pápák, ha ezek sorába Peter de Luna-t is belevesszük, aki XIII. Benedek nevet vett föl Avignonban 1394. s IX. Bonifáccal szemben mint ellenpápa szerepelt, azonban 1409). a pisai zsinaton, valamint 1415. a konstanci zsinaton letétetett és a pápák sorában nem számít (megh. 1423.), akkor 15 pápát számítanánk e néven. Peter de Luna-t azonban, mint nem torvényes pápát, ki fogjuk hagyni. I. B. uralkodott 574 jun. 3-tól 578 jul. 30-ig. II. B. uralkodott 684-től 685 máj. 7-ig. Az anyaszentegyház mint szentet tiszteli. III. B. uralkodott 855-858-ig. Ellene Anastasius bibornok, kit IV. Leó kiközösitett, lépett fel mint trónkövetelő, azonban hasztalanul.IV. B. uralkodott 900--901-ig. Egyike a X. század jobb pápáinak. Lajos, Provence királyát és Berengar ellenesét Olaszország császárjának és királyának koronázta meg. - V. B. 964 óta pápa. Eleinte I. Ottó császár a laikus Leót tette önhatalmulag pápává, aki VIII. Leó nevet vette föl, de a nép B.-t ismerte el. I. Ottó Hamburgba vitte V. B.-t, ahol ez 965. meg is hal. Vele egyidejüleg VIII. Leó Rómában. - VI. B. 972-974-ig. A római B.-et, mialatt II. Ottó Németországban volt elfoglalva, börtönbe vetették s kiéheztetéssel tették el láb alól, mások szerint Crescentius konzul sajátkezüleg gyilkolta meg. - VII. B. a Conti grófok családjából; uralkodott 974-983-ig. Ellenpápája volt VII. Bonifác. - VIII. B., szinte a Conti grófok családjából. Uralkodott 1012-1024-ig. Mindjárt uralkodása kezdetén Gergely által, ki ellenpápája volt, elüzetett. De védelmére sietett II. Henrik 1013., akit VIII. B. ünnepélyesen fogadott, őt császárrá avatta és egy aranyalmával ajándékozta meg. 1016-ban a Szárdinia szigetéről átrontó szaracénokat megverte és Szárdiniát elvette. A görögöktől pedig Apullát szerezte meg. Alatta keletkezet a kamalduli szerzet.
X. B., az előbbinek unokája. 1033-ban, 18 éves korában, megvesztegetés utján jutott a pápai trónra. Erkölcstelen élete, erőszakoskodásai miatt a rómaiak elüzték 1038. s helyébe Sabina püspökét III. Szilveszter néven választották pápává. Visszahelyezvén erőszak utján, látta, hogy mily megvetéssel viselkedik iránta a római nép, eladta a pápai trónt Gratianus Jánosnak, ki VI. Gergely nevet vett föl. Azonban megbánta tettét és ujból mint pápa lépett föl, ugy, hogy három trónkövetelő állott egymással szemben. A sutrii zsinat, III. Henrik császár támogatása mellett, mind a hármat letette 1046. és helyébe Sindger bambergi püspököt emelte a pápai székbe 1047. II. Kelemen név alatt. B. ismét visszahelyeztetett, míg végre 1049. IX. Leó foglalta el a pápai széket. X. B. még arról nevezetes, hogy ő oldotta fel Kázmér lengyel herceget szerzetesi fogadalmai alól. Megh. 1056., állítólag bűnbánólag a grotta ferrata-i zárdában. - X. B. néven Mincius János bibornok jutott szintén megvesztegetés utján a pápai trónra 1058. Azonban 8 hónap elteltével letétetett és helyébe Sienában Gellért firenzei püspököt választották meg pápának, ki II. Miklós nevet vett fel. - XI. B., Boccassini Miklós, szegény szülők gyermeke Tredvisóból; később Domonkosrendü szerzetes, ostiai bibornok-püspök és végre 1303 okt. 22. egyhangulag pápának választatott. Szentéletü férfiu, 1733. a szentek közé soroztatott. Az anyaszentegyház jul. 7-én üli emlékét. - XII. B., Nouveau, máskép Fournier Jakab, szegény szülőktől származott Saverdune-ben; a cisztercita-rend tagja volt s mint ilyent általánosan fehér bibornoknak nevezték. Pápává 1334 dec. 23. választották meg s az Avignonban székelő pápák között a harmadik. Szándéka volt a pápai székhelyt ismét visszahelyezni Rómába de ez az olaszok forrongása miatt nem sikerült. Mint a nepotizmus és a szimonia ellensége tünt ki. Megh. 1342 ápril 25.
XIII. B., az Orsini-család sarja, a Domonkos-szerzet kiváló tagja volt, 1672 óta bibornok. Pápává 1724 máj. 29. választották. Bár ő maga a jámborság és jóság maga volt, pápai tekintélyének sokat ártott Coscia Miklós bibornok, aki álszenteskedés által bizalmát megnyerte s avval rutul visszaélt. XIII. B. többeket a szentek sorában avatott, köztük Gonzaga Alajost, Kostka Szaniszlót, Nepomuki Jánost. Meghalt 1730 február 21. - XIV. B., a legjelesebb pápák sorában említendő, különösen tudományossága miatt. Családi nevén Prosper Lambertini, az ősrégi Lambertini-család sarja, született Bolognában 1675 márc. 31. XII. Kelemen halála és 6 hónapig tartó konklave után 1740 aug. 17. Lambertinit választották meg pápának, aki a XIV. B. nevet vette föl. Augusztus 21. koronázta meg Marini bibornok és székét a legnagyobb ünnepélyességgel foglalta el. XIV. B., mint pápa, tetteiben és intézkedéseiben bölcs mérsékletet, lelkiismeretességet, jámborságot, és felvilágosodottságot tanusított; minden törekvése oda irányult, hogy alattvalóinak boldogságát és isten dicsőségét előmozdítsa; az egyházi fegyelem megtartására szigoruan vigyázott. Tudományosságának jellemzésére elég felemlítenünk egy kortársának állítását, hogy XIV. B. művei egész kis könyvtárt alkotnak. Különben eléggé tanuskodnak erről hátrahagyott munkái, igy p. De servorum Dei beatificatione et beatorum canonisatione c. műve, amelyet még mint bolognai érsek írt 1732-be; továbbá Quaestiones canonicae; De sacrificio Missae; de festis D. nostri Jesu Christi et B. M. Virginis munkái. Továbbá mint pápa adta ki hires munkáját: De Synodo Dioecesana. Fölemlítendő még azon gyüjtemény, amely a Bullarium és Constitutiones apostolicae cimet viseli XIV. B. roppant tudományával és szent életével kimeríthetetlen kedélyességet párosított, amely őt kiválóan jellemzi; e vidám kedélyt, amely oly sokszor nyilvánult szellemes ötletekben, még halálos ágyán is megőrizte. Utolsó szavai, amelyeket egy szülőföldjéről jött papnak mondott, ezek voltak: Ecce vester Prosper, quam est pauper. Sic transit gloria mundi! Meghalt 83 éves korában 1758 máj. 3-án. Műveit kiadta De Azevedo jezsuita atya (1747-51. 12 kötet, 1853. 8 kötet).
