egyike a XV. század reformzsinatainak, 1431-re lett összehiva s V. Márton pápa elnöklő követül Cesarini Julian bibornokot nevezte ki. Megnyittatott 1431. évi jul. 23., azonban IV. Jenő pápa már ugyanezen évi dec. 18. kelt bulla által a zsinatot feloszlatta. A zsinat azonban második ülésében ezen builával szemben kijelenti, hogy tekintettel a konstanzi zsinatra s különösen annak Frequens dekretumára a pápa nincs jogosítva a zsinatot feloszlatni s egyuttal tanácskozásaiban a konstanzi zsinat által kezdeményezett uj irányt s azon elvet kezdte érvényre juttatni, hogy a zsinat a pápa felett áll. IV. Jenő a viszonyok nyomása alatt s egyszersmind Zsigmond császár-király befolyása és a milanói hercegnek az egyházi állam elleni hadi sikerei következtében 1433 dec. 15. kelt bullájában visszavonja feloszlató bulláját és kijetenti, hogy a zsinatot kezdettől fogva jogszerünek ismeri el. Azonban 1437, ujólag ellentét áll be a pápa és a zsinat többsége között, amennyiben azon kérdésben, hogy a keletiekkel keresztülviendő egyesülés tárgyalása céljából hol tartassék unio-zsinat, a kisebbség Firenze, Udine vagy a pápának és a görögöknek tetsző más hely mellett nyilatkozott, mig. a többség Basel, Avignon vagy valamely savoyai város mellett foglalt állást. A 25-ik ülésben e kérdés heves jelenetekre adott alkalmat. A pápa a görög küldöttek hozzájárulásával a kisebbség álláspontját fogadta eL Erre a zsinat 26-ik ülésében felhivta a pápát 60 napi határidő kitüzése mellett esetleges védelmének előterjesztésére. A pápa válaszul 1437 szept. 18. Doctoris gentium bullájában Ferrarába tette át a zsinat üléseit s megtiltotta a baseli zsinatnak Baselben folytatását. A baseliek azonban folytatták üléseiket s 1439 máj. 16. kimondották; hogy a zsinat a pápa felett áll; jun. 25. IV. Jenőt letettnek jelentették ki és savoyai Amadé herceget V. Felíx név alatt pápává választották: Azonban IV. Jenőnek és utódjának, V. Miklósnak, sikerült a világi hatalmakat arra birni, hogy a baseli zsinattól elforduljanak, ugy, hogy Svájcon és Savoyán kivül egyetlen keresztény állam sem támogatta azt, aminek folytán a zsinat Lausanne-ba ment át és 1449 ápr. 25. kimondotta feloszlását. A zsinat Ferrarába történt áthelyezéséig egyetemesnek s IV. Jenő általapprobált határozatai törvényeseknek tekinténdők; azonban a 25. üléstől kezdve hiányzik a jogszerüsége, csak a gallikanizmus legszélső képviselői igénylik az oekumenicitást az összes 45 ülés részére. A zsinat kimondja, hogy a közzsinat a pápa felett áll s a pápának nincs joga a zsinatot áthelyezni, elnapolni vagy feloszlatni; megszüntette az annatákat, servitia minutákat s hasonló díjakat; intézkedik a papok konkubinátusa ellen; megszorítja a könnyelmü föllebbezéseket; intézkedik az interdiktumok körül elkövethető visszaélések stb. ellen. A baseli zsinat 23 határozatát a bourgesi pragmatica sanctio a gallikán egyház álláspontjához alkalmazott módosításokkal magáévá tette. Azonban ennek helyébe lépett a X. Léo és I. Ferenc között 1516. létrejött francia konkordátum, mely azt hatályon kivül helyezte. A német féjedelmek is elfogadtak 26 baseli dekrstumot az 1439 évi márc. 26-iki mainzi u. n. Instrumentum acceptationisban. A baseli zsinatnak itt elfogadott eredményeit részben. mellőzi az u. n. bécsi aschaf fonburgi 1448. évi konkordátum.
(Masuentum), kis folyó Dél-Olaszország Potenza tartományában; Potenza közelében, az Apenninekből erced és 75 km. hosszu folyás után a Tarantoi-öbölbe szakad.
