fejlődés koronája volt az ő költészetük, ama küzdelem eredménye, mely költői irodalmunkban a nemzeti és művészi elem közt folyt, míg a két. elem náluk összeolvadott. A nemzeti erőkifejtés ama teremtő korszaka hozta létre költészetöket, mely a magyar népet eggyé olvasztotta, ujjászülte, önérzetét meghozta és szabaddá tette. E nagy kor eszméit fejezvén ki a művészetnek azon eszközeivel, melyeket az akkor föltárult népköltés, az irodalomban pedig egy Vörösmarty géniusza készített elő számukra: lángelméjök és a történelmi fejlődés nyujtotta alap költészetünk csúcsára helyezte őket. Együtt alakították át a magyar költészet két nagy ágát, Petőfi a lirai, A. az epikai költészetet. Egyébként azonban nagy különbségek vannak köztük. Petőfi alanyi, A. tárgyias szellem; Petőfi egyénibb, Arany nemzetibb; Petőfi mint lirikus a jelen hangulatát fejezi ki, Arany mint epikus a multon mereng; Petőfi radikális ujító, mint művész is, A. tradiciókra támaszkodik s művészete az egész nép szellemében és a századokban gyökerez; Petőfinél a lángész eredetisége lep meg, A.-nál szinte eldönthetetlen: a teremtő elmét csodáljuk-e inkább vagy a tanulmányt, mely azt nemesítette. Egy költőnk sem tanulmányozta és figyelte meg oly mélyen és kitartón a világirodalom legkitünőbb remekeit és nemzete szellemét, mint ő, és senkisem dolgozta fel nála jobban a hatásokat, úgy hogy nem látni nála a határt, meddig természet, meddig művészi reflexió. Szelleme rendkivül gazdag és változatos, de művészi öntudata is folyton éber, noha leplezve van; ízlése rendkivül fejlett és biztos. Egészben véve legművészibb költőnk.
Első epikai műve, az Elveszett alkotmány, még nem mutatja őt a maga valóságában, inkább csak negativ képét nyujtja. Csak a régit szatirizálja mind tárgyával, midőn a táblabiró világ fonákságait festi, mind hangjával, mely hexameteres epikánkat parodiázza ki: de még nem ujít. Annál szebben tünik fel A. költői lénye a Toldi-ban. E csodálatos kis eposz, a magyar népszellem organikus terméke, úgyszólva: kivirágzása, mely egy művészileg tökéletes eszményképben egyesítette mindazt a jót és szépet; amit a magyar nép évszázadokon át érlelt és gyüjtött lelkében. Rendkivüli testi ereje és szivbeli derék volta érdekessé, ifjukora, meghatóan gyöngéd szeretete anyja iránt és életsorsa, midőn elnyomva és vétségbe kergetve, egy nagy tettel megváltja magát, érvényt szerez tehetségének s a dicsőség tetőpontján is nagylelkü és szerény marad: mindez a lehető legrokonszenvesebbé tette A. hősét a magyar nép szemében. Maga a Toldi-monda (l. o.) egykor a népszellem tulajdona volt; de A. Ilosvaitól csak mint nyers és szervezetlen anyagot vette át s ő alkotta össze egy rendkivül erős kompozicióba; a hős vonásait a magyar népszellemből kölcsönözte, onnan a nyelvet, előadást és verselést; mindezért a mű a nemzet szivéhez szólt, s még azért, hogy a hős sorsában a nemzet a maga sorsát láthatta művészi tükörben. A magyar jobbágyság is, a magyar nemzet is akkoriban élte a felszabadulás válságos éveit. A Toldi azonban mint tisztán költői mű is egyik első dísze irodalmunknak. A legfelsőbb költői szépségeket naiv formában ki. tudja fejezni s míg a legműveltebb is gyönyörködik benne, az egyszerü nép is megérti. Olyan mű, mely az egész nemzetnek van irva, nem a; társadalom egyes rétegének. A természetes folyásu, naiv nyelv nem is sejteti, mennyi tanulmány érvényesült e műben, mennyit tanult költője Homérostól és a népköltéstől s a legnehezebb