1. Aladár, családi nevén Náray Iván, a hatvanas és hetvenes években igen népszerü költő, szül. Aradon 1843 szept. 20. 1873. nőül vette báró Büttner Karolina írónőt és jelenleg Budapesten él mint magánzó 1864-től kezdve minden Budapesten megjelent szépirodalmi lapba dolgozott, és verseken kivül tárcákat, birálatokat, képzőművészeti, genreképeket és népismertető cikkeket irt, s szerkesztette az Uj Világ, Papagáj (humorisztikus), Uj Idők, Szépirodalmi Közlöny és Csöndes Órák cimü szépirodalmi lapokat. Mint költő rendkivül termékeny, nyolc év alatt hét kötet verset bocsátott közre: Költemények, Pest 1866. 2 köt.; Ujabb költemények 1867; Legujabb költemények 1870; Hulló levelek 1871; Árnyak, sugarak 1874; Az epedés óráiban (Náray Iván névvel) 1874. Költészetét igen eleven fantázia s gazdag hangulat teszi változatossá, legsikerültebben tolmácsolja a szeretet érzelmét és a fájdalom elegikus hangulatát. Társadalmi és bölcseleti irányművek: Mécsvilágok 1868 és Cecil levelei 1872. Fordította Dickens Nickleby Miklós regényét 1875. 5 kötete, s irt egy eredeti vigjátékot 3 felv. A szerelemféltő címen 1872 és egy eredeti regényt is: A Romlaky kastély 1886. 2 kötet. Említésre méltó, hogy ő volt az első magyar iró, kinek műveit 2 példányban Erzsébet királynénk 1868-ban megrendelte. - B.-né, l. Büttner Lina.
2. B. Elek, iró, szül. Kis-Baconban, Udvarhely vmegyében, 1859 szept. 29. Tanulmányait a székely-udvarhelyi ref. gimnáziumban és a budapesti egyetem bölcseleti karán végezte, azután az ujságirói pályára lépett. A Budapesti Hirlap-nak 1881-1888. volt munkatársa s főként humoros tárcákat és könyvkritikákat irt a lapba, Kópé, Székely Huszár, Zeke álnevek és -k. jegy alatt. 1884. segédszerkesztője, majd felelős szerkesztője és tulajdonosa lett az Ország-Világ képes heti lapnak, melynek szerkesztését és tulajdonjogát 1893. átruházta Váradi Antalra. Időközben szerkesztette a Magyar Nép c. politikai képes lapot is, továbbá Az én Ujságom c. gyermeklapot Pása Lajossal. Ez idő szerint a Magyar Hirlap belső dolgozó társa és szerkeszti a Kis Könyvtár c. hetenkint megjelenő ifjusági könyvvállalatot. 1887-1892. országgyülési ciklusban a nagyajtai kerületet képviselte a képviselőházban, hol kizárólag tanügyi kérdésekben szólalt fel többször. Önálló munkái: Székely Tündérország, székely népmesék és balladák, Budapest 1885; A kollektor, regény a székely népéletből, 1886; Székely mesemondó, Pozsony 1888; Világszép mesék, Budapest 1888; Apa mesél, Budapest 1888; Karácsonyfa, Budapest 1889; Történetek a gyermekszobából, Budapest 1892. A Kisfaludy-társaság Magyar népköltési gyüjteményének harmadik (székelyföldi) kötetét (megjelent 1880-ban) felerészben ő gyüjtötte. Lefordította Collins Wilkie Két lélek utja c. kétkötetes regényét (1882).
3. B. József, szinész, szül. Erdélyben, Csömény nevü faluban, 1827 febr. 18. régi nemes családból; tanulmányait Nagyszebenben és Kolozsvárott végezte s szülőinek akarata ellen, kik a papi pályára szánták, 17 éves korában szinésszé lett. A szabadságharc kitörésekor B. is felvéteté magát a honvédek közé, s mint tüzér számos csatában vett részt s főhadnaggyá lépett elő. A világosi fegyverletétel után B. ismét a szinészethez tért vissza s 1863 ápr. 1-én a nemzeti szinházhoz szerződött. B. regények után szerkesztett s franciából és németből fordított néhány szinművet. Eleinte B. a legkülönfélébb szerepekben lépett fel, jelenleg azonban leginkább komikai öregek szerepeire alkalmazzák.
4. B. Lajos, a nemzeti szinház korán elhunyt művésze, szül. Pesten 1858., megh. u. o. 1890 dec. 26. Technikai pályára készült, s a műegyetemen el is végzett két évet, de a szinpad jobban vonzotta s a szini tanoda növendéke lett. 1876. pedig a nemzeti szinházhoz szerződtettek kisebb szerepekre. Szerepeinek egy részét Halmitől örökölte, a kitünő bonvivant szinésztől, a ki után oly nagy hézag maradt a nemzeti szinpadon. A fiatal szinész gyorsan fejlődött, s egymásután teremtette meg alakjait értelmes fővel, meleg kedéllyel, bensőséggel, nemes pátosszal úgy, hogy egy pár év alatt úgy talentumban, mint a szinpadi sikerekben kiváló szinművészeink sorába emelkedett. Főkép a francia vigjátékokban jeleskedett, de a klasszikus stilü szinművekben (Romeo és Juliában mint Mercutio, a moliérei darabokban) is rendelkezésre állt a nemesb pátosz. legutolsó szerepét Murai Huszár-szerelem c. vigjátékában tapsolta a közönség. Az egészséges erős fiatal embernek néhány napi kinos betegség vetett végett. Hinni is alig akarták a halálhirt. Egy kis pattanás az arcon, melyet a szinpadi festék elmérgesített, végzetes gyuladást okozott, melyhez orbánc is járult, amely az egész főt felduzzasztotta és dacára minden orvosi segélynek mind tovább terjedve, az ifju életének véget vetett.
