Biztonsággal 2 oxid ismeretes. Az arany monoxid v. auro-oxid (Au2O) és az a. trioxid v. auri-oxid (Au2O3). Arany monoxid. Előállítható az arany monokloridból, ha annak vizes oldatát híg lúggal elegyítjük, a leválott csapadékot a kimosás után megszárítjuk. Barnás ibolyaszínü por, mely vízben oldhatatlan; 250°-ra felhevítve oxigénre és aranyra bomlik. Arany trioxid az aurihidroxidnak (Au[OH]2) alacsony hőmérséken való megszárítása útján készül. Barnásfekete por, amely a hevítéskor hasonlóan az előbbihez igen könnyen elbomlik. Az aurihidroxid előállítható az aurikloridból, ha annak oldatához fölös lúgot elegyítünk; a folyadékot azután a forrásig hevítjük és kénsavat elegyítünk házzá. A leválott aurihidroxid megtisztítása céljából ezt salétromsavban feloldjuk és az oldatot vízzel nagyon fölhigítjuk, amidőn az aurihidroxid tisztán leválik. Barna szinü tömeg, mely már a világosság behatására is elbomlik, még gyorsabban a melegítéskor. Az arany-oxidot némely savak sókká alakítják, amelyek azonban sok vízben oldva ismét elbomlanak. Az arany-oxidot ammoniával öntve le, az ú. n. durranó arany Au2O3.4H3N keletkezik. E vegyületet már az alkémisták ismerték. Zöldes barna por, amely ütéskor v. dörzsöléskor, hevesen explodálva, elbomlik. Erős bázisokkal szemben az aranyhidroxid gyenge savnak bizonyult. A keletkező sókat aranysavas sóknak (aurátok) nevezik. Közülök az aranysavas kálium a legismertebb, amely az aurihidroxidnak, káliumhidroxidoldatban való feloldása útján készül. Az oldatot levegőüres térben besűrítve, a só (KAuO2.3H2O) sárgás tűíalaku kristályokban kiválik.
A. alatt értik a nem fémes vagy fémes tárgyak bevonását arannyal. A nem fémes tárgyakat, nevezetesen a fát és gipszet leginkább az enyves vagy vizi A.-sal vonják be. Először a tárgyat forró enyvbe itatják és ezután kréta és enyv keverékével egyenletesen bekenik, ennek az alapnak utolsó fölkent rétegét teljesen megszikkasztják és csiszoló kővel megsimítják. A nagyobb gyárakban a sima felületü, körkerek, ovális, ives, egyenes vagy hullámos lécekre kent alapot 3-6 mm. vastag vaslemezből kivágott alakzóval terítik el. Az elkészített alap diszítményi részleteit körkerek, egyenes, hegyes vagy félható metsző éllel ellátott kisebb fajtáju vésőkkel javítják ki, illetve készítik el.
Az igy elkészített alapra rakják az alzat-ot (poliment), ezt iszapolt homokhijas kövér agyagföldből (3 kg.) készítik, melyhez meleg állapotúban velencei szappant (46 g.), fehér méhviaszt (25 g.), szarvasfaggyut (20 g.) és valrátot (10 g.) kevernek, s ha az elegy kihült, megfelelő mennyiségü kölni enyvvel vagy gelatinnal eresztik föl. Ezzel a mázzal kétszer-háromszor bekenik az alzatot, s ha megszáradt, vizben oldott pöcsétfölddel (bolusz) vörösre festik. Ha ez is megszáradt, nemezzel vagy serteecsettel addig dörzsölik; mig fényt nem kap. Mielőtt erre az alzatra rátennék az aranyat, 1/4 rész spiritusz és 3/4 rész viz keverékével megnedvesítik és a megnedvesített fölületre az úgynevezett aranyozó árral borított aranyfüstöt különböző nagyságu ecsettel reá nyomkodják. A fényezendő részeket vérkővel, acháttal vagy tűzkővel csiszolják, a fénytelenül hagyandókat pedig melegített enyves viz vagy sellákoldat-mázzal bágyasztják.