feladatokat, mint a jellemzés, a leirás nehézségeit mily öntudatos művészettel oldja meg: Cselekvénye oly ép, motiválása oly tökéletes, hogy sem hozzá tenni, sem belőle elvenni semmit nem lehet; jellemzése pedig nemcsak lélektanilag hibátlan, hanem művészileg is eleven; mindig cselekvénnyel jellemez. Az a tiszta naiv derü azonban, mely a művön elömlik, már a Toldi estéjében humoros világításnak enged helyet, mely a maga nemében nem kevésbbé szép, s e változatosság a költő szellemi gazdagságának bizonyíéka, de már sokkal egyénibb hangulat. Toldi amott néphős, mintegy a magyar faj eszményképe, itt korhős, egy letünő kor képviselője, ki megindító ragaszkodással védi a lelkéhez nőtt régi világ erkölcseit az ujabb műveltség és elpuhulás ellen s e küzdelemben romba dűlő rideg nagyságával megrendítő látványt nyujt. E műalapeszméje, szerkezete és jellemzése épp oly kitünő, mint Toldié. Azonban amily könnyen megalkotta e két művét, oly sok művészi töprengés, többszöri kisérletezés után tudta csak megirni a trilogia középső részét. A mondai anyag soványsága és a történelmi tanuság hiánya voltak a legfőbb akadályok, mert A. nem akart tisztán a képzeletből meríteni, szem előtt tartva az «epikai hitel» elvét. Végre lángelméje diadalmaskodott, nemcsak nagy tárgyi nehézségeket hárítva el, hanem művének rendkivül mély érdeket is kölcsönözve a szerelem motivumával, a szenvedélyek harcával, tragikai válságával és megtisztulásával. A trilogia e része a legtöbb emberi érdeket kelti a mai olvasóban, alakjai legközelebb állnak hozzánk, világítása a leghatározottabb és valószerűbb; általán A.-nak tárgyban és hangban legváltozatosabb; cselekvényben és alakokban leggazdagabb műve ez. Tragikai összeütközésének kibékítő megoldása amily ritka merész feladat, épp oly tapintatos művészettel felelt meg neki a költő, kinek jellemfestő ereje, plasztikai művészete, nyelv- és verstechnikája tetőpontján ragyog e műben. Válóban,. a Tolditrilogia mindhárom része mintaszerü mű, egyik mint naiv, másik mint regényes, és a harmadik mint humoros eposz.
Hasonló rajongássa! csüggött A. a hun-magyar mondán is, melyet nemcsak azért szeretett, mert a leggazdagabb és legköltőibb mondáink közt, hanem a jelennel érintkező pontjaiért is. A hun nép tragikumában sok hasonló vonást látott a magyar nép sorsához a szabadságharc táján. Egy nagyrahívatott nemzetet akart festeni, mely öröklött bűnével; a visszavonással megsemmisíti jövőjét, csak egy távoli remény marad fenn, hogy a széttört nemzet utódai egykor végrehajtják őseik küldetését. Örök kár, hogy a szintén trilógikusnak tervezett műből csak az első rész, a Buda halála készült el, az egésznek mintegy expoziciója, mely a tragikai vétséget rejti magában. A trilogia úgy volt gondolva, hogy Etele, a világuralomra hívatott hun nemzet hőse oly feltétellel kapja a világhódító isten-kardját, ha uralkodni tud maga magán, sokáig tud is; de egy önfeledt percben megöli örökös ingerlőjét; Buda bátyját s ezzel eljátssza küldetését; nagy birodalmat alapít, de az nem lesz állandó, halála után összedől, amint testvérgyilkossággal kezdődött, testvérharc dönti romba is, az apák bűnét megbünteti a nemezis a fiakban s a vezér vétkéért a nemzet lakol meg. Mint Gyulai találóan jegyzi meg, tragédia van itt az eposzba oltva. A Buda halála magában is csodálatos mértékben mutatja A. alkotó erejét, mind cselekvényének és jellemrajzának tökéletességében, mind belső világának mélységében és hangja