Hedw. (növ.), l. Hártyakúp.
John Russell, jeles amerikai etnologus, történetiró és bibliográfus, szül. Providenceben (Rhode-Island) 1805 okt. 23. Előbb kereskedő volt, de 1849 óta a történelemnek és etnologiának szentelte életét. Gallatin barátjával, kit a Reminiscences of A. Gallatin c. munkájában (1849) megörökített, megalapította az American Ethnological Society-t, s amellett hosszú éveken át a new-yorki Historical Society titkára is volt. 1850. az Észak-Amerika és Mexiko közti határvonal megállapítása végett kiküldték biztosnak s három éven át bejárta a Mexikói öböl és Csendes tenger közt elterülő prairieket, valamint Texas és Uj-Mexikó nagy részét. Az expedició tudományos eredményeit maga a kormány tette közzé (1857-1858). Személyes tapasztalatait pedig Personal narrative of explorations and incidents in Texas, New-Mexico, California etc. (New-York 1854. 2 köt.) c. művében irta meg. Egyéb művei közül legfontosabb: Catalogue of books relating to Nort and South-America (New-York. 4 kötet).
növénynevek mellett Bartling és Wendland Henrik Ludolf (1791-1869) nevének rövíditése, ki Herrenhausenban, Hannovera mellett udvari kertinspektor volt. L. Bartling.
Frigyes Gotllieb, német botanikus, szül. Hannoverában 1798 dec. 9., megh. Göttingában 1875 nov. 20. 1818. hazánkban is megfordult, s különösen Horvátország és a tengerpart növényzetét vizsgálta. 1836. Göttingában a növénytan tanára, egy évre rá a botanikus kert igazgatója lett. Munkái: De litoribus ac insulis maris Liburnici (Hannov. 1820); Ordines naturales plantarum (Göttinga 1830); Flora der österreichischen Küstenländer (u. o. 1825, a Beiträge-ben); Hampéval együtt irta a Vegetabilia cellularia in Germania septentrionali (u. o. 1834 és 36), Wendlanddal pedig Beiträge zur Botanik c. munkát (u. o. 1824-26, 2 füzet a Diosmeák monografiájával). Irt a göttingai növénykertről is (Der boton. Garten in Göttingen 1837). V. ö. még Anakahuitafa.
Brongn. (növ.). A Pultenaea Sm. Vitorlás virágu növény algénusza. Bartlingia Rchb. a. m. Plocama Ait.
1. Gábor, szatmári ref. gimnáziumi igazgató, szül. Encsencsen 1813 ápr. 14. Iskoláit Sárospatakon végezte, honnan M.-Szigetre vitték elemi iskolai tanítónak, 1841. ugyanott ref. főgimnáziumi tanár lett. 1856. Szatmárra hivták a ref. algimnázium igazgatására. Itt működött 1867. történt nyugalmazásáig. Mint igazgató-tanár a vezetése alatt álló iskola fejlesztése körül sok érdemet szerzett magának. Munkái: Szatmár-Németi polgári és egyházi története, Szatmártt 1861. Életeszélytan, Pest 1855.
2. B. György, bölcsészettudor, ev. ref. lelkész, szül. Málnáson, Háromszékmegyében 1845. Tanulmányait Enyeden végezte. Egy évig tanító volt, azután 1872. külfoldre ment s 1874. a tübingai egyetemen bölcsészettudori címet nyert. Ugyanaz év őszén hazajövén, az erdélyi püspök titkára lett; a kolozsvári egyetemen pedig a bölcsészetből magántanári képesítést szerzett. 1876. Nagyenyedre lelkésznek választották meg s itt 1889. egyuttal mint helyettes tanár a teologiai akadémián is működött. 1892. Szászvárosra ment az odavaló egyház második lelkészéül. Kisebb tanulmányai és cikkei az Egyházi Reformban, az Erdélyi Prot. Közlönyben és a Prot. Egyh. és Isk Lapban jelentek meg. Munkái: Bodola Sámuel élete (a Nagy papok életrajzában), Budapest 1877. Az erkölcsi élet legfőbb kérdései (a Tájékozás az ujabb teologia körében c. könyvben) Budapest 1880. Kéziratban: Lessings philosophische und religiöse Grundanschauung. Szerkesztette az Egyházi és Iskolai Szemlét (1876-1883). Sajtó alá rendezte Mihályi Károly prédikációinak II. kötetét.
