(parlamentaire) azok, akik az egyik hadviselő fél megbizásából a másik hadviselő fél hadainak vezérénél alkudozások céljából megjelennek. A B. nem követek a szónak nemzetközjogi értelmében, mert nem az államhatalom által s nem ennek képviselőiül nevezték ki de amennyiben a hadviselő felek között való érintkezést közvetítik, a követekhez némileg hasonlók. Kiváltságos állásban, s a békeköveti lobogó alatt nemzetközi oltalomban részesülnek. A B.-et hadi foglyul ejteni nem szabad, s részökre szabad jövet és menet (salvus conductus) biztosítandó. Ez természetesen nem zárja ki oly óvóintézkedéseknek megtételét, melyeknek célja elejét venni annak, hogy az ellenséges békekövet a táborban való jelenlétét a hadviselés hátrányára felhasználhassa. Így nem megsértése a nemzetközi jognak, ha a békekövetnek szemeit bekötik, hogy ne lásson olyasmit, aminek titokban tartása a tábor érdekében szükséges, épp oly kevéssé, mint a B.-nek szoros felügyelet alá helyezése, s attól való eltiltása, hogy a parancsnokon kivül mással érintkezzék. A B.-nek elfogadása nem feltétlen kötelesség. A békekövet, aki állását kémkedésre használja fel, s ez rája kétségtelen módon rábizonyul, kiváltságát veszti, s a hadi törvények szerint való eljárás alá esik.
(litterae commendatitiae, v. pacificae), levelek, melyeket az egyházból kiközösített bünösök kértek egyes hitvallóktól s amelyek alapján a hivek közösségébe ismét felvétettek. A kalcedoni zsinat (451) elrendeli, hogy a szegények is az egyháztól ne ajánló (commendatitiae), hanem szintén békelevelet kapjanak. Később a püspökök maguknak tartották fönn a jogot, hogy a megtért bünösöknek (lapsi) békeleveleket állítsanak ki.
l. Válóper.
a legjobb eszközök a munkaadók és a munkások között felmerülő viszályok kiegyenlítésére és igy a munkabeszüntetések (strike) elhárítására. Már a középkorban is találkozunk itt-ott a mesterek és legények között felmerült küzdelmek alkalmával a B.-ra emlékeztető intézményekre. A B. feladata egyrészt a megkötendő munkaszerződés feltételeinek megállapítása, másrészt a csak fenyegető, v. már kitört munkabeszüntetés alkalmával a jövőre nézve kötelező megállapodásokat teremteni. E célból a mindkét fél képviselőiből alakított bizottság gondosan kinyomozza a létező viszonyokat, pártatlanul kideríti a viszásságokat. Az egymással küzdő pártok képviselőit kihallgatja, néha szakértőket hiv meg. Fődolog az, hogy mindkét fél a bizottság határozatát, bármilyen legyen is az, kötelezőnek tekintse s magát annak alávesse. Az eljárás költségét rendesen mindkét fél közösen fedezi. A B. (board of arbitration) felállítása körül Angliában főkép Ruppert Kettle és Mundella buzgólkodtak. Az előbb nevezett rendszere szerint alakult bizottság a két fél 6-6 képviselőjéből s az ezek által választott elnökből áll, a Mundella-féle bizottság pedig a két fél által választott husz tagból s az elnökből alakul. Az 1872. alkotott Arbitration-Act által a kormány előmozdította a bizottságok alakítását, miután azok üdvös működéséről számos esetben meggyőződött. Franciaországban a Conseils des prud'hommes, melyeket már I. Napoleon szervezett, gyakorolják a B. hatáskörét. Németországban a B.-ok ügye még igen kezdetleges. Legkifejlettebb a nyomdászoknál angol minta után létesített bizottság. A Németországban 1890 jul. 29. hozott s az ipari biróságokról szóló törvény a B. működését is szabályozza. A Belgiumban 1887 aug. 17. alkotott «loi instituant le Conseil de l'industrie et du travail» kimondja, hogy minden helységben, hol célszerünek látszik, ipari tanács alkottassék, melynek feladata a munkaadók és munkások közös érdekei felett tanácskozni és viszályokat kiegyenlíteni. Minden iparág számára egy-egy, a munkaadók és munkások egyenlő számu képviselőiből alkotott osztály állítandó fel.
