növénynevek mellett Bivona-Bernardi Antal (1778-1834) sziciliai botanikus nevének rövidítése.
(franc., ejtsd: bivuák) v. bivac a. m. táborozás szabad ég alatt. L. Tábor.
alatt általában a kétkagylós, lágytestü állatokat értik. L. Kagylók.
(bival, bihaly; Bubalus H. Sm.). A pároscsülküek (Artiodactyla) rendjébe, a kérődzők (Ruminantia) alrendjébe s a tulokfélék (Bovina) családjába tartozó emlősállat-nem, melyet több rendszerező a tulok-nem (Bos) csupán egyik alnemének tekint. Termete erős, zömök; homloka rövid, domboru; szarvai a homlokcsont hátulsó szögletéből erednek, alapjukon vastagok, hátra és lefelé, majd ki- és végre fölfelé irányultak, vaskosak s szabálytalanul gyűrűzöttek; szőrözete gyér. Fajai: 1. közönséges B. (B. buffelus L.), 2-3 m. hosszu, 1.4 m. magas, farka 50 cm.-nyi hosszu, sulya 4-500 kg.; teste kissé megnyult; lábai a tulokéinál rövidebbek s vaskosabbak; csülkei nagyok; nyaka hosszu, járás közben egyenesen előre nyulik, lebernyege nincsen; marja csaknem puposan emelkedik ki; erős, vaskos szarvai háromélüek, alsó felük gyűrűzött, azontul sima; szőrözete durva s egészben gyér, csak a homlokon s a nyak alján sűrübb és hosszabb, farka bojtban végződik; szine fekete v. feketésbarna. Ha ingerlik, gyáva természete szilaj vadságba csap át; felbőszítve inkább letapossa ellenségét, semhogy felökleli. Hangja sajátságos szaggatott bégetés. Eredeti hazája K.-India és Cejlon, hol vad állapotban jelenleg is csordákban él. A vizenyős, mocsaras helyeket, ahol kedvére fürödhetik, különösen kedveli. Hazájában ősidőktől fogva mint házi állatot tenyésztik. Európába Kr. u. 596. került s jelenleg Görög-, Olaszországban, a dunamelléki tartományokban s hazánkban tenyésztik, különösen a Királyhágón és Dunán túl. Mint igás és tejelő marhát helyenkint többre becsülik, mint a közönséges szarvasmarhát. Teje nagy vajtartalma miatt rendkivül sűrű és izletes. Husát, mely úgy mint az egész állat, sőt még ürüléke is, sajátságos pézsmaszagu, eszik ugyan, de a közönséges marhahusnál kevesebbre becsülik. Erős, kérges bőre és szarvai keresett cikkek. 2. Arniv-óriás B. (B. Arni Sh.). hossza 3 m., magassága 2.2 m.; szarvcsucsainak távolsága 2 m. Vad állapotban Hátsó-indiában s a keletindiai szigeteken él, de mint igásmarhát szelidítve is tartják. 3. Kaffer-B. (B. caffer L.), testhossza 2 m., magassága 1.25 m.; szarvai rendkivül széles alapból indulnak ki s a homlokon csaknem egészen összeérnek. Vad állapotban népes gulyákban él Közép- és D.-Afrika mocsaras erdeiben, ahol husáért; bőréért és szarvaiért vadásszák. Az u. n. amerikai v. vadbivaly voltaképen nem a B.-, hanem a bölény-nembe tartozik.
A B. szivós állat, de a hideget nem türi, a növendékállatok e tekintetben érzékenyebbek bármely szarvasmarhánál s ezért nehezen nevelhetők fel. A B. igényei nem nagyok, de sok takarmányt kiván, fejlődése 6 évig tart s így kellő felnevelése nem olcsóbb a hazai szarvasmarháénál. A bikák sok ideig nem tarthatók, mert hatodik életévükben rendesen oly gonoszakká lesznek, hogy tartásuk veszélyessé válik. A B. tenyésztésénél legfontosabb a tejtermelés, mely évi átlagban 1000-1200 l.-re tehető, de kiváló B.-tehenek 2000 l. tejet is adnak. A B. teje a házi állatoké között zsirban a leggazdagabb, legalább másfélszer annyit ér, mint a tehéntej, -de bár kis mértékben -pézsmaszagu. Hizékonysága jó, de miután nagyon faggyura hizik, melynek ára jelenleg csekély, és miután a husa kevésbbé izletés, métermázsája csak 6-9 frt-tal olcsóbban adható el, mint a hizlalt szarvasmarháé. Roppant erejét haszonnal lehet igás munkául felhasználni akkor, ha lassan kell nagy terhet vontatni, de hideg időben vagy gyorsabb munkára a B. kevésbbé alkalmazható. Nyáron nagy melegben a befogott B. avval okozhat kellemetlenséget, hogy a szekérrel vizbe megy, ahonnét egyhamar ki nem lehet hajtani. Egészben véve az országra nézve nem előnyös, hogy a B.-ok tenyésztése terjedjen, különösen akkor, ha az a szarvasmarha rovására történik.
(Bubalis Licht.), az antilop-félék közé tartozó kérődző emlős állat. A B.-nak megnyult feje, széles orra, kétszer görbült szarva van, könnygödre nincs. Több faja ismeretes, amelyek mindannyian Afrika lakói s itt nagy társaságokban élnek.
l. Bőr.
