1. Ferenc (szalai) meghalt 1709 jul. hóban. Kora történelmében nevezetes szerepet játszó férfiu. Kir. tanácsos, kállói várparancsnok és egy magyar ezred tulajdonosa volt midőn 1683. Tököli híve lett s u. ez év jun. 1. fényes kísérettel csatlakozott urához, kivel a nagyvezér táborába m ent. Ezután a dunántuli felkelés szervezésével bizatott meg s mint ilyen fogadá ott a Batthyányak, Széchyek és Draskovichok hódolatát. A bécsi ostrom meghiusultával Tököli a Tisza felé k ényszerült vonulni, mire B. elpártolt tőle, megírván neki, hogy a « szaladó tót fejedelmet» tovább nem követi. 1686. zempléni főispán lett, 1687 dec. 8. grófi méltóságot nyert. 1689 dec. 13. pedig Magyarország alvezérévé neveztetett ki. 1703. II. Rákóczy Ferenc felkelésekor B. Kassára szo rult, melyet a kurucok a következő évben bevettek. A foglyul esett B.-t, miután sógora Károlyi Sándor kuruc tábornok a fejedelem hűségére feleskette, Rákóczy tábornokká s a nemesi felkelés vezérévé nevezte ki; majd 1706., midőn a fejedelem az országot öt kapitányságra osztotta, a szolnokit reá bízta. Fia volt III. Ferenc kuruc tábornok.
2. B. Ferenc (szalai) gróf, Magyarországnak prímása, szül. Tarnován, családjának ősi várában 1710 okt. 15., megh. Pozsonyban 1765 jun. 18. Atyja Zemplénvárm. főispánja, anyja pedig Zichy Juliánna grófnő volt. Iskoláit Kassán kezdette, a bölcsészetet Nagy-Szombatban, a hittudo mányt pedig Rómában hallgatta. III. Károly király már 1729-ben, tehát még mint növendékpapnak az iváncai prépost címet adományozta neki, tanulmányai bevégzése után pedig Erdődy gróf egri püspök kanonokjává és Eger plébánosává nevezte ki. 1740-ben szepesi préposttá, tenegriai címzetes püspökké és az esztergomi érsek szepesi helynökévé, 1741-ben titkos tanácsossá, 1743. a hétszemélyes tábla bírájává lett. Az 1741. országgyűlésen is résztvett s ő volt az, ki Mária Terézia előtt az apostoli keresztet vitte. Erdődy gróf ha lálával (1744) megüresedvén a nyitrai püspökség és Heves és Külső-Szolnok vármegyék főispánsága, mind e méltóságokra -kiemelvén az egyház, nemzet s király körül szerzett érdemeit - 1780. Mária Terézia őt nevezte ki. E minőségében nem csak lankadatlan buzgalommal teljesíté kötelességét, hanem azonkívül Egerben bölcsészeti tanfolyamot és könyvnyomdát rendezett be, majd pedig Felső-Tárkányban a nazarenus szerzetet telepítette le Lengyelországból s ő maga is e szerzetben végezte évenként néhány napi lelki gyakorlatait. Viszály merülvén fel a 13 szepesi város között egyrészt, másrészt pedig több sárosi és szepesi úr között, ennek elsimításával az 1755-i országgyülés B.-t bízta meg. E feladatot is annyi tapintattal s ennélfogva oly sikerrel oldotta meg, hogy közmegelégedéssel találkozott. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy Mária Terézia királynő 1761 máj. 12.esztergomi érsekké nevezte őt ki, reá ruházva egyszersmind mindazokat a méltóságokat, melyek már abban az időben az érseki székkel jártak. Mint érsek azon fáradozott, hogy székhelyét Nagy-Szombatból ismét Esztergomba helyezze vissza s még ugyanazon év okt. 15. ki is eszközlé a királynőtől, hogy az esztergomi várat az összes katonai célokra emelt épületekkel együtt neki átadja, minek fejében B. a nagyszombati érsekség és káptalan épületeit engedte át. Azután hozzáfogott az esztergomi átalakításokhoz, folytonosan szemmel kísérve a közélet eseményeit, melyekben szintén jótevő szerepet játszott. 1762 jan. 7. a királynő a magyarországi összes intézetek fejévé (protectorem studiorum omnium publicorum) tette őt, 1764 máj. 6. pedig az ekkor alapított Szt. Istvánrend első nagy keresztjével díszíté fel, melyet azóta az esztergomi érsekek mindegyike visel. Ugyanaz évben tevékeny részt vett az országgyűlésen, hol ékesszólása közfigyelmet keltett. De sajnos, úgy e működésében, mint ama szándékaiban is, hogy Esztergomban, hol már az egyház alapját megvetette, az érsekség, káptalan és papnövelde épületeit is felállíttassa, megakadályozta őt a halál, mely egy kerti sétája közben váratlanul lepte meg. Hátrahagyott iratai között találták a francia Massillonnak szent beszédeit magyar fordításban, melyet ő készíttetett elő a kiadásra. Bőkezűsége gazdag alapítványaiból tűnik ki.