A kézműipar B.-ai azonban kitűnően érvényesültek Magyarországban is. Már az 1872. évi VIII. t.-c. megengedte az «iparbizottságok,» létesítését a munkaadó és munkások között keletkezett surlódások békés kiegyenlítése végett. Azonban ezzel az engedéllyel törvényesen csak Miskolc városa élt, mely e bizottságot megalakította s működését meg is indította. A többi ipartársulatok csak magántermészetü B.-at létesítettek, melyek ugyan bevett szokássá váltak, határozataikat az érdekeltek elfogadták, de törvényes háttere ez intézménynek nem volt. Csak az 1884. évi XVII. t. cikk, az uj ipartörvény rendelte el kötelezőleg, hogy «minden ipartestület kebelében az iparosok és tanoncok vagy a segédek közt fölmerülő surlódások és vitás kérdések elintézésére iparosokból és segédekből álló külön B. szervezendő». E bizottságba a testülethez tartozó segédek évenkint ujra választják bizalmi férfiakat, a testület elöljárósági tagjai pedig bizalmi férfiai az önálló iparosoknak. A B. elnöke a testület iparhatósági biztosa, aki minden ülésre két mestert és két segédet hív meg. E bizottság dönt minden a munkaviszonyokból eredt panasz fölött; szavazategyenlőség esetén a biztos dönt. Határozatait az iparhatóság hajtja végre; e határozattal meg nem elégedő félnek jogában áll a határozat kihirdetésétől számított nyolc nap alatt igényeit a törvény rendes útján érvényesíteni, mi által a határozat végrehajtása nem gátolható. A B. a földm.-, ipar- és keresk. miniszter által annak idején megállapított minta szerint, külön szabályzattal birnak. Eddig mintegy 250 ipartestület létesítette a B.-at s azok működése a gyakorlati életben kitünően bevált, ugy hogy csak kivételesen keresik az érdekeltek igényeik érvényesítését a biróság rendes utján, mert a szakemberekből álló bizottságok megokolt határozatait a rendes biróság is kevés kivételtől eltekintve rendszerint megerősíti. A gyári B.-ok létesítésének és fejlesztésének alapja tehát az intézményben nálunk már meg van vetve.
(választott birák, fogott birák, arbiterek, probi viri) a középkor peres eljárásában oly személyek, kik mindenkor az ügy békés megoldásának voltak közvetítői; közbenjártak úgy a bűnügyekben, mint a perdöntő bajvívásoknál is, ugy a külföldön, valamint hazánkban. A magyar törvénykezési eljárásban is fontos szerep jutott nekik; ha bajvivás folyt, azt egyezkedési javaslataikkal félbeszakítani igyekeztek; egyéb peres, vagy vitás ügyben is a biró első sorban hozzájuk utasította a feleket, amennyiben a terminus kitüzésénél azt szokta hozzá tenni: hogy ha időközben ezen perlekedők a B. véleményezése (juxta arbitrium et compositionem proborum virorum) folytán meg tudnak egyezni - jól leszen, - máskülönben a felek okvetlenül jelenjenek meg a törvényszék előtt. Feladatuk tehát a tételes törvények megszakítása nélkül a józan véleményadás volt s abban az esetben, ha a felek viszályukat önként eléjük vitték s így magukat az ő véleménynyilvánításuknak alávetették, ekkor a B. mint választott, fogott birák - kijelentett véleménye jogerős itélet erejével birt s aki azt be nem tartotta, az ügy végrehajtásán felül még büntetéssel is sujtatott. Ha azonban a felek a B. ily itéleterejü véleménynyilvánítását közmegegyezéssel nem kivánták s szerepök ily formán csakis az egyezség létre hozatala kérdéseig terjedt - az egyezség létre nem jöhetésénél a B. a feleket az illetékes biró elé utalták. Már Szt. István alatt (II. törv. könyv 16. fej.) előfordul az «arbiter» mint olyan, aki hivatva van - a gyilkosság esetében - a békéltető, közbenjáró szerepére. A «váradi regestrum» számos adata s utóbb a hazai oklevelek nagy száma szerint a felek rendesen a rokonokból, szomszédokból választottak ki néhány (többnyire négy) tiszta jellemü jámbor egyént (innét ered a probi viri s a franciáknál a proud'hommes) s ezek itéletének vetették alá ügyüket, kettőt az egyik, kettőt a másik fél választván e célra, akik bizonyos határnapon valamely kijelölt káptalan, vagy prépostság előtt kihallgatták a feleket s megtekintvén az előterjesztett okmányokat és istent s igazságot szem előtt tartva, legjobb belátásuk szerint döntöttek. Ily egyeztető birák lehettek az illető faluból kiszemelt bizalmas egyének; de voltak u. n. megyések is, kik megyeszerte fungáltak ily minőségben s az igy gyakrabban beléjük helyezett bizalom következtében, - mint már tekintélyben állók, - a nádori itélő szék előtt is hivatva voltak megjelenni. Kétségtelen, hogy a középkori perjogban az arbiterek, békéltető s egyetértő szerepkörökben, számos pert szüntettek meg s így segítségére voltak az ország rendes biráinak üdvös működésük által.
