1233 aug. 12-én kelt. Ebben az egyházi kiközösítés szégyenétől és káros következéseitől szabadulni vágyó II. András a papsággal szemben arra kötelezte magát, hogy zsidókat és izraelitákat nem alkalmaz a pénzügyek kezelésében, nem engedi meg, hogy keresztény rabszolgákat vegyenek, az ellenük támadt panaszokat pedig a nádor által évenkint megvizsgáltatja; továbbá, hogy az egy házak szabadon élhessenek sóbeli javadalmaikkal, a multban szenvedett káraikért pedig 5 év alatt 10000 girát kapjanak; a hitbéri és házassági pöröket s a papok ügyeit nem engedi világi biróság elé vinni s végre hogy a papságot megoltalmazza minden adózás ellen.
Bereg vármegye (és 3 szabolcsi község) árvizjárta vidékeinek mentesítését tűzte ki célul. Ősi ártere 150562 kat. hold, melyhez ujabban a műszaki ártérfejlesztés folytán még 45000 csatoltatott. Van a Borzsa mellett 8, a Tisza mellett 81·5 és a Latorca mellett 27·5, összesen 117 km. hosszu töltése, melyek teteje csak 3 m. széles. A töltésépítés és a belvizlevezető művek elkészítése 1891 végéig 5720000 frtba került; adóssága 2720000 frt. A belvizek levezetésére egy, a Latorcába nyilt mederrel torkoló csatorna-rendszer szolgál. A Tisza és Borzsa körüli részek belvizei a Szépa csatornába vannak összegyüjtve, s a Tiszába is leereszthetők, ha ennek vizállása megengedi, T.-Szalkánál egy 2.5 m. széles zsilipen. Ilyenkor eme csatorna egy osztó-zsilip által elkülöníttetik az ártér többi részének belvizeit levezető Csaronda csatornától, melynek szintén van a Tiszába is levezetése a 3 m széles eszenyi zsilipen. Nagyobb belviz esetén a Szernye-mocsár elzárható. Mint hazai belvizlevezető társulatainknál eddig szokatlan berendezés, kiemelendő, hogy a csatornák öblítése céljából az ártér felső részén elhuzódó kellőleg kiképzett Vérke medre a Borzsa folyóból élővizzel láttatik el. Ezen cél elérésére a Borzsa medrében egy 34 m. hosszu Poirré-féle duzzasztó gát, a Borzsa töltésébe pedig egy tápláló zsilip építtetik két 175-175 em.-es nyilással s a viz a Vérke medrében egy 1 m. lefolyásu nyilással biró duzzasztóval oly magasra szoríttatik, hogy az öblítés céljaira fölhasználható legyen.
r. t. város Beregvármegyében, a Vérke patak mellett, a megye törvényhatóságának, kir. törvényszéknek és kir. ügyészségnek, adófelügyelőségnek, kir. tanfelügyelőségnek s a tiszaháti szolgabirói j.-nak székhelye; van pénzügyőrbiztosi állomása, közjegyzősége, államépítészeti és illetékszabási hivatala; reáliskolája és iparos tanonciskolája; testülete, hitelintézete, gőzmalom és áruraktár-részvénytársulata, számos egylete és társulata; vasuti állomása posta-és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Két lapja jelent meg: Bereg (Matavovszky B.) XX.évf., Beregmegyei Tanügy (Zágoni Károly) IX. évf. Lakóinak száma (1891) 8078, köztük 7735 magyar, 199 ruthén; hitfelekezet szerint 1686 róm. kat., 1076 gör. kat., 3184 helv és 2100 izrael., házainak száma 855, határa 4427 ha. B. régi neve Lampert vagy Luprechtháza volt, a II. Géza által e vidékre telepített szász gyarmatosok alapították, kik aranybányákat és szőllőt műveltek, de a tatárok 1241 végkép elpusztították, miért is IV. Béla 1247. az oda ismét letelepedett idegeneknek különféle szabadalmakat engedélyezett, melyeket V. István 1271. s I. Károly 1320. megerősített; később a város más jogokat I. Lajostól (pallosjogot 1342) Máriától, Zsigmondtól, I. Ferdinándtól (1555), I. Miksától, Rudolftól (1588) és III. Ferdinándtól (1655) nyert I. Lajos 1359. Koriatovich Tivadar hercegnek adományozta; e család birtokában 1484-ig maradt. Ekkor I. Mátyás király fiának Korvin Jánosnak, 1529. pedig János király Báthory Istvánnak adta. 1574. dalnoki Székely Antal fiainak adományozták, utóbb sokszor cserélt urat. Ferdinánd király 1635. Rákóczy Györgynek ajándékozta, 1726. gr. Schönborn Lotár Ferenc mainzi érsek kapta meg. 1552. a katolikusok és kálvinisták itt vallási gyülést tartottak, mely után egymástól végkép elváltak 1657., midőn II. Rákóczy György X. Károly svéd királlyal együtt Lengyelországot pusztítá, egy lengyel csapat boszuból Magyarországba tört, B.-t felgyujtotta s a templomba menekült lakosokat is leölte V. ö. Lehoczky Tivadar: Bereg vmegye monográfiája. (Ungvár 1882. III. 88-150.)