3. B. István, fölszentelt tinnini püspök, debrődi, abauj-megyei származásu, megh. Nagyszombatban 1666 márc. 19. Olmützben a jezsuitáknál végezte tanulmányait és ott nyert 1637 aug. 11. magisteri fokot; alig volt egy évig pozsonyi kanonok, midőn 1647. esztergomi kanonok, azután pécsváradi apát (1657), skopiai v. püspök, 1663 jul. 19. nagyprépost és tinnini fölszentelt püspök lett. Beniczky Péter verseit kiadta Nagyszombatban 1664., s előszót irt hozzájuk. E kiadás ugyan ismeretlen, de a kolozsvári 1670. kiadás B. esztergomi vikáriusnak Nagyszombatban 1664-ben kelt előbeszédével jelent meg. V. ö. Szinnyey, Magyar Irók.
4. B. Lajos, költő, született Erdődön, Szatmár várm., 1851 máj. 24. Atyja B. Antal ügyvéd volt. Gimnáziumi tanulmányait Nagy-Bányán, Szatmártt és Mármaros-Szigeten végezte, 1868-tól a pesti egyetemen jogot hallgatott. A lapokban elszórtan megjelent költeményeivel és az Üstökösbe irt humorisztikus verseivel és dolgozataival figyelmet keltvén, 1869. Jókai az Üstökös belső munkatársává fogadta, majd a lap önálló vezetését is rábizta. B. emellett két évig 1874. és 1875. a Tóth Kálmán Bolond Miskáját is szerkesztette. 1875. végén a Bolond Istók szerkesztését vette át s folytatta 1876 közepéig. Igy az élclap-irodalom mellett fejlődött B. irói tehetsége; mint politikai szatirikus a Tisza-párt érdekében működött, kiméletlenül ostorozva a Deák-pártot. A fuzió után a szélső baloldalra ment át s megalapítva 1878 elejével a jelenlegi Bolond Istókot, melyet mai napig is szerkeszt, támadásaival egykori pártfelei ellen fordult. Az élclapirással kapcsolatban több humorisztikus naptárt is szerkesztett: Don Pedrő naptár 1875-re, Bolond Istók naptára 1880-re, Mamelukok naptára 1890-re. Verseinek első és második gyüjteménye: Őrtüzek, Budapest 1877 és Rúgott csillagok, u. o. 1879 (Don Pedrő álnévvel), még politikai költészet művelőjének mutatják, a Kakas Márton modorára vall. Későbbi verseivel a költészet komolyabb nemeihez fordult s nemcsak mint szatirai, hanem mint lirai és drámai költő is folytatta pályáját. A legszebb c. 3 felvonásos vígjátékkal lépett a színműirás terére (először adták a nemzeti színházban 1879 dec. 21., megjelent 1880.); ezt követték általán sokkal több költői és színi sikerrel: Kendi Margit, történeti dráma 5 felvonásban (1884) és Thurán Anna, történeti dráma 4 felvonásban, mely az akadémia pályázatán a Péczely-díjat nyerte s a nemzeti színházban 1887. került színre; megjelent 1888.; A méhek, vigjáték 3 felvonásban, először előadták 1889 nov., megjelent 1890. és Erzsébet királyné, történeti dráma 4 felvonásban, előadták és megjelent 1892. Irt egy bohózatot is: Haluska Benedek, 3 felvonásban (megjelent 1889), melyet a népszínházban adnak elő és egy operaszöveget: Az Abenszeradzs, Chateaubriand után. Lirai darabjait Költemények (1881), Ujabb költemények (1883), Kárpáti emlékek (1885, németre fordította Silberstein Adolf, 1886) és Erdőzúgás (1889) c. alatt, az elbeszélő költeményeket pedig Téli regék c. alatt adta ki. Komoly költeményei részint szerelmiek, részint hazafiasak, részint reflexióval vegyülve a természetet festik. Lirai leirásainak legkedveltebb tárgya a felföld, zugó erdőivel, vadregényes bérceivel, s ebben mintegy Petőfi ellentétéül mutatja magát, aki az Alföld költője volt. B. tagja a Kisfaludy- és Petőfi-társaságnak, egyszersmind drámabiráló a nemzeti színháznál. Ujabb időben országos képviselő is. (Műveire vonatkozó birálatok jelentek meg a Budapesti Szemle 15., 28., 35. kötetében és a napilapoknak művei megjelenésével v. előadásával egykoru számaiban.)
1. Adolf; olasz iró, szül. Tivizzanoban 1833. nov. 19. 1874 óta az Instituto degli studi superiori tanára Firenzében. Több kisebb munkán kivül igen sok régi olasz iratot adott ki. Munkái: I viaggi de Marco Polo, I precursori de Boccaccio, Scenari inediti della Commedia dell' arte Storia della letteratura italiana (1-8 köt. 1878-89).
