l. Gyöngyszigetek.
l. Szigettenger.
(lat: gör.). Igy hivták a középkorban azokat a vándor költőket, akik latinul verselték.
Pál apostolnak egyik tanítványa, kinek neve mindössze kétszer fordul elő az újtestamentomban, u. m. Kolossz. 4, 17-ben és Filemon 2-ben. Talán püspök volt Kolosszéban; de ezt csak a hagyomány tartja, míg valóságban, nevének kétszeri felemlítésén kívül, semmit sem mond róla az újtestamentomi szentírás.
(gör.), megyés püspök által megbizott áldozópap, aki a püspöki megye egész papságára, v. e papság egyik részére felügyel. E hivatal a IV. V. században fejlődött és arra való volt, hogy a püspököt a lelkiekben támogassa; őt oly intézkedések végzésében helyettesítse, amelyekhez nem kivántatik meg okvetetlenül a püspöki méltóság a papi gyüléseken elnököljön stb., mig az archidiakonus az anyagiakban segítette. Eleinte, különösen mig a megye papsága a püspök városában lakott és onnan járt ki a vidékre, csak egy A. volt egy megyében, később, midőn plébániák keletkeztek állandóan ott tartózkodó áldozópapokkal, több A: t nevezett ki a püspök, ezek voltak az «archipresbyteri rurales», amazok «archipresb. urbani, civitatenses». Az A: nek jelenleg a dékán v. esperes felel meg.
(gör.). Tulajdonképen az építészet tudománya, vagyis az a tudomány, mely arra tanít, miként lehet egy épület részeit szilárd, tartós egésszé művészileg építeni. Arehitektonikai mindaz, ami az építészet körébe vág. Architektonikus a. m. az építőművészet szabályainak megfelelő.
a geologiai tudománynak azon ága, mely azzal foglalkozik, hogy a föld anyagai a kőzeten miként alakultak a föld szilárd kérgévé, minő szerkezeti összefüggésben vannak egymással és hogyan alkotják az egész földet egyszóval a földnek mint egésznek szerkezeti viszonyalt kutatja. Körébe tartoznak a rétegek és rétegzések mindennemü viszonyai (telepítés, gyürődés vetődés stb.), a tömeges kőzeték hatásai és elöidézett zavarai a réteges kőzetekre, a telérek és viszonyaik, a kőzet-elválás és egyéb ezekkel összefüggésben levő, a föld szerkezetére vonatkozó jelenségek.
(gör.) a. m. épitészet.
l. Építész:
(gör.) v. episztillon gerendapárkány. Az ó-görög koronázó párkánynak az a része, mely közvetetlenűl az oszlopfőkön nyugszik; hordja a párkánynak másik két részét (a párkánymezőt és koszorú-párkányt) és mestergerenda módjára összeköti az oszlopokat. Az oszloprendszerek szerint egy három tagból áll, díszítéssel vagy a nélkül. L. Oszloprendszer.