5. B. Lajos, osztrák hadvezér, szül. Sopronban 1804., megh. Grácban 1881 ápr. 27. A bécsujhelyi katonai akadémiából került ki és 1846-ig, amidőn a Krakóban támadt zavarok katonai beavatkozást tettek szükségessé, alezredességig emelkedett. Ott gyorsan és erélyesen járt el, felhasználva a lengyelek ellen a császári érzelmü parasztságot is. Mint ezredes 1848. Olaszországba jutott, és ott különösen az 1848 márc. 23. vivott mortarai diadal kivívásában volt nagy része. A szárd háboru befejezése után mint altábornagy Haynau alatt Magyarországon szolgált. Itt a győri csatában és Komárom ostrománál vett részt és a szőregi csatában (aug. 5.) veszélyesen megsebesült. A béke idején is előre halat, 1854-ben lembergi hadparancsnok lett, 1859-ben pedig mint a VIII. hadtest vezére működött Olaszországban. Hadtestével a solferinói csatában szerzett nagy dicsőséget, amidőn San-Martinó-nál egész napon át vitézül harcolt a számra tulnyomó szárd sereg ellen, és végre azt vissza is verte (jun. 24.). E részleges győzelem nem változtatott ugyan a csata és hadjárat sorsán, de B.-nek nagy hirnevet szerzett, annál is inkább, mert a többi császári vezér még annyi eredménnyel sem dicsekedhetett. B. táborszernagy lett és Magyarországnak főkormányzásával bizatott meg, mely tisztségről Albrecht főherceg 1860 jun.-ban visszalépett. Az egész ország forrongásával szemben erős katonai kézre volt szükség. B. a hazafias tüntetésekkel szemben a végső eszközökhöz nyult, de a közérzülettel szemben nem ért el semmi eredményt. Kormányzása alatt különösen a nyelv dolgában némileg már enyhítettek az abszolutizmus rendelkezésein és a protestáns pátens végrehajtását is felfüggesztették. Az októberi diploma kibocsátásakor B.-et Velencébe helyezték át.
Mint vitéz és hű katona, kit a legénység szinte bálványozott, B. igen nagy tekintélynek örvendett. A Poroszország ellen való hadi készületek idején a császár fölajánlotta neki a fővezérséget az északi harctéren, mi annál feltünőbb jele volt bizalmának, mert B. polgári származásu és protestáns volt. B. érezve tehetségének korlátolt voltát, amennyiben nagy háborura nem volt sem tudomány, sem tapasztalata, csak a parancsnak engedett. A hadsereg csak lassan indult a cseh határ felé, nem igen akadályozta a poroszokat a szorosokon való átkelésben, és minden nagy hadi terv hiján tisztán védelemre szorult. Az egyes hadtestek külön-külön megverettek, miben B. annyiban volt hibás, amennyiben általános utasítást nem igen adott, hanem csak részleges intézkedéseket tett, mik a gyorsan változó viszonyoknak már nem feleltek meg. Ehhez járult még, hogy főuri alvezérei nem igen siettek végrehajtani parancsait. A nachodi, skalitzi, és gicsini csaták már megtörték a vitéz hadsereg erejét, mielőtt döntő ütközetre került volna a sor. B. ekkor, julius 1., sürgönyzött a császárnak, kérve őt: kössön békét. A válasz az volt: elveszett-e a döntő csata? B. erre seregét Königgrätz vára közelében erős állásban központosította, abban a hitben, hogy a poroszok ágyúkkal megrakott sáncai előtt elvérzenek. De a porosz támadók különösen Fransecky hadosztálya, egyre több osztrák csapatot csaltak ki a védő művekből, éppen azokat, amelyeket B. a porosz trónörökös seregének várt megérkezésére tartalékul rendelt. Igy a III. porosz sereg megérkezésekor el volt döntve a vereség, annál is inkább, mert egy porosz ezred szinte észrevétlenül jutott fel az ágyúkkal megrakott chlumi halomra, az osztrák hadi állás kulcsához. Egyes hadtestek hősies önfeláldozása, a lovasságnak vitézsége, a kitünő tüzérség már nem akadályozhatták meg a teljes felbomlást. B. Olmützbe vezette vissza serege romjait és ott felmentetett a főparancsnokság alól. A hadjárat után hadi törvényszék elé állíttatott, de az uralkodó beszüntette ellene a vizsgálatot. Nincs törvénykönyv, irta a hivatalos lap, mely a magasb szellemi tehetség hiányát megbüntesse, és katonai hirnevének megsemisülése különben is a legsulyosabb B.-re nézve. Az egész hadjáratnak ő lett mintegy bűnbakja s nem is védhette magát. Kisebb körben kitünően megfelelt kötelességének, de a vezetésben, fegyverben, gyakorlatban annyira tulnyomó porosz sereg elleni küzdelem, a legkedvezőtlenebb diplomáciai viszonyok közt, büszke és elkapatott alvezérek élén, messze felülmulta képességét. Élete végéig nem szünt meg sorsának tragikus fordulatát és megaláztatását fájlalni. V. ö. Sybel, Begründung des Deutschen Reiches, V. kötet.
6. B. Mihály, ref. püspök, szül. Nagy-Dorogon, Tolna vmegyében, 1748., megh. Debrecenben 1821 ápr. 23. Tanult Modorban és Debrecenben. Három évet a baseli, utrechti, franekeri, oxfordi, hallei és göttingai egyetemeken töltött. Hazajövén 1777. debreceni lelkész lett, 1791. a tiszántuli egyház kerület aljegyzőjévé, 1798. főjegyzőjévé, 1806. pedig püspökévé választotta őt. Munkái: Magyar grammatika, Bécs 1895. (A hires «debreceni grammatika». Többek közreműködésével szerkeszté.) A tanítók kötelességei, Debrecen 1795; Utmutatás a ker. vallás előadására (I-III. darab). U. o. 1804-1808. Mint főjegyző, számos jegyzőkönyvet szerkesztett, valamint ő szerkeszté a magyarországi négy egyházkerület megbizásából a most is használt énekeskönyvet, melynek előszava, a szöveg egy része és a végül álló imádságok az ő tollából kerültek ki. Domokos Lajos: Deductio regiminis ecclesiastici in Hungaria c. munkája is az ő segítségével készült.
1440. zágrábi püspökké választatott. IV. Jenő pápa, mindenesetre Ulászló király kérelmére, ki attól félt, hogy Benedek zágrábi érsek - aki Erzsébet hivei közé tartozott - tőle a horvát és szlavon rendeket elidegeníti, elrendelte, hogy Demeter tinnini püspökkel egyházmegyét cseréljen. Azonban ez ellen óvást emelt úgy B., mint a káptalan. V. Miklós 1447. megbizta János bibornokot, magyarországi követét, hogy az ügyet vizsgálja meg és ha jónak látja, semmisítse meg IV. Jenő pápának rendelkezését. Az ügy négy éven át függőben maradt. Ekkor V. Miklós új vizsgálatot rendelt el, amelynek eredménye az lett, hogy a pápa 1451. elrendelte a cserét. Azonban csakhamar észrevévén, hogy tévutra vezették, Benedeket ismét visszahelyezte a zágrábi püspökséget, amely tisztét azután B. haláláig viselte.