3. B. László (szalai és tavarnai báró), székesfehérvári püspök, szül. Imreghen, Zemplén vármegyében 1791 jan. 9., megh. Pozsonyban 1847 dec. 13. Iskoláit S átoralja-Ujhelyen és Pesten, a bölcseletet Kassán, a jog első évét Pesten hallgatta. Egyházi pályára lépvén, 1809-ben a pesti központi papnevelőbe küldték, hol tanulmányait bevégezvén, mint tollvivő, utóbb mint érseki szertartó nyert alkalmazást. 1818. miskolci plébánossá, rövid idő mulva ugyanazon kerület alesperesévé nevezték ki. 1829-ben lett egri kanonok, 1836-ban mint pankotai főesperes és ábrahámi apát a kir. táblához ment Pestre s innen a következő évben jan. 13. a székesfehérvári püspökségre. Az egyházi irodalmat latinul irt értekezéseivel mívelte.
A palócok egyik válfaja. Igy nevezik azokat, a kik az u. n. Erdőhátságon laknak, t. i. (Gömör vármegye D-i, Borsod Ny-i, Heves É-i részeiben, körülbelül a Rima alsó folyása és Eger városa között. Feltünők dialektus és öltözék tekintetében. Szójárásuk valamivel tisztább a palócokénál, ezeknek mégis sok szavával és kiejtésmódjával élnek. Alig van tudomásuk arról, hogy ők barkók, de amely barkó annak tudja magát, az büszke is rá. Középtermetűek, bőrük és hajszínük sem szőke, sem barna. A nők bokorugrós, kurta szoknyát, a férfiak rövid inget, gatyát, télen szűrt és fehér ködmönt viselnek. Leleményes, de a műveltségben elmaradt nép; mindannyi r óm. kat. és egész a babonaságig vallásos. (L. Hunfalvy János: Gömör és Kishont t. e. vármegyének leírása. Pest 1867).
v. cinege (Panurus biarnicus L.), a cinegefélék egyik hazánkban is élő faja; nevét onnét vette, mert a him szeme aljától fekete tollak lógnak lefelé, amiért még szakállas v. barkós c.-nek is hívják. L. Cinkefélék.
egy remete, kinek neve előfordul a római martirologiumban, úgyszintén Jozafáté is, kikről együttesen damaszkuszi szt. János egy épületes történetet irt, mely az egyiptomi keresztények közt nagyon el van terjedve és kopt nyelvre is le van fordítva. A történet egyes részeinek valóságát azonban kétségbe vonják.