[ÁBRA] Beregszász város címere
a Vihorlát-Gutin hegylánc egyik tagja, mely a síkságból egész elszigetelten emelkedik ki s a Beregszász-Vég-Ardótól délkeletre a Borsova partján fekvő Benéig terjed. D-en és K-en a Borsova Ny-on a Vérke É-on a Szernye mocsár határolja. É. felé Nagy-Beregen túl alacsony dombsor ágazik ki belőle, mely a Borsova partján huzódik É. felé. Legmagasabb csucsa Beregszásztól K-re a Nagyhegy (369 m ). A B leginkább riolitokból áll, melyek üledékes kőzetekkel váltakoznak; alapja zöldkő-trachit. Hajdan nemes fémeket bányásztak itt, most timsókövet és kitünő malomköveket fejtenek (utóbbit a Nagy hegyen).
1. Pál, korának elsőrendü nyelvtudósa, a bölcsészet doktora, több éven át az erlangeni egyetemen a keleti nyelvek tanára, sárospataki tanár, a göttingai tudós társaság tagja, szül. Nagy-Muzsalyban, Bereg vmegyében 1750., megh. Beregszász-Végardón 1828. Iskoláit Sárospatakon végezte, külföldi egyetemeket látogatott, Sárospatakra 1796. tanárnak választották, de állását erlangeni tanársága miatt csak 1798. foglalta el. S.-Patakon a teologiát és a keleti nyelveket tanította 1803-ig, amikor állásáról lemondott. Több vármegye megválasztotta táblabirájának, s tagja volt a göttingai tudós társaságnak is. Perényi br. udvarában halt meg. A nyelvészetben az ortologusokhoz tartozott, a Kazinczy-féle nyelvujításnak nagy ellensége volt s latin- és németnyelvü értekezéseiben a sémi rokonságot vitatta, oly készültséggel és alapossággal, mint korában senki. Latin alkalmi versein és egy szinten latin nyelvü filologiai értekezésén kivül szorosabban a magyar nyelvészet körébe vágó nevezetesebb munkái: Parallelon inter linguam persicam et magyaricam dictum. Erlangae 1794. Comparatio linguae turcicae cum hungarica. Erlangae 1794. Über die Aehnlichkeit der hungarischen Sprache mit den Morgenländischen. Lipcse 1797. Versuch einer magyarischen Sprachlehre mit einiger Hinsicht auf die türkische und andere morgenländische Sprachen. Erlangen 1797. Dissertatio philologica de vocabulorum derivatione ac formatione in lingua magyarica. Pestini 1815. E munkát Szatmár vármegye 1000 frttal jutalmazta. Pennaháboru. Sárospatak 1820. Dissertatio de natura, indole et qualitate linguae magyaricae. Pestini 1828.
