(növ.) Diószegi Orvosi Füvészkönyve 388. lapján a. m. török szegfű v. kis büdöske (Tagetes patula).
(növ.) a régi magyar botanikusok műveiben különböző növények neve. Melius Juhász leirása meglehetős ellenmondó, mert a B. v. bársonyszép alá vonja a Helychrysumot, a Chrysanthemont, a sárga gyopárt s eddig elég bizonyos lenne, hogy a Melius «fonnyadhatatlan» és «ázhatatlan» B.-a (szeretők füve v. szerelemfű) a Helichrysum Gärtn. Végül azonban azt mondja: «mintegy piros bársony a levele», ami már a szintén idézett Amarantusra fordítja a figyelmet. Melius idejében a Helichrysum és Amarantus név nem volt jól megkülönböztetve, Dioscorides is egynek tartotta. Hogy mit ért Peechi Lukács B. alatt, alig tudni, legfeljebb Meliushoz való csatlakozást gyaníttat, mert Melius Tausendschön-jét ezerszéppel fordítja és szeretet-virágnak (flos amoris Meliusnál) is nevezi. Lippai Pozsonyi (Kert. 96.) szavai szerint: «ágainak tetején nőnek a virági, olyanok mind a korbács, veressek», a B. már az Amarantus, vagyis a vörös paréj. Ót követi Nadányi is. Csapó szerint B. már a Tagetes, vagyis a büdöske. Benkő ezt a zárójellel nem helyesli, s B.-nak az Amarantus caudatust, a Celosiát meg a bársonyborsót nevezi. Veszelszki B.-a ismét a büdöske meg a vörös-paréj. Diószegiék B.-a a Celosia cristata, az Orvosi Füvészkönyv B.-a a büdöske meg a vörös-paréj. Néhol a kerti százszorszépet is B.-nak nevezik. A B. név általában ismeretes, de helyenként más-más növényt neveznek vele. Minthogy az itt szóbahozott növényeknek - a Helichrysum Gärtn. kivételével, melyet Diószegiék csonka szóval tündök v. tündőknek neveznek - mindegyiknek van helyes v, maradható magyar neve, mi a prioritás jogánál fogva, valamint azért is, mert a Helichrysum-nak finom tapintásu szalmavirágja van s így e jelentés általában ráillik, a B.-ot a Helichrysum Gärtn. génusznevének tartjuk meg.
A B. vagyis Helichrysum (Elichrysum Tourn., aranyvonófű, aranyvirágufű Meliusnál) a sugaras fészkesek szürke- vagy fehérmolyhu füve, félcserjéje vagy cserjéje, szép száraz hártyanemü fészekpikkelyekkel, melyek hervadhatatlanok és sárgák, azért a B. a szalmavirágok (l. o.) közé tartozik. A Gnaphalium L. génusztol (l. Gyapár), mellyel a Helichrysum-ot gyakran egynek veszik, fénylő sárga fészke, kiváltképen pedig kevés, csak egysoros (nem többsoros) sugárvirága különbözteti meg. Mintegy 270 faja él leginkább Afrika déli részén és Ausztráliában, de elszórva Ázsiában és Európában is előfordul. Hazánkban a Helichrysum-nak két faja terem: 1. A H. Italicum Roth., szürkés szinü félcserje; a tengerpart sziklás helyein található; 2. a H. arenarium L. (sárga gyapár, sárga szalmavirág, homoki bársonyvirág), homokos sík mezőkön meg a szomszéd dombos, erdőtlen vidéken gyakori. Rendesen sárga vagy narancsszinü, ritkábban fehér virágfészkü (var. albiceps Borb. et Br.), különben egészen fehérgyapjas, 15-30 cm. magas többnyári fű, szálas-lándsás levelekkel. Virága édes és gyenge fűszeres illatu, íze enyhén összehúzó, kissé keserü, régebben orvosságnak is használták (Sandruhrkraut; Ruhr a. m. vérhas). Virágát koszorúba kötik vagy más dísznek használják, a szárával, festéktartalmánál fogva, sárgára lehet festeni. A H. Stoehas L. növényt, melyet Franciaország D.-K.-i részén levő apró szigetekről (Stoechades) neveznek így, a H. Italicumtól nagyobb, rövidebb nyelü, gömbölyded, szép citromszínü (nem tojásdad v. hengerded, nagyobbszámu) fészke és bóbítatlan termése különbözteti meg. Ha levelét dörzsölik, szintén jó szagot áraszt. Úgy használják, mint a H. arenariumot. Nyman azt állítja, hogy Fiume körül is nő. Több más faját, mint a H. petiolatum DC. délafrikai félcserjét, de még inkább az újhollandi H. bracteatumot Willd. meg az indiai archipelagusok H. orientaléját L. dísznövénynek tartják. A H. bracteatum ¤ v.¤¤, egy méter magasra megnő. Szép sárga virágfészke megszárítva s különféle színüre festve mint malmaisoni szalmavirág jut a kereskedésbe. A H. orientalét Franciaország D.-i részén termesztik, ebből lesz a párisi temetők hervadatlan (immortelle) koszorúja; ezért e növény nevezetes kereskedelmi cikk. L. még Szalmavirág. A H. fjeltidum L. a Fokföldön nő.