XIV. Benedek pápának 1741 nov. 4. kelt azon elhatározása, amelyben kimondja, hogy a hollandiai államokban megkötött vegyes házasságok, ugyszintén az akatolikusok házasságai érvényesek, ha alattomosan, vagyis a tridenti házasságkötési forma figyelmen kivül hagyásával köttettek is meg. Meghozatalára azon zavarok adtak alkalmat, melyek a hollandiai államokban ezen házasságok körül állandóan előfordultak. Ezek megszüntetése végett az yperni püspök egyházmegyéje állapotáról szóló jelentésében minden kételyt kizáró döntést kért. E jelentés következtében XII. Kelemen az ügyet a Congregatio Concilii elé utasította, amelyből azután 1741 nov. 4-én kiadatott a hires Declaratio cum instructione super dubiis respicientibus matrimonia in Hollandia et Belgio contracta et contrahenda, amelynek kezdő szavai: Matrimonia quae. Ezen Benedictina csak határozott pápai intézkedés által terjeszthető ki más területre. Ki van pedig terjesztve a Benedictina Konstantinápolyra, Boszniára, Oroszországra, Irlandra, Németország nagy részére, Quebec-, Canada-, Uj-Orleans-, Malabar- és Bombayra.
vagyis a nursiai szt. Benedek szabálya szerint élő kolostori nők. Alapítójuknak szt. Skolasztikát szt. Benedek nővérét tartják: jóllehet történetileg be nem bizonyítható, hogy szt. Skolasztika nőkolostort alapított volna. A nyugati egyház nőkolostorai a VI. és VII. században a Benedek-rend szabályaitól részben teljesen elütő, részben pedig azokkal csak elegyített szabályok alatt éltek. Csakis a VIII. században történt, hogy valamennyi nyugategyházi nőkolostor a szt. Benedek által adott szabályok szerint való életmódra utasíttatott. Fegyelmök idővel meglazult, kolostoraik előkelő családokból származó hölgyek eltartási intézeteivé lettek, amelyekben a fogadalmak megtartása egyáltalán nem kivántatott. A XVI. század vége felé egyes erélyesb fejedelemasszonyok reformokat hoztak be kolostoraikba, melyekhez azután más klastromok is csatlakoztak és igy a B. között egyes kisebb testületek (kongregációk) keletkeztek; ilyenek a Kálváriahegyi Miasszonyunkról nevezett kongregáció és a Legméltóságosabb Oltári szentség örökös imádásáról nevezett kongregáció, mely utóbbit Bardd Katalin (szül. 1614., meghalt 1698.) alapította Párisban.
(benediktinusok, bencések), általában azon szerzetes férfiak neveztetnek igy, akik nursiai Szent Benedek (Bence) szabályai szerint élnek. A remeteéletből kifejlődött szerzetes élet ugyanis keletről csakhamar nyugatra is átszármazott, ugy hogy már a IV. század második felében és még inkább az V. század folyamán Európának majd minden országában elterjedt. Nagy hátrányuk volt azonban ez idő szerint a nyugategyházi kolostoroknak, hogy szorosan megállapított közös szabályzattal nem birtak s egymás közt semmi összeköttetésben sem állottak. E bajt szt. Benedek, monte-cassinói apát (l. o.) a nyugat-egyházi szerzetesek patriárkája szüntette meg, ki a hanyatlásnak indult szerzetesintézményt ujjászervezte s az egymástól független szerzetes társulatokat bölcs szabályok által egy közös alapon egyesítette.
Szent Benedek 73 fejezetből álló s lényegükben máig is érvényben levő szabályai, amelyek nagy emberismerettel vannak megirva, az engedelmességet és minden magántulajdontól való lemondást követelnek a szerzetesektől, e mellett még azt, hogy vigyázzanak nyelvökre, legyenek alázatosak és folytonos foglalkozás között töltsék idejöket. Foglalkozásul a kar-imán kivül, mely részletesen meg van határozva («septies in die lauden dixi Tibi») s nagy ünnepélyességgel szokott végeztetni - leginkább a kézi munka, az olvasás s az ifjuság oktatása van előirva. A ruházat az éghajlat szerint lehet különböző; szorosabb meghatározása az apát belátására van bizva; rendesen mégis csuklyával s egy a vállakat fedő szövetdarabból (scapulare, jelen alakját csak később adták neki) ellátott öltözet legyen. Közös háló- és étteremmel birjanak. A bor élvezése meg van engedve. Az apát, nevének megfelelőleg, viseljen állandóan gondot alattvalóira; őket szavával és példájával oktassa, intse, vezesse.
[ÁBRA] Pannonhalmi Benedekrend címere.
Viszont alárendeltjei ugy tekintsék őt, mint isten helyettesét s neki mindenben szót fogadjanak. Fontosabb ügyekben társai nézetét is köteles kikérni, bár azt követni nem tartozik. Az apát után a perjel következik; minden 10 szerzetes fölé egy dékán volt helyezve. A felvétetni kivánkozók egy évi próbaidőnek (noviciatus) vettetnek alá, azután ünnepélyesen fogadalmat tesznek, melyben megigérik, hogy állandóan a kolostorban maradnak (stabilitas loci); hogy minden tulajdonról lemondva, tisztaságban élenk (conversio morum) s az előljáróknak feltétlenül engedelmeskednek (obedientia). A szabályok áthágói fokonkint szigoruan, ha kell, testi büntetésekkel is fenyítendők s végre a kolostorból kiutasítandók. A kiutasítottakat mindazonáltal, ha őszinte bűnbánatot tanusítottak, szabad (három izben) ismét visszafogadni.
E szabályok szerint először is a monte-cassinói kolostor szerzetesei, kiknek élén szt. Benedek mint apát állott, kezdtek élni s azért e kolostor lőn anyakolostorává a messze elágazó, világhirü Benedek-rendnek. Szt. Benedek e szabályait csakhamar tanítványai: Placidus Sziciliába (1534) és szt. Mór (Maurus) Galliába (543) vitték át. Ez utóbbinak, valamint a nagynevü államférfiuból szerzetessé lett Cassiodorusnak (szül. 470., megh. 575., vagy mások szerint 565.) érdemük az is, hogy a B. mindjárt kezdetben a tudományok ápolása körül is nagy tevékenységet fejtettek ki. A népvándorlás lezajlása után, melynek tartama alatt a longobárdok a monte-cassinói kolostort is lerombolták (580), szt. Benedek szabályai mind nagyobbmérvü elterjedést és elfogadtatást nyertek. Nagy szt. Gergely pápa (590-604), - ki szt. Benedek életét is megirta - intézményét is mindenféle lángbuzgalommal terjeszté. Igy 586. Ágoston római szt. Benedek-rendi apátot 39 szerzetes társával Angolországba küldé, kik az angolszászokat megtérítették és idővel Irhonba is elterjedtek. A VII. században Spanyolországban is több Benedek-rendi kolostor alakult. Németországban a VIII. század folyamán különösen Winfried (szt. Bonifác) alapított nagy számban bencés kolostorokat (köztük a nagyhirü fuldait), amelyek körül azután a szerzetesek művelés alá vetették meg és kolostori úgy belső, mint külső iskoláikból mindenfelé a keresztény polgárosodás, művelődés és tudományosság sugarait ragyogtatták. Különösen a fuldai, st.-galleni, korveii, st.-blasieni, reichenaui stb. kolostorok tüntek ki nagyszerü könyvtárak létesítése, a klasszikus irók termékeinek megőrzése és másolása, nemkülönben az akkortájt űzött művészetek és tudományágak ápolása által.