(növ. «Feuerbohne»), Erdélyben a Lipusa multiflora Alef., vagyis Phaseolus multiflorus Lam. nagyobbszemü bab népies neve. Ritka növényszó a bivaly szó összetételével. Alefeld még Tull-, Türken-, Araber v. Blumenbohnenak is mondja. Nógrád vmegyében kacskobab-nak nevezik. Rendesen a paszuly génusz faja, melytől hosszabb kocsánja, nagyobb virágja és magva különbözteti meg. Alefeld külön génusznak tekinti (Lipusa Alef.) s pedig azért, mert a bibéje a bibeszál külső oldalán lefut, a sziklevelek pedig csirázáskor a földben maradnak, mint a Vicia-nemüeké. Egynyári növény, virága nyele 6-20 virágu, vagy akkora hosszu vagy hosszabb, mint az egész levél. A virág előlevele a kehelyhez simul, lándsás, két akkora hosszu, mint széles. Virága karminpiros (Phas. coccineus L.), fehér v. kétszinü, t. i. vitorlája piros, az evező fehér; hüvelye érdes, kissé sarlóalakra görbül; magva vagy kétakkora, mint a közönséges paszulyé. Jul. - szept.-ben virágzik. D.-Amerikából való, a régiek Európában nem ismerték; Loudon szerint 1633. került Európába. Leginkább kerítés mellé ültetik v. lugast, folyosót stb. futtatnak be vele vagy kerti dísznek használják. Gyümölcsét és magvát különben úgy használják, mint a közönséges paszulyét, de mégis kevésbbé kedvelik, mert a hüvelye előbb megvénül s kevésbbé finom izü, «nem igen alkalmatos az ételre, mert igen purgálja az ember gyomrát» (Lipp. 350). Másrészt a B. a kertnek nedves és árnyékos helyein is megterem és gyümölcsöt érlel, ahol a közönséges paszuly már meg nem terem. Fajtái: a feketemagvu, fehérmagvu, a lila feketével márványozott, sárgás habos stb.
l. Bivaly.
(barbone dei buffali), a toroktájnak, nyaknak és néha a nyelvnek megdagadásával, magas lázzal s nehéz légzéssel járó fertőző állatbetegség. Olaszországban már 1816 óta ismeretes s ragályos torokgyuladásnak, mirigykórnak, tifusznak vagy lépfenének tartották, mignem 1886. Oreste és Armani kisérletei kiderítették, hogy a barbone ezekkel nem azonos. Magyarországon szintén régebben ismerik s a Királyhágón túl (Szeben, Maros, Torda, Brassó és Háromszék vm.) a nyári hónapokban a legelőn tartózkodó bivalyok között sokszor nagypusztításokat okoz. Leginkább az agyagos és mocsaras talaju vidékeken lép fel; első sorban a fiatal állatokat támadja meg, a 6 évesnél idősebb bivalyok ritkán kapják meg. E feltételes immunitás a fiatal korban kiállott betegség következménye. A fertőzés legtöbbnyire a bőr folytonossághiányain át történik, de a tápcsatornán át is létrejöhet a takarmány közvetítésével. Kisérletileg a gyomron át nem sikerül a fertőzés, azonban az istállózáskor előforduló esetek valószinüvé teszik, hogy ezen az uton is megkaphatják a betegséget, sőt talán a légző szerveken át is. Lefolyása igen gyors s az első tünetek után 6-24 óra alatt következik be a halál, de kivételesen 2-3 napig is eltart a betegség. A járvány 8-10 napnál tovább nem tart s a halálozási százalék 40-50. Magas lázzal, nagyfoku bágyadtsággal és a toroktáj megdagadásával kezdődik. A száj erősen nyáladzik, a légzés hörgült és gyorsult; az érverés 62-80, a hőmérsék 39.5-40.8°. A daganat az állcsucs, a fej, a nyak, sőt a lapocka felé terjed, feszes, tapogatáskor nem serceg, az ujjbenyomatokat nem tartja meg és fájdalmas. Ha a nyelv is dagadt, akkor a száj állandóan nyitott s a kilógó nyelv kékes vörös és kemény, a bendőmozgás és perisztaltika renyhe, a kérődzés szünetel, a has kis fokban duzzadt. A betegség utolsó stádiumában az állat állandóan fekszik, lábait elnyujtja, légzése felületes, gyors, szörtyögő vagy hörgő s a halált görcsös rángások előzik meg. A B. a fehér szarvasmarhákra, lovakra, sertésekre, házi nyulakra, tengeri malacokra, fehér egerekre és galambokra szintén átojtható, a tyukok és juhok ellenállóbbak, a kutya nem fogékony iránta. Természetes fertőzés utján azonban csak a sertésekre ragad át a felsorolt állatok közül s hasonló lefolyásu betegséget okoz. A B. ritkán végződik gyógyulással s kezelése kevés sikerrel kecsegtet. Célszerü a daganatok helybeli kezelése, skarifikálása és fertőtlenítése, továbbá a lázellenes és dezinficiáló szerek belső alkalmazása, azonkivül az egészségeseknek szigoru elkülönítése.
don Rodrigo Diaz gróf, l. Cid.