burleszk-komikus alak a bécsi szinpadon, melyet Kurz József szinész (szül. Bécsben 1715.) a mult században teremtett s rendkivül népszerüvé tett. Kurz számos, teljesen értéktelen darabot irt és iratott, melyekben a B., a buta, kicsapongó, ravasz, fajankó, szerepel, ilyenek: Eine neue Tragödia, betitelt: B., die getreue Prinzessin Pumphia und Hans Wurst, der tyrannische Tatar-Kulikan; B. im Tollhaus; B. der kalekutische Grossmogul; B. der betrogene Rabbiner stb. Kurz, ki 1786. Varsóban meghalt, mint «B. papa» igen népszerü bécsi alak volt.
1. szül. Perugiában. Olaszországban, III. Béla király idejében, megh. Spalatóban 1217. 30 évet töltött hazánkban. Béla királyunk, akinél gyakran járt követségben, annyira megszerette, hogy fiának, Imrének nevelőjévé tette. Imre királyunk B.-ot 1199. spalatói érsekké nevezte ki. Midőn spalatóba érkezett, Máté és Aisztód nagymérvben terjesztették ott a patarénus eretnekséget. Mivel tanításukat abbahagyni vonakodtak, átokkal sujtotta őket s a várost oda kelte hagyniok. A nép legnagyobb része visszatért az egyház kebelébe. Imre királynak fivérével, Andrással való viszálya alkalmával B. Andrásnak fogta pártját. András király B.-ot 1207. érsekségében megerősítette, melyet haláláig megtartott. Némelyek szerint ő volna Béla király «névtelen» jegyzője.
2. B., szerzetes, negyedmagával IV. Béla idejében az Ázsiában maradt magyarok fölkeresésére ment; l. Julián.
3. B., szt. Bernát, clairvaux-i apát, szül. Fontaineben, Dijon mellett, 1091., megh. 1153 aug. 20. A nyugati egyháztanítók között «Doctor mellifluus» (mézajku) melléknévvel különböztetik meg. Mivel atyja, Tesselin, többnyire háborukban vett részt, első gyermekkori neveltetését majdnem kizárólag jámbor anyja, Aletha vezette mindaddig, mig a chatillon-i kolostoriskolába lépett. 23 éves korában szerzetessé lőn s lelkes példáján férfitestvérei és egyéb vérrokonai felbuzdulva, számra 30, vele együtt léptek a csak nemrégiben (1098) Róbert apát, a cisztercita-rend szerzője által alapított citaux-i kolostorba. B. vonzó példája egyre több ujoncot édesgetett a ciszterciek kolostorába, úgy hogy elhelyezésökre két új kolostort és csakhamar egy harmadikat kellett építeni, a világszerte hiressé vált clairvaux-i klastromot, melynek apátjává társai B.-t választották, noha, még három éves szerzetes sem volt. Különösen igen nagy tevékenységet és buzgalmat fejtett ki a kolostori élet ujjáalakítása körül. Bernát úgy iratai, mint szónoktatai által egyszersmind egyike volt a középkor leghatalmasabb bűnbánati szónokainak. Az 1130-ban kiütött szakadás elintézésénél, amelynél tudvalevőleg II. Ince pápával szemben II. Anaklétet ellenpápává választották meg, B. minden rendelkezésére álló eszközzel szállt sorompóba a törvényes pápának, II. Incének jogaiért, és e működésével elérte, hogy a nyugati egyházban a szakadás nagyobb mérveket nem öltött. Nagyban befolyt III. Jenő pápa megválasztásába (1145.) akihez mint barátjához és egykori tanítványához De consideratione Libri V. c. művét intézte, melyben, midőn a pápa nehéz feladatáról értekezik, egyszersmind a pápai székhez tapadt visszaéléseket apostoli bátorsággal és oly módon ostorozza, aminőt csak egy szentnek van joga használni. Az apostoli szt. széket az egyház alapjául tekintvén: azt sérthetetlenül megőrizni és bárhonnan jövő megtámadtatások ellen megvédeni szent és elengedhetetlen kötelességének tartotta. Az egyház terére átcsapott eretnekségek és az ellene szított lázongások ellen, különösen azok ellen, melyeket bruis-i Péter, bresciai Arnold és a katarénusok általános elnevezése alatt ismeretes felekezetek támasztottak, szavai teljes sulyával küzdött, és miként egyebütt, úgy itt is siker koronázta fáradságát. Ugyanezen hithűség lelkesítette őt Abelard (v. ö. Abelard) téves tanaival szemben. Végre B. létesítette a II. keresztes hadjáratot, amidőn lángoló beszédei által előbb (1147. a franciákat és később a sokáig vonakodó német császárt, hohenstaufi III. Konrádot is a benne való részvételre rábirta. Végre a folytonos szellemi és testi munkában kimerült, de még - úgyszólván halálos ágyáról - véres viszályt egyenlített ki, amely Metz város polgárai és a szomszédos hatalmaskodó urak között évek óta dult. Halála után 20 évre III. Sándor pápa a szentek közé iktatta B.-ot; VIII. Pius pápa pedig ünnepélyesen «az egyház tudora» cimével tüntette ki.