tárgyszerüségében. Mintha a költő azt tekintetté volna feladatának, hogy rég elhangzott mondavilágunk töredékeinek ő legyen az összeillesztője s így pótolja meg nem alakult naiv eposzunkat: olyan eposzt teremtett, mely nemzeti elemekből épülve, ódonszerü belső világa, képzet- és érzelemköre és előadásánál fogva lehetőleg megközeliti mintegy a régi naiv magyar eposz eszményét. Csodálatos intuicióval mélyedt bele fajunk szellemébe és szedte össze a sajátos vonásokat a nép mai életéből és multjából, hogy emelve, nemesítve, a régiség avató világításába visszavigye s megalkosson belőlük egy ősi nemzeti életet egész teljességében. Szeme előtt az lebegett, minő legyen egy magyar epopeia, ha hőse nem Toldi, hanem fejedelmek, tárgya nem egy ember, hanem a nemzet sorsa. S valóban az ódonszerüséget keresettség nélkül eltalálta, magyar stilt, magyar epikai tónust teremtett:
A nagy eposzokon kivül a kisebb epikai műfajok minden alakjára szintén remek példákat nyujtott A., de működése főleg a magyar ballada fejlődésében korszakalkotó. A népballada sajátságait ellesve, elődeinek hosszadalmasságát mellőzve, tömött formában, gyors fordulatokban, drámai erővel s mély hangulattal mondja el tárgyait. Szereti a véresebb tárgyakat, a komorabb szinezést; egyegy tragédiát szorítva néhány strófába, úgy hogy balladái valóságos dráma-kivonatok. Jellemzésük a rendkivüli gyorsaság és a hang mély liraisága mellett is határozott és erős. Gyulai ezért A.-t a ballada Shakespeare-jének nevezi. Alanyi költészete a férfikor lirája, mely a családfő, a hazafi és az ember érzelmeit zengi; érett szellem és mély kedély hangjai ezek, többnyire elégikus jellemükkel üdvös ellenzéket alkotva az ötvenes évek Petőfi-utánzóinak dal-áradatával szemben; később az öregkor egy-egy humoros hangulatu költeményre fakasztá. Egy hang, az ifju szivé azonban hiányzik e lirából, szerelmes verset nem ismerünk tőle. A költészet harmadik ágát is gyarapította, legalább fordításokkal. A legnagyobb tragédia-költő, Shakespeare néhány művét és a komédia ősének, Aristophanesnek vígjátékait azzal a csodálatkeltő nyelvi és verselési művészettel tolmácsolta, mely hasonló mértékben, Vörösmartyt kivéve, nem állt magyar költő rendelkezésére. Általán A. technikai reformja egyik kiváló oldala működésének. Nyelve leggazdagabb, leghajlékonyabb és legművészibb s mindenek fölött legmagyarosabb; nem annyira ujító mint a Vörösmartyé, de a magyar szó- és szóláskincs legszebb részét majdnem teljesen fölhasználja s a meglevő elemek alkalmazásában fejt ki páratlan művészetet. Épp úgy felhasználja népdalaink ritmikai készletét, a legnagyobb változatban meríti versalakjait hagyományos és népi formáink közül, nemzeti dallamainkból elvont mértékek szerint kiképezve őket, különösen epikai versformánkat, a magyar alexandrint ujjá alkotta; mind a nemzeti, mind a nyugat-európai versformákat egyszersmind jellemzően használja, a forma mindig szerves része nála a költeménynek, mintha abból nőne ki, szinte el sem tudjuk más versalakban képzelni költeményeit.
Szóval A. az a költő, kiben nemzeti egyéniségünk a legteljesebben és legművészibben jut kifejezésre. De nem puszta tipus, a saját hatalmas egyénisége is meglátszik költészetének minden során, egyénisége a nemzeti elemmel annyira összhangzik, hogy leginkább éppen ez elem hű kifejezésében áll. (V. ö. Gyulai: Arany János emlékezete: Beöthy: A magyar nemzeti irodalom történetének ismertetése II.; Riedl Fr.: Arany János 1887.)
Művei.