A fémeket tűzben, hidegen, nedvesen vagy a galvánfürdőben aranyozzák meg. A tűzi aranyozást már az ó-korban ismerték, használata a középkorban oly nagy volt, hogy Németországban 1403-ban a bearanyozott sárgaréz és réztárgyak eladását megtiltották, nehogy a vevő közönséget megcsalhassák. 1603-ban a rezített acél- és vastárgyak bearanyozását kezdték el. A tűzben aranyozandó réztárgyakat és réztartalmu ötvényeket a zsiradéktól és oxidoktól való megtisztogatás után (l. Csávázás) foncsorozó vizzel (salétromsavas kénesőoxid) megnedvesítjük, aranyfoncsorral bevonjuk, majd leöblitjük, megszárítjuk és végül izzítjuk; hogy a kéneső elszálljon. A tárgyon maradt aranyburkot vizzel lemosván. sárgarézkefékkel megmunkáljuk és vérkővel megfényezzük. Az A. színhatása élénkebb és vörösebb lesz, ha belemártjuk 32 rész sárga viaszt, 2 rész rézrozsdát, 3 rész vörös pöcsétföldet és 2 rész timsót tartalmazó ömledékbe, az úgynevezett aranyozó viaszba. Ha a viasz-fürdőből kivett tárgyat széntűz felett perzseljük (abbrennen), a rátapadt rézrozsda rezet választ ki, mely az arannyal vörösszinü ötvénnyé elegyedik. A vas- és acél-tárgyakat kéneső, cink, vasvitriol, viz és sósav elegyében foncsorozzák meg és ezután aranyozzák be. A bearanyozott ezüst (a vermeil) az alapfém fehér szine miatt soha sem hat úgy, mint a bearanyozott réz vagy ennek ötvényei. Az aranyozott tárgy fényét 8 rész salétromból, 7 rész konyhasóból és 5 rész timsóból álló elegy ömledékével bágyaszthatjuk.
Ez a bágyasztópép a melegben klórgázt fejlesztve aranyat old. Hogy a tűzben való aranyozás sok fáradsággal járó műveletét könnyítsük, a tárgyat galvánuton előbb megfoncsorozzuk, ezután bearanyozzuk és végül perzseljük.
A tűzi aranyozásnak ellentétje az angoloktól 1698-ban először használt és német találmánynak mondott úgynevezett hideg aranyozás, melyet rézre, sárgarézre, tombakra, alpakkára és ezüstre használnak. E célból klórarany-oldatba itatott vászonrongy elégetett hamvát az aranyrevét (Goldzunder) megszenesített és sósvizzel vagy ecettel megitatott parafa dugóval a megtisztitott fém felületére döröcsköljük és végül vérkővel megfényezzük.
Ez az előbbinél nem tartósabb, de szebb; ezért a tűzben gyengén aranyozott tárgyakat még hidegen is bearanyozzák. A kémia fokozatos fejlődésével az aranyozó ipar is lépést tartott. A nagyobb kémiai ismereteket kivánó nedves A. már az ujkor találmánya. Ha a megtisztitott alpakkából, fehérbádogból, rezített vasból, rézből, rézötvényből készített tárgyat higított aranyklorid oldatába vagy ennek és kettedszénsavas kálinak forró keverékébe mártjuk, ezután leöblítjük, megszárítjuk és végül fényezzük, arany csapadékot kap. Az aranyéterbe (arany klorid és kénéter keveréke) mártott vagy ezzel ecsetelt acélárukra enyhe hevítéskor lehelletvékonyságu aranyhártya rakódik. A nedves aranyozásokat a gyakorlatból teljesen kiszorttotta a galván A, melyet 1805-ben Brugnatelli talált fel és De la Rive, Ruolz, Elkington, Roseleur meg Christofle tökéletesítették.
A legtöbb aranyfürdőt durranó aranyból vagy aranykloridból és ciánkáliumból készitik. Igen jó a hideg galvánaranyozáshoz 10 liter viz, 35 g. aranyoxidammoniák (durranó arany) és 100-150 g. 98%-os ciánkálium oldata. Meleg galvánaranyozáshoz 10 l. viz, 1 dukátából készített klórarány, 40 g. tiszta marókáli és 40-50 g: ciánkálium oldatát használhatják. A fürdő anódja aranylap lehet, a gyakorlatban leginkább platina- vagy szénlapot használnak és a fürdőt teljes kimerüléséig dolgoztatjuk. 3-3,5 volta feszültségü áram elégséges. Ha a tárgyat cinkhez kötve 10 liter viz, 350 g. klórarany, 300 g. sárga vérlugsó, 300 g. hamuzsir és 300 g. konyhasó meleg oldatába mártjuk, szintén aranybevonatot kap. Ezt az úgynevezett kontaktus A.-t 1842-ben Frankenstein találta fel. Lehet telep és kontaktus nélkül is aranyozni, ha a tárgyat 10 1. viz. 800 g. kristályos pirofoszforsavas nátron, 80 g. 12%os kéksav és 20 g. kristályos aranyklorid forró oldatába mártjuk. Galván uton igen jól aranyozhatók a vörösréz és ennek ötvényei, továbbá a rézzel bevont ón, cink, alpakka, vas és acél tárgyak. Ha az aranyfürdőben rézsó oldata, van, vörös, ha ezüsté van, zöldes szinü bevonat keletkezik. Bágyadt fényü lesz a csapadék, ha az aranyozás előtt a réztárgyakat 1 térfogatrész telített ketted krómsavas káli és 2 térfogatrész tömény sósav keverékében néhány óráig állni hagyjuk és ezután a fényesítő csávában megtisztogatjuk, vagy savanyu rézfürdőben megrezítjük, erre megfoncsorozzuk és a foncsorra ejtjük az aranyat. (A galvánaranyozás velejét l. Galvanostegia és a fémtárgyak savval való tisztogatását l. Csávázás alatt.)
