Antal, olasz szobrász, szül. 1479 táján, megh. Modenában, 1565 dec. 28. Mazzoni Guidó tanítványa volt, de mesterének szigoru realizmusát az ő művészetében sok bajos és szelid vonás enyhítette. Főképen az agyagmű-készítés terén vannak alkotásai és igen sok vallásos tárgyu s könnyedén szinezett csoportozatot készített Modenában és Pármában. Michel Angelo azt mondotta egyer egy művére: «Ha ez az agyag márvánnyá válnék, jaj lenne akkor a régi szobroknak». Legjelentékenyebb alkotásai: Krisztus levétele a keresztfáról, a modenai San-Francesco templomban és Krisztus siratása a San-Pietro templomban.
1. Károly, festő, szül. Heinsbergben, Aachen mellett, 1794 szept. 30., megh. Berlinben 1854 nov. 23. Eleinte Párisban, Gros műtermében David irányát követte és már ekkor (1815-21) festett képeivel föltünést keltett (Madonna, Jób és barátai, Krisztus az olajfák hegyén, a Szentlélek eljövetele), de Németországba visszatérve a német irányhoz szegődött (Nejének Madonna-képmása, szüleinek képmása ó-német modorban.) 1822. pedig Olaszországba utazván, Giottó freskói annyira föllelkesítették, hogy egy ideig teljesen a Ráfael előtti modorban festett (Krisztus keresztelése, Thorwaldsen arcképe, a fiatal Tóbiás). 1824. Berlinbe visszatértekor kezdődik negyedik fejlődési stádiuma, melyben Schadow V. iskolájához szegődik. Vallásos tárgyu képei közül említendők e korból: A hegyi prédikáció (1831), Krisztus szineváltozása (1839) Jeruzsálem pusztulásának megjóslása (1840), Krisztus az olajfák hegyén (1842). Jöjjetek én hozzám mindnyájan (1844), Ádám és Éva a megölt Ábel előtt. Romantikus tárgyuak: Két leány a hegyen (Uhland után), Loreley (1834), IV. Henrik Canossában (1836), A búskomor király, A szerecsenmosás. Mint arcképfestő is kitünő; megfestette Schelling, Humboldt S., Ritter K., Thorwaldsen, Rauch, Cornelius, Schadow G., Meyerbeer, Link, Grimm J. stb. arcképeit. Túlságos hiven követte modelljeit, mi festményei elrendezésében rendesen sértően hat, szinezése is nehéz és sötét, de jól jellemez. Fejlődésének csudálatos útja az újabb német művészet egyik legérdekesebb alakjává teszi őt.
2. B. Oszkár, festő, az előbbinek fia, szül. 1828 jul. 30. Tanulmányait főleg Rómában végezte; művei közül említendő a Keresztlevétel és 4 nemes kompoziciója Amor és Psyche történetéből. Utóbb főleg a dekorációfestészetre adta magát.
3. B. Reinhold, szobrász, B. Károly fia, szül. 1831. Hágárt és Izmaelt ábrázoló csoportjával lépett föl először; majd Rómába küldte a berlini akadémia, hol számos kisebb-nagyobb márványcsoportozatot készített, melyek mindannyian erős realisztikus tehetségről tanúskodnak. Visszatérése után alkotta életteljes erotikus és fantasztikus tárgyu műveit (A fürdő leány, Vénus Ámort vigasztalja, az öreg faun fiát a fuvolázásban oktatja, Pan Psychét vigasztalja); továbbá számos sikerült arcképet. 1860-ban a weimari akadémia tanára lett, de már 1862-ben lemondott állásáról. Hirnevét a berlini Schiller-szobor pályázatán állapította meg, melyen a dijat realisztikus iránya dacára el is nyerte. Főérdeme e munkájának a festői összhatás, mig a részleteknek, különösen a 4 mellékalaknak (Lira, Tragédia, História, Filozofia) tulságos realizmusa sértő. B. legkitünőbb munkái közé tartozik a két állatcsoport a budapesti közvágóhid bejáratán. Jelenleg II. Vilmos megrendelésére I. Vilmos császár kolosszális lovasszobrát készíti Berlin számára.
4. B. Adalbert, festő, B. Károly fia, szül. Berlinben 1836. Berlinben és Párisban tanult, 1863. Rómába ment. Említendő művei: Ámor és Psyche, Krisztus föltámadása, főleg azonban női arcképei, és szimbolikus nőalakjai.
5. B. Károly ifj., szobrász, B. Károly fia, szül. Berlinben, 1845 nov. 23. B. Reinhold műtermében tanult és - persze csekélyebb tehetséggel - bátyja irányában is haladt. 1869. és 1873. Rómában tartózkodott. Legsikerültebb művei: A gyermek és a faun (1876), a testvérek (1878), I. Vilmos császár mellszobra (1880).
nagyközség Torontál vármegye nagybecskereki j.-ban, (1891) 3165 német és szerb lak:; van községi takarékpénztára, postával egyesített táviróhivatala és postatakarékpénztára.
nagyközség Bács-Bodrog vármegye újvidéki j.-ban (1891) 2259 szerb lak.