2. B. Dániel, olasz iró, szül. Ferrarában 1608 febr. 12., megh. 1685 jan. 13. 1623. a jezsuita rendbe lépett s 1650. mint a rend történetiróját Rómába hívták; itt halt meg, mint a jezsuita kollégium rektora. Fő munkája: Istoria della compagnia di Giesu (Róma 1663-73, 5 köt.). Ragyogó leirásokban és magasztalásokban gazdag következő munkája: Vita e estituto di S. Ignazio (Róma 1659). Erkölcsi és aszkéta irányu könyveiből nemrég is ujabb kiadást rendeztek sajtó alá. Fizikai munkái közt nagy feltünést keltettek annak idejében: Del ghiaccio e della coagulazione (Roma 1677); Della tensione e pressione (1677); Del suono (Bologna 1680) c. értekezései. A nyelvészet terén is volt irodalmi működése. Összes munkáit Marietti adta ki 34 kötetben (Torino 1823-44). Egy műve magyar fordításban is megjelent; Krisztus megtestesülésének érdemei. Ford. a pesti növendékpapság (Budán, 1840. M. k. egyetem betüivel, VII. köt.).
3. B. Pietro Sante, Perugino melléknévvel, olasz festő és rézmetsző, szül. Bartolában 1635., megh. Rómában 1700. A pápa és Krisztina svéd királynő antiquáriusa volt. Mint Poussin tanítványának, kiváló jó izlése volt a rajzolásban. Mint festő kevésbbé jelentékeny. Igazi sikerei csak a rézmetszés terén voltak. Nagy izléssel és tudással sokszorosította rézmetszetek által az ó-kor szobrászati emlékeit. Winckelmann azt a tanácsot adta a fiatal művészeknek hogy B. példáját kövessék az antik irány művelésében. Érdemességre nézve nem utolsó munkái Bartolinak azok a metszetek, melyeket Cinquecento, Raffael, Giulio Romano és Polidoro da Caravaggio műveiről készített. - Ferenc fia folytatta a már atyja által megalapított műkereskedést és vele együtt 75 rézmetszetet készített Bellori Pitture antiche c. munkájához (Róma, 1706). Meghalt 1730. után.
B. Taddeo, sienai festő, szül. 1362 táján, meghalt 1422-ben. Borbély fia volt. Első műveit 1400. több pizai templom számára készítette azután szülővárosa székesegyházát és a Signoriát diszítette freskókkal; 1403. Perugiában működött. Legjelesebbek fali festményei, melyeket 1407. a sienai városház kápolnája számára készített. 1414-ben ugyanennek a kápolnának az előcsarnokát festményeivel az ó-kor híres szónokai, államférfiai és hősei képcsarnokává tette. Ezek a képek csekélyebb becsüek. Képeinek színezése éles, de erőteljes, felfogása energiára és nagyszerüségre törekszik a kifejezésben. Az ő irányát követte unokaöccse vagy testvére, B. Domonkos is, ki a festésben felületes, néha egészen szellemtelen, a felfogásban realisztikus, a technikában nyers.
Lőrinc, olasz szobrász, szül. Vernioban, Toscana északi részén 1777., megh. Firenzében 1850 jan. 28. Eleinte apró alabástrom csecsebecséket faragott egy firenzei műhelyben, de nemsokára nagy haladást tett s 1797. Párisba ment, ahol jó ideig apró portrait-szobrok faragásából élt. Akadémiai díjat nyervén, Denon, a muzeumok főigazgatója megbizta, hogy készítsen egy basreliefet a Vendôme-szoborra. Kevéssel ezután I. Napoleon mellszobrát készítette el az Institut de France kapuja fölé. 1800-ban Napoleon megbizásából szobrászati akadémiát alapított Carrarában. Napoleon bukása után menekülnie kellett a városból, mert a carraraiak életére törtek. Napoleont elkisérte Elba szigetére. A waterlooi ütközet után Firenzébe költözött, s ott halt meg, mint a szobrászati osztály igazgatója a szépművészetek akadémiáján. Bartolini irányát a David-féle iskola akadémikus modora adta meg, de bizonyos tekintetben Canova felfogása felé is hajlik. Tanári működésének az a főérdeme, hogy a firenzei akadémiában ő honosította meg ujra az élő minták után való dolgozást.