Idők folytával azonban a Benedek-rendi szerzetesek sem maradhattak érintetlenül a zavaros idők mostoha viszonyaitól. A Merovingiek uralkodásának végső éveiben lábrakapott egyetemes féktelenség és erkölcsi lazultság a bencés kolostorok falai közé is beszivárgott és a szerzetesek fegyelmét nagy mértékben meglazította. Ehhez járult, hogy a frank fejedelmek a gazdagabb apátságokat egyes, magasabb egyháziaknak, vagy, ami még rosszabb volt, világiaknak - rend szerint kiérdemült katonáknak - adományozták (Abba-comites, világi apátok), kik az a családjaikkal együtt a kolostorba vonultak s ott bajtársaikkal és vadászcimboráikkal hónapokon át mulattak. De ettől eltekintve is, maga azon körülmény, hogy a nagyobb földbirtokkal ellátott kolostorok apátjai, az akkori idők szokásai szerint, személyes katonai szolgálatokra és katonaállításra köteleztettek, elég magyarázatul szolgálhat azon erkölcsi elfajulásnak, mely a kolostori életet e korban rozsdaként ellepte s melyről a «tiszteletreméltó» (Venerabilis) Péter, valamint az akkori zsinatok szomoru képet nyujtanak.
Lassankint azonban a viszonyok jobbra kezdtek fordulni. A szt. Bonifác alatt tartott zsinatok és Nagy Károlynak intézkedései nagy eréllyel fáradoztak azon, hogy a meglazult fegyelmet a kolostorokban ujra helyreállítsák. A VIII. sz. végén, magától a szt. Benedek-rend kebeléből hatalmas reformátor támadt anianei szt. Benedek személyében, ki miután az általa alapított anianei kolostorban (Dél-Franciarszágban) szt. Benedek szabályait eredeti szigorban életbeléptette, lankadatlan buzgalommal azon fáradozott, hogy az üdvös reformot valamennyi bencés kolostorra kiterjessze. E reformtörekvések Benedek halálával feledésbe mentek.
Mindazonáltal a reformra és ujjászervezésre irányuló törekvések ezután is örömmel és készséggel fogadtattak a Benedek-rendi kolostorokban. E készségnek tulajdonítandók a mind nagyobb számban létesült kongregációk, melyek által egyes anyakolostorok a körülöttük fekvő kisebb-nagyobb számu kolostorokkal szorosabb viszonyba és összeköttetésben léptek, velük együtt szt. Benedek ugyanazon szabályainak engedelmeskedtek és felettük a felügyeletet gyakorolták. Igy keletkeztek: Franciaországban a clugny-i kongregáció (910); Olaszországban a camaldolii (1018), valombrosai (1036) és monte-olivetói (1319), amely utóbbival 1582. az Oltáriszentségről nevezett kongregáció egyesült; Németországban a kirschaui (11069) stb. Sőt uj szerzetesrendek is támadtak a Benedek-rend életerős faján; igy (1073) a grammontiak, (1119) a ciszterciek, fontévraudiak, guilbertinek, humiliátok, cölesztiniek, feuillantok, trappisták rendje stb. A Benedek-rend ez elágazásai sokban elütöttek a törzstől, amelyből kihajtottak és többen közülök az által, hogy magokat a B.-től eltérő foglalkozásnemekre adták, sőt más ruházatot is vettek fel; oly sajátságosan szervezkedtek, hogy eredetöket is mintegy tagadni látszottak (p. a ciszterciek és kartauziak).
Ez uj szerzetesrendeknek, különösen a cisztercieknek elterjedése, nemkülönben a kolduló szerzetek keletkezése folytán (a VIII. században a Benedek-rend mindinkább vesztett régi tekintélyéből s befolyásából és igy mindinkább hanyatlani is kezdett. Sikerteleneknek bizonyultak a viennei (1311) és valenciai (1322) zsinatoknak a Benedek-rend reformálására irányuló határozatai és a XII. Benedek pápa által (1366) kiadott «Benedictina constitutio» sem volt foganatosítható, amely a B. összes kolostorait 36 provinciára osztotta s elrendelte, hogy az egyes tartományok minden esztendőben tartományi rendgyülést tartsanak. A konstanci és baseli zsinatok is sürgették a Benedek-rend reformját, a fegyelem helyreállítása mellett, és elhatározták azt is, hogy ama régi szokással, mely szerint a Benedek-rendbe csakis nemes ifjakat vettek föl, felhagynak. Mindezeknél azonban több eredménnyel működtek a rendnek javításán egyes lelkes férfiak; igy Olaszországban Barbo Lajos, pádovai apát (a XV. század elején) és különösen Rode János trieszti és Mindeni János clusi és bursfeldi apátok (1433 körül) Németországban. Az ezen utóbbiak által kezdeményezett reformot számos szász, rajnai és vesztfáliai kolostor fogadta el (bursfeldi kongregáció). Hatalmas lendületet adott e reformtörekvéseknek a trienti zsinat azon határozata, amely elrendeli, hogy az eddig elszigetelten álló kolostorok egymás közt kongregációkká alakuljanak. Igy keletkezett a VIII. Kelemen pápa által 1604-ben megerősített szt. Vanne és Hidulf-féle kongregáció, melyből nemsokára (1618) a még tekintélyesebb és hiresebb szt. Mór-féle kongregáció (dongragetio S. Mauri) fejlődött ki. Ez uj kongregációt XV. Gergely pápa erősítette meg 1621., mire az nemsokára 180 franciaországi apátságot és perjelséget vont körébe, és főnökül a Páris mellett St.-Germain des Prés-kolostorban székelő főapátot ismerte el.
A maurinusok főleg papneve előintézetek és nemesi iskolák vezetésében, ugyszintén a magasabb egyházi tudományosság művelésében tüntek ki. Egyes tudományágak, minők a paleografia, kronologia, patrologia egyenesen nekik köszönik tudományrangra való emeltetésöket. Mabillon, Montfaucon, Martene, Ruinart, Bouquet stb. e nagyhirü rendnek voltak tagjai. A jansenizmus ugyan némi árnyékot vetett reájok, de egészben véve a kongregáció állandóan hű maradt azon szellemhez, amely őt létrehozta, mit a mult század forradalmi vihara e jeles intézményt is elsöpörte. Bevégezetlenül maradt munkáik folytatását az «academie des inscriptions» vette fel. 1880. 239 Benedek-rendi szerzetes számüzve lőn Franciaországból.
