1. Keresztély Gottlieb, lelkész, szül. Stuttgartban 1779 ápr. 29., megh. Baselben 1838 dec. 19. 1798-1803-ig Tübingában tanult, 1803. Baselbe ment, 1804-ben részt vett a baseli biblia-társaság megalapításában, 1809-ben Brügben Heilbronn mellett lelkész, 1816-ban a baseli hittérítő-intézet igazgatója lett s e minőségben halt meg. Művei: Versuch einer allgemeinen Missionsgeschichte der Kirche Christi (Basel 1828-37, 5 köt.); továbbá kiadta a Missionsmagazin-t.
2. B. Kristóf, az előbbinek unokaöccse, német csodadoktor, szül. Stuttgartban 1805 jul. 16., megh. a billi fürdőben 1880 febr. 25. Egyházi pályára lépett s mint möttlingeni lelkész a lelkipásztorkodás terén nagy buzgóságot fejtett ki. Midőn egy démontól megszállott beteg kezének puszta rátevésével, papi igéivel sikerült meggyógyítani letette lelkészi hivatalát, megvásárolta az általa világhírűvé vált billi kénesfürdőt (Göppingen mellett) s mint lelkipásztor és csodadoktor egyészen hláláig itt működött. Életét Zundel irta meg (2. kiad., Zürich 1881).
(ásv.), vasban szegény magánwolframiát; rokon a hübnerittel. Lelőhelye Katharinenburg (Bayewka) és Schlaggenwald.
Márton, német zeneszerző, született mecklenburgi Fürstenbergben 1827 nov. 21. Széleskörü egyházi és világi tudományok mellett zenét tanult Berlinben Dehn- és Grelltől. 1853-ban az énekakadémia al-, 1876. valóságos igazgatójává lett; 1875. a kir. művészeti akadémia tagsággal tüntették ki szigoruan klasszikus szerzeményeiért, minők az Ábrahám, Jeruszálem eleste c. oratóriumok, Te Deum, motettek, zsoltárok stb. Keresett énektanár.
hajókon használt, nagy átmérőjü csővel ellátott rövid puska, melyből hajókra intézett rohamok alkalmával igen nagyszemü söréteket, vagy vagdalt ólomdarabokat lőttek az ellenséges hajószemélyzet közé.
János Gáspár, tekintéyles német jogi és politikai iró, szül. Zürichben 1808 márc. 9., megh. Karlsruhéban 1881 okt. 21. 1833-tól tanár volt az ujonnan keletkezett zürichi egyetemen. Szülővárosának közéletében élénk részt vett és már 1837-ben a nagytanács tagja volt. A zürichi magánjogi törvénykönyv kodifiikálásával is őt bizták meg. De épp a politikai viszonyok alakulása, a radikálisok győzelme követekzetében elkedvetlenedve, B. 1847-ben Münchenbe költözött s 1848-ban az ottani egyetemen a közjog és a német magánjog tanszékét nyerte el. Majd 1861-ben az egyetem meghivásának engedve, Heidelbergbe ment és mint az államtudományok tanára, nagy hírnevet szerzett. A drezdai jogászgyülés 1861-ben elnökévé választotta, tagja lett a badeni első kamarának is. A brüsszeli nemzetközjogi konferencián B. a német császár küldötte volt; jelentékeny érdeme volt továbbá a genti «Institut de droit International» létrehozásában is. A németek politikai életében is nagy szerep jutott neki, buzgó hive volt a mérsékelt, bizonyos konzervativizmussal árnyalt liberalizmusnak. B. a jogirodalom terén igen nagy munkásságot fejtett ki. Szakított a néhézkés német előadási modorral és azért művei nagyon elterjedetek. Többet közülök idegen nyelvekre is lefordítottak és néhánynak a magyar irodalomra, közfelfogásra is befolyása folt. Főbb művei: Lehre vom modernen Staat. 3. köt. (Stuttgart 1875); az I. és II. köt. már ötödik kiadást érő általános államtant, illetve államjogot tartalmazza, a III. köt. pedig a politikáról szól, mint tudományról. Nagy jelentőségü a nemzetközjogi irodalomra: Das moderne Völkerrecht der civilisirten Staaten als Rechtsbuch dargestellt (III. kiad. 1878.) címü munkája, melyben a nemzetközi jog kodifikálását kisérti meg. Geschichte des allgemeinen Staatsrechts und Politik (München 1864,) magyarra ford. Hévády (Akadémia kiadása 1875). Különös érdemeket szerzett még a svájci közjog történetét tárgyaló művekkel, melyek az előzőeket értékben messze felülmulták: Geschichte des schweizerischen Bundesrechtes 2. köt. (Zürich 1849-52); Stadt- und Rechtsgeschichte der Stadt und Landschaft Zürich (u. o. 1838-39). Ismeretesek még: Privatrecht liches Gesetzbuch f. Canton Zürich. 4. köt. (U. o. 1854-6); Deutsches Privatrecht (München III. kiad. 1864). Brater társaságában kiadta a nálunk is elterjedt munkát: Deutsches Staatswörterbuch. 11. köt. (Stuttgart 1857-70), mely később rövidítve jelent meg (1870-75); Arndt és Pölzcel együtt pedig Münchenben, 1853-ban, a Dritische Ueberschau f. Gesetzgebung und Rechtswissenschaft c. folyóiratot alapította meg, s ugy ez utóbbiban, mint az előbbiben számos értekezést közölt. Emlékét Münchenben 1882. B. alapítvánnyal örökítették meg, melynek feladata nemzetközi jogi pályakérdések kitüzése s megjutalmazása. V. ö. Holtzendorff: B. u. seine Verdienste u. die Staatswissenschaften (Berlin 1882).