szilikát-ásvány a földpátok, és pedig a calcium-földpátok csoportjából; összetétele (mészaluminium szilikát) az anortitéval egyezik meg (l. ezt), azért némelyek a B.-ot anortitnak tekintik. Az Uralban Barsovszkoj aranymosóiban fordul elő, fehér vagy színtelen, szemcsés kristályhalmazokban. Rendesen korund-kristályok, ritkábban spindl-szemek vannak benne.
(Garam-Szent-Kereszt), szép fekvésü kisközség a Garam partján; Barsm. garam-szent-kereszti j.-ban, (1891) 1289 tót lakossal, takarékpénztárral, postával egyesített táviróhivatallal, postatakarékpénztárral. Itt van a besztercebányai püspök gyönyörü kastélya és parkja.
(Szkleno, Glashütten), kisközség Barsm. garam-szent-kereszti j.-ban, (1891) 345 lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. postatakarékpénztárral. Határában Szklenó-fürdő (l. o.).
nagyközség Esztergommegyének párkányi j.-ban, (1891) 1109 magyar lakossal. postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(Baert) János, nevezetes francia haditengerész, szül. Dünkirchenben 1651. megh. 1702 ápr. 27.; mint szegény halász fia lépett be matróz-suhancnak a németalföldi haditengerészetbe; 1672. mint matróz-altiszt a francia haditengerészetbe vétette fel magát s ott kalózhajót vezetett, amellyel oly merészen és szerencsésen működött, hogy XIV. Lajos király tisztté nevezte ki. 1691. már hajórajparancsnok volt, s mint ilyen, Dünkirchen előtt nem csak sok angol hajót sülyesztett el, de még Newcastle-nél partraszállást is kisérlelt meg. 1694. szerencsésen élelmi-szereket csempészett be az angoloktól körülvett Dünkirchenbe. Később angol hadifogságba esett, de egy kis csónakon a La Manche tengerszoroson át Franciaországba menekült. 1697. hajóhadvezér lett.-Bart egyszerű, tudományosan ki nem képzett, de rendkivül eszes és erélyes tengerész volt, kit őszinte szókimondása mellett is minden társadalmi rétegben kedveltek. A francia tengerészet legnépszerűbb hőse. V. ö. Jean Bart et son fils, par de la Londelle. Páris, 1874.