(tulajdonképen van Baerle) Gáspár, hollandi költő és történetíró, született Antwerpenben 1584 február 12., meghalt Amsterdamban 1648 jan. 14. Leydenben hittudományokat hallgatott és ugyanott 1617. mint a logika tanárát alkalmazták, de a remonstránsokhoz való csatlakozása miatt 2 évvel utóbb megfosztották ez állásától. Emiatt az orvosi tudományra adta magát és leckéket adott, míg 1631. mint a bölcsészet és ékesszólástan tanárát Amsterdamba hívták. Mint történetíró Rerum per octennium in Brasilia gestarum historia (Amsterdam 1647) és Medicea Hospes (u. o. 1639) c. művei által lett ismeretessé.
kisközség Szatmármegyének szinyérváraljai járásában, (1891) 1498 oláh és német lakossal.
az olyan nagyobb földalatti üreg, mely természetes úton, többnyire a víz kémiai működése következtében keletkezik s a föld felszínével vagy nem közlekedik, amikor csupán mesterséges, esetleg természetes feltárások által válik láthatóvá, vagy pedig nyilása a föld felszínéig ér s így könnyebben hozzáférhető. A víz, amint útjában a kőzetekből s a rétegekből egyre oldja az ásványi anyagokat, egyúttal vájja is azokat és ilynemű, végtelen hosszú időkön keresztül tartó munkájának földalatti üregek, oduk s barlangok az eredményei. A víznek oldó hatása, tehát a kőzetek vájjása annál erőteljesebb, vagyis a barlang-képződés annál gyorsabb, minél nagyobb nyomás alatt van a kőzetekbe hatoló víz, s minél magasabb a hőmérséklete és minél több a szénsav, esetleg egyéb savtartalma. A földkéreg alkotásában legnagyobb mennyiségben résztvevő kőzetek közül a mészkövet, a dolomitot és a gipszet oldja a víz leggyorsabban és legkönnyebben s tényleg a mészkő, a dolomit és a gipsz ama kőzetek, melyekben barlangok a leggyakoribbak. B.-k egyéb kőzetekben ritkák. Néhány ismeretes homokkőben, de ezek inkább csak oduk, továbbá agyag s csillámpalában, gránitban és gnájszban, mely két utóbbi kőzet barlangjai tulajdonképen telérforma hasadékok tágulásai. Trachitban, bazaltban és lávában is akadnak B.-k. Nevezetes trachit-barlang nálunk Hevesmegyében Pásztóhoz közel az ágasvári (Szabó József: Az ágasvári trachit-barlang. Turisták Lapja II.). A leghiresebb bazalt-barlang; a Fingal-barlang Staff a skót sziget oszlopos bazaltjában. Lávában vannak B.-ok a kanári szigeteken. - Ott, ahol a B. falazatát erős páncélként mész-szinter bevonat nem védi, ott a vizek folytatják oldó és romboló munkájukat és egyre tágítják a barlangot. Ha ennek tetőzete a reá nehezedő súlyos terhet többé el nem bírja, a barlang beomlik, betemetődik. Ha ennek a jelenségnek színhelye nagyobb mélységben volt, lökésszerű földrázkódtatás adja azt tudtunkra, esetleg pedig földsülyedés, földcsuszamlás, tölcsérforma mélyedések és földrepedések képződése lehet a következmény. A barlangképződés magyarázatául szolgálhatnak ama vizsgálatok, melyeket oly forrásvíz ásvány-anyag tartalmának kipuhatolására végeztek, melyek barlangokat rejtő mészkő-hegységekből fakadnak. Igy kiszámitották, hogy az a két nagy forrás, melyből a bécsiek vízvezetéki vizöket kapják, a mészkőhegyekből évenként 4 millió kg. szénsavas meszet oldanak fel és hordanak el; ama források pedig, melyek a sváb Alb-ból (a sváb Jurához tartozó felföld) fakadnak, évenként oly nagy tömegü kőzetanyagot oldanak fel és hurcolnak el, mellyel 60,000 köbméternyi üreget l ehetne megtölteni, vagyis évenként ilyen nagy üreg támadna, ha a források egy helyről oldanák fel az anyagot. Ez a pusztító munka meg is látszik azon a vidéken, mert a sváb Jurában roppant sok a barlang, eddig több mint 60-at ismernek, köztük nagyokat és hireseket (p. a Glailenreuth és Pfullingen mellettiek). A. B. képződés azonban nem mindig okvetetlenül a víz munkája: egyéb okok is működhettek közre. Igy repedések, hasadékok is képezhették kezdetét, melyet azután a víz vágó munkája