4. B. (páviai; Bernardus circa praepositus Pairensis); kezdetben prépost, azután püspök Páviában; 1190 körül irta a Brevlarium extravagantium c. kánongyüjteményt, melyben úgy a Gratianus után megjelent ujabb egy házi törvények, mint a Gratianus által fel nem vett régibbek össze vannak állítva; kiadták Leridában 1576. és Párisban 1609. E B. volt az első, ki gyüjteményét azon isretes vers szerint: «Judex, judiciun, clerus, connubia, crimen», a tárgynak megfelelőleg öt részre osztá, amely felosztást a későbbi szerzők is elfogadták és amelyet magyarázatokkal láttak el. A többi kompilációk között páviai Bernátnak ezt a kompilációját nevezik a kanoisták első-nek (compilatio prima).
5. B., compostellai főesperes; összegyüjtötte III. Ince dekrétumait, mely gyüjteményt származása helyétől, Compilatio Romana-nak neveztek el. Minthogy azonban e gyüjteménybe oly okmányokat is vettek fel, amelyeket a római kuria több tekintetből kifogásolt, azért III. Ince pápa (1198-1216) beneventi Pétert ügylevelei egy uj gyüjteményének összeállításával bizta meg, amely B. gyüjteményét a használatból kiszorította. Egy másik compostellai, B., másnéven de Montémirato, VI. Ince és IX. Gergely pápák dekretumait magyarázatokkal látta el. L. Curpus juris canonici.
6. B., salzburgi érsek (1466-1481), nyughatatlan igatag jellemü főpap, ki III. Frigyes császárral és a saját káptalanjával is viszályban élt. 1478. a császár azon igéretre birta, hogy érseki méltóságáról Bekensloer, a földönfuto esztergomi érseki primás, (III. Frigyes kegyence) előnyére lemond. Tettét azonban csakhamar megbánta és lemondását visszavonta. A császár erre haditervvel készült B. elüzetésére, amiért ez Hunyadi Mátyás udvarába futott ki viszont Bekensloer-nak volt ellensége. Miután 1479. karintiai és stájer birtokairól meg várairól Mátyás javára lemondott, királyunk ezen és számos fontosabb okból Ausztriába indítá hadait, és Frigyes császárt Bécsből megszalasztotta. Mátyás korai halála után B. Frigyes császárral ujra kibékült (1481); érsekségéről ugyan véglegesen le kellett mondania, de cserébe 4000 arany forint évi járadékot kapott és a tittmanning-i kastélyt, hol hátralevő napjait a szerelemnek és a bornak szentelte. 1482 január elején, midőn éppen nők társaságában lakmározott, szélhüdés érte. (Alig. Deutsche Biogr. II. 453-54.).
(Bernhard, ó-németül Perinhart a. m. a medvehős, a hős).
1. Askaniai B., anhalti gróf s szász herceg, Medve Albert fia, szül. 1140 körül, megh. Bernburgban 1212. Atyjától Anhalt, Barbarossa Frigyestől pedig az Oroszlán Henrik ellen tett szolgálataiért Szászország egy részét nyerte. VI. Henrik halála után sváb Fülöp mellett foglalt állást s IV. Ottót csak Fülöp meggyilkoltatása után (1208) ismerte el. Neje, Jutta, Miciszláv lengyel herceg leánya, két fiut szült: Henrik öröklé Anhaltot, Albrecht pedig Szászországot. V. ö.: Hahn: Die Söhne Albrecht des Bären (Berlin 1869).