1. Béla (kis-apponyi), egri érsek, szül. Felső-Elefánton, Nyitramegyében 1792 ápr. 5., megh. Egerben, 1873 máj. 3. Atyja B. Ferenc, az 1805-1807. országgyüléseken követ volt; anyját, Almássy Ágnest, már négy éves korában elvesztvén, nevelésének gondja nagyanyjára nehezült. Az elemi és gimnaziális iskoláknak kitünő sikerrel való elvégzése után az esztergomi egyházmegyében papnak vétetett föl s minthogy még igen fiatal volt, 1806-1807-ben két évig időzött a pozsonyi «Emericanum»-ban, hol tanulmányaikban további kiképzést nyert. Miután a bölcsészeti tanfolyamot a nagyszombati papnöveldében elvégezte, szorgalma s jeles tehetségei következteben a bécsi Pazmaneumba küldték, ahol a teologiai tanulmányokat 1813. kitünő sikerrel végezte. Minthogy azonban iskoláinak elvégzésekor még igen fiatal volt, másfél évig kellett a fölszentelésre várakoznia, ami pápai fölmentés mellett, 1815 ápr. 15. történt meg. Ezután Sellyén, majd Muzslán káplánkodott; szabad idejét tanulással töltötte és a pesti egyetemen az egyháztörténelemből letette a szigorlati vizsgálatot. 1817. b. Perényi Imre érseki helyetteshez iktatónak hívták meg, 1820. Rudnay Sándor hercegprimás levéltárnokául nevezte ki. 1825. pedig primási titkár lett. Szorgalma és érdemei elismeréseül 1830. udvari kanonokká lett; s nemsokára a nagyszombati helynökség vezetésével bízták meg. 13 évnél tovább viselte B. e hivatalt, s szelidségével, emberszeretetével, igazságosságával az alatta levő papság tiszteletét és szeretetét nyerte meg. Szerénységének szép tanujelét adta akkor, midőn 1845-ben a rozsnyói püspökségre történt kineveztetését az udvari főkorlátnok előtt vonakodott elfogadni. Jótékony adakozásait a nagyszombati helynökségről való távozása alkalmával kezdette meg. A nevezett helynökségi kerület számára 5000 váltóforintnyi tőkét tett le abból a célból, hogy annak az évi kamataiból jutalmazzák meg azokat a kerületi káplánokat, akik egyházi szónoklataikkal és a lelkipásztorkodás körébe vágó jeles dolgozataikkal tünnek ki. Mint rozsnyói püspök tőle telhetőleg segítette megyéjének árvíz- és tűzvész károsult lakosait s az inség napjaiban ételt, pénzt. gabonát osztatott ki közöttük. A papnövelde megnyitásának költségeihez 11,000 frttal, a néptanítók fizetésének javításához 2000 frttal és a rozsnyói szegényekháza alapjához szintén segéllyel járult. Jelen volt az 1847. és 1848-iki országgyülésen s látta a válságos eseményeket. Az általános láznak közepette, midőn az erősebb szellemek is ingadozni kezdének, B. megtartá konzervativ álláspontját melyet az 1848. évi t.-c.-ek megerősítése alkalmával tett következő észrevétele tanusít: «Verbőczy sem remélte, hogy 300 év mulva ily fényes temetése leend».
A szabadságharc viharainak lecsillapultával B.-t az egri érseki székre emelték. Itt uj munkakör nyilt meg előtte. Az egri jogakadémián az előadások be voltak tiltva, a ciszterci rend pedig nem volt képes az új iskolarendszer értelmében nyolc osztályra emelt gimnáziumot tanári személyzettel ellátni. A jogakadémiának visszaállítását tiz éven át folytatott hasztalan fáradozás után csak 1860. eszközölte ki; a nyolc osztályu gimnáziumot pedig B. áldozatkészsége és buzgalma következtében az 1852-53-iki tanévben nyitották meg. Mikor a konkordátumról folytak a tárgyalások, B. fölszólalt a magyar egyház ősi jogainak és érdekeinek megóvása mellett. Egyházmegyéje hiveit és papságát nagy áldozatokkal segítette, templomokat, kápolnákat emelt és kijavíttatott s a plébaniákat javadalmazta és segélyezte. Az Eger várossal hosszu évek óta függő dézsmaváltási pört, miután előbb a várossal egyezséget kötött, befejezte és az egységileg kikötött összegből egy iskola emelésére 10,000 frtot adott vissza a városnak, s a várostól haszonbérben birt 1152 hold földet a város örök birtokába engedte át. A kántortanítók nyugdíjintézetének alapját 2100 frttal kezdette meg; pártját fogta a tudományos vállalatoknak és résztvett a Szent István- és Szent László-társulatok alapításában. Alapítványainak köztudomásra jutott összege 396,229 frtnál többre rug; ebben a kizárólag nemzeti célokra tett adományok a következő összegekkel szerepelnek: a m. tud. akadémia palotájának építésére 10,500 frt, az erdélyi muzeumra 5250 frt, a pesti nemzeti színházra 2000 frt, Vörösmarty árvái fölsegélésére 200 frt, Homéros fordítására 625 frt, Markó képtárának a nemzeti muzeumban lett fölállításakor 100 frt, a pesti irói egyletnek 200 frt,.a pesti kertészeti egyesületnek 100 frt, Szalay László árvái fölsegélésére 250 frt. Fölemlítendő, hogy az esztergomi bazilikára B. saját költségén emeltetett egy oldaloltárt, mely 10,000 frtba került.