Fessler történész számítása szerint a Benedek-rendből 12 évszázados fenállása óta kikerült: 15 700 iró, 4000 püspök, 1600 érsek, 200 biboros 24 pápa, 1560 kanonizált és 5000 kanonizációra méltó szent; továbbá ez idő alatt 43 császári és 44 királyi vérből származott tagja volt a rendnek. Jóllehet pedig a szt. Benedek szabályai szerint élő bencés kolostorok soha nem tettek egymás közt alkotmányosan szervezett és egyeduralmilag kormányzott egységes rendet, mégis a monte-cassinói őskolostorban anyaházukat és apátjában legfőbb apátjukat és elnöküket tisztlik mindnyájan. Ausztriában a Benedek-rend ez idő szerint mintegy 1600 rendtagot számlál; legnevezetesebb kolostoruk pedig a kremsmünsteri, mariazelli, a bécsi ugynevezett skót kolostor stb. 1834 óta Bajorországban és 1875. Poroszországban is ujra feléledtek.
Magyarországba a B. működése és megalapítása nemzetünk keresztény hitre térésével és polgáriasultságával áll kapcsolatban. A Németországban virágzó és áldásosan működő Benedek-rendi szerzetesekből többen már Géza fejedelem alatt is jöttek hazánkba. Különösen az I. Ottó császár és Géza között, 973. kötött béke alkalmából, melynek egyik pontjában az is ki volt kötve, miszerint az evangéliumot hirdető papoknak szabad legyen Magyarországba jönniök. Ezek azonban, mint hittérítők szétszórtan éltek és kolostori testületet nem alkotta. A rend szervezésére alkalmul szolgált Adalbert prágai püspöknek hazánkban való megjelenése és apostolkodása. Midőn ugyanis Adalbert püspök, ki elhagyván prágai püspöki székét, Rómában szt. Benedek rendjébe lépett, a pápa óhaja folytán a püspöki széket ismét elfoglalandó, Rómából Prága felé utazott, utja közben Esztergomban megállapodott, a Rómából magával hozott nehány Benedek-rendi szerzetessel együtt Adalbert Esztergomban Géza fejedelemnek volt vendége, kit családjával együtt meg is keresztelt. A távozó főpap kérte Gézát, hogy vegye pártfogásába az országban szétszórtan működő benedek-rendi szerzeteseket. A fejedelem teljesíté kérését, mert az említett szerzeteseket összegyüjtvén számukra Pannonhalma szt. Márton tiszteletére 996. kolostort és kápolnát építtetett. Ez volt hazánkban az első szerzetes testület. A pannonhalmi kolostor első apátja Asztrik vagy másként Anasztáz volt a libici nemzetségből. Géza halála után fia, István még szilárdabb alapokra fektette a pannonhalmi apátságot, amennyiben 1002. kiadott adománylevelében a pannonhalmi kolostornak megadta mindazon jogokat, melyekkel a hires monte-cassinói kolostor birt s melyeknek egyik kiváló pontját az is teszi, hogy a monostor apátja jóllehet nem püspök, saját területén mégis püspöki joghatalmat gyakorol és közvetetlenül a római pápának nincsen alávetve. Ugyanezen adománylevélben kapta a pannonhalmi monostor Somogymegyének tizedét is, melyet szt. István Kupa legyőzése alkalmából fogadalomként az említett monostornak felajánlott. Ezenkivül szent István még négy benedekrendi apátságot alapított; a pécsváradit, bakonybélit, szalavárit és a szt. Ipolyról nevezett zobor-hegyit.
Az érdemeket, melyeket a Benedek-rendiek hazánkban a kereszténység terjesztése, megszilárdítása és az állami élet alapjainak lerakása körül szereztek, méltányolták nemcsak későbbi királyaink, de a nemzet egyes főbbjei is, kik részint jogok adományozására, részint uj apátságok felállítása által siettek terjeszteni szt. Benedeknek rendjét. A XI. század folyamán az említetteken kivül még a következő benedekrendi apátságok keletkeztek hazánkban: a dömölki, tatai, csanádi, saármonstori, visegrádi, tihanyi, a szt. Dömötörről nevezett szászmelléki, szegszárdi, kolosmonostori, graabi, silisi, zártyi, pécsi, grón-melletti, pogrányi, mogyoródi, szt. jobbi, sümegi és bathai. A XII. században alapították; a földvári, csatári, apornaki, bánmonostori, németujvári, jáki és széplaki apátságot; a XIII. század elején: a lébenyi, almádi, nemes-szentjakabi, bistriai és szkalkai apátságokat. Ezeken kivül volt még több is, melyeknek keletkezési évök azonban bizonytalan. Ami az apátságok jogállását és viszonyát egymással szemben illeti, ezek mindegyike teljesen független volt a másiktól; növendékeit mindegyik külön vette fel és képezte ki, valamint függetlenül választotta apátját is. Kivételt e tekintetben csupán a németujvári apátság tett, melyet alapítója a pannonhalmi apát alá rendelt.
A kereszténységnek hazánkban való megszilárdulása után, szt. Benedek fiai nemzetünknek a tudomány, művészet, ipar és észszerü földmívelés terén lettek mestereivé. Mig őseink karddal kezökben a nemzet birtokát és életét védelmezték, a bencés szerzetesek maguk köré gyüjtvén a nemzet reményeit, az ifjuságot, vallást és tudományt csepegtettek ennek fogékony keblébe; iskolákat nyitottak kolostoraikban, hol kiki a jövő pályájára szükséges ismeretekre szert tehetett. Királyainknak a nemzet kormányzásában támaszul szolgáltak s nagyfontosságu országos ügyek elintézésénél is többször kaptak alkalmazást. A tatárjáráskor a benedekrendi kolostorokat is gyászos sors érte; csupán három erősség dacolt sikerrel a tatárok ellen: Esztergom, Fehérvár és Szt.-Márton, melynek apátja Oros, erélyesen védelmezte a várrá alakított kolostorát. IV. Béla alatt azonban a nemzettel a benedekrendi szerzet is csakhamar uj életre támadt. A gyakori harcok és a kolostorok növekvő gazdagsága azonban meglazította a szerzetesi fegyelmet a magyar B.-rél is. Ennem meggátlására már a IV. lateráni zsinat (1215) többi között azon határozatot hozta, miszerint a benedekrendi kolostorai a ciszterciták példájára, kongregációkká alakuljanak s apátjaik három évenkint káptalant tartsanak, melyre minden kolostor főnöke megjelenni tartozik. Minden ily káptalan alkalmával választottak egy elnököt, kinek más két alárendelt apát kiséretében joga sőt kötelessége volt az egyes kolostorokat a fegyelem pontos megtartása céljából meglátogatni. A káptalanokon való elnökösködésre, a lateráni zsinat határozata folytán, majd egyik, majd a másik kolostor apátját kérték fel, mely szokás egész a XV. századig tartott. Veszélyes és jogtalan szokás kezdett elharapózni a benedekrendi apátságok betöltésénél a XV. században, mely abban állott, hogy bencés apátságokra részint világi papokat, részint más szerzeteseket neveztek ki (az u. n. kommendatár-apátok), II. Ulászló király azonban 1500. e visszás és jogtalan eljárást megszüntette és B. apátságokra magából a rend kebeléből léptetett elő arra alkalmas férfiakat. Egyuttal megbizta Tolnai Máté pannonhalmi apátot a benedekrendbeli kolostorban meglazult szerzetesi fegyelem helyreállításával, meghagyta neki, hogy a 200 év óta szünetelő általános káptalanokat ismét megtartassa és mindazokat az apátokat, kik az ujonnan életbe lépő szabályoknak engedelmeskedni nem akarnának, letehesse és helyökbe ujakat választhasson. Ulászló ez intézkedéseit II. Gyula pápa is helybehagyta s egyszersmind megerősítette a király azon felterjesztését is, mely szerint Tolnai Mátét, - ki rendje reformálásának ügyében a pápa és a király várakozásának teljesen megfelelőleg járt el - szentmártoni főapáttá és a magyarországi B. általános káptalanok örökös elnökévé tette s ezen kitüntetést utódjaira is kiterjesztette. Ekként a magyar koronához tartozó bencés apátságok, számra mintegy hetven, mint a pannonhalmi apátság hatósága alá kerültek s ennek főnöksége alatt az eddig elszigetelt kolostorok egy egésszé olvadtak össze. Megemlítendő körülmény II. Ulászlónak 1516. kiállított azon adománylevele, melyben a Szlavoniában levő bélai, bakonybéli és a szt. Keresztről címzett telki apátságok feletti kegyuri jogot Tolnai Máté pannonhalmi főapátnak és utódainak adományozta, miáltal az apátságok a szt.-mártoninak fiókapátságaivá lettek (Abbatiae affiliatae).
