Az iparművészetnek ezt az ágát tausirozásnak és damaszcirozásnak is nevezik. A tausirozás a tausia olasz szótól ered, mely rokon a tarsia szóval, mind a kettő berakott munkát jelent, csakhogy az első fémre, a másik fára vonatkozik. A franciák incrustationnak vagy damasquinurnek nevezik. A tausirozás célja az, hogy nemtelen fémeket (vasat, acélt vagy bronzot) nemes fémekkel való berakással értékesebbé tegyenek. Az ötvösségnek ez a külön ága ma is nagyban divatkozik a jakutok között, továbbá Indiában és Japánban. Ezt a művészetet már Theophilus Presbyter (élt a XI. sz. első felében) ismerte s róla Schedula c. művében (3. könyv XC fejezet) meg is emlékezik, azonban a műiparnak ezt az ágát a későbbi századokban elfeledték, mig végre a XVI. sz.-ban Benvenuto Cellininek sikerült ujra föltámasztani. Különösen jeles tausirozó művészek voltak a milanói, müncheni, augsburgi és eibari fegyverkovácsok; ujabban ez a művészet az aranyművesség egyik ágát alkotja. A tausirozó munkákat őseredeti helyükön Japánban és Indiában úgy készítik, hogy a nemtelen fémet fecskefark alakuan kivésik és ebbe a mélyedésbe az arany illetve ezüst drótot beverik; ezek a díszítmények vagy egy síkot alkotnak a díszítendő fém felületével, vagy pedig abból reliefszerüen emelkednek ki. Más mód szerint a tárgy fölszinét durván verik, ezután fölhevítik és a nemes fémszálakat rákalapálják. Ez a munka könnyebb ugyan, de nem oly tartós. Sok esetben a már tausirozott tárgyat savakkal etetik, hogy a nemes fém-díszítmény jobban kiemelkedhessék.
Henrik, francia bibliofil és ikonográf, szül. Párisban 1849 febr. 6. 1884-ig a tengerészetnél szolgált. Akkor azután könyvészeti tanulmányokra adta magát. Művei: L'oeuvre de Moreau le jeunne (1874); Ch. Gaucher, graveur (1879); Les graveurs du XVIII. siecle (1880-82, 3 köt.); Mes estampes (1884); Les graveurs du XIX. siecle (mostanig 10 hatalmas kötet, a 10. a Piquet cimszóig ér, Páris).
Péter János, hires francia lirikus, szül. Párisban 1780 aug. 19., megh. u. o. 1857 jul. 16-án. Tizennégy éves korában nyomdába állott inasnak, s itt tanulta meg a helyesirást és a stilus elemeit. Költői hajlamainak fejlesztésére nagy hatással voltak Moliere vigjátkai. Időközben B. szülei vagyonilag teljesen tönkre jutottak s B. már Egyiptomba akart menni katonának, midőn Bonaparte Lucián szenátor, ki B. lirikus költeményeit olvasta, az Institut tagjait megillető évi díjazásban részesítette. Később az Universitén titkári állást nyert, amelynek jövedelméből gond nélkül élhetett költészetének. Ebből az időszakból (1810-14) valók legvidámabb dalai. 1813-ban irta Napoleont gunyoló szatiráját: Le ro d'Yvetot. 1815-ben megjelent költeményeinek első gyüjteményét: Chansons morales et autres (Páris) a közönség nagy lelkesedéssel fogadta, de felebbvalói e költemények miatt megrótták, amiért B. a második kötet kiadásánál beadta állásáról való lemondását. Az ekközben végbemenő politikai változásokban B. nem vett r észt, de költészetében továbbra is ellenzéki maradt. Les marquis de Carabas, Paillasse, Le ventru, Le capucins, Les révérends peres, Les enfants de la France c. műveit a hazafiui lelkesedés tüze hatja át. E műveket a kormány elkobozta és B.-t 3 havi fogságra s 500 frank pénzbirságra itélte. Chansons nouvelles c. gyüjteményét 1828. a Chansons inédites követte; e költemények miatt ismét 6 havi fogságra és 10 000 frank pénzbirságra itélték, mely összeget barátjai nyilvános aláirások utján gyüjtötték össze. De mindezek a büntetések nem tántorították el B.-t meggyőződésétől s tovább harcolt a «haladás és szabadság ellenségei ellen». Nem fogadott el semmiféle hivatalt vagy tisztséget. 1833-ban Perrotin könyvkereskedő megvette tőle költeményeinek kiadási jogát, aminek fejében B.-nek évenkénti 3000 frank járadékot biztosított. Ettől az időtől fogva leginkább Passyn élt, 1852. visszatért Párisba és itt is halt meg. Temetését nagy pompával maga az állam rendezte. Hátrahagyott művei közül a Ma biographie és a Dernieres chansons 1857. jelentek meg. B. Franciaország legnagyobb dalos költője, költészete visszhangra talált népének szivében és ebből magyarázható oly nagy népszerüsége. Nemcsak Franciaország, hanem a világ legnagyobb lirikusainak egyike. Dalait a kellem, a szeretetreméltó egyszerüség, a stil bája, az előadás szépsége a francia költészet gyöngyeivé avatják; tartalmuk szatirikus, leginkább a liberális haladás elleneit gunyolja bennök. Mint ember, B. igazságszeretetével és mások iránt tanusított jóakaratával tünt ki. Költeményei majdnem minden európai nyelvre le vannak fordítva. Nálunk Bérangert Szász Károly, Illésy, Szabó Endre stb. fordították. Önéletrajzom. Franciából fordította Kludik Imre, 2 füzet (Szolnok 1881).