(mikófalvi). Régi hevesvmegyei család, mely Heves vármegyéből elágazott Borsod, Pest, Nógrád és Szabolcs vármegyékbe is. B. Benedek (mikófalusi) nádori itélő mester volt, 1505. kir. kancelláriai titkár, 1524. személynöki itélőmester. Szapolyai hive, ki őt küldte ki a pozsonyi országgyülésre, hogy részére megnyerje a főurakat. Latin költeményeket irt, melyeket Janus Pannonius elegiáival együtt 1514. adott ki és Verbőczi Istvánnak ajánlott.
-nak nevezték a magyar országgyülés azon tagjait, kik a forradalom kitörése, de különösen a trónváltozás óta készek voltak törvényes megegyezésre jutni a dinasztiával. Előszőr 1848 okt. 28-án a magyar püspöki kar intézett feliratot a koronához, de eredmény nélkül. Később különösen Wesselényi Miklós vetette latba tekintélyét az uj király elismerése és a béke megkötése mellett. Igazi pártról azonban nem lehetett szó, mert minden szervezet hiányzott, és sem Deák Ferenc, sem Batthyány Lajos nem tarthatták lehetőnek a feltétel nélkül való megadást. Csak ha más részről is történt volna közeledés, juthatott volna tulsulyra az országgyülésen a megegyezés eszméje, de erre, tudvalevőkép nem volt kilátás. Midőn Windischgrätz hada a fővároshoz közeledett, az országgyülés békéltető bizottságot küldött a tábornagyhoz, de ez kijelentette, hogy «rebellisekkel nem alkuszik és hogy Olmützbe is hiába mennének az urak». Az országgyülésnek Debrecenbe való költözése után Bezerédj István már 1849 jan. 13. felszólalt a béke érdekében és szavait nemcsak Kazinczy Gábor és Kovács Lajos támogatták, hanem feléje hajlott Nyáry Pál is, a honvédelmi bizottság alelnöke. Mivel azonban e férfiak is meg voltak győződve Kossuth nélkülözhetetlenségéről, leginkább csak arra törekedtek, hogy környezetének tulzó tagjait, első sorban Madarász Lászlót megbuktassák. Ez a Zichy-pör által sikerült is. A párt főtagjai ekkor sűrűbben kezdtek találkozni, érintkezést kerestek Görgeyvel és külön hirlapra is tettek szert a Jókai Mór által szerkesztett Esti lapokban. Az 1849 ápr. 13-án tartott titkos értekezleten Nyáry, Kemény Zsigmond b., Kazinczy Gábor, Kovács Lajos, Hunfalvy Pál és Mészáros Lázár ellenezték a függetlenségi nyilatkozatnak azonnal való kibocsátását, de az április 14-iki ülésen egy sem szólt ellene. Soha párt szerencsétlenebb helyzetben nem volt. Bármelyik végletnek diadalra jutása végveszéllyel fenyegette, arra pedig, hogy önállóan befolyjon a dolog menetére; nem volt elég határozottsága. Főforrás: Kemény Zsigmond, A forradalom után s ugyanannak Emlékirata, kiadta Beksics G. Igen fontos továbbá Kovács Lajosnak egy kéziratban levő műve a debreceni. országgyülésről. Közlöny 1849.
(calumet). Az északamerikai indiánoknál a békealkudozások alkalmával a vezér jókora hosszu cifra fapipára gyujt és pár szippantás után átadja a küldötteknek és a többi előbbkelő uraknak.
áldomás, melyeket a kibékült haragosok engesztelődésük s ezutáni barátságuk tartósságának jeléül isznak.
l. Béke.