2. B. József, jezsuita tanár, született Szalakuczon Nyitra vm., 1722 márc. 19., megh. Kassán, 1763 ápr. 15. 18 éves korában lépett a rendbe, tanított Gyöngyösön, később Kassán (hittudományokat és egyházjogot), egyházi beszédeket tartott u. o. magyar és latin nyelven; Metallurgicon c. latin költeményén (N.-Szomb. 1748) kívül két iskolai drámája jelent meg nyomtatásban: Moyses u. o. 1749., és Simon Machabaeus u. o. 1749. Két kötet kézirata 22 latin elegiával és 36 magyar és latin iskolai drámával, melyeket a rend által gyakarolt szokás szerint a tanulók adtak elő, a nemzeti muzeum könyvtárában található.
1. Antal, filologus, szül. Besztercebányán 1829 ápr. 24. Felsőbb tanulmányait a pesti és bécsi egyetemeken végezte. 1856. Ungvárra, 1858. a budapesti V. ker. kat. gimnáziumhoz a görög és latin nyelv tanárává nevezték ki. 1871. a tanárképző intézet és a gyakorló gimnázium igazgatója lett; 1873: a m. tud. Akad. lev. tagjai sorába választotta. 1890. nyugdíjba lépett kir. tanácsosi címmel s azóta Harasztin él. Érdemeket szerzett magának az első magyar Filologiai Közlöny életbe léptetésével, mely folyóirat azonban csak 2 esztendeig jelent meg, s részvétel hiánya miatt megszünt. A latin nyelv oktatása terén jó szolgálatot tett a Malmosi Károllyal együtt megírt és számos kiadást ért iskolai latin grammatikával, melyekben szakítva a régi irányokkal, az összehasonlító nyelvészet álláspontjára helyezkedett. (Latin alaktan-uk, Budapest 1874. 1. kiadás, német nyelven Heinrich K.-tól, u. o. 1880. Latin mondattan-uk u. o. 1876.) A klassz. fil.-nak és összehasonlító nyelvészetnek szolgálatot tett még hézagpótló akadémiai székfoglalójával: A klasszika filologiának és az összehasonlító árja nyelvtudománynak. mívelése hazánkban (Budapest 1874) és Görög-latin hangtan-ával (Budapest 1876) végre Foustel de Coulanges: A római község (Budapest 1883) és Egger: Bevezetés a nyelvtudományba (u. o. u. a.) c. munkáknak franciából magyarra való átültetésével. - V. ö. Kőrösi Henrik: B. A. harminc éves irodalmi munkássága. Tanáregyesületi Közlöny XX. (1886/87.) 275-278 l.