A fémeket aranyfüsttel is aranyozhatjuk. Igy a vas- és acéltárgyat salétromsavval étetik, ezután a kék futtatásig izzítják és a ráterített aranyfüstöt csiszoló acéllal végig jártatják. Arannyal lemezelni is lehet (l. Lemezelés). Az üveg és porcellán A.-a abban áll, hogy aranyat aranykloridból oxálsavval, vasvitriollal vagy más redukáló szerrel kicsapatjuk és ezt a finom aranyport 1/10-1/12 rész lugos salétromsavas bizmuttal összedörzsöljük, ezt a keveréket terpentin-olajjal ráfestjük a tárgyra és megégetjük; az arany égetés után fénytelen, ezért sima acháttal kifényesítik (Polirarany). Szép arany diszítményeket Bécsben és Sévresben úgy készítettek, hogy az aranyat helyenkint domboruan festették a tárgyra és rajz szerint fényezték ki. Ilyképen készithetők a fényes diszítmények fénytelen arany alapon. Ujabban az úgynevezett fényaranyat használják ez olcsóbb, bár nem oly tartós). A fényarany kénbalzsamban feloldott gyantás arany; ha ezt az oldatot a tárgyra festjük és gyenge tűzzel égetjük, a gyanta elég és az arany vékony fényes rétegben tapad az üveghez vagy porcellánhoz. A fényarany a hajon végighuzva is kopik, tehát az előbbitől könnyen megkülönböztethető.
(ném. peilen, ol. rilevare, ang. to bear), tengerészeti műnyelven annyit jelent mint valamit megmérni, kimérni, megfigyelni, megvizsgálni, viszonyítani; egy tárgynak a figyelő-ponthoz viszonyított irányát, távolságát meghatározni; a napnak vagy más égi testnek tetőpontszögét megmérni. A part mentén fekvő bármely pontnak, p. egy világító toronynak v. hegycsúcsnak arányozása az a művelet, midőn az iránytű középpontját és az arányozandó tárgyat egy vonal által összekötve képzeljük és ennek a vonalnak a mágnesi délvonaltól (magn. meridian) való elhajlását mérjük. E két vonal által képzett szögnek nagysága az iránytű körlapján leolvasható és megfelel az illető tárgy magnetikus tetőpontszögének, ha az iránytűnek a hajón levő vas és acél testek által okozott elhajlása (deviatio) is számításba vétetik. Természetes, hogy az arányozás nem puszta szemmel, hanem egy arányozó műszernek használásával történik és pedig legkivált azért, hogy az ilyen méretek által az a pont, ahol a hajó az arányozás percében van, a tengeri térképen megjelölhető legyen. E pont megjelölésének legegyszerübb módja az úgynevezett kereszt-arányozás, mely két, a parton fekvő tárgy irányának, illetőleg tetőpontszögének (azimuth) meghatározásából áll. Ez a két irányvonal a térképre rajzolva egymást metszi és a metszőpont azonos a hajónak, az arányozás pillanatában elfoglalt helyével. Mélységet arányozni, annyi mint a víznek mélységét mérni.
(techn.), l. Aranyozás.