1. Az elveszett alkotmány, víg eposz, hét énekben, készült 1845-ben, pályadíjat nyert 1846 febr. 7-én, megjelent a Kisfaludy-társaság Évlapjai VII. kötetében, Pest 1849. (A külön kiadást a negyvenes évekbeli cenzura megtiltotta.) -2. Toldi. Koszorúzott költői beszély 12 énekben. Készült 1846-ban, pályadíjat nyert 1847 febr. 6-án, először megjelent: Költői pályaművek, melyeket 1847-ben meg koszoruzott és kitüntetett a Kisfaludy-társaság. Pest 1847; 2. kiadás u. o. 1857; 3. (népszerü) kiadás u. o. 1858; 4. (népszerü) kiadás u. o. 1867; iskolák számára nyelvi magyarázatokkal ellátta Lehr Albert, Budapest 1880; 5. kiadás u. o. 1882; nyelvi és tárgyi bő magyarázatokkal ellátta Lehr Albert u. o. 1882; 6. kiadás u. o. 1886 (Jeles irok iskolai tára XI.); 7. kiadás u. o. 1887. 3. Murány ostroma. Beszély négy szakaszban. Készült 1847-ben, megjelent Pest 1848. és Budapest 1884 (és Családi könyvtár 78. és XI. Budapest 1884). - 4. Katalin. Költői beszély tizenhárom énekben. Pest 1880. -5. Nagyidai cigányok. Víg hősköltemény. Pest 1852 (és Családi könyvtár 49. Budapest 1884). 6. Toldi estéje. Költői beszély 6 énekben. Pest 18 4. Az akadémia a Marczibányi jutalomban részesítette. Ugyanekkor Toldival is egy kötetben. 2. (népszerü) kiadás u. o. 1859; 3. (népszerü) kiadás u. o. 1867 (Toldival együtt két kötetben); 4. kiadás Budapest 1882 (Toldival együtt u. o. 1882. Családi könyvtár 30., 31. és VIII.); 5. kiadás u. o. 1887. -7. Kisebb költeményei. Pest 1856, két kötet (1860. akadémiai nagyjutalom), teljes kiadás Budapest 1885 és Családi könyvtár 115-118 és XXXV. 8. Széchenyi emlékezete. Pest 1860. 9. Buda halála. Hun rege. Akadémiai Nádasdy-díjat nyert u. o. 1864; 2. kiadás Budapest 1884; e. kiadás Családi könyvtár 38., 39.; 5. kiadás Budapest 1884. -10. A. Szentiván: éji álom. (Shakespeare minden munkái I. k.) Pest 18(:4; 2. kiadás Budapest 1879. 3. kiadás önállóan Konewka 24 silhouettejével; 4. kiadás u. o. 1884. 11. Hamlet, dán királyfi (Shakespeare minden munkái 8. köt.), Pest 1867; 2. kiadás Budapest 1882; 3. kiadás önállóan egy fényképpel u. o. 1882; 4. kiadás u. o. 1884. 12. János király (Shakespeare minden munkái 14. k.) Pest 1867: 2. kiadás önállóan Budapest 1884. E három (10., 11. és 12. sz.) Shakespeare szinműveinek díszkiadásában is XVI., VI. és XXVII., 1888., 1886., 1887. 13. Összes költeményei. Pest 1867., hat kötetben, arcképpel (1872. akadémiai nagyjutalom); másik kiadása egy idejüleg egy 4-rét kötet, arcképpel és 8 fényképezett rajzzal u. u. 1867. A fenyképek az illető szövegekkel megjelentek külön is Arany-Album cím alatt u. o. 1867; 2. (cím) kiadás u. o. 1869; 3. kiadás u. o. 1872. kétféle alakban 6 és 3 köt., ugyane kiadás a Családi könyvtárban is. 14. Toldi szerelme. Költői elbeszélés 12 énekben. Budapest 1879 (1880. akadémiai nagyjutalom és Kisfaludy-társaság 50 aranyas jutalma); 2. kiadás u. o. 1880. kétféle alakban; 3. kiadás u. o. 1882 a Családi könyvtárban is). 15. Prózai dolgozatai u. o. 1879. 16. Aristophanes vígjátékai. Budapest 1880.:3 köt. (akadémiai Karácsonyi-jutalom). -17. Összes munkái. Végleges teljes kiadás. 8 köt, Budapest 1884-85. 18. Zrinyi és Tasso u. o. 1885. 19. Ercsey Sándor: A. J. életéből. Gyulai Pál előszavával és A. J. 60 levelével u. o. 1885. -. 20. Hátrahagyott iratai és Levelezése. 4 köt. Budapest, 1887-89. (Fia, A. László, bevezetésével és jegyzeteivel.)
