1. I. B. Olaszország királya és császára. Eberhard friauli hercegnek és Gizellának, Jámbor Lajos császár leányának fia, atyja halála után Friaul őrgrófja lett 874. Miután a német főurak Vastag Károlyt trónjától megfosztották s helyébe Arnulfot tették meg királynak (887), B. is, mint Nagy Károly dédunokája, minél több birtokot iparkodott a Karolingok örökségéből lefoglalni. 888. Anzelm milanói érsek őt Lombardia királyává koronázta, de midőn Arnulf német király Olaszországban termett, B. Trientben meghódolt előtte. Arnulf távozása után Guido spoletói herceggel gyült meg a baja, ki mint a Karolingok rokona hasonlóan magának követelte Itáliát. A trónkeresők a Trebia partján megütköztek, B. megveretett, mig Guido magát Rómában Olaszország császárává koronáztatta (891). E hirre azonban Arnulf ismét Olaszországba sietett (894) s bevette Rómát (895), mire B. megint meghódolt neki. Arnulf távozása után B. kiegyezkedett Lamberttel, Guidonak fiával, kivel a Felső- és Közép-Itála fölötti hatalomban megosztozkodott. Lambert halála után az egész longobard örökséget szerette volna hatalmába keríteni: midőn váratlanul új jövevények zavarák meg hódítási mámorát. A magyarok ugyanis villámgyorsasággal Felső-Itáliába nyomultak, B.-t a Brenta mellett 899-ben megverték és országát elpusztították. Az elégületlen főurak pedig, élvén az alkalommal, Lajosnak, Provence királyának ajánlották fel Felső-Olaszország trónját. Lajos csakugyan eljött, de pórul járt, amennyiben B. őt Veronában meglepte, megvakíttatta és hazaküldte (905). B. még azután sem birhatta az országot békében. A magyarok 906-ban megint betörtek s B.-t adófizetésre kötelezték. 916. végre elérte vágyainak netovábbját: X. János pápa Rómában császárrá koronázta. Vagy nyolc évig viselte e méltóságot, bár ellenfelei: Lambert milánói érsek Ivrea és Toscana őrgrófjai, minduntalan ármányt szőttek ellene. Többek között 919. II. Rudolfnak, Felső-Burgundia királyának ajánlják fel az olasz koronát, ki Piacenza mellett tönkre verte B. hadait (923. jul. 29.), mire ez kétségbesetten a magyarokhoz fordult segítségért; de e lépése által még veronai hiveit is elidegenítette magától. Nemsokára Veronában orgyilkosság által mult ki (924). V. ö.: Dümmler, Gesta Berengani imperatoris (Berlin 1871). E disszertációban a Panegyricus Berengarii cimü latin költemény is található, mely 916 és 922 között keletkezett a melynek szerzője ismeretlen. Reutenberg, B. von Friaul (Berlin 1871); Greaorovius, Gesch. d. Stadt Rom. (Allg. Deutsche Biogr., II. 357.) A magyarok betörését Salamon Ferenc tárgyalta: Magyar hadi történet a vezérek korában (Századok 1876, és külön lenyomatban).
2. II. B., Olaszország királya, Adalbert, Ivrea őrgrófjának és Gizellának, I. B. leányának, fia volt. 925. megkapta az atyai örökséget s nőül vette Willát, arlesi Hugónak Itália királyának unokahugát. Ő is az olasz trónra vágyódott, de megveretvén, I. Ottóhoz menekült Németországba (940). De miután Hugó király a magyarok adófizetőjévé vált (944), az olasz városok 915. mint szabadítót fogadták B.-t, Hugó pedig lemondani volt kénytelen (946) s jóllehet hogy a királyi cim egyelőre fiára, Lothárra szállott, a helyzet ura mégis B. vala. Lothár 950. történt hirtelen halála után Lombardia nagyjai B.-t és fiát, Adelbertet választották királyuknak. A fiatal Adalbert Lothár szép özvegyét, Adelheidot, II. Rudolf leányát akarta nőül venni, de Adelheid ettől vonakodott, amiért B. a Garda-tó melléki várba záratta (951 ápril). De Adelheidnek sikerült megmenekülnie és I. Ottó német királyt hivta segélyül. Ottó szivesen engedett e felhivásnak, átkelt az Alpokon, dec.-ben pedig nőül vette Adelheidot. B. ekkor kénytelen volt Ottó előtt a hűbéri esküt letenni, mire mint annak hűbérese az olasz koronát visszakapta (962), melytől azonban a győző Friault és a veronai őrgrófságot elszakította. B. nem tudott az új viszonyokkal megbarátkozni. Midőn Azzo őrgrófot Canossában ostrom alá fogta, Liudolf, Ottó fia, sereggel sietett Itáliába (957) és B.-t a San-Giulio várába futamította, ahol azután saját emberei kiszolgáltatták. Liudolf nagylelküen szabadon bocsátotta. Liudolf korai halála után (957) B. ismét magához ragadta a királyi hatalmat, de a kegyetlensége és zsarolása miatt zugolódó főurak a pápával egyetemben a német királyhoz fordultak segítségért. I. Ottó ismét átkelt az Alpokon, a páviai országgyülésen trónvesztettnek nyilvánította B.-t és fiát, Adalbertet s maga magát koronáztatta meg Milanóban olasz királynak (961). B. elhagyatva katonáitól, San-Leone várába zárkózott, mig végre kiéheztetve, 964-ben megadta magát. Ottó Bembergbe küldte őt fogságba, hol 966. meg is halt. Neje kolostorba vonult, fiai pedig számkivetésben haltak meg. (Köpke-Dümmler, Kaiser Otto der Grosse, 1876.)