A Tolnai Máté főapát által kezdeményezett üdvös reformok azonban nem termették meg a remélt gyümölcsöket. A mohácsi vész szomoru következményeiben a Benedekrendre is sulyosan nehezedett. A török hadak elől menekülő szerzetesek kolostoraikat elhagyva, részint a védelmi harcban estek el, részint pedig a külföldön kerestek biztonságot. Az elhagyott apátságok és kolostorok birtokait pedig majd egyesek foglalták le, majd pedig a nemzet vagyonába olvasztották ugy, hogy a szerzet mintegy önmagától szünt meg; mert tagjai elhunytak, uj nemzedék pedig nem lépett helyükbe. Amely apátságot pedig, mint p. a szentmártonit még le nem foglalták, ez sem birt többé szerzetesi jelleggel; javadalmasa rendesen valamely magasabb állásu egyházi férfiu volt, ki néhány világi papot tartott a kolostorban. A magyarhoni B. e szomoru haldoklása egész 1638-ig tartott. Az ezen évben tartott pozsonyi országgyülésen főpapjaink mindent elkövettek III. Ferdinándnál, hogy őt a Benedek-rend visszaállítására birják. A király hajolván kérésükre, a rend felállítását a szentmártoni apátsággal meg is kezdette s ezt Pálffy Mátyás előbb ausztriai cisztercita kormányzására bizta. A törökök kiüzetése után 1687. Pozsonyban tartott országgyülésen, Simoncsics Gellért, akkori főapátnak sikerült az ország rendeinél kieszközölni, hogy az elidegenített benedekrendi apátságok a rendnek visszaadassanak. I. Lipót hajlandó volt erre azon föltétel mellett, ha a főapát a visszaadandó apátságokért bizonyos összeget tesz le ama hadi költségek fejében, melyek ezen javadalmaknak a törökök ellen való megvédésére igényeltettek. Minthogy azonban a főapát képtelen volt a kivánt összeget letenni, csakhogy minél több bencés apátság helyreállíttassék késznek nyilatkozott a kérdéses apátságokat az örökös tartományok benedekrendi apátjainak kiválthatás végett átengedni azon reményben s egyuttal kikötéssel, hogy kedvezőbb körülmények között azokat lassankint vissza fogja váltani. Igy jutott volt Szalavár a göttweihi, a telki és bécsi skót és Tihany az alsenburgi apátság ideiglenes birtokába, melyek azonban immár most vissza vannak váltva és fiókapátságait teszik a pannonhalmi főapátságnak. Midőn ekként a B. szerzet a mohácsi vész ütötte sebekből felépült és különösen buzgólkodni kezdett: jött II. József 1786 nov. 14. kelt rendelete, mellyel a többi hazai szerzetes rendekhez hasonlóan, a Benedek-rendet is feloszlatta és birtokait a vallásalaphoz csatolni rendelte; a rend tagjait pedig részint egyes püspöki megyékben lelkipásztoroknak, részint az ifjuság tanítására alkalmazta. Ferenc király azonban 1802. ismét visszaállítá a rendet, és a szerzetet arra kötelezte, hogy 10 gimnáziumot tanárokkal lásson el.
Ez idő szerint három fő- (Esztergom, Győr, Sopron) és három algimnáziumot (Kőszeg, Pápa és Révkomárom) tart fenn és ezenkivül 23 helységben lelkipásztori tisztet végeztet tagjai által a B. hazánkban. Ami jogait illeti, az 1802-iki visszaállító oklevél alapján a szerzet mindazon jogok birtokába jutott, melyekkel eltöröltetése előtt birt; igy a pannonhalmi főapát elkülönzött területén most is püspöki joghatóságot gyakorol; három javadalmas fiókapátsággal, u. m. a tihanyi, bakonybéli és dömölkivel bir, melyeknek apátjait ő nevezi ki és csupán megerősítés végett terjeszti fel ő felsége elé. A főapáti méltóságra a rend tagjai hármat jelölnek ki, kik közül a felség egyet kinevez. A Benedek-rend hazánkban mindenkor nagy érdemeket szerzett magának az egyházias és hazafias nevelés, nemkülönben a tudományosság terén. Primásokat is adott az országnak. A jelenlegi primás Vaszary Kolos is b. r. szerzetes. V. ö. Studien u. Mittheilungen aus d. Benedictiner- u. Cist.-Orden. Tudományos folyóirat; Schmieder: Aphorismen zur Gesch. des Münchthums nach der Regel des h. Benedikt (1890-1892); Janauschek: Bibliographia Bernardina és Xenia Bernardina (Bécs, 6 köt. 1891).
