(ejtsd: arcsesz kórt, The Court of Arches), az anglikán egyház legfelsőbb birósága.
Gélából,-mások szerint Sziraku-zából való, Aristotelés idejében élt görög paradoxografus (a. m. nevezetes dolgok följegyzője). Első, ki inyenceknek versekben s geografiai szempontból készült felosztásban szakácskönyvet nyujtott «Hédypatheia» cím alatt, melyet Ennius (l. ott) «Heduphagetica» címmel latinba ültetett át. A töredékek Ribbeck Waldemár A. Syracusii sive Gelensis reliquiae (Berlin 1877) cimü munkájában találhatók. Költeményének lényegesb részeit Berchoux francia szakács és költő (megh. 1838) «La Gastronomie» címü, az inyesmesterség dicséretére irt verses szakácskönyvében dolgozta fel (kiadta Améro, «Les classiques de la table», 1855 címü gyüjteményében).
l. Vonó.
(gör.) a. m. őskép-minta, első lenyomat; archetipikai vagyis ősi, eredeti.
(a görögben: archaios a. m. uralkodó), Paracelsus szava, ki ezzel az éltető elvet jelzi, melytől az élők táplálkozása s fentartása függ. Az A. nem szellem, hanem test, csakhogy asztráltest, azaz a csillagok állományának kisugárzása, mely bennünk lakik s minket ideig-óráig megvéd a test romboló hatásai ellen. Van Helmont még nagyobb szerepet adott e fantasztikus fogalomnak teozofiai rendszerében.
görog előljárószó ily értelemmel: fő, első, felső, különösen címek és egyházi méltóságok elé tétetik; archicamerarius, főkamarás, archicancellarius, főkancellár; archicantor (gör. archokoros), a római egyházban az énekiskolának felügyelője; archicustos, első őr, továbbá nagyobb bencés kolostorokban a. m. sekrestyés; archidux, főherceg; archiepiscopus, érsek; archidioecesis, érseki egyházmegye; archippocomus, főlovászmester; archithesaurus, főkincstáros.
(ejtsd: arsiák) István Gyula Adolf vicomte, francia geologus és paleontologus, szül. Reimsban 1802 szept. 24-én, meghalt Párisban, 1868-ban. 1821-30 között a francia hadseregben szolgált. Párisban a Musée d'histoire naturelle-en a paleontologia tanára s a francia földtani társaságnak sokáig alelnöke. Munkái: Histoire des progres de la géologie de paleontologie stratigrafique (1864), Géologie et paleontologie (1867), Paleontologie de la France.
1. Aulus Licinius, Antiochiából, a Cicero hires védőbeszéde folytán hírnévre jutott, 120 körül Kr. e. született görög eposzköltő. 102-ben került Rómába s 90-ben Hérakleia városának polgárjogával ajándékozták meg. 62-ben azonban azzal vádolták, hogy e polgárjogot bitorolja, mely vád alól azonban Cicero védőbeszédének hatása alatt fölmentették. A Mithridatéssel és a kimberekkel folytatott háborukat énekelte meg. Ami ránk maradt A.-tól, mindössze 35 epigramm a görög antologiában; de hogy ettől az A.-tól valók-e, kétséges. 2. A. 382-ben Kr. e. elárulta szülővárosát, Tébát a spártaiaknak, erre polemarchosz lett s a spártai párt élére állott. Midőn azonban a számüzöttek Pelopidás vezetése alatt visszatértek, ebédközben meglepték s társaival együtt megöltek. 2. A., Démosthenés-korabeli legjelesebb tragikus szinész.
(gör.). Ez volt a címe Nero házi orvosának, a krétai Andromachosnak. Annyit jelentett, mint ma a főorvosi cím. E címet azután más császári házi orvosok is viseltek. Archiatri populares voltak Rómában azok az államtól fizetett hivatalos orvosok, akik az orvosok működésére felügyeltek vagy a leendő és fiatalabb orvosokat oktatták s megvizsgálták, a gyógyszerészek (stationarii, pharmakopolae, seplessarii) működését figyelemmel kisérték, fontosabb gyógyszerek készítését ellenőrizték.
(ol., ejtsd: arkicsembalo); húros és billentyüs hangszer, hat billentyüzettel, melyeken mind a három hangfaj t. i. a diatonika, kromatika és enharmonika képviselve volt, ugy hogy a cis és des, dis és es stb. hangok számára külön-külön hurok és billentyük voltak alkalmazva. Feltalálója Don Nicolo Vicentino (szül. 1513.) volt, ki mint zeneszerző és tanár Rómában élt.