2. B. Pál, mérnök, építészeti felügyelő és rajztanár, szül. Debrecenben 1790 nov. 21., meghalt u. o. 1865 aug. 5. Debreceni tanár volt; munkásságának nagy részét a rajzolásnak tudományos megalapítására fordította. Munkái: Az épités tudományának azon része, melyben az építésre teendő költségek számba vevése adódik elő (Debrecen 1819 réztáblával), A rajzolás tudományának kezdete (u. o. 1822), A szabadkézzel való rajzolás tudományának kezdete (u. o.1823); Az építés tudományának azon része, melyben az épületeknek erős és alkalmas volta adatik elő (u. o. 1846), Csokonai Vitéz Mihály siremléke (u. o. 1860) stb.
1. Lajos, zongoragyáros, szül. Békésen 1817. megh. Budapesten 1891 ápr. 4-én. Atyja tanító volt. Öt gimnáziumi osztály után Aradon, majd Temesvárott tanulta a zongorakészítést; 5 év mulva Pestre, 2 év mulva Bécsbe, majd 1839. gyalog Hamburgba utazott; itt 8 hónapig, de aztán Londonban 2 évnél tovább élt, s Párison át 1844. visszatért Bécsbe, hol 1845. már kiállítási érmet nyert. 1846. települt le Pesten, azóta 1879 tavaszáig itt élt, nagy eszével és szorgalmával tökéletesítvén iparágát. Nevezetesebb találmányai: uj billentő szerkezet, hol a kalapács hátulról a zongorázó felé hajolva ütött a húrra; az u. n. cello-hangfenék, mely domború voltánál fogva lágyabbá, zengzetesebbé tette a hangot (e szabadalmát Bösendorfer megvette tőle); végre a húrozat olyan megerősítése, mely a hangfenéket nemhogy sülyedni engedné, hanem lassan-lassan felvonja végét, cello-fenékké teszi. Számos kitüntetést nyert még zongoráival: München (1852), Páris (1855, 1867, 1878), London (1862, 1870), Bécs (1873), Szeged (1876) kiállításain. Irt B. angol (1862), német (1867, 1875), magyar nyelvü (1874, 1879) röpiratokat, sok szellemmel s nem egyszer harcias hangon, ötnek címét Szinnyei Magyar irók élete idézi. B. «udvari zongorakészítő» címet nyert, a budapesti iparkamara tagja lett; annyi vagyont szerzett, hogy 1879. a magánéletbe vonulhatott. Hirnevet szerzett tanítványai: Lédeczy Sándor, Hevessi Balázs, Földváry Mátyás.
2. B. Péter, ev. ref. lelkész, megh. Nagyváradon 1856 vége felé vagy a következő év elején. Tanult 1588-1570 körül Nagyváradon, majd 1570 juliusban Wittenbergába ment, ahol 1572 szeptember 10. az ott tanuló magyarok társulatának széniora lett s e hivatalát 1574 augusztus 8-ig viselte. Ekkor a sárospataki iskolában rektor-professzor lett. Innen az 1576. megh. Károlyi Péter lelkészi állomására távozott Nagyváradra. Heves irodalmi harcokat folytatott a katolikusok ellen, főleg a jesuita Arator (Szántó) Istvánnal szemben.
kisközs. Temes vmegye központi j.-ban, (1891) 1542 tót lak.
1. a Béga folyó jobboldali mellékvize, Temes vármegye lippai j.-ban, Komját község közelében ered, Ny., majd DNy. felé folyik az u. n. római sáncokkal párhuzamosan, Csernegyházánál két ágra szakad, melyek azonban Szakálházánál ujra egyesülnek s a torontál vármegyei Bobda közelében a Béga lecsapolási csatornába ömlik. Jobb felől a Mátka és Jercsici patakot veszi fel. Szabályozását a Bégáéval együtt eszközölték (l. Béga). Partvidékének megvédésére a B. és Béga közt 75 km. töltés épült. 2. B. nagyközs. Temes vármegye központi j.-ban, (1891) 2215 oláh lak.; vasuti állomás, posta- és táviróh, postatakarékp.
kisközség Bereg vmegye tiszaháti j.-ban, (1891) 1044 magyar lak.
(Berda, Boreda, Breda, Breide), város Kaszimban, Közép-Arábiában Oneiza után a legnagyobb, 10-24000 lak., hires lóvásárokkal.