(jus vitae ac necis), a középkorban a sulyosabb bűntettekre nézve a királynak, illetve annak, ki azt az ő nevében gyakorolta, fentartott büntető hatóság. A csekélyebb bűntettek közönséges biróságok illetékességéhez tartoztak.
Gebhard Leberecht, wahlstadti herceg, német hadvezér, született Rostockban 1741-ben, megh. 1819-ben; családja pomerániai köznemességhez tartozott; mint 15 éves fiu megszökött hazulról és egy svéd huszárezredbe lépett; 1760-ban porosz hadi fogságba esett s Belling porosz huszárezredes felszólítására mint tiszthelyettes (Kornett) lépett át a porosz hadseregbe. 1761-ben főhadnagy s 1770-ben százados lett; könnyelmü életmódja miatt II. Frigyes király 1772-ben a seregből elbocsátotta s csakis e király halála után 1787. neveztetett ki ujból a huszárokhoz őrnagynak. 1788. alezredes és 1791. ezredes s a «vörös huszárezred» parancsnoka lett; e minőségében 1794. Kaiserslauternnél 1794-ben Kirrweilernél annyira kitüntette magát, hogy tábornokká léptették elő; 1801. altábornagy lett és 1806-ban Auerstädtnél a porosz elővédhadat vezényelte; a vesztett csata után Hohenzollern herceggel az Oderáig vonult vissza, de a prenzlaui szégyenletes fegyverlerakásban részt nem vett, hanem csapataival Mecklenburgon át Lübeckbe vonult, reményelve, hogy onnan tengeren mentheti meg kis seregét; a francia sereg felette gyors előnyomulása azonban ezt lehetetlenné tette s B. nov. 7. Ratkaunál 6000 emberével hadi fogságba esett. A tilsiti békekeötés után pomerániai hadkormányzó lett és 1809-ben lovassági tábornokká léptették elő. 1813. Wittgenstein fővezérsége alatt a Sziléziában gyülekező porosz seregrész (sziléziai sereg) élére állították s ezzel aug. 26. legyőzte és majdnem megsemmisítette Macdonald francia seregrészét, - okt. 16-án Möckernél visszaszorította Marmont hadtestét, okt. 19-én pedig az ő seregének csapatai nyomultak be leghamarább Lipcsébe, amiért is tábornaggyá léptették elő. A csata után tartott hadi tanácsban B. élénken védte azt a nézetet, hogy minden időfecsérlés nélkül követni kell Napoleont akár Párisig is, hogy e nagy hadszervezőnek ideje ne legyen ismét egy új sereget szervezni és összegyüjteni. A sziléziai hadsereggel 1814 jan. 1-én lépte át a Rajánt; Brienne-nél Napoleon által ugyan legyőzetett, de azért mégis egyesült a szövetségesek főseregével. A la-rothi forde re-i csata után B. seregével önállóan működött a Marne völgyében, de előrenyomuló seregrészeit Napoleon szétforgácsolva egyenkint verte vissza s B. serege romjait Châlons-nál csakis azért szedhette ismét össze, mert Napoleon-nak B. fölött kivívott győzelmei után, rögtön a szövetségesek többi seregei ellen kellett fordulnia. A fősereggel való egyesülése után még Bülow hadtestét is B. alá rendelték s igy ezzel megerősödve Laon-nál győzött is. Páris ostromlásakor, B. csapatai foglalták el a Mont-martret. Betegség, és a franciáknak tett engedmények miatt érzett bosszuságtól indíttatva április 2-án a seregvezérlésről lemondott. A hadjárat befejezése után wahlstadti herceg lett és a trebnitzi uradalmakat kapta érdemei elismeréséül. Napoleonnak Elbából való visszatérése után B. az egész porosz sereg fővezérévé neveztetett ki. 1815 jun. 16-án Ligny-nél ugyan legyőzetett, de azért jun. 18. kerülő uton mégis kellő időben érkezett a waterlooi csatatérre, ahol friss csapataival az angolok által már elveszettnek vélt csatát győzedelmesen befejezte s a csata után a csapatok teljes menetképességének igénybe vételével üldözte a hátráló francia sereget, amely e miatt teljesen szétmállott; jun. 29-én már Páris előtt állott s minden fegyverszünetre való ajánlatot visszautasítva a francia sereg maradványait egészen a Loire-ig űzőbe vette. Jul. 7-én vonult csak be párisba s okt. 31. hagyta el betegen a sereget. B. hezceg két fiút hagyott mag után, kiket a grófi rang illetett: 1. B. Ferenc, F.