(növ., Laburnum Bauh. Medik., Podocytisus Boiss. et Heldr.), a vitorlásviráguak génusza, gyakrabban csak a zanót (Cytisus L.) algénusza. Csinos termetü, sárga, csüngő virágfürtü, alacsony fák gyakrabban ültetett diszfák. Mintegy 7 faja él, Európa déli részén és Kis-Ázsiában. A Laburnum jelleme a Cytisusokkal szemben a levéltelen fürtvirágzat, a kurta, kétajaku kehely, a hosszu szemölcsökkel pillázott bibe, a tetején meg nem vastagodott magkötő, a köldökszemölcs hiánya, a virágnak hosszas és tompa csónaka, valamint az evezőknek alján keresztben levő gödrök. (V. ö:: Grisebach Spicil. fi. Rumel. I. 7. l.)
A közönséges A. fája kémény, fénylő, sárga, gyakran feketebarna gyürürétegekkel, szépen simítható és fényesíthető, azért mint álébenfát finomabb munkákra dolgozzák fel. Magva mérges, alkotó része a hashajtó és hányásra ingerlő cytisin; sőt gyökere a cukorkóróéval felcseréltetvén, kitünt, hogy mérges. A vitorlás virágvak között különben kevés a mérges növény. Lombját a juh meg a kecske ártalom nélkül megeszi, virágát a méh szereti. Mindentélé ültetik, s az ültetvények mellé vagy közé azért is ajánlják mert a vad ennek a fiatal hajtásait leginkább rágja, s a többi csemete hamarább kimélve marad.
Az aranykloridnak hígabb éteres oldata, amelyet fémek tüzes aranyozására használnak.
l. Hamburgi tyúk.
Igy nevezik az arany csillámu rózsavörös szint, mely kivált angol kőedényen. és porcellánon fordul elő. Az arany-fény annál erősebb, s annál inkább uralkodik a vörös szín fölött, minél vastagabb a festék rétege.
(techn.). A. alatt az arany-rézötvények felületének a színarany színére való festését értik. Ez az aranyfesték (couleur á bijoux, gold colour) 2 rész konyhasóból és 4 rész salétromból áll, melyet kevés vizzel leöntenek, ezután megfőznek és 3 rész sósavval elegyítenek. Ha ebben a melegített oldatban az aranytartalmu tárgyakat (5-6 percig) ide-oda lengetik, felületükről az ötvöző fém (ezüst-réz) feloldódik és a szinarany visszamarad. A fürdőből kivett tárgyakat meleg vizben mossák le. Használják még 1 g. bróm, 30 g. brómkálium és 1000 g. viz keverékét is. L. még Fémek befuttatása.
a brokát kelmékben és himzésekben alkalmazott dísz, melyet különbözőképen állítottak elő. A régi keleti népek, állatok, kivált képen gazellák belsejéből kifejtett hártya finomságu zsigert arany füsttel borították, abból igen keskeny szalagokat metszettek s vagy azokat szőtték be a kelmébe, vagy velök lenfonalakat pólyáztak be, s azokkal szőtték. Ilyen arany-fonalak a középkori aranyszövetü egyházi ruhákon igen gyakoriak, később a brokát kelméket az aranysodronyból v. aranysodronyba pólyázott fonálból szőtték. Khinában e célra az arany papirt is használják.
Az aranymosásnál nyert aranyport, melyben még másféle anyagok is vannak, hogy megtisztítsák, összedörsölik kénesővel, mely az arannyal foncsort (amalgámot) képez. Foncsorítás után egy sürü vászonzacskón átszűrik a kénesőt, melynek legnagyobb része egy kevés Arannyal együtt átmegy a szűrőn, az arany pedig kevés kénesővel a szűrőben marad. Az így nyert foncsornak fele termésarany. A finoman összezuzott zuzóércekből is kénesővel fogják fel az aranyszemecskéket foncsormalmokban, melyekből koronként kiveszik a kénesőt és átszűrik; az így nyert foncsornak csak 1/3 része termésarany. A kemény foncsorból égetés által távolítják el a kénesőt.
az Árpádkirályok alatt a kis ezüst érmeken és filléreken kivül Magyarországban forgalomban volt bizanci aranyok; régibb oklevelek szerint háboru idején a magyarok ezeket a kincseiket keleti szokás szerint a táborba is magukkal vitték. A középkornak leghíresebb aranyérmei közé tartozik a dukát és a forint. Az kétes, hogy II. Roger apuliai herceg már 1140-ben veretett aranyokat ily felirattal: «Sir tibi Christe datus, quem tu regis, iste Ducatus»; de annyi bizonyos, hogy a velencei köztársaság már II. Dandolo János (1280-90) doge alatt veretett aranyokat ily körirattal, s hogy ettől vették elnevezésűket. Ezeknél nagyobb hírre kapott az aranyforint, mely nevét Firenze várostól nyerte, hol 1252 óta legtöbbet vertek; a firenzei (florentino) aranyforintokat Európának majdnem összes fejedelmei utánozták.
A firenzei és genuai arany mindjárt kezdetben 8-szor, sőt 8 1/2-szer annyit ért, mint az ezüst; 1302-15-ben pedig 14-szer annyit is adtak érte s az egész XIV. században ugy állt az aranyvaluta az ezüsthöz, mint 10 1/2: 1. Egész Európában Magyarország volt az első, mely elfogadta az arany-valutát; Károly Róbert a firenzei mintára veretett florentinusokat, vagyis forintokat, melyek az ezüst értékét 17 1/3-szor multák felül. 1325. már Csehország s 1327-ben Felső-Ausztria is veretett aranyforintokat. (V. ö. Salamon «Pénz, suly, érték» c. tanulmányával, Budapest története III., 85-245. 1. Dr. Luschin, Eine Silberkrise, Müncheni Allg. Ztg., 1892. Beilage. Nro. 74. Fejérpataky Pápai adószedők Magyarországon. Századok, 1887.) A Róbert Károly-féle aranyokon Keresztelő szt. János képe volt vésve. I. Lajos alkalmazta először szent László képét, s e gyakorlat Rudolf király koráig tartott, azóta a magyar aranyokra a király álló alakját verik.
l. Forrasztás.
l. Arany.