2. B., szász-weimári herceg, a harmincéves háboru egyik legkiválóbb alakja, szül. Weimárban 1604 augusztus 6., megh. a Rajna melletti Neuburgban 1639 jul. 18. Atyját, III. János szász-weimári herceget, kinek ő legifjabb fia volt, már egyéves korában elveszítvén, neveltetéséről anyja gondoskodott. Hadi pályáját Mansfeld Ernő alatt kezdette meg a harminc éves háboru kezdetén 1622. folytatta azt György Frigyes baden-durlachi őrgróf és Braunschweigi Keresztély alatt, mindig a császár és a katolikus párt ellen küzdve. A cseh felkelés levetetése után, mint ezredes, IV. Keresztély dán király hadseregébe lépett; de 1627. a dánok legyőzetése után a császártól kegyelmet kért e azt meg is kapta. 1630. az első volt a német fejedelmek között, ki Gusztáv Adolfhoz, hős svéd királyhoz csatlakozott, kit azután diadalutjában végig kisért Németországon keresztül. Kitünt Wallenstein táborának ostrománál Nürnberg mellett (1632 aug. 24.) s még jobban Lützennél, hol a svéd hadsereg balszárnyát vezette s Gusztáv Adolf eleste után a fővezérletet megragadva a császári hadsereget legyőzte és megszalasztotta. E diadal után Oxenstierna svéd kancellár reá ruházta a fővezérletet, mire ő 1633-ban Bajor-országba rontott, ahol Werth János császári lovastábornokot legyőzte s Oxenstiernától jutalmul a bambergi és würzburgi püspökségekből alkotott frank hercegséget kierőszakolta (1633 jul 10.). Még ugyanazon év nov. 4. elfoglalta Regensburgot, összeköttetésbe lépett Wallensteinnal s miután meggyilkoltatása után ennek hadseregét nem tudta magához hódítani, Horn svéd tábornokkal egyesülve, Gallas császári tábornokot Nördlingennél megtámadta (1634 szept. 6.). E fontos csatában e nagyobb számu császáriak által megveretett: ezóta a svédek legyőzhetetlenségének hite tünedezett és B. a maga hercegségéről kiszorult. A császáriak egész a Rajnáig üldözték, a svédek pedig, kiknek beléje helyezett bizalmuk megingott, nem segítették. E helyzetben a francia kormánnyal lépett összeköttetésbe. Hosszas tárgyalások után megkötötte Richelieuvel St.-Germain en Laye-ben ama szerződést, mely neki a franciai kormány részéről évi 4 millió livrest biztosított s viszont őt 12.000 gyalogból és 6000 lovasból álló hadsereg fentartására kötelezte. Egy titkos pont biztosította neki Elzász birtokát, oly feltétellel, hogy ott a katolikus vallást fentartja. E szerződés függővé tette őt a francia kormánytól, de B. korántsem volt hajlandó Richelieu vak eszközévé lenni. Az 1638-iki diadalmas hadjárat után, melyben a császári hadak fölött több fényes győzelmét aratott és Rheinfelden mellett Werth Jánost és Savelli császári tábornokot hadastul elfogta és délnyugati Németország kulcsát, a bevehetetlennek tartott Breisachot, ismételt felmentési kisérletek dacára, dec. 7. megadásra birta, mind világosabbak lettek tervei: ő Élzászban és a Közép-Rajna mentén, a német birodalom és Franciaország között egy független államot akart alapitani, hogy azután a császárt a protestánsokkal szemben engedékenységre birhassa. Hiába emlékeztette őt Richelieu elvállalt kötelezettségeire: B. vonakodott Breisachot a franciáknak kiadni. A császáriak ellen tervezett új hadjárat előkészületei közben 1639 jul. 18. Neuburgban a Rajna mellett hirtelen elhalt. Mivel halála a francia kormánynak vált hasznára, amennyiben ez a tulhatalmas trónkeresőtől megszabadult és B. hadseregét és hóditásait megszerezte, szokássá lett B. kora halálát Richelieu kezének, illetőleg mérgezésnék tulajdonítani. E gyanu azonban hiteles adattal nem támogatható. B. életrajzát legjobban és legbővebben megirta Droysen: B. von Weimar (Lipcse 1885, 2 köt.). V. ö. még: Röse B., Herzog B. (1829, 2 köt.); Gindely, Geschichte des 30-jähr. Kriegs (3 és 4.); Alexi, Der Tod des Herzogs B. v. Weimar (Kolmar 1873). Bernátot Mosen, Gennast és Gottschall szemelték ki drámai hősnek.