(Bega) Ábrahám Kornelisz, hollandi festő, valószinüleg Leidenben szül. 1630 körül, eleinte Leidenben, majd Hágában volt a festőcéh tagja, 1688. Berlinbe hivták, hol 1697-ben mint a választófejedelem udvari festője meghalt. Úgy látszik, hosszabb ideig tartózkodott Olaszországban is, legalább erre vall tájképeinek barnás előtere. Szinezése homályos és hideg; szereti sziklás vidékek ábrázolását. Főműve a Kőbánya 1660-ból a hágai muzeumban. Festményei majdnem minden gyüjteményben láthatók.
Szt., valószinüleg a 639. elhalt landeni Pipin frank háznagynak leánya, megh. 694. Férje Ansegisil volt, Arnulf metzi püspök fia, kitől heristali Pipin született. B. alapította 694. Andane kolostort a Maas mellett. Emléknapja dec. 17-ike: Ailgem. Deutsche Biogr. II. 2727. Bonnel, Die Anfänge des Karoling-Hauses. Századok mulva teljesen indokolatlanul összeköttetésbe akarták hozni a beguinok felekezetével.
Trev. (növ.), Hosszu, tagolt és szintelen fonalak, számos kénszemcsékkel telve, és mint a rokon Oscillariák, a vizben himbálódnak. Poshadó vizekben, bűzös árkokban a cukorgyárak levezető csatornáiban, különösen pedig kéntartalmu ásványos vizekben és meleg fürdőkben, p. Baden (Bécs mellett), a pirenai, alpesi és eugánei fürdők, Bareges, Warmbrunn, Aachen vizeiben, a meder fenekét mint nyálkás tömeg vonja be, vagy a vizben uszkál, s baregin, glairin, wogen v. theiothermin a neve. Cohn véleménye szerint ezek az organizmusok eszközlik az ilyen kénes melegvizek kénhidrogén-képződését, mert a kénsavas sókat felbontják. A B. roseopersiana Zopf az édes és sós vizek helyein, ahol növény, v. állat rothad, a vizet vérszinre festi. A B. a tenger fenekét is bevonja. p. a kieli öböl fehér v. holt fenekén.
Beghinák neve alatt olyan jámbor nők értendők, kik bár nem tettek szerzetesi fogadalmat, mégis külön helyeken laktak kisebb házakban, legtöbbnyire kettesével és kezük munkájával, betegápolással v. más hasznos foglalkozással tartották fenn magukat. Belgiumban léptek fel, valószinüleg a XII. sz.-ban, és csakhamar, különösen a keresztes hadjáratok idejében, elterjedtek egész Európában, Francia-, Olasz- és Németországban. Ami szervezetüket illeti, mint már fennebb érintettük, nem tettek szerzetesi fogadalmakat, férjhez is mehettek; minden egyes udvarnak megvoltak külön szabályai, ruházatuk a legegyszerübb volt, legtöbbnyire olyan, mint az illető tartománybeli pórnőké, azonban minden háznak megvoltak a ruházatban saját szinei, barna, szürke v. kék, ezenkivül fejükön fehér fátyolt viseltek. Később általánosan a fekete szin kapott lábra. Elnevezésüket illetőleg nagyon eltérők a nézetek. Vannak, akik azt állították, hogy a beghinák szt. Beggától, heristali Pipin anyjától származnak, s véleményüket az u. n. «wilvordi» okmányra alapítják. Azonban Hallmann tudor és gyakorló orvos, aki 1841. meglátogatta Belgium beghin-udvarait, művében: Geschichte des Ursprungs der belgischen Beghinen (Berlin 1843) kétségtelenül bebizonyította, hogy a wilvordi okmányok nem a XI. századból, hanem a XIII. sz.-ból valók; és igy valószinübb, hogy a beghinák Lambert le Beghe, lüttichi hires hitszónoknak köszönik létezésüket, aki 1180 körül alapított Lüttichben (tekintettel az akkor ott uralkodó erkölcstelenségre) egy ilyen beghina-udvart. A B. azonban később eretnekségbe estek, úgy hogy a kölni zsinat ( 1306), sőt a vienne-i egyetemes zsinat (1311) is több eretnek tételüket kárhoztatta. Ezért V. Kelemen pápa 1311 óta üldözte őket, több beghina-udvart eltörölt, mások ismét csak úgy tarthatták fenn magukat, hogy a ferenciek vagy domonkosok harmadik rendjét fogadták el. XXII. János pápa azonban újból pártfogásába vette őket, valamint V. Miklós pápa is. Később a protestantizmus megszünteté a beghina-udvarokat, úgy hogy a XVI. században úgyszólván teljesen kipusztultak. Belgiumban még jelenleg is létezik 20 ily beghina-udvar, körülbelül 1500 lakóval; a legnagyobb közöttük Gentben van.
A beghardok e női társulatokhoz hasonló férfi társulatok, hasonló szervezettel, későbbi eredettel. Utolsó maradványaikat Ince pápa szüntette meg 1650-ben. V. ö. Mosheim, De Beghardis el Beguinabus. Keller, Die Reformation und die älteren Reformparteien (Lipcse 1885).
l. Bejler bej.
folyó Norvégiában, a Filefjelden ered, Vangsmjösen, Strandefjorden és Spirilen-tavakon át folyik, fölveszi az Etna folyót és 263 km. hosszu folyás után Dramennél a Kristianai-fjord melléköblébe torkollik.