Fordítások
A. költeményeit a külföldi kőzönségnek leginkább német fordításokban van alkalma megismerni. Toldit és Murány ostromát már 1851-ben kiadta Kertbeny Lipcsében Johann Arany's Erzählende Dichtungen c. alatt; szintén Kertbeny adott ki egy gyüjteményt Dichtungen v. Joh. Arany c. alatt Genfben 1861; többekközt a Keveházával; az egész Toldi-trilogiát Kolbenhayer Móric fordította németre, Toldit 1855-ben, Toldi estéjét 1857-ben adva ki Lipcsében, a Toldi szerelmét pedig 1884-ben Budapesten; Buda halálát Sturm Albert fordította németre, Lipcse, 1879; Katalint és Keveházát Dux Adolf (Pest 1861) és Sponer A. (Lipcse 1880) adták ki Ungarische Dichtungen c. gyüjteményben. Toldit 1858-ban, Toldi estéjét pedig 1870-ben szerbűl is kiadta Jovanovics János Ujvidéken. Kisebb költeményeit számosan fordították és adták ki gyüjteményekben és lapokban; németre fordították: A. von der Haide (Handmann Adolf), Sponer Andor (Ausgewaählte Dichtungen von A.), Dudumi Demeter, Kertbeny Károly, Steinacker Gusztáv, Strassmann Mór, Lindner Ernő, Dux Adolf, Dóczy Lajos, Gross K., gr. Pongrácz István, Braun József, Korodi Lajos és mások; franciára: Saissy Amadée; oroszra: Mihajlova Olga; angolra: Loew W. és Butler E. D. (V. ö. Szinnyei: Magyar irók élete és művei I.)
László, A. János fia, költő, a magyar tud. akadémia és a Kisfaludy-társaság tagja s a magyar földhitelintézet igazgatója, szül. Nagy-Szalontán 1844. márc. 24., a gimnáziumot Nagy-Kőrösön, a jogot a pesti egyetemen végezte (1865) s doktori és ügyvédi oklevelet szerzett. 1866-ban a magyar földhitelintézet szolgálatába lépett s az intézetnek eleintén igazgatósági jegyzője, 1870 óta titkára volt, 1880 óta pedig igazgatója; 1887-1892. országgyülési képviselő is volt. Irói tehetségét apja vezetése és széleskörü olvasottsága korán kifejleszté, s az irodalomban igen fiatalon feltünt egy mesegyüjteménnyel (Eredeti népmesék, Pest, 1862), valamint eredeti és fordított versekkel. és elbeszélésekkel, továbbá irodalmi tanulmányokkal és birálatokkal, melyeket apja Koszorujában közölt. Dolgozott azután Kemény Zsigmond szerkesztése idején a Pesti Naplóba, majd (1867-1872) a Budapesti Közlönybe és egyéb lapokba, s a Budapesti Szemlének mind régibb mind ujabb folyamába számos irodalmi és nemzetgazdasági cikket irt (Egy angol Erdélyről, IV, 1866, Magyar népmeséinkről, VIII, 1867, A credit mobilier története, XII. 1868). Ezalatt mint költő, műfordító s a népszellem kutatója az ujabb irói nemzedék előkelő tagjává emelkedett. Költői hírét különösen elbeszélő költeményei biztosíták, melyek közül az Elfrida pályadíjat nyert a Kisfaludy-társaságtól s helyet szerzett neki e szépirodalmi intézetünkben. Főműve e téren, A délibábok hőse: melyet a Kisfaludy-társaság szintén megkoszoruzott, elbeszélő költészetünk egyik maradandóbb értékü alkotása. E verses regény v. inkább biografikus jellemrajz, mert meséjének szálait csak a hős és nem a cselekvény egysége tartja össze a Puskin Anyéginje modorában adja Hűbele Balázs élettörténetét, aki a szabadságharc után lefolyt évtizedek magyar társadalmába helyezve, az ujabb és ujabb szellemi irányzatok és politikai áramlatok közt egyre ujabb célokért küzdve s mindegyikbe beleunva a