3. B., szász-meiningeni herceg, a szász-gothai fejedelmi ház meiningeni ágának alapítója, Kegyes Ernő harmadik fia, szül. 1649 szept. 10., megh. 1706 ápr. 27. Hat testvérével 1670. és 1681. egyezkedett s megkapta a mai meiningeni hercegséget. Székhelyét 1680. Ichtershausenből áttette Meiningenbe. Nagyon vallásos érzelmü ember volt. (Jel szava: «In vulnerbius Christi triumpho».) Sokat költött a francia és török háboruk folyamában, mi a rendeknek többszörös panaszra adott okot.
4. B. Károly, szász-weimári herceg, Károly Ágost nagyherceg második fia, szül. 1792 máj. 30., megh. Liebensteinban 1862 jul. 3. A jénai csatában mint önkéntes vett részt Hohenlohe herceg hadseregében (1806), azután a szász király szolgálatába lépett s 1809. Bernadotte alatt harcolt Ausztria ellen. Hosszabb időre szabadságot vett, beutazta Francia- és Olaszországot és csak a lipcsei csata után tért vissza ezredéhez. A franciák ellen harcolt Belgiumban és Flandriában (1814). Hollandi szolgálatba lépve Quatrebras és Waterloo mellett harcolt (1815). Észak-Amerikába utazott 1825-26. Uti jegyzeteit Luden adta ki (Weimár 1878, 2 köt.). Belgium felkelése alkalmával (1830) ugyan Antwerpenbe menekült, de 1831. megverte a felkelőket Louvain mellett. Azután a gyarmathadsereg parancsnoka volt Németalföldnek indiai gyarmatain (1848-53). Visszatérte után hol Hágában, hol Weimárban élt. Maga irta meg életrajzát: Précis de la campagne de Java en 1811 (Hága 1834). V. ö. Starklof, Das Leben des Herzogs von Sachsen-Weimar-Eisenach (Gotha 1865-66, 2 köt.).
1. Gáspár (Bernát Gazsi), humorista, szül. Tisza-Füreden, Heves vm. 1810 jun. 26., megh. Pesten 1873 jan. 4. Debrecenben és Sárospatakon végezte a gimnáziumot, Pesten a jogot. Gyermekkorában komoly és ábrándozó természetéért iskolatársai luna-nak nevezték, külsőleg később is komoly maradt, soha sem nevetett, legjobb tréfáit is egykedvü képpel mondta vagy követte el. Ügyvédi oklevelet szerzett, de gyakorló ügyvéd soha sem volt. Pesten telepedett le és az irodalomnak élt. Ifju kora óta kedvelte a költészetet és a zenét; 1834-ben hat csárdást adott ki szöveggel és dallammal, köztük az Az alföldön halászlegény vagyok én... és Sötét felhők kerekednek az égen... kezdetü igen sikerült szerzeményeket, melyek valóságos népdalokká váltak. A Hasznos Mulatságokban és a Rajzolatokban közölt kisérletei után a Honderübe, P. Divatlapba, Életképekbe, majd az ötvenes évek számos lapjába irogatott verseket és u. n. freskóképeket. Ez utóbbiak erős, hirtelen vonásokkal készült vázlatok az alföldi életből, bizarr modorban s országszerte nagy tetszéssel találkoztak; össze is szedte őket: Freskóképek Pest 1818-51, 3 köt. és új foly. 1852; A Kaczagányok szinten rajzok és humoreszkek gyüjteménye (1857). Irt egy népszinművet is: Ki a vivát? 3 felv. 1861. Legjelesebb műve Lavotta élete (1857), sok helyt élénk szinezéssel és meleg kédéllyel irva. Adomái, élcei, apró freskóképei és gazsiádái halála után összegyüjtve is megjelentek Budapesten 1878. Amilyen volt műveiben, olyan volt társaságban is, szellemének csapongó szökellése bámulatra ragadott s ötletnek sziporkái kifogyhatatlanok voltak, de soha sem sértett senkit. Különösen a groteszk nagyításnak volt páratlan mestere, az egész országban elterjedt élceinek és adomáinak főeleme a zseniális képtelenség.
2. B. István, jogtudor, szül. Rimaszombaton 1854 jut. 3. Külföldi s főleg amerikai tanulmányutja alapján több közérdekü közgazdasági munkát fordított és írt: a kereskedelmi miniszteriumban fogalmazó volt s 1888. a vallás- és közokt. miniszter az ipariskolák felügyelőjévé nevezte ki. Ez ujabb téren gyakorlatilag és irodalmilag sikerrel foglalkozik, szerkeszti a Szövetkezés c. folyóiratot, propagálja a kooperáció eszméjét s az iparosok egézségügyét. Munkái: Lombardstreet vagy az angol pénzpiac (Budapest 1882, Bagehot Valter munkájának 7. kiadása után ford.); Buzánk és lisztünk kivitele szemben a külföld versenyével (u. o. 1884); Észak-Amerika. Közgazdasági és társadalmi vázlatok (u. o. 1886).