-Wahlstadt grófja, szül. 1778 febr. 10. Résztvett az 1813. és 1814. hadjáratokban. Sulyos sebeket kapott, úgy hogy végre elmebetegségben halt meg Köpenickben 1829 okt. 10. - 2. B. Frigyes Gebhard, B. Wahlstadt grófja, szül. 1780. résztvett az 1813-15. hadjáratokban s fiutódok nélkül halt el 1834 jan. 14. Az előbbinek két fia meradt: 1. B. Gebhard (szül. 1799 jul. 14., megh. 1875 március 8.) megkapta a hercegi címet s a porosz urakházának örökös tagja lett. 2. B. Gusztáv Oktavius Henrik gróf (szül. 1800 aug. 3., megh. 1866 jan. 3. Baden-Badenben), az szent Johaniták rendjének díszlovagja és a porosz király kamarása volt. Megjegyzendő, hogy az előbbinek fia, B. Gebhard Lebrecht, aki 1836 márc. 18. született, s jelenleg a család feje, katolikus vallásu. Katolikus anyjától (Larich- Moenich grófnőtől) hat birtokot örökölt osztrák Sziléziában s emellett Krieblowitz és Wahlstadt majorátusát is birja. Ő is örökös tagja a porosz urakházának. B. hercegi nagybátyjának unokája: B. Konrád Dániel (1764-1845) az u. n. B.-Altona mellékágának a megalapítója. Ő is derekasan résztvett a szabadságharcokban s nagy érdemeket szerzett Altona városa körül. A dán király grófi rangra emelte 1818 okt. 13. V. ö. Wigger Geschichte der Familie von B. (Rost. 1878, 2. köt.; a második kötet a hadvezér részletes életrajzát adja). Scherr János, B. (3 köt., 4. kiad.). Blasendorff, B. (Berlin 1887). Varnhagen v. Ense (Biogr. Denkmäler, 3 köt.).
Ferenc, hittudor, esztergomi kanonok, szül. Duna- Földvárott 1824 jan. 12., tanult Budán, Nagyszombaton, Bécsben. 1847 jul. 20. misés pappá szentelték, 1850. a pesti központi papnevelő tanulmányi felügyelője, a Jó és olcsó könykiadótársulat titkára volt; 1855 elején az esztergomi papnevelőben hittanár, 1874 kanonok és apát lett. Még ezután is tiz évig viselte tanári hivatalát. Irodalmi munkái főleg az egyházi régiségtanra vonatkoznak. Ezek: Az egyházi művészet régészeti és gyakorlati kézikönyve. Esztergom 1873. Műtörténeti kalauz. U. o. 1874. Szerkesztette a Kat. Néplapot 1850 szept. 12-től. 1855 máj. 2-ig.
v. Weisse Frau, a berni Alpok hegytömege, 16 km.-re D-nek a Thuni tótól; jura-mészkőből áll; csúcsa közülük a legmagasabb a Blümlisalphorn (3670 m.), legnagyobb glecsere a Blümislap glecser, amelyre először Leslie Stephené s Liveing angolok jutottak föl. Alakjának szépségére nézve a svájci Alpok bármely csucsával vetekedik.
Hugó, német archeologus, szül. Berlinben 1844 aug. 9. 1877 óta tanár a zürichi egyetemen. Munkái: De losic Luciani ad artem spectantibus (1866), Archäologische Studien zu Lucian (1867), Über die Gewerbthätigkeit der Völker des lkassischen Altertums (1869), Dilettanten, Kunstliebhaber und Kenner im Altertum (1873), Technische Probleme aus Kunst und Gewerbe der Alten (1877), Die Archäologische Sammlung im Polytechnikum zu Zürich (1881), Laokoon-Studien (1881-82), Winkelmans Brief an seine Züricher Freunde (1882) stb. Ő irta a legkitünőbb magyarázatot Lessing Laokoonjához is.