könnyen hevülő és hamár kihülő magyar természetet képviseli, s aki végre magából is kiábrándul és elfásul. A modern dolgozásu mű beható lélektani elemzéssel pótolja a mese soványságát, az objektiv elbeszélő hangot alanyi reflexiókkal és humorral cseréli föl s helyenkint kitünő kor- és társadalmi rajzaiban éles szatirikus világítást alkalmaz; a kornak azonban, pesszimizmusa miatt mégsem hű tükre s hőse a mese vége felé annyira köznapi szinben mutatkozik, hogy mind tipusul valótlanná, mind egyénileg majdnem érdektelenné válik. E költeményét A. önállóan is kiadta (névtelenül, Budapest 1873). A. hunok harca c. költeménye Kaulbach híres festményéhez füződve a magyar és a német elem ezredéves küzdelmét rajzolja, s arra lelkesíti a nemzetet, hogy a művelődés és a munka terén folytassa e küzdelmet. A. jeles sikerrel vett részt a Shakespeare- és Moliére-fordítások munkájában is, Shakespeare-tól A hét veronai ifju (Budapest 1865), Tévedések játéka. (1866), Sok hűhó semmiért (1871) és Moliére-tól A tudós nők (1869) lefordításával. Nagy munkásságot fejtett ki továbbá népkölteményeink, főleg népmeséink gyüjtésében és tanulmányozásában. Az említett mesegyüjteményen kivül ő szerkesztette Gyulai Pállal együtt a Kisfaludy-társaság (ujabb) Magyar népköltési gyüjteményét is (3 köt., Budapest 1872, 1873 és 1883). Igen értékes dolgozat néhány idevágó tanulmánya, ú. m. a Kisfaludy-társaságban 1867-ben tartott székfoglaló értekezése Magyar népmeséinkről és a Magyar Népköltési Gyüjtemény I. kötetében a népmesékről írt jegyzetei. Szintén irodalmi tárgyu A magyar politikai költészetről írt akadémia székfoglalója (1874) és Bérczy Károly emlékezete c. akadémiai emlékbeszéde (1876). Ujabban apja irodalmi hagyatékát rendezte; egyébként azonban irói munkássága a 70-es évek közepe óta majdnem teljesen szünetel.
Tamás (Kerespeterdi), Debrecenben. 1561-ben a szentháromságellenes tanok első hirdetője vagyis az unitáriusok előfutára Magyarországon. Tanította, hogy Krisztus nem örök isten. hanem istennek és embernek fia, kisebb az Atyánál, főpap közbenjáró; a szentlélek pedig csak ajándék. Mélius Péter több napig vitázott vele, legyőzte állításai visszavonására kényszerítette (1561 dec. 13 ). A következő évben egy munkát is írt ellene: Az Arany Tamás hamis és eretnec tevelgesinek meghamisitási a derec sz. irásból Debretzömbe 1562.
két egynevü mennyiségnek mérés útján történt összehasonlításából keletkezik; az összehasonlítás hányados alakjában fejeztetik ki, s az eredményének a neve aránymutató; például: 10 m:6 m. = 5/3. Az A. az a tagja, mely a hányadosnál az osztandó helyét foglalná el, az előtag, az, mely az osztó helyén áll, az utótag. Aszerint, amint az A.-mutató az egységnél nagyobb, illetőleg kisebb, az A. fogyó, illetőleg növekedő: ha az A.-mutató éppen egyenlő az egységgel, akkor az összehasonlított mennyiségek egymással egyenlők. Összemérhetetlen (incommensurabilis) mennyiségek összehasonlitásából oly A. keletkezik, melynek A.-mutatója irracionális szám, p. ha a négyzet átlóját az oldallal állítjuk A.-ba. Bármilyen nevüek legyenek is az A. tagjai, az A.-mutató mindig megnevezetlen (elvont) szám. Némely iró az A.-t viszonynak nevezi, s a proporciót A.-nak.
