a métermérték behozatala előtt alkalmazott hosszmérték = 2.0258 méter.
l. Bányarém.
vagy Aladárvölgy völgy Csikmegyében, kaolinföld lelőhelye, melyből nagy kelendőségü porcellánedényeket gyártanak. A völgy fejénél a B.-i primitiv fürdő; dús forrásu kénes vize a Feketehegy -i tövében fakad.
pénzpótló jegyek bányamunkások számára, melyek meghatározott időben folyópénzzel váltatnak be. Hazánkban a selmeci, körmöci, urvölgyi nagybányai, oravicai, dognácskai stb. bányahatóságok használták, különösen a XVII. század végén s a XVIII. század elején. V. ö. Bárca.
a bányapolgárok összesége. Bányapolgár olyan polgára valamely bányavárosnak ki bányamíveléssel foglalkozik és ki tudja mutatni, hogy bízonyos összeget áldozott a bányászat céljaira. A bányapolgárok saját házaikban az italmérés jogát gyakorolhatják.
a fejedelmet a bányászatra vonatkozóan megillető jogoknak összege; bányaregálitás pedig a bányászatnak az a minősége, melynélfogva bizonyos ásványok kizárólag a fejedelem rendelkezése alá tartoznak. A fejedelmek eleintén saját jövedelmük fokozását, illetőleg az állam fiskális érdekeit tartották szem előtt, midőn a bányamivelést a földesuri igényekkel szemben oltalomba vették. Ehhez képest a B. legközvetlenebbül abban a felfogásban nyilvánult, hogy a bányák királyi tulajdont képeznek, a bányamívelés joga pedig fentartott királyi jog, melyet a fejedelem vagy maga gyakorol saját közegei által, v. annak gyakorlását a jövedelem bizonyos részének lekötése mellett avagy másnemü bányaadózás fejében másoknak engedi át. Midőn pedig időfolytán a bányászat nagyobb lendületet vett, a fejedelmek másokat is részesítettek a maguk számára fentartott jogokban. Igy történt, hogy hazánkban is egyes szabad bányavárosok és néhány földesuri család királyi kiváltság utján szerezték meg a bányamivelési jogot, mig végre az 1523. XXXIX. t.-c. az általános bányamívelési szabadság (l. o.) elvét mondotta ki. A modern bányajognak nincs többé szüksége arra, hogy különleges rendszerének megállapításánál a B. fikciójához vagy akár a különös bányafenségjog feltevéséhez folyamodjék s egyedül a társadalom gazdászati szervezetében ellentétes irányban müködő, de az állam jogrendező és érdekkiegyenlítő hatalmánál fogva egyensulyba hozott erőtényezők egymásra hatásában keresi a bányajogi vezérelvek természetes alapját. Innen van hogy az egyes államok ujabb bányatörvénykönyvei mindinkább mellőzik a B. fogalmát. E tekintetben, úgyszólván, csak a nálunk is érvényes 1853. évi ausztriai bányatörvény maradt hátra, mely csak azért indul ki a B. eszméjéből, hogy indokolja a bányamívelési jognak a földtulajdontól való elkülönítését s hogy lehetővé tegye a bányamívelési szabadság érvényre jutását. Az ausztriai bányatörvény e szerint kerülő utat választ, hogy célját elérje s ezért teljesen indokolt, hogy a megalkotandó magyar bányatörvény végleg szakítson a B. tarthatatlan álláspontjával.
Felsőbányán Lugossy szerint (l. Ipolyi Magy. myth. 575) bányapásztor (a máramarosi sóvágóknál bányi-pásztor). Hogy a torockói birgej, amely «temetőt» jelent (Orbán B. A Székelyföld leirása V. 223), csakugyan a ném. Berggeist szó kölcsönvétele-e mint Versényi (Ethnographia 338) sejti az még kétséges. E nélkül is bizonyos azonban hogy a B. alakja a reá vonatkozó összes hiedelmekkel együtt onnan került népünk hagyományos vélekedései körébe, ahonnan a bányamivelés hazánkba. Tehát legközelebbről tán Cseh- és Morvaországon át, vagy egyenesen is Németországnak bányamívelő területéről; s természetes, hogy csak ott honosodott meg jobban, ahol a hagyományban való fönmaradását az ennek alapjául szolgáló életkörülmények lehetővé tették. Minthogy pedig e vidékek hazánknak még ma is aránylag a legkevésbbé magyar részei, s emellett szüntelen érintkezésben állanak a bányamunkások bevándorlása révén azon területek népével és hagyományaival, amelyekről a B.-re vonatkozó hiedelmek legközelebbről hozzánk beszármaztak: könnyen érthető a legapróbb részletekig menő egyezés, mely honi bányász-mondáink és különösen a B.-ről szóló regék s babonák, meg a német Bergmännlein, Schatzmännlein s az ugynevezett édes-testvér tót bergmonyik (v. ö. ném. Bergmönch), valamint az oláh virva baj és coponic alakjához füződő hagyományok közt mutatkozik. E hagyományok egyrészt a törpék szélesebbkörü összehasonlító mitológiai fejezetébe tartoznak, másrészt pedig a bányász-folklor legnevezetesebb részét teszik; amiért is tüzetesebben és kivált antopologiai és néplélektani szempontból a Törpe, a folklorisztika rendszerébe illesztésük tekintetéből pedig a Folklore szó alatt fogjuk őket tárgyalni. Itt csak arra szorítkozunk, hogy Versényi szorgalmas összeállítása nyomán (Ethnographia I. 335-345) kidomborítsuk a B. azon jellemző vonásait, melyek magyarországi, de csak legcsekélyebb részükben magyar mondáink- és egyébnemü hagyományainkban az ezekhez forrásként viszonyló német, mélyebb rétegeikben germán-szláv és ezt módosító finn-ugor hiedelmekből visszatükröződnek. Mennyi szürődött át ezekbe még mélyebb, vagy föléjök torlódott ujabb, másnemü rétegekből, annak legalább futólagos megérintése szintén csak a törpékről általában szóló fejezet keretébe tartozik. Honi mondáinkban a B. majd vörös nadrágot és kabátot s fején kis vörös sipkát viselő törpe emberke (Körmöc), majd vörös nadrág, de fehér kabát és zöld bányászsipka van rajta (u. o. és Gölnicen). A máramarosí B. hosszu bajuszu kis ember, bő gatyában, fején bányászsipkával. Rézbányán öreg törpe, földig érő szakállal. Majláthnál (66.) a rónaszéki B. fején sókoronával, kezében sópálcával jelenik meg, ruhája kristályoktól ragyog és sópalotában lakik. A bucsumi (oláh) B. (cap mic a. m. kisfejü) nem mindig a maga alakjában, hanem néha hosszu asszony, ősz ember, bagoly, ló, denevér, kutya képében is mutatkozik. Lakása a bányák földalatti sziklaüregeiben van. A legtöbb törpéhez hasonlón a B.-ek is családos életet élnek s az erre vonatkozó mondák nagy része a törpékről általában szóló regékkel egyező, az emberek iránt általában jó indulatu, de nem szereti, ha a bányákban káromkodnak, vagy fütyölnek. A mig nem bosszantják, szivesen segít a bányamunkásoknak, figyelmezteti őket a bekövetkezendő veszedelmekre, a jókat jutalmazza, a gonoszokat bünteti, nógatja a bányában magáról megfeledkezőt s felébreszti az elalvót. Szereti az igazságos és méltányos embert; pártfogoltjait vagy azokat, akik valamely szivességet tettek neki, gazdag ércekre vezeti, kincsekkel ajándékozza meg, amelyek megtartása azonban rendesen bizonyos feltételekhez van kötve. Bosszut áll a vele ingerkedőkön, még inkább a kapzsi, gonosz és elbizakodott embereken. Azért is haragszik, ha jótéteményeit kifecsegik. Kényszerítőleg is lehet rá hatni, s ily erővel többnyire oly emberek birnak, akik valamely, a varázslásra egyáltalán képesítő ritka jellel jöttek a világra (p. teljes fogazattal stb.). Majláth emlitett regéjéből az is kitetszik, hogy ha a hajnal első sugara a földön éri a B.-et, ez minden hatalmát elveszti, ami szintén a törpék széltiben elterjedt közös vonásainak egyik legjellemzőbbje. L. még Ipolyi Magy. myth. 108-110 és 575.
(kuxa), a bányatársulati tagnak jutalékrésze a bányatársulat vagyonában. L. Bányatársulat.
A bányatörvény megengedte hogy egy bányamegyévé (l. o.) egyesült bányák birtokosai alapszabályokat alkothatnak, amelyekben elhatározhatták, hogy a bányamértékeknek régebb idő óta szokásos nemei közül melyek tartandók meg a jövendő adományozásnál, s általában mily eltérő szabályokra van szükség, hogy az új bányaadományozási rendszerre való átmenet megkönnyíttessék (bányatörvény XLIII. 274. §). Az ideiglenes törvénykezési szabályok szerint pedig a bányabirtokosok és bányatársulatok jogosítva vannak vidékük számára, belviszonyaik és helyi szükségleteikhez, valamint az ásványtelepek különböző természetéhez képest, vidéki rendszabályokat (Revier-Statuten) alkotni mindarról, ami nem ütközik össze a bányatörvény alapelveivel.
l. Bánya.