a brit-indiai császárság tartománya (commissionership), a Dekán É-i részén, Nagpur, Nerbada (középponti tartományok), Kandes (Bombay presidency) és Nizam királyság közt: hivatalos angol neve: «the Haidarabad Assigned Districts». Területe 37 000 km2. Egy rését az É-i határán levő Szatpura-hegység ágai takarják; határán folyik a Varda és Pain-Ganga; belsejében pedig a Purna és a Tapti más mellékfolyói. Az éghajlat meleg (évi középhőmérséklet 27°). A jól öntözött vidék az északamerikai rabszolgaháboru óta különösen sok pamutot és buzát terem, a B.-i buzát a legjobbnak tartják Indiában. A lakosok száma (1891) 2 896 670; köztük 91% hindu, 7% mohammedánus és 1335 keresztény. B.-t, amely nem tévesztendő össze B. királysággal (l. o.), a mult század végén kapták meg az angolok a haidarabadi nizámtól; jelenleg egyenesen a főkormányzónak van alárendelve, East- és West-Berarra oszlik, amelyek 6 disztriktust (Ellispar, Amravati, Vun, Akola, Mehkar és Mailgat) foglalnak magukban. B. királyság a jelenlegi B.-on kivül Nagpur nagy részére is kiterjedt; a XVII. század végéig benszülött fejedelmek alatt állott; ekkor Aurangzeb a delhii birodalomnak vetette alája; fél századdal későbben a mahrattok szállották meg, azután pedig a haidarabadi nizám, a peisva és a nagpuri radsa osztoztak rajta; ez utóbbi vette föl a B.-i radsa cimté és az ő államait nevezték B. királyságnak. Az angolok 1817. Badsi Rao Bonszla kiskoru fejedelem nevében foglalták el, aki 1853. midőn meghalt, az angoloknak hagyta örökségbe.
kerületi székhely és megerősített város Janina török vilajetben (Déli Albániában) az Oszum partján, a hatalmas Tomor hegy lábánál, olajfaberkek és szőllők között, 12 000 lak.; közelében magas sziklán egy romokban heverő török kastély; B. görög érsek székhelye. B. helyén állott a Ptolemaiostól említett Albanopolisz.
a török és persa nyelvben is használatos arab szó; a fejedelemtől kiállított okirat, szabadalomlevél, mely birtokosának bizonyos jogokat és kiváltságokat biztosít. B.-tal ismeri el a porta a nála hitelesített konzulokat, úgymint a keleti keresztény egyházaknak főpapjiat.
(csehül: Berounka), 1. a Moldva legnagyobb baloldali mellékfolyója Csehországban; Edelsbach néven a Cseherdőben ered. Tachaun alul Miesnek (csehül: Mže) hivják; Pilsennél egyesül a Radbusával, Angellel (csehül: Bradlavka) és Uslavaval; Pilsentől kezdve B. a neve; a Strelaval és Litawaval való egyesülése után Königsaal alatt a Moldvába torkol; hossza 213 km. - 2. B. (csehül: Beroun), város Horzowitz kerületi kapitányságban, Csehországban a B. és Litawa egyesülésénél, (1890) 7265 lak., pamutkelme- és parketkészítéssel, cukor- és sörgyártással, mészégetéssel; a dekanátusi templomban értékes festményekk (Van Dycktől); közelében a Krušna Horán kitünő vasérceket bányásznak.
ritka foszfát-ásvány, és pedig vasoxid tartalmu, jácintpiros vagy veresesbarna; egyhajlásu. Lelőhelyei Csehország: Beraun (innen a név, Breithaupt 1851), Szászország: Scheibenberg.
l. Bérszerződés.
a. m. ürü; valószinüen a latin vervexből van honosítva.