fra, della Porta, olasz festő, szül. Firenzében 1475., megh. 1517 okt. 6. Apja fuvaros volt és a város kapuja mellett lakott, innen ered neve: «della Porta». Mestere Roselli Cosimo volt, kinek műhelyében társával, Albertinelli Mariottóval benső barátságot kötött. A 90-es években lelkesült hive lett Savonarolának, a forradalmár dömés szerzetesnek, kinek a máglyán szenvedett halála után (1498) fogadalmához híven 1500-ban domonkosrendi szerzetes lett. Mint ilyennek, a firenzei szt. Márk kolostorban volt műhelye, melyben 1509-től 1512-ig Albertinelli Mariotto is dolgozott. Ezentúl csak rövid időre hagyta el B. a kolostort; 1508-ban Velencében volt, majd Rómába utazott, az 1514., 1515. és 1517. év nyári hónapjait egészsége helyreállítása céljából Pian di Mugnonéban töltötte. Borellin kivül Perugino és Lionardo voltak rá nagy hatással, fejlődésében legnagyobb része azonban önmagának volt, amit természetes komolyságának s a valóság és szép iránt való kiváló érzékének köszönhetett. Savonarola arcképén kivül, melyet jelenleg a firenzei szt. Márk kolostorban őriznek, B. arcképet alig festett. A történelem, a mitosz, az allegoria is távol voltak tőle, angyalokon kivül ruhátlan alakokat nem festett, valamint a legendából vett nagyobb sorozatokat sem. Nem volt drámai tehetsége. Csak nyugodt szentképeket festett, de e nemben a legkiválóbbat hozta létre. A XIV. századnak gyakran száraz realizmusát tiszta, a természet tanulmányozásából kiinduló, azért éppen nem modoros idealizmussá változtatta át. A régi firenzei festők tempera festékeit a melegebb fényű olajfestéssel. váltotta fel, szülőhelyének tulajdonképen ő az első színezője. Színezete komoly, mély, összhangzatos. Saját vallásos, hivő lelke édeskésség és érzékenykedés nélkül, férfiasan és meggyőzően tükröződik vissza műveiben. Mint az emberi testet, úgy a ruházatot is behatóan tanulmányozta; a mintabábu föltalálójának őt tartják, és csakugyan, senki sem multa fölül a ruházat egyszerü, nemes, szép elrendezésében. De a szépségre való minden törekvése mellett formáiban még is van bizonyos régies erő és szigoruság. Első nevezetes művét, az utolsó itéletet ábrázoló freskót a firenzei Santa-Maria Nuova udvarában festette. E festménynek különösen felső része korszakalkotó: a középen Krisztus trónol, jobbjánál Mária, jobbra és balra a tizenkét apostol, csupa életteljes, hatalmas alak. 1508-ból való a luccai dómban levő Madonna szt. István és keresztelő szt. János közt, a mester legszebb képeinek egyike, úgyszintén az Albertinellivei való egyűttműködése korából származó nagyszerü Szt. Katalin eljegyzése (1511) a Louvreban, mely az alakok élénkségével s a misztikus szellemi hangulat egységével tünik ki. Az 1514-ben festett szt. Márkon nagyon észrevehető Michel Angelo hatása, különben B. teljesen megőrizte egyéniségét és élete végén festette legremekebb műveit. 1515-ből való a Madonna della Misericordia a luccai képtárban, az Angyali üdvözlet a párisi Louvreban és egy Szent család a pétervári Eremitageban, 1516-ból való többek közt a nagyszerü Krisztus föltámadása a firenzei palazzo Pittiben, itt van legutolsó és legtökéletesb műveinek egyike is, mely Krisztus siratását ábrázolja. A legdrámaibb mozzanat ez, melyet B. valaha választott: Krisztus holtteste a három sirató asszonnyal. E műveit klasszikus nyugodtsággal, a rajznak tökéletes szépségével és a legmélyebb érzéssel festette meg. V. ö. Gustave Gruyer: Fra Bartolommeo della Porta et Mariotto Albertinelli.
Francesco, olasz rézmetsző, szül. Firenzében 1728., megh. Lisszabonban 1813. Velencében Wagner Józsefnek volt tanítványa; 1764-ben Londonba ment, hogy rézbe étesse azokat a szabadkézi rajzokat, melyeket a yorki herceg a király számára gyüjtött. Angolországban negyven évi működése után meggazdagodván, 1805-ben Lisszabonba ment, hol a festészeti és rézmetszési akadémia igazgatójának nevezték ki. Munkáit nagyon gyorsan, de felületesen végezte. Angliában ő honosította meg az u. n. pontozó modort. Legtöbbet karcolt és metszett képei érnek. V. ö. Tuer, F. B. and his works (Lond. 1882).