A. a rajzoló művészetben az egyes részek méretének viszonya az egészhez és minden rész méretének viszonya valamennyi rész méretéhez. Ha az összemérésnek eredménye megegyező az arány szabályaival, akkor az arány helyes, az egész és a részek arányosak. Az A.-nak a szabályai részint a tárgyak természetéből következnek, részint pedig az ember szokásából származnak, amennyiben az ember bizonyos méretekkel annyira megbarátkozik hogy azokat törvénynek tartja ami pedig azokkal nem egyezik, azt helytelennek, szerfölöttinek tartja. Az A. hatása mindannyiszor jelentkezik, valahányszor valaminek, Ami önmagában teljes egész, különböző formáju részei vannak, ilyen p. az emberi test, vagy pedig midőn több tárgy együttvéve összhangzó egészet képez, mint p. az épületen az oszlopok, pillérek, ívek, gerendák és a szerkezetnek többi része. A hangok Á.-a a beszéd és a zene. Van A. a testek egyes részeinek megvilágítottságában és szineiben stb. Minthogy az emberi alak legkiválóbb tárgya a művészeti utánzásnak, azért a művészetben annak arányai birnak legnagyobb fontossággal. Az emberi test A.-it a művészet a legrégibb időtől fogva tanulmányozta. E tanulmányok pótolták a művészeti anatomiát. (L. Anatomia.) A testalkat A.-inak megállapításánál bizonyos hosszuságu és egységül elfogadott vonal szolgált mértékül, így p. a test magasságának ezred része, vagy a középujj, v. pedig a fej, illetőleg az arc hossza. Az utóbbi alatt értjük a fej tetejétől, v. a haj tövétől az áll alsó széleig huzott vonalat. Az előbbit négy, az utóbbit három egyenlő részre osztották. A fej hossza nyolcszor véve adja a test egész magasságát. De ez az A. nem volt állandó, mert némelyek a fejet hétszer, mások kilencszer vették. Az ilyen mérés egyébként, is fölötte ingadozó, amennyiben nehéz szabatosan megállapítani a pontokat, melyekből a mérés kiindul. Hozzájárul, hogy egyik ember A.-ai a másikétól elütnek. Kétségtelen, hogy az ó-kori művészet is kereste az eltérések között a középarányt, de azt nem lehet bebizonyítani, hogy valamely középarány átalános szabályul elfogadtatott volna. Igy az egyiptomi szobrászat és festészet emlékeül fönnmaradt sok ezer alak A. tekintetében egymástól fölötte eltérő. Azt sem lehet bebizonyítani, hogy a test magasságát és főbb részeit következetesen akár a talpnak, akár a kéz középujjának hosszával mérték volna. A görög művészetben egy középarányt Polykleitos állapított meg és e mintaszobrot kánonnak nevezték, ami arra utal, hogy legalább egy ideig, ha nem is általánosan, de mégis szabályul szolgált. A görögök az A.-t szimmetriának (összemérés) nevezték, amiről Plinius mondja, hogy nincs latin neve. A szimmetria szónak ma más az értelme; az t. i., hogy valamely összeségben p. egy függő irányú tengelytől jobbra és balra a hasonló és egyenlő részek hasonlóan vannak elhelyezve. A proporció (pro portione) szót Cicero csinálta a görög analogia fogalmának megjelölésére. A proporció ma arányt jelent. A renaissance-művészet korában is többen behatóan tanulmányozták az emberi test arányait. Lionardo de Vinci a festészetről szóló iratának (Trattato della Pittura) 7-ik fejezetében tárgyalja az emberi test arányait és mozdulatait: Utána Luca Paccioli könyvet írtaz isteni arányról (Divina, Proporzione). Dürer Albert szintén írt a tárgyról. Ide tartozik Schadow Gottfried ily című könyve: Polyclet, oder von den Massen d. Menschen nach dem Geschlechte und Alter stb. Berlin, 1834.
