Károly, porosz miniszter, született Velmedében 1800 december 10., meghalt 1873 máj. 10. Jogot végzett. 1845. kormányelnök lett Münsterben, 1849. pedig kormányelnök Arnsbergben. 1849 óta szigoru konzervativ tagja vala a képviselőháznak. Manteuffel (1851-58) és Bismarck alatt (1862--66) pénzügyminiszter volt. De midőn az 1866. hadviseléshez szükséges pénzösszegek beszerzéséért a felelösséget elvállalni nem akarta, elbocsátották.
Ernő, porosz államférfiu, született Velmedében (Mark grófság) 1794 nov. 26., megh. Medebachban 1854 máj. 18. Résztvett a nagy szabadságharcokban s Lipcse mellett az első osztályu vaskeresztet érdemelte ki. Súlyos sebet kapott az unstrutmelléki Freiburg mellett (1813 okt. 21.). Fölépülése után folytatta tanulmányait s 1815. visszatért a hadsereghez, de 1817. a közigazgatási pályára lépett. 1831. a trieri kormányzóság, 1834. pedig a rajnai tartomány kormányzó elnöke lett. 1842. pénzügyminiszter, 1845. pedig belügyminiszter lett. Az 1848. forradalommal nem rokonszenvezett, márc. 19. tehát visszalépett. A porosz második kamarába választatott 1849. s 1851. a centrumpárt vezére vala. 1852. kormányelnöknek nevezték ki Arnsbergbe.
(csehül Podmokly), falu Tetschen kat. kapitányságban, Csehországban, Tetschennel szemben az Elbe balpartján, a szász határ közelében, (1890) 7574 lak.; mint határállomásnak van osztrák és szász fővámhivatala, és igen élénk transito forgalma; azonkivül van pamutfonója, kőedény-, csokoládé-, kémiai és sörgyára. Közelében Obergrund falu kedvelt nyári tartózkodó hely.
(ásv.), tisztátalan orrit. A szászországi Boden (Mauersberg mellett) a lelőhelye.
falu Niederbayern bajorországi kerületben, a Cseherdőben, (1890) 1854 lak., gazdag ásvány gyüjteménnyel és üveghutákkal, amelyeknek termékeit Európa különböző országaiba szállítják.
Frigyes, német festő, szül: Münchenben 1845. Az 1870-71. háboruban igen sikerült csataképepet festett. Ilyenek: Utcai csata Bazeillesben. Az ingolsheimi bivak a wörthi csata előtt, Csata Szedánnál, A fröschweileri magaslatok bevétele a wörthi csatában. Műveit nagy élénkség jellemzi.
Frigyes, német költő, szül. Peineben (Hannover) 1819 ápr. 12., megh. Wiesbadenben 1892 ápr. 18. Kereskedőnek készült, azután a göttingai, müncheni és berlini egyetemekre ment s különösen modern nyelveket, történelmet és filozofiát tanult. 1840. Galicyn orosz herceghez került nevelőnek Moszkvába. Akkor adta ki a Kozlov, Puskin és Lermontov költeményeiből fordított antologiát (Lipcse 1843), egy csomó kis-orosz népdalt (Poet. Ukraine, Stuttgart 1845).1843. Tifliszbe ment s az ottani gimnáziumban latint és franciát tanított. 1845. beutazta Örményországot, a Kaukázust s a Krimen, Törökországon és a jóniai szigeteken át visszatért Németországba. Ez utazásainak eredményeképen irta meg Die Völker des Kaukasus und ihre Freiheitskämpfe gegen die Russen (1848) s Tausend und ein Tag im Orient c. munkáit. 1848. Triesztben az Österreichischer Lloydot szerkesztette. Később a müncheni egyetemen a szláv nyelvet és irodalmat tanította. 1866. a meiningeni udvari szinház igazgatását vette át, végre 1870. Wiesbadenben telepedett le. 1881. beutazta az Egyesült-Államokat, ott felolvasásokat tartott s utazását leirta Vom Atlantischen zum Stillen Ocean c. művében (Lipcse 1882), 1880. a Tägliche Rundschau, Zeitung für unparteiische Politik c. hirlapot alapította s azt 1888-ig szerkesztette. B. hirnevét Lieder des Mirza-Schaffy (Berl. 1850, 139. kiad. 1891) cimü költemény-kötetével alapította meg, melyet kezdetben keleti eredetü, fordított dolognak tartottak s minden nyelvre, még zsidóra is lefordították. E költeményekben a bort és szerelmet dalolja B., mig a folytatás Aus dem Nachlass des Mirza-Schaffy már mélyebb életnézletről tanuskodik. Ezeken kivül temérdek verses és prózai munkát, elbeszélést, sőt drámát is irt B., de kivált ez utóbbiak csekélyebb értéküek. Petőfi német kiadásához (Lipcse 1858) előbeszédet irt. Minden dolgozatát a nyelv szépsépe és az alak művészete jellemzi. Széles műveltségü, gondolatokban gazdag költő. Munkáinak egy jókora része Gesammelte Schriften cimmel Berlinben jelent meg 12 kötetben, legujabb kiad. 1892. Magy. ford. Mirza Saffi dalai. Előhanggal. A 89. német kiadás után ford. Sziklai Soma. A Petőfi társ. kiadványa (Budapest 1881. Aigner L.). Mirza Saffi dalaiból. Ford. Bánfalvy Lajos (Budapest 1880, Grimm G. Szeged, Endrényi és társa). Shakespeare élete és művei. Ford. W. L. (Budapest 1879. Ol. könyvtár 79). B. 1878. Budapesten is tartott felolvasásokat.
(a rómaiak Lacus Brigantinusa,a franciák Lac de Constance-a), a svájci és sváb-bajor fensikok közt fekvő tó, amelyet a Német birodalom (Baden, Württemberga, Bajorország), az osztrák császárság (Vorarlberg és Svájc (St.-Gallen, Thurgau és Schaffhausen) határolnak. Hosszabb (69 km.) tengelye DK-ről ÉNy. felé vonul. ÉNy-i végében a 4 km. hosszu Rajna-meder hozzá csatolja az Überlingeni és a kisebb Zelli vagy Alsó-tavat (Untersee). Legnagyobb mélysége Arbon és Friedrichshafen közt van (276 m.). Kerülete 220 km.; vidéke nagyobