Lajos dr., született Szászfaluban 1832. aug. 9-én. Ügyvédi oklevelet szerezvén 1863., egy ideig tanár volt a kassai jogakadémián, de 1865. betegsége miatt visszavonult s gazdasággal és természettudományokkal foglalkozott. Két pályamunkájával akadémiai dijat nyert; ezek: A felfedezések és találmányok története. A mechanika alapvonalai.
(bardus) vagy lombardi, Zsigmond király korában forgalomban volt aprópénz, értéke: 100, 72, 38 db. egy forintban. Albert király (1439. XI. t.-c.) a forgalomból kiszorítja.
(ir nyelven bard, kimbriai nyelven beirrd a. m. költő), már a régi rómaiak előtt ismeretes gall és más kelta törzsekből származó költők és dalnokok. Kivált a britek, kimbriaiak (kymrik), az irek és gälek között voltak ily B., kik, mint az angolszászok skop-jai és a skandináv népek skald-jai, a nemzeti istenek és hősök tetteit az isteni tisztelet alatt vagy az előkelők ünnepélyein hárfa (chrotta, ir nyelven: cruit) kisérete mellett megénekelték, a hadsereget bátorságra tüzelték, sőt a csatákon is ott jártak a hadak élén és a fejedelmek küldöttei (hirnökei) gyanánt ís szolgáltak. Eredetüket, épp ugy, mint a druidákét, akikkel a legszorosabb összeköttetésben állottak, a kelták legrégibb történetének homálya födi. Alapítójuk gyanánt a mitikus Merlint említik, kinek alakját Goldmarck Károly hazánkfia ismert operájának hősévé tette. Mikor Galliából a rómaiak, gótok és vandalok őket kiűzték, Wales fejedelemség lett a fő hazájuk és később onnan mentek át többen Irországba és Skóciába. A népre, de még a fejedelmekre is nagy befolyásuk volt. Walesben maga a fejedelem állapította meg jogaikat és kiváltságaikat (943), az egész szerzetet pedig Gryffyth ap Conan reformálta 1079 körül. A B. Caerwysban és más helyeken időnkint nagy poétai és dalversenyt tartottak, melyeknek neve Eisteddfod volt. A verseny díjait a korona által kinevezett versenybirák itelték oda a győzteseknek. I. Edward, amikor Walest 1283-ban meghódította, keményen üldözte, sőt majdnem kiirtotta a B.-at. De a B. mindazáltal egész Erzsébet királynő idejéig politikai és társadalmi befolyásukat teljesen el nem vesztették. Ekkor egyszer s mindenkorra betiltották versenyeiket. A legujabb korban uj életre ébredt a B. hagyománya. A régi Wales nyelvének barátai egyesületekké alakultak s az eisteddfodokat ujra föltámasztották. A régi B. költői fantáziájára a kereszténység termékenyítöleg hatott azáltal, hogy a nemzeti hagyományokat az uj hit hagyományaival összevegyítették. E kelta-keresztény költészet legbecsesebb terméke az Artus királyról szóló mondakör s a rege a szent Grálról.
l. Bariton.
(ejtsd: -ekkia), franciául Bardonnéche), helység az olasz Torino tartományban, a mont-cenisi alagút kijáratánál, 1750 lak., igen szép vidékkel.
kisközség Maros-Tordamegyének felső járásában, (1891) 332 oláh lak., 1609-től 1848-ig Marosvásárhely birta. Nevét a hagyomány szerint onnan vette, hogy régente a községet bárddal harcoló székelyek lakták, kik egy törökök elleni viadalban nagyrészt elvérzettek; helyükbe oláhok telepedtek.
Ilona, 1. a budapesti m. kir. operaszínház tehetséges énekesnője, szül. Csetneken (Gömör vármegye) 1870 dec. 28. Művészi kiképeztetését Bécsben nyerte Wilceknétől, a hírneves énektanárnőtől. Bécsből Mahler Gusztáv, a m. kir. operaház akkori igazgatójának meghivása következtében 1890 szept. havában a m. kir. operaszínházhoz szerződtették. Ugyanekkor ment nőül Szilágyi Lajoshoz, a budapesti m. kir. operaszínház műszaki felügyelőjéhez.
2. B. János, jogtudományi iró, született 1738., meghalt Pesten 1819 március 18. A lőcsei ev. gimnázium igazgatója, cs. kir. könyvvizsgáló, majd a szepesmegyei törvényszék táblai ülnöke volt. Számos jogtudományi munkája és röpirata jelent meg. Nevezetesebbek: Observationes in Gregorii Berzeviczii libellum de commercio et industria Hungariae, Lőcse 1797. Supplementum analectorum terrae Scepusiensis, u. o. 1802. Stemma historicum hunnicos vel magyaricos imperatores, exhibens, u. o. 1807. Kéziratos munkáit a nemzeti muzeum kézirattára őrzi.
Agénor, francia ügyvéd és államférfiu, szül. Bourges-ban 1829 jan. 15. 1870-ben Clermont maire-je lett, 1871-ben pedig a nemzetgyülésbe küldték, s itt a balközéppárthoz csatlakozott. 1875-ben második államtitkár lett az igazságügyi miniszteriumban; 1876-ban képviselőnek választották, elnöke lett a balközéppártnak; 1877 dec. 13-án átvette a közoktatásügyi tárcát, melytől azonban 1879 febr. 4. megvált. Mint minisztert szilárd köztársasági érzelmeiről ismerték. Azt a tanítási tervet, melyet Ferry a klérus befolyásának megtörésére dolgozott ki, B. nem helyeselte; de az ő mérsékeltebb javaslatát a kamara elvetette. Művei: Les légistes au XVI me siécle (1856), Les légistes au XVIII me siécle (1858), De l'influence des légistes au moyen-áge (1859), Les légistes et leur influence sor la société francaise (Paris 1879), Dix années de vie politique (1884), La Bourgeoisie française de 1789 s 1848 (lenyomat a Revue des deux Mondes-ból). Brady álnéven Loin du monde cimü verskötetet adott ki (1857). V. ö. Grande Encyclopédie V. 407.
(ejtsd: bardszi), Carnarvon angol grófsághoz tartozó sziget, a Cardigan-öböl bejáratánál; 3 km. hosszu 1 1/2 km. széles; 85 lak. Az angolszászok idejében a druidák szent szigete volt. A walesiek Juys Eullinek hivják.
nagyközség Somogyvmegye kaposvári járásában, (1891) 1140 magyar lak. Bardwan, l. Burdwan.