Henszlmann Imre véleménye szerint az ó-koriak, kivált a görögök az emberi test arányainak szabályait az építészetre is alkalmazták. Az eljárást, melyet követtek, «geometriai arányozási módnak» nevezi. «Théorie des proportions appliquées dans l'architecture. Paris. 1860.» A középkori építészet arányozási módját pedig «A székesfehérvári ásatások eredménye. Pest, 1864» című munkájának egy fejezetében fejtegeti.
Az arányosságnak a természetben és a művészetben uralkodó törvényét Zeising az általa ú. n. a Goldener Schnitt» (aurea sectio) elvében vélte megtalálni. Magyarul arányos felezésnek mondhatjuk (Zeising A. Neue Lehre von den Proportionen des menschlichen Körpers, aus einem bisher unbekannt gebliebenen, die ganze Natur und Kunst durchdringenden morphologischen Grundgesetzs entwickelt und mit einer vollständigen historischen Übersicht der bisherigen Systeme begleitet, Leipzig 1854.)
Az arányos felezés bármely adott egészet (a) akként felez két részre, hogy az egész (a) a nagyobbik félhez (b) úgy viszonylik, miként ez, t. i. a nagyobbik fél a kisebbik félhez (a-b). Vagyis a nagyobbik fél középarányosa az egésznek és a kisebbik félnek.
a: b = b: (a-b)
Szerkesztés utján könnyü minden vonalat az arányos felezés elve szerint osztani, hasonlóképen a számokat is. Vegyük föl egészül az 1000-et. Ennek arányos felerésze a 618-ra esik.
1000: 618 = 618: 382. Ha pedig például a 618-at vesszük egésznek, akkor 618:382 = 382: 236.
Tovább folytatva és a kis töredékeket elhagyva lesz 8:5=5:3. Nyilvánvaló, hogy e számoknak eltérése a teljes pontosságtól igen csekély, tehát az érzéki észrevevésre nézve elenyésző. Tehát e számok 8, 5 és 3 helyes fogalmat nyujtanak az arányos felezés osztási arányáról.
Zeising a felezés ez elve szerint a jól kifejlett emberi alaknak első osztási pontját a köldökre teszi és megállapítja, hogy a test törzsének és főbb tagjainak választó pontjai szintén összeesnek az arányos felezés pontjaival. Kétségtelen, hogy a korábbi, különösen görög szoborműveken megejtett összemérések eredményei nem sokban ütnek el Zeising méreteitől.
A test magassága -1000 1000 A test alsó része a köldöktől 618 görög 607 A test fölső része a köldöktől 381 = 398 fej hossza 145 . 130
A köldöktől a térdkalácsig -326 . 328 stb. Zeising azonkivül megkisérlette az ó-kor és a középkor legkiválóbb építményein kimutatni, hogy azoknak egészén és egyes részeinek méreteiben az arányos felezés elve uralkodik, nem különben, hogy a festészet legremekebb alkotásainak elrendezésében ugyanez elv érvényesül.
Az A: szerepe a költészetben, kevésbbé világos, pedig itt is nagyfontosságu. Az A. az, mely a dalnak épp úgy megadja a tetszetős méreteket, mint a drámának. Főleg a drámában majdnem ki lehet számítani az egyes fölvonások és jelenetek szép arányát. Divatos most a hosszu expozició a gyors és csattanós befejezés mellett. De az izlés változó; a régenten divó öt fölvonást a négy, most pláne a három fölvonás váltotta föl. Igy az A. a jellemeknek egymáshoz viszonyításában, a párbeszédek méreteiben és sok egyébben is nyilatkozik. Az A. elhanyagolása sok tehetségnek kárára vált. Néha az arányosságot tul lehet hajtani, akkor mesterséges, fagyos, visszatetsző arányosság lesz belőle. A francia izlés néha tulhajtó az arányosságban. az angol izlés néha tulzó a szabadságban és aránytalanságban. Az A.-nyal kapcsolatos fogalom a rend (l. o.).