Az aranyat azért ötvözik más fémekkel, hogy keményebbé, olcsóbbá és más színüvé tegyék. Ezeknek az ötvényeknek becsét az arany mennyiség. szabja meg. Régebben a mérés egységeül a karatot használták. Félfont (1 kölni márka) aranyat 24 karatra és a karatot 12 szemre (grain) osztották föl, tehát a 10 karatos arany olyan ötvény, melynek 24 karatjában van 10 rész arany és 14 rész adalék fém. Ujabban a legtöbb országban az arany mennyiségét az ezresrendszer szerint állapítják meg, vagyis azt adják meg, hogy hány milligramm arany van egy gramm ötvényben. Az alábbi táblázat szerint a szemek és karatok számát könnyen átszámíthatjuk az új mértékre:
Az iparban leginkább az aranynak és a réznek ötvényét használják, melyet úgy készítenek, hogy először megolvasztják az aranyat és ehhez apró darabokban hozzá adják a rezet. Az ömlesztéshez grafit tégelyeket használnak. Az aranypénzeket kivétel nélkül arany és réz ötvényéből készítik. A legtöbb arany (98,61-98,95%) van az osztrák és magyar aranypénzekben, ezután következnek a hollandi arany (98,2% arannyal) és az angol sovereign (91,6% arannyal); a német, francia, belga, olasz, svájci, görög, spanyol, északamerikai és khinai aranyakat 90% arany és 10% réz ötvényéből verik. Néha ugyanazon országnak aranypénzei más-más színüek, ennek oka az, hogy egyik pénzverő az aranypénzt csak szappanos vízzel, a másik higított kénsavval csávázza. Az előbbi nem támadja meg az ötvényt, úgy, hogy ennek vöröses-sárga színe megmarad, a másik azonban feloldja a rezet és a pénz felülete tiszta aranysárga lesz. A tiszta arany-ezüst ötvényt halvány színe miatt ritkán használják. Az ókorban használt elektrum ilyen volt, ezt 1 r. ezüst és 3 rész arany alkotta, azonban találtak 89,4 rész aranyból; 8,5 rész ezüstből, 0,6 rész rézből és 0,2 rész vasból álló ötvényt is. Az ékszerekhez mind az arany és réz, mind az arany és ezüst ötvényt használják. A zöld arany (or vert, green gold) 2-6 rész finom arany és 1 rész finom ezüst a halványsárga araray (or jaune, antique gold) 1 rész arany, 2 rész ezüst. Az arany szinét árnyalják még úgy is, hogy aranyat, ezüstöt és rezet olvasztanak össze.
|
58,33 %-os |
14 arany |
6 ezüst |
4 réz |
sárga |
|
58,33 %-os |
14 arany |
3 ezüst |
7 réz |
sötét sárga |
|
58,33 %-os |
14 arany |
1 ezüst |
9 réz |
igen vörös |
|
66,666 %-os |
16 arany |
4,66 ezüst |
3,33 réz |
sárga |
|
66,660 %-os |
16 arany |
1,60 ezüst |
6,40 réz |
vörös |
|
75,000 %-os |
18 arany |
3,50 ezüst |
2,60 réz |
sárga |
|
75,000 %-os |
18 arany |
2,50 ezüst |
3,50 réz |
vörös |
Ha réz helyett kadmiumot veszünk, az ötvény zöld lesz, ilyenek 75,0 arany, 16,6 ezüst és 8,4 kadmium v. 75,0 arany, 12,5 ezüst és 12,5 kadmium; ez az ötvény: 74,6 arany, 11,4 ezüst, 9,7 réz és 4,3 kadmium is zöld színü. A szürke aranyat 30 rész arany, 3 rész ezüst és 2 rész acél; a kék aranyat 1-3 rész arany és l rész vas ötvényéből gyártják. A pforzheimi aranyáruk finomsága 13,5-25.0 (közönséges v. joujou arany) 56,2 (finom), v. 58,3-75,0 (legfinomabb). A japáni saku-do és sibu-isi szinten arany ötvény, az előbbibe 95,4-95,77% réz, 1,5-0,08% ezüst, 3,37 4,16% arany és 0,11-0% ólom; az utóbbiba pedig 67,31-51,10% réz, 32,07-48,93°% ezüst, 0,12% arany és 0,2 vas van.
Azokat az órarészleteket, melyeknek acélkeménységüeknek kell lenniök, de ebből az anyagból rozsdásodása miatt nem készíthetők, 80 rész arany és 20 rész palladium ötvényéből gyártják, ez fehér színü kemény és igen rideg. Csapágycsészéknek 37 1/2 rész arany, 23 rész ezüst, 12 1/2 rész palladium és 27 rész réz keverékét használják. Az ú. n. rugó vagy rugalmas aranyat 2,66 rész arany, 2,66 rész ezüst és 5,33 rész réz ötvénye alkotja. Ebből rugalmassága miatt rugókat készítenek.