1. Zsigmond (bernátfalvi és sztrippai), szül. Mándokon, Szabolcs vm. 1790 okt. 30., megh. Tarnócon 1882 jan. 28. Jogi tanulmányait Pesten, Bécsben és Sárospatakon végezte s 1812. ügyvédi oklevelet nyert. 1825-48-ig tagja volt mindenik pozsonyi országgyülésnek s mint a liberális párt hive küzdött a reformeszmékért. 1848. Ungvármegye főispánjává nevezték ki, de helyét a felsőházban nem foglalta el. Az 1861-iki és az 1865-1868-iki országgyülésekben szintén részt vett. Az utóbbinak korelnöke volt.
2. B. Dezső, országgyülési képviselő, szül. Tarnócon 1841. Iskoláit Kassán, Budapesten, Sárospatakon, Utrechtben, Londonban végezte. 1862. tanát jegyező volt a kir. táblánál; 1867. miniszteri fogalmazó, 1876. országgyülési képviselőnek választották. Munkája: Magyarország selyemtenyésztése (Pest 1868).
(állat, szt.-bernáti kutya, Canis familiaris extrarius sancti Bernhardi), nagy, erőteljes, hosszuszőrü, lombos kutya-fajta, mely Svájcból ered, ahol az ősrégi Szt. Bernát-menedékház szerzetesei régóta tenyésztik s eltévedt utasok felkeresésére tanították be. E kutyák küzül bizonyos történelmi nevezetességre tett szert Barry, mely 12 év alatt több mint 40 utast mentett meg. L. Kutya.
(állat, remete-rák, Pagurus Bernhardus Fabr.), a hoszufarku, tizlábu rákok (Decapoda marcura) Paguridoe családjába tartozó tengeri rák, mely lágy potrohának megvédésére üres csigahéjba bujik s ezt, mint a csiga a saját házát, magával cipeli. A B. v. remete-rák elnevezést külömben a fajokban gazdag Pagurus-nem összes fajaira is alkalmazzák. L. Rákok.
város Potsdam porosz kerületben, 23 km.-nyire Berlintől, (1890) 7725 lak., gyapju-, gyapot- és selyemszövéssel, keztyükészítéssel és dohánygyárral.
járási székhely Eure francia départementban; a Charentonne és Cosnier összefolyásánál, (1886) 8310 lak., két, XV. századból való templommal (a Sainte-Croixban érdekes oltár, a Notre Dameban szép üveg festmények vannak), igen jelentékeny szövőiparral, fehérítőkkel, vasöntővel, üveggyártással és kalapkészítéssel. 1000. alapított és a XVII. században ujra épített apátság ma közigazgatási hivatalok helyiségéül szolgál. Lóvásárai hiresek.
Jakab, német filologus, szül. Hamburgban 1824 szept., megh. Bonnban 1881 máj. 26., hol 1866 óta egyetemi tanár és főkönyvtárnok volt. Főművei: Josef Justus Scaliger (1855); Grundzüge der verlorenen Abhandlung des Aristoteles über die Wirkung der Tragödie (1857, a katarzis egészen uj magyarázatával); Über die Chronik des Sulpicius Severus (1871); Die Dialoge des Aristoteles (1863); Die Heraklitischen Briefe (1869); Lucian und die Cyniker (1879); Zwei Abhandlungen über die Aristoteliche Theorie des Dramas (1880); Phokion (1881) stb. Gesammelte Abhandlungen (1885). Alapos filozofiai műveltség és éles elme által kitünő, szellemes kutató.
2. B. Mihály, német irodalomtörténész, előbbinek testvére, szül. Hamburgban 1834 nov. 17., 1873 óta a müncheni egyetem tanára, most már nyugalomban. Legtöbbet Goethével foglalkozott: Kritik und Geschichte des Goetheschen Textes (1866); Briefe Goethes an F. A. Wolf (1880); Zur Gesch. d. jungen Goethe (2. kiad. 1887); Goethe u. Gottscheed (1887); azután: Zur Entstehungsgeschichte des Schlegel schen Shakespeara (1873) és az Odyssea Voss-féle fordításának tudományos kiadása (1881). Jeles és szellemes kutató.