szélesbített, nagyobbított, valamint vulkáni erupcióknál a láva folyása közben is képződhettek üregek, melyek ugyancsak a víz munkája következtében szélesbülhettek. A mészkőbarlangok falán és alján a beszivárgó víz cseppköveket alkot, melyek sokszor gyönyörű csoportozatokban helyezkednek el egymás mellett, s a barlangnak különös érdekességet kölcsönöznek. Az ilyenek cseppkő-B. név alatt ismeretesek. (Bővebbet l. Cseppkő a.) Igen nevezetesek és érdekesek a jégcsapokat és jégtömegeket tartalmazó u. n. jégbarlangok (l. o.). Vannak továbbá gáz-barlangok, melyeknek üregében nagyobb mennyiségű szénsav, esetleg még kénessav és egyéb gőzök meg gázok fejlődnek. Hazánkban nevezetes ilyen barlang, helyesebben kis üreg a Büdösbarlang Háromszékmegyében Tusnádhoz közel (v. ö. Büdösbarlang). Világhirü gázbarlang a nápolyi hu tyabarlang (l. o.). Említésre érdemes még az u. n. kék-barlangok, melyeknek legismertebbike Capri szigetén van (l. o.); egy másikat Busi dalmát szigetről írnak le. Kék fényben való csillogásuk nem egyéb a fénysugarak reflextüneményénél, mely onnan van, mert nyilásuk közvetlenül a tenger szintje fölött van, sőt ár alkalmával a tenger szintje alatt. - A B.-ban a hőmérséklet legtöbbször megfelel az illető vidék középhőmérsékletének, de van rá eset, hogy magasabb vagy alacsonyabb; utóbbi eset áll a jégbarlangokra. A nagyság és terjedelem nagyon különböző és igen nehezen állapítható meg, különösen az olyan B.-ban, ahol beomlások vagy pedig vízmeggyülemlés, esetleg vízfolyás (patakok vagy folyócskák alakjában) akadályozzák a keresztülhatolást s így a mérést. Némely barlang egész terjedelmében egyetlen egy üreget képez, mások (a legtöbb nagy B) szakaszokra, termekre mellékbarlangokra tagozódtak, mit a kivájás, kimosás módja okozott. A legnagyobb eddig ismert barlang: a Mammutbarlang az Egyesült-Államok Kentucky államában van; járható helyeinek hosszát összesen 240 km.-re teszik. Utána van, legnagyobb barlang hazánkban a híres aggteleki barlang, melynek egész hossza 8480.90 m.; az adelsbergi barlang hozzáférhető részének hossza nem sokkal több 5000 m. -nél; utóbbival terjedelemre nézve megegyezik a planina-barlang ugyancsak Krajnában. A többi ismeretes B.-ok ezeknél jóval kisebbek és alig haladják meg a néhány száz métert.
A B.-ok az emberek legelső lakhelyei voltak, de a B.-l akók legrégibb emlékei Francia-, Angol- s D. Németországban már nem a legrégibb mammutkorban, hanem azokban az időkben készültek, ame lyekben a taránd (rénszarvas, iramszarvas), mellyel most csak a távol Északon lehet találkozni, még Közép-Európának lakója volt. Ezek az emlékek, melyekre Christy és Lartet figyelmeztettek először s melyeket most Piette ád ki, oly annyira eltérők minden palaeolith emléktől, hogy azokat okolva megmagyarázni a tudósok alig képesek. Ugy látjuk, hogy e barlanglakóknál a műérzék nemcsak felébredett már, de erősen ki is fejlődött. Mammutlapockákra és tarándagancsokra vésett állat- s emberalakot is, sőt tarándagancsból faragott állatszobrocskákat is találtak az auvergnei barlangokban s Mas d'Azilban. Mammut látható ott lerajzolva, lovak, tarándok, fóka, elefánt, tulok és lófő kifaragva. Az emberi civilizáció ezen stádiumának azonban folytatása nincs, kiveszett valószinüleg a rejtélyes fajjal együtt, mely ezeket az emlékeket készítette. Reinach Salamon, a nagyszabású st.-germaini őskori múzeum hires segédőre, e szavakkal jellemzi a kőkori emberiség ezen művészeti áramlatát: «proles sine matre creata, mater sine prole», anyátlan gyermek, gyermektelen anya. A B.-ok egyébiránt a neolith-kőkorban is lakhelyül szolgáltak, p. az aggteleki barlang, melyet b. Nyáry Jenő e tekintetben tudományosan felkutatott, kutatásainak eredm ényét az Archaeologiai Közleményekben kiadta. Budafokon még most is lehet használatban levő barlanglakókkal találkozni.