3. B. (Toursból), skolasztikus bölcsész, született Tours városában 1000., megh. 1088-ban. Fulbert, Chartres püspökének iskolájában tanult, 1031. a tours-i iskola előljárója, 1040. Angers városának főesperese. A skolasztika körén belül B. a fölvilágosodásnak egyik legelső bajnoka. Midőn racionalisztikus gondolkodását az urvacsora tanára alkal mazza, Ratramnus nyomán azt tanítván, hogy a kenyér s a bor csak jele és záloga Krisztus testének és vérének, de lényegükben nem változnak: összeütközésbe kerül barátjával, az ortodox Lanfranc-kal, akivel e nézeteit először levélben közölte volt. Lanfranc bevádolta B.-t Rómában s az 1050. ott és Vercelli-ben tartott zsinatokon elitél ték B.-t, akit, midőn nézetéhez ragaszkodott s kifejtette, hogy az igazság keresésében inkább az észre kell támaszkodni, mint a tekintélyekre, egy időre el is csuktak. Hildebrand biboros (a későbbi VII. Gergely) közbenjárására a tours-i zsinat 1054. beérte B.-nak egy kevéssé határozott nyilatkozatával s egy darabig B. békében maradt. Midőn azonban B. Hildebrandban bizván, egy Rómában 1059. tartott zsinaton nézeteit ujból fejtegette, arra kényszerítették, hogy eretnekségét elátkozza és kinyilvánítása, hogy az urvacsorában a kenyér s bor Krisztus igazi teste és vére. Mihelyt visszatért, B. kinyilatkoztatta, hogy megbánja hamis esküjét, melyet csak a halál félelme erőszakolt ki tőle. Ujra kiátkozták több zsinaton, Angersben 1862., Rouenban 1063. St.-Maixent-ban 1075., végre Rómában 1079. Itt VII. Gergely rábeszélésére visszavont mindent s hallgatást fogadott. Most St.-Côme szigetére vonult vissza, ahol egyházi felügyelet alatt élt 1088-ig. Lessing találta meg főművét De coena a wolfenbütteli könyvtárban s írt róla egy kis művet: B. Turonensis. Műveit kiadta Vischer A. F. és F. Th. (Berlin 1834). Reá vonatkozó leveleket közölt Sudendorf B. Turonensis (Gotha 1850). Minthogy B. vitájában J. Scotus Erigenára hivatkozott ennek műveit is eltiltotta a vercelli-i zsinat, amint általában az egyház ez időtől fogva hangoztatta, hogy a hitbeli igazságokat az észnek nem szabad érinteni. B. mindenesetre üdvös mozgalmat keltett a skolasztika világában, melynek legközelebbi folytatója Abelard. V. ö.: Ampere, Histoire littéraire de France avant le XII. siecle: Schwabe, Studien zur Geschichte d. zweites Abendmahlstreits (1887). Schnitzer, B. v. Tours. München 1891.
(ásv.), feketebarna, gyantanemü, aszfalthoz hasonló hidrokarbonos ásvány Peruból. Lelhelye: St. Juan de Berengela tartomány.
1. Alfonz Mária Marcell Tamás, kiváló francia jogtudós, szül. Valenceben 1785., megh. Párisban 1866. Kiadta Justinianus novelláinak francia fordítását. De la justice criminelle en France cimü 1818. megjelent műve megérdemelt elismerésben részesült, éppen úgy mint 1855. 2 kötetben megjelent munkája: De la répression pénale. A halálbüntetés ellenese. Többször képviselő.