Ezt az apátságot I. Géza alapította 1075. és fényes egyházat emelt neki kimagasló sziklacsúcson, Barsmegyében, a Garam völgyében. Azonkivül számos birtokkal ajándékozta meg az apátságot, amelyek egész Csongrád vmegyéig terjedtek. De nem sokáig élvezték ezeket a Benedek-rendiek békén. Már Ottmár főispán igyekezett birtokaik egy részét magához ragadni, azonban II. István, Marcell esztergomi érsek közbenjárására ősének, I. Gézának alapító-levelét megerősítette. A mohácsi vész után 1534. I. Ferdinánd az apátságot Josephyth Ferenc zengg-i püspöknek adományozta. II. Miksa pedig 1565. az egész apátságot javaival együtt az esztergomi káptalannak engedte át, amely azt még most is birja. A régi román stilü templom helyén, amelyből csupán egy kápolna maradt fenn épen, gyönyörü csúcsíves templom emelkedik, amely hazai műemlékeink sorában előkelő helyet foglal el. A templom ugy amint 1483. elkészült, mai nap is fennáll, de részint az idő viharai, részint a sokféle javítással annyira elrontották, hogy az esztergomi káptalan már 1880. elrendelte a javítást. A munkát mát el is kezdték, midőn 1881 jul. 21. éjjel közbejött a tűzvész, mely a templomnak, a toronynak és a monostor magtárszárnyának tetőzetét egészen elhamvasztotta, s harangokat megolvasztotta, a falakat megrongálta, ugy hogy a káptalan a templom gyökeres átjavítását határozta el és azt Storno Ferenc és fia Kálmán műépítészek tervei szerint, amelyeket a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1882. év márc. 31. helyben hagyott, meg is kezdették. V. ö. Knauz N.: A Garam melletti szt. Benedek apátság (Esztergom 1890).
1. Péter József, belga zologus, szül. Mechelnben 1809 dec. 19. 1830-ben a löweni munzeumnál konzervátor, 1835. a genti s azután 1836. a löweni kat. egyetemen tanár lett. 1881 óta a brüsszeli akadémia elnöke. Különösen az emberi élődi férgek tanulmányozásával foglalkozott s idevonatkozó munkája Iconographie des helminthes on des vers parasites de l'homme, vers cestiodes 1860. jelent meg. - 2. B. Ede, belga zoologus, az előbbinek fia, a lüttichi egyetemen a zoologia tanára. Különösen az alsóbb rendü állatok bonc- és fejlődéstani tanulmányozásával foglalkozik.
1. (Benedictis) János Battista, olasz matematikus, szül. Velencében 1530. aug. 14., megh. Torinóban 1590 jan. 25. A savoyai herceg filozofusa és matematikusa volt. Legnevezetesebb műve Diversarum speculationum math. et physicarum liber c. alatt jelent meg Torinóban 1585., melyben ő már némely tekintetben Aristoteléstől független nézeteket ad elő. Műveiből tudjuk, hogy ismerte a centrifugális erőt és tudta azt is, hogy a centrifugális erő megszünése után a forgatott test az érintő irányában mozog tovább. B. a mekanikában Galilei úttőrői közé tartozott.
2. B. Vincze gróf, francia államférfiu, szül. Bastiában, Korzika szigetén, 1817 ápr. 29. 1846. francia konzul volt Kairóban, ahol egy fiatal görög nővel kelt egybe. 1848. előbb Palermóba, később pedig Maltába helyezték át. 1851. Lavalettet, mint követs. titkár, Konstantinápolyba kisérte, ott 1854. ügyvivő lett, 1855. visszahívták Párisba, ahol a külügyminisztériumban magasrangu állást kapott. Az 1856. kongresszus alatt titkári minőségben szerepelt. Mivel az olasz kérdésről Cavourral és az olasz egység előharcosaival már korábban értekezett, a császár 1861 aug. 10. nyomban az olasz királyság elismerése után, Torinóba nevezte ki francia követnek, hol alkalmilag a pápa és az olasz királyság közötti kibékülésnek útját kellett volna egyengetnie. E feladatot azonban B. nem tudta megoldani, amiért a császár őt 1862 augusztusban visszahívta és 1864 novemberben mint követet Berlinbe küldte, hol kezdetben Poroszországot, a kötendő szövetség fejében, holmi területi nagyobbítással biztatta. Az 1866-ki háború idején a nikolsburgi alkudozások alkalmával Mainz és a Pfalz átadását követelte Franciaország részére, de hasztalan. 1867. Poroszország beleegyezését igyekezett kivívni Luxemburg megszerzéséhez. Majd pedig Bismarckkal egy - írásba foglalt - tervezetet közölt, mely szerint Dél-Németország Poroszországhoz, Belgium pedig Franciaországhoz volna csatolandó. Habár e törekvések sikertelenek maradtak, mindazonáltal Napoleon B.-t érdemeinek elismeréseül 1869 máj.-ban grófi rangra emelte. Midőn 1870 junius havában Lipót hohenzollerni herceg spanyol trónjelöltsége nagyon felizgatta a kedélyeket, B. megbízása értelmében arra iparkodott rávenni a porosz királyt, hogy ez a herceget a jelöltség elfogadásától eltiltsa. B. julius 4. ez ügyben kérdést intézett Bismarck kancellárhoz, júl. 9. és 11. pedig Emsbe magát Vilmos királyt meginterpellálta ez ügyben. Noha mind Bismarcktól, mind pedig Vilmos királytól megnyugtató választ nyert, B. Napoleon megbízásából arra a kötelező igéretre akarta Vilmos királyt kényszeríteni, hogy ez a jövőben sem fogja Lipót herceg jelöltségét támogatni. Vilmos király nem volt hajlandó ilyféle kötelezettséget elvállalni, midőn pedig B. ez ügyben jul. 13. újból és kevésbbé ildomos módon kihallgatást kért, a király azt üzentette neki, hogy nincsen semmi mondanivalója. B. erről jelentést tett a császárnak, ki ennek az incidensnek révén, a hadüzenetre határozta el magát. B. jul. 14. visszautazott Párisba, Bismarck pedig, hogy a kitörő háborúban az angol közvéleményt a németeknek biztosítsa, a B.-től átadott, Belgium bekebelezésére vonatkozó okiratot átadta lord Loftus angol követnek és egyúttal a Times c. angol lapban is közzétette. B.: Ma Mission en Prusse c. műben felelt Bismarck vádjaira és igazolni iparkodott diplomáciai eljárását (Páris 1871). A császárság bukásával egyébiránt politikai pályája véget ért. Az államszolgálatból való elbocsáttatása (1871 aug. 16.) óta mint magánember él mag Ajaccióban, majd Olaszországban. Midőn 1893 jan. havában Bismarck ellenfelei azt fogták reá, hogy ez a jul. 13-ki Párisba küldött távirat szövegét, Vilmos király tudtán kívül, szándékosan oly sértően fogalmazta, hogy a háborút kikerülhetetlenné tegye, B. is még egyszer hozzászólt a hadüzenet kérdéséhez, de szava meghallgatatlanul hangzott el; ő maga is 1870 óta élő halott számban megyen.
(ol.) a. m. áldott. B. da Sant' Antonio, együgyü emberek jelzése, Szent Antal római temploma után elnevezve, melyben a szent nevenapján (jan. 17.) a szamarat s egyéb házi állatokat megáldanak.