a barlangokban élő s a legkülönbözőbb állatrendekhez tartozó állatok összes sége. Ezek között aztán meg lehet különböztetni barlanglakókat (troglobia), amelyek állandóan a barlangokat lakják; rendesen színtelenek vagy nagyon világos szinüek és vakok; továbbá barlangkedvelőket (troglophila), amelyek csak ideiglenesen tartózkodnak a barlangokban, élénk szinüek és látnak; ezek a szabadban élő s csak esetlegesen barlangba húzódott fajok. A barlanglakó állatok között egyik legérdekesebb a kétéltűek közé tartozó Proteus anguinus, mely a Karsthegység földalatti vizeiből való, továbbá az Amblyopsis speloeus nevű hal a Kentucky-barlangból. Az alsóbb rendű állatok közül ez idő szerint mintegy 52 rovart 5 százlábút, 26 pókot, 17 rákot, 1 édesvízi hidrát és 1 szivacsot ismernek, mint barlanglakót. A barlangkedvelők közül legfontosabbak a denevérek néhány rovar és pókfaj. Hazánk számos barlangjának állatvilágát Frivaldszky János ismertette.
(Ursus spelaeus Raseum), a medvefélék (l. o.) egyik ásatag faja; a Diluvium jellemző emlőse; maradványai az európai csontbarlangok-ban l. o.) bámulatos nagy mennyiségben fordulnak elő. Magyarországban - az igrici Biharmegyében, Németországban a gailenreuthi csontbarlangok a nevezetesebbek.
a barlangok s egyéb földalatti üregek vallásos tisztelete, mely azon az igen elterjedt őskori eredetű hiten alapszik, hogy e titokzatos sötét boltozatok felsőbb lények kedvelt lakó-, vagy tartózkodási helyei. E hit való szinüleg az ősök tiszteletében (l. o.) gyökerezik s a barlangokba való temetkezés szokásával függ össze, melynek nyomaira korunkban még a következő népek- és néptörzseknél találunk: Afrika déli részének vad népei közül a hotentottáknál (szórványosan), egyes néger törzseknél (földbe vájt fülkék alakjában), a zuluknál (régi és kivételes temetkezésmód, mely főleg a törzsfők kiváltsága volt; mesterségesen vájt üregek). Közép-Afrikában a felső Nílus vidékén lakó bo ngók- v. nyam-nyamoknál (földbe vájt üregek); szórványosan és másféle temetkezésmódokkal vegyest egyes polinéziai, mikro- és melanéziai törzseknél Szumatra szigetén (mesterségesen vájt sírüreg); részben mesterséges sírüregek, sőt olykor valóságos családi kripták, részben természetes barlangok is az amerikai indiánok számos törzsénél. E szokás régebben sokkal általánosabb elterjedtségét igazolják mind az öt világrész őskori leletei, nemkülönben a történelmi szereplésű népek sziklasírjai. Ez őskori leletek részben egyúttal azt is tanusítják, hogy hajdan a barlangokban való lakás széltiben el volt terjedve és e körülmény is nagyban hozzájárult ahhoz a barlangok vallásos tisztelet tárgyaivá és helyeivé váltak. Kivált oly népeknél, melyek előrehaladottabb műveltségi fokra jutva, már csak őseik egykori lakóhelyeinek, vagy temetőinek elhomályosult emléke s az ebből fejlődött szellemtisztelet helyhez kötése révén viselkedtek kegyelettel a barlangok iránt. Hogy miként történt ez a lassú átmenet a temetkezési helyből a kultusz kiváltságos helyévé, az legvilágosabban a polinéziai mikro- és melanéziai népeknél látható. Jóslatokért különben a dél- és középafrikai