2. B. René, előbbinek fia; 1873. egy ideig közmunka-miniszter; 1876 óta a francia szenátusnak tagja s a mérsékelt köztársaságnak hive.
ezt 1532 március havában a főurak a végből tartották, hogy János és Ferdinánd királyok közül az egyiket lemondásra birják. A gyülés négynapi tanácskozás után eredménytelenül oszlott szét. V. ö. Magy. Orsz.-gyül. Emlékek, I. köt. 1874.
György Henrik, a XVIII. századbeli copfos katonai irók egyike, szül. 1733., megh. Drezdában 1814. Az anhalt-dessaui Lipót herceg természetes fia volt. 1750-ben a porosz hadseregbe lépett, amelyben 11 évig utoljára mint őrnagy és királyi szárnysegéd, szolgált; azután visszatért Anhalt-Dessauba, ahol 30 éven át az udvarnál szolgált; utoljára mint főudvarmester. 1790. visszavonult s csakis katonai irodalommal foglalkozott. Legnevezetesebb műve a Betrachtungen über die Kriegskunst ihre Fortschritte stb. (Lipcse 1797-1799) melyben Nagy Frigyes hadműködéseinek valódi szellemét fel nem ismerve, csakis alakiságokra és mértani kombinációkra terjesztette ki figyelmét s a katonát nem érző, lelkes lénynek, hanem a fegyelem által valóban élő géppé átalakítható eszköznek tekintette s ezért azt a hadművészetet tanította, mely a porosz sereget Jenára és Auerstädtre vezette.
(a. m. győzelemhozó), több egyiptomi királyné neve. 1. Lagos leánya, macedóniai Fülöp felesége s Magos, Kyréné későbbi uralkodójának anyja. Antipatros mint leányának Eurydikének, Ptolemaios király arájának kisérőjét Kr. e. 321. Egyiptomba küldte, hol mostohatestvére, I. Ptolemaios belészeretett s nőül vevén, az ezen házasságból származó fiát Ptolemaios Philadelphost utódának nevezte ki. Az anya kiváló szellemes asszony hirében állott, a költők, nevezetesen Theokritos, magasztalással szólnak róla. - 2. Magos leánya, Kr. e. 250 összeesküdött anyja, Arsinoé uralma ellen, mert vőlegényét, Démétriost, Démétrios Poliorketés fiát elcsábította. Ennek meggyilkoltatása után 246. III. Ptolemaios Euergetéshez ment nőül. 220. fiának, IV Ptolemaios kegyencének, Sosibiosnak felbujtogatására meggyilkolták. Szép hajáról az északi égen egy csillagzatot neveztek el (l. Bereniké fürtjei). - 3. I. Héródes Agrippának, Judea királyának leánya, a chalkiszi Héródés neje, ennek halála után sokáig abban a hirben élt hogy fivérének, II. Agrippának kedvese. A judeai hadjárat alkalmával megszerette Titus s Rómába, palotájába hozta. Nőül nem vehette, mert szándéka a római nép ellenszenvével találkozott.
(Coma Berenices), B., III. Ptolemaios Euergetés egyiptomi király nejének hajfürtjeiről elnevezett csillagkép az észáki égen, az oroszlán farkának közelében, 170°-203° rektaszcenzió és 14°-32° északi deklináció között. Negyedrendü csillagoknál kisebb, 70, szabad szemmel látható csillagból áll Konón csillagász adta e nevet, mely már-már feledésbe ment és Tycho Brahe elevenítette fel.
járási székhely Danzig porosz kerületben, (1890) 4299 lak., sör-, burnót és ecetgyártással.
1. kisközség Temes vm. csákovári járásába, (1891) 1068 oláh lak. - 2. Balaton-B., l. Balaton-Berény. - 3. Diós-B., nagyközség Tolna vm. simontornyai j.-ban, (1891) 1109 német és magyar lak. postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 4. Iharos-B., kisközség Somogy vm. csurgói j.-ban (1891) 1923 magyar lak. postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 5. Jász-B., l. Jászberény. - 6. Mező-B., l. Mezőberény. - 7. Nagy-B., kisközség Somogy vm. rabi j-ban, (1891) 1388 magyar lak., postahivatallal, postatakarékpénztárral.
Régi magyar személynév, mely az oklevelekben Berin alakban fordul elő, igy 1253. Bereyn «maior praecorum jobbagionum» vagyis a várjobbágyok főadószedője volt (Árp. uj okl. II. 243), 1255, pedig Ilkai Bereyn pozsonyi várjobbagyról van említés téve.