Ábrahám, ol. zeneiró, szül. Livornoban 1818 dec. 29. Orvosból dalműszerző lett, majd a rövidéletü (1859) «Armonia» c. szaklapot alapította, Olaszország zenei életének uj lendületet adott a Beethoven-matinékkal; ezek nagy tekintélyre emelték, mind magas szinvonaluk által, mind pedig a belőlük fejlődött vonósnégyes-társusulat által s a B. saját áldozatkészségéből fedezett pályadíj révén, melyet évenként a legjobb vonósnégyes számára tüz ki. Főbb iratai: Studio sulle opere di G. Verdi (1859); Introduzione ad un nuovo sistema d'armonia (1862); Compendio della storia della musica (1866).
L. (növ.), a libatalpfélék kövér iszalagjai, tojásdad levelekkel, apró virágokkal, melyek leple később elhusosodik és az egymagu gyümölcsöt elzárja, s álbogyó lesz. Egy faja él Azsia és Afrika forró vidékein; levelét főzeléknek, a növényt pedig nálunk ritkán dísznek és folyosók, kerítések befuttatására használják (paréjrepkény).
város Nottingham angol grófságban, a Lene partján (1891) 22,781 lak.; egyik főhelye a pamut-, csipke-és harisnyakészítésnek.
törökös kiejtéssel bász, a «bás» szónak, mely fejet jelent, harmadik személyragos alakja. Egymagában nem fordul elő, hanem csak összetételekben, még pedig mint az összetétel utórésze. Ilyen p. a jüz-bási százados, szószerint: száz feje, bin-bási ezredes. Oda-bási-nak nevezik a vendéglőst és a janicsároknál azt a katonát, aki az egy szobában lakó katonák feje, főnöke. Ugyancsak ide tartozik a bási-bozuk is, mely szószerint azt jelenti, hogy «feje rontott» vagyis akinek nem katonai, hanem polgári süveg van a fején. A mai nyelvben minden polgár ember bási-bozuk, régebben a katonaság egyik csapatját is ennek nevezték. E szó népetimologikus változata van meg a magyar harámbasa (haramiavezér) és szubasa (rendőr) szókban is, melyek utórésze eredetileg bási volt. L. Magyar Nyelvőr 1892. évf. utolsó füzetét.
l. Audiánok
l. Bási.
(v. Taguima), a Szulu-csoport egyik szigete, Mindanav közelében. Ter. 1283 km2. A legmagasabb hegyek 1020 m. magasra nyulnak; földje termékeny, éghajlata egészségtelen.
(ejtsd: bassíle) Giovan Battista, lovag, torronei gróf, olasz tájszólási iró élt a XVII. század első felében, megh. Nápolyban 1637 táján. Kréta szigetén töltött ifjusága után Velencébe, majd Adriana nevü huga kiséretében, aki hires énekesnő volt, Mantovába került s az itteni herceg szolgálatába lépett, de Olaszországot keresztül-kasul bejárván, utóbb, ugy látszik, mégis honában, Nápolyban telepedett le állandóan s ugyanitt is halt meg. Nápolyban, először Gian Alesio Abbatutis anagramm alá rejtőzve kiadott, Pentamerone c: mesegyüjteménye cimével és keretes szerkezetével a Boccaccio Decamerone-ját utánozza, de tartalma ettől elütőn nem novellákból, hanem 50 tőről metszett nápolyi népmeséből áll, melyek nápolyi tájszólásban vannak irva s ezáltal e gyüjtemény nemcsak a meseirodalomnak, hanem az olasz tájnyelvismeretnek is egyik legnevezetesebb forrásműve. Stilusa ugyan részben éppen nem népies, hanem a kor cikornyás marinizmusának (l. Murini) erős hatása alatt áll, de azért hellyelközzel a legjellemzőbb és legzamatosabb népies előadás példái is akadnak a sok tekintetben rendkivül érdekes munkában, amelynek első ismeretlen kiadása után a legközelebbi ismert 1637. jelent meg. Azóta számos kiadást (már a XVII. és XVIII. század folyamán vagy tizet) és két régebbi olasz átdolgozáson kivül ujabban francia és német fordítást is ért. Kiválóan becses az utóbbi, melyet Liebrecht Felíx adott ki 1846. Boroszlóban, s Grimm Jakab irt hozzá előszót, aki már Vilmos öccsével együtt szerkesztett Kinderu. Hausmärchen c. mesegyüjteménye III., fehivta e műre a figyelmet.