Afrikában, a Guineai-öböl északi partjain az Elefántcsont- és Rabszolga-part, illetve a német Togo-ország közt fekszik; keleti határa a Volta folyón túl terjed; átlag körülbelül 15 km. széles sikság, amelyet Észak felől őserdőkkel takart magaslatok határolnak. Földje nagyobbára alluvium. Éghajlata rendkivül egészségtelen. Az aranyon kivül, amelyet a négerek a legprimitivebb módon mosnak ki a talajt alkotó alluviumból, főkincse az olajpálma, amelynek termékét folyton szaporodó mennyiségben exportálják. Más értékesebb terméke az olajtartalmu földi dió, a jámsz és a kukonca. Marhatenyésztésre a cecelégy miatt alkalmatlan. Benszülött lakosai négerek. Az A. 1366 óta ismeretes; telepeik voltak rajta a franciáknak, portugáloknak, hollandiaknak, briteknek, dánoknak és rövid ideig Brandenburgnak is. Ma az A. egészen az angoloké; az utolsó hollandiai gyarmatokat 1872-ben vették meg. A főbb helyek benne: Elmina, a legrégibb európai telep, Cap-Coast-Castle, Kristiansburg, ahol a kormányzó székel és Akkra. A kivitél értéke (1883-ban) 363,868 font, a bevitelé pedig 382,582 font sterling L. Burton and Cameron: To the Gold Coast forgold (London 1883).
különböző aszerint, amint termést aranyat, v. pedig valamely ötvözet aranytartalmát kell meghatározni. A termésarany mennyiségének meghatározása végett: 1. a porrá törtérceket, v. az aranytartalmu homokot egy lapos edényben, az ú. n. kézi szérkén kezeljük vízzel úgy, hogy az aranypor a szérke felső részén összegyüljön, ahonnan azt külön lemosni és foncsorítani, v. pedig mennyiségét szemmértékkel megbecsülni lehet. 2. Ha az ércpor gazdag aranyban. egyszerüen össze lehet egy tégelyben olvasztani hamuzsirral és pórissal, és a kivált aranyszemecskét meg lehet mérni. 3. A próbát ólommal, póris sal s esetleg ezüsttel össze kell olvasztani, és a dús ólomszemet le kell űzni; az így nyert fémszemecskében lesz az ezüst is, melytől azután az aranyat el kell válatni. 4. A porrá tört ércet királyvizzel kell kezelni, és a feloldott aranyat vasvitriollal kiejteni úgy mint a válatásnál. Az aranytartalmu ötvényekben v. a kémlő tűkkel határozzuk meg az arany mennyiségét, v. az aranyválatásnál követett eljárással. L. Arany.
(Chrysocoll) alatt az arany forrasztására való folyadékot értették, melyet rézmozsárba öntött urinból gyártottak (talán lepárlással). Jó hatását alkalmasint az urin nátriumammonium-foszfátja okozza.
A szivacsos és puha fából készült rámát bevonják hegyi krétának enyves pépjével, ezt simítják, csiszolják, rárakják a hasonló képlékeny anyagból (Massa) készült domboru diszítményeket, polimenttel vonják be az összes aranyozandó részeket és aztán a füstaranyat felviszik. A diszítményeket gipsz, fa v. fémmintákkal, rézből nagy gyárakban gépekkel készítik. Az aranyráma-gyártás főként Német- és Franciaországban kivitelre dolgozó nagy gyárakban folyik. Magyarországon mint sanyaru helyzetben levő kézmű ipar szerepel.
Levelekkel és virágokkal diszített, aranyból készült rózsafa, melyet a XI. század közepe táján kezdődő szokás szerint a pápa a nagybőjtbe eső «Laetare» vasárnapon (4-ik vasárnap nagybőjtben) a S. Croce in Gerusalemme bazilikában a mise után megszentel, a következő körmenetben kezében tart s azt valamely éppen Rómában tartózkodó fejedelemnek ad ajándékul, ki azt fényes lovagkisérettel, az örömtől ujjongó örök városban körülhordozza. Ha nincs erre méltó fejedelmi személy Rómában; akkor a pápa valamely templomnak- v. városnak, v. valamely távollevő fejedelemnek vagy fejedelmi nőszemélynek küldi ajándékba, mint az újabb időben rendesen történik. Az A. a bőjt közepén a lelki örömet jelképezi, mellyel a hívek a közelgő megváltás elé néznek. (V. ö. Dr. H. Otte. Handbuch der kirchlichen Kunst-Archäologie. I. 363.)