2. B. (beleházi, idősebb) György. Jeles közjogi iró, szül. Füssön (Komárommegye) 1785 ápr. 24., meghalt Damazér-Karcsán (Pozsonymegye) 1865 szept. 20. B. ősrégi nemesi családból származik, mely előnevét a Pozsonymegyében, az Alsó-Csallóközben fekvő Belaháza pusztától vette s melynek törzse a XII. század vége felé élt kir. pristaldus Buzád volt. Szülei korán elhaltak. Iskoláit Pozsonyban és Nagyszombatban végezte, a jogi tanulmányokat a pozsonyi jogakadémián hallgatta. Mint patvarista a kir. táblán működött, s jelen volt az országgyülési ifjuság között is az 1807 és 1808-iki országgyüléseken. 1809. ügyvédi vizsgálatot is tett, de ügyvédi gyakorlatot soha sem folytatott. 1810. kezdve folyton a közpályán működött, részint mint aljegyző, levéltáros, majd főjegyző és első alispán a megyét szolgálva, részint pedig mint országgyülési követ, amely minőségében az 1825-27. évi országgyülésen hasznos tévékenységet fejtett ki. Ugyanitt jeles szónoklataival, hazafiságával, különösen pedig széleskörü diplomatikai ismereteivel egyaránt kitünt. Ugyanezen országgyülésen ő viselte a jegyzői tisztet. Azután a birói pályára tért át; 1827 végén személynöki, 1829. pedig nádori itélőmesterré nevezték ki. Különféle országos bizottságoknak is tagja volt s többek közt a m. tud. akadémia alapszabályai tervének kidolgozásában is résztvett. 1830. a m. k. udvari kancelláriához hívták meg, ahol udvari referendárius lett. Egyike volt azoknak, kiket V. Ferdinánd koronázása alkalmával aranysarkantyus vitézekké avatott. Kiváló szolgálataiért a Szt. István-rend lovagja, majd később e rend kincstárnoka lett. B. teljes életén át szenvedélyesen buvárolta az okleveleket, s jeles paleografus hirében is állott. Alapos készültségének s kutatásainak eredményét 1847. hozta napvilágra, a mikor az ezidőtájt úttörőnek nevezhető (latin nyelven irt) közjogi és jogtörténeti munkáját: Commentariorum ad historiam status, jurisque publici Hungariae aevi medii libri XV. 3 kötetben kiadta. Eladdig számottevő közjogi mű Magyarországon még nem jelent meg; irtak ugyan kisebb-nagyobb közjogi ésjogtörténeti tárgyu és vonatkozásu értekezéseket, sőt könyveket is előtte már többen, így Cornides, Horvát István, Engel, Endlicher, Hilibi Gál László, Bél András, Gyurikovits, Bottka Tivadar, Kovachich Márton György, Madarassy, Zombory, Incze József, Krajner, Podhraczky, gr. Kemény Benigni, Szilágyi Ferenc, Gévay, Jászay Pál, Michnay és Lichner, Szlemenics valamint Wenzel, ámde egy rendszeres; jogtörténeti alapu államjogi műnek a magyar jogi irodalom mindaddig híjával volt. E hézagpótló és oklevéltári kutatásokon alapuló munka, a források kritikai ismertetése s a hun és a régi magyar nemzetiségi szervezet tárgyalása mellett, a vezérek és a királyok közjogi alkotásairól, a jogszolgáltatás, a megyei, a báni, a vár-ispáni és földesúri hatáskör mivoltáról tüzetesen értekezik, egész II. Lajos koráig. E mű, mely két toldalékában okleveleket is tartalmaz, e nemben mai napig is vezérkönyvül használható. V. Ferdinánd a könyv jelességének elismeréseül az irót gyémántgyürüvel tüntette ki. 1848. a magyar miniszteriumban vállalt osztályfőnöki állást s annak föloszlásáig ott hivatalnokoskodott; ezután pedig a közpályától visszavonúlva élt, a tudománynak s az irodalomnak szentelve idejét. A magyar tud. akadémia 1858. tiszteletben tagjává választotta, a hol székfoglalóját 1859-ben: Egy XVII. századbeli záloglevél, adalékul a magyar örökösödési jog történetéhez c. értekezésével tartotta meg. Irt még több jogtörténeti értekezést is, részint folyóiratban, részint a Magyar Egyetemes Encyclopediában. Első neje: Bacsák Jozefától 4 gyermeke maradt, János, György (a miniszter), Mária és Pál.
3. B. György (beleházi, ifjabb), magyar miniszter, szül. Pozsonymegyében 1820 szept. 20., megh. Faddon, 1875 okt. 25. Tanulmányait a bécsi Tereziánumban elvégezvén, 1842. Tolnamegye tiszteletbeli aljegyzője, majd főjegyzője lett. Az 1848. országgyülésnek, mint Tolnamegye egyik képviselője, tagja volt, követte a kormányt Debrecenbe és Szegedre s egyideig a Szemere Bertalan miniszteriumában a pénzügyi osztály főnöke volt. A szabadságharc leveretése után őt is elfogták, de két havi fogság után visszanyerte szabadságát s tolnamegyei birtokára vonult vissza. 1861-ben Tolnamegye első alispánjává választották meg s ő képviselte e megyét az országgyülésen. 1864. a konzervativekhez csatlakozott s a Majláth-Sennyei féle kormányban a helytartótanács alelnökségét foglalta el. A kiegyezés után a Deák-párt híve lett s 1874-75. a Bittó-miniszteriumban a földmívelés- ipar- és kereskedelemügyi tárcát töltötte be. Szónoklatait rendkívüli hosszuságuk jellemzi.