négerek is sírjaikhoz látogatnak el. Továbbá a busmanok és az ausztráliai népek szokása, hogy a lakóhelyeik közelében lévő barlangok falába ábrákat s képeket vésnek és karcolnak, szintén e helyek vallásos tiszteletére látszik vallani, ha e jelenséget némely prehisztorikus leletekkel és más néprajzi tapasztalatokkal vetjük egybe. Figyelembe veendő még, hogy Formosa szigetén p. az áldozati helyek még ma is kiválókép barlangok nyilása előtt vannak. M ásrészt meg egyike a legáltalánosabb etnografiai tapasztalatoknak, hogy a sír egyúttal vallásos cselekedetek kiváltságos helye és középpontja, áldozatok, imák varázslás stb. helye. E kettőnek összetévesztéséből egyfelől könnyen megérthetjük azt, miért lettek a barlangok titokzatos és felsőbb hatalmak székhelyeivé s így tisztelet tárgyaivá a legtöbb régi s még igen sok mai nép felfogásában; másfelől pedig világossá lesz az a szoros összefüggés, mely a barlangkultusz nyilvánulásai és az illető népnek a lélek tulvilági állapotát, meg a szellemek v. isteneknek az ember életére való hatását illető kép zetei között van.
Hogy a bizonyos istenségek születési vagy tartózkodási, avagy csupán nyilatkozási helyeinek vélt barlangokat vallásos tiszteletben részesítettek s az ily barlangokat jósló, v. gyógyító erejű helyeknek tekintették, arra nézve a régi görögöknél és az itáliai görög gyarmatok révén utóbb a rómaiaknál is számos példát lehet találni. Ilyenek csak a főbbek közül: a Zeus születési helyéül tisztelt barlang Kréta szigetén, a Dionysos és Pan tiszteletének szentelt barlangok, az Apolló, Asklepios (Aesculapius), Trophonius, Persephone (Proserpina) és más gyógyító erejű, v. alvilági istenek és istennők, továbbá a múzsák és nimfák (p. Egeria), a sibillák barlangjai Delphiben, Dodonában Nysa-, a phrigiai Hierapolis-, a lidiai Kolophon- és a délolaszországi (kampaniai) Cumaeban stb. A ily barlangokban többnyire egyúttal vm. gyógyító erejű oly forrás is bugyogott fel a föld alól, melyről azt vélték, hogy a jósláshoz szükséges ihletség felkeltésére szolgál. Növelte az ezek erejébe vetett csodálatos hitet még az a körülmény is, hogy a barlangokban g omolygó gázok és forrásvizek kénköneg tartalmuknál fogva némely beteg ségben csakugyan gyógyulást nyujtottak a barlangban tartózkodóknak.
A középkorban, midőn az északi barbár népek (kelták, germánok, szlávok s uralaltájiak) pogány vallásrendszereiből eredt képzetek a kereszténységgel és az ebbe átszűrődött antik pogányság elemeivel elegyültek, a barlangkultusznak illetőleg barlangfélelemnek egy sajátszerű alakja is fejlődött, mely e népek regéiben és mondáiban a kincsőrző sárkányok, lidércek, óriások és törpék alakjaival szövődik egybe, de számos jelenségével oda mutat, hogy szintén az őskori állapotok és szokások oly félig-meddig feledésbe merült, v. átmagyarázott momentumait tartalmazza, minők a prímitiv népek barlangtiszteletének fent idézett példáiból még világosabban kitetszenek. Egyike a középkorban leghíresebb titokzatos barlangoknak a Szt. Patrick nevét viselő, melyet az írek ez apostolának legendája nyomán a tisztítóhely bejáratának tartottak.