István, zeneiró, szül. Bálványos-Váralján, 1821 nov. 23. Ref. lelkésznek fia; Kolozsvárott iskolázott, jogász s a zenekonzervatorium növendéke lett, hol Ruzsitska György igazgató pártfogolta; majd nevelősködött Wesselényi bárónál Zsibón; 1846. egészen a zenészpályára lépve, 48-ig zongoraoktatásból élt, 1851. települt le Pesten; innen indult zongoravirtuóz-körutjaira; 1869 óta az állami tanítóképző-intézet zenetanára, 1867 óta a Kisfaludy-Társaság rendes tagja, s 1875 óta levelező tagja a m. tud. akadémiának. Irodalmi munkássága 1858-84-ig, 27 hirlapra s folyóiratra terjed; Arany J. és Salamon F. lapjainak (Koszoru, Szépirodalmi, Figyelő, Budapesti Közlöny) zenebírálója is volt, s az Osztr.-Magyar Monarchia irásban és képben c. vállalatnak munkatársa. Önálló művei: Magyar egyházak szertartásos énekei a XVI-XVII. században (1869); Művészet és nemzetiség (1876); Emlékbeszéd Mátray Gábor felett (1877); Adalékok, - Újabb adalékok a magyar zene történelméhez (1882; mindez a m. tud. akad. nyelv- és széptud. értekezési közt); Vázlatok a zene történelméből (1877, egyetlen kötet); A zeneköltészet elemei és műformái (1883). Németből átültette Wohlfart Henrik művét: Elemi összhangzat s számjelzéstan c. a. (1867 bőv. 1880); meg jelent 3 regénykisérlete is (Két dudás egy csárdában, A féltudósok, Egy bukott zenész élete). - Kéziratban maradt: A magyar palotás-zene eredete és fejlődése; a XVI-XVII. század lantvirtuózai és lanttáblázatos zeneműveik megfejtve. Orgona- és lanttáblázatok a XVI. századból (saját, külföldön eszközölt másolatai, saját megfejtésével). - Zeneművei csaknem kizárolag a Rózsavölgyi és Társa cég kiadásában jelentek meg; eredetiek, énekre és zongorára: Ej, haj! ne szomorkodj. Kőrös-kecskeméti emlék; csupán zongorára: Éji zene, Változatok egy eredeti magyar témára (pályanyertes); Zrinyi lantja; feldolgozások vagy gyütemények s iskolafélék: énekre és zongorára: Magyar napdalok egyetemes gyüjteménye, eddig 3 kötet, a Kisfaludy-társaság megbízásából; 101 magyar népdal Magyar Orpheus (XVIII-XIX. sz. művek a magyar tud. akadémia s a Kisfaludy-Társ. pártfogásával); csupán zongorára: Ábránd, Szeretlek én, egyetlenegy virágom c. népdal felett; Études des gammes dans tous les tons majeurs et mineurs (létrák minden kemény és lágy hangrendben); 60 exercices préparatoires comme introduction á chaque école de piano (zongoraiskola-előkészítő gyakorlatok); Exercices pour les doigts; Finn dalok Collan K. és Lagi R. helsingforsi gyüjteménye dallamaiból; Gyermek-dalhon 3 füzet, és 4 kézre 2 füz.; Gyermek-lant (2 füzet); Kis művész (2 füzet); Módszer a zongora helyes játszására (ujj-gyakorlatokkal is). Technikai gyakorlatok a zongarajátszás magasabb foku fejtesztésére; Thököli, Bercsényi nótái és a Rakóczy-induló képletei (magyarázó szöveggel); Változatok (a magyar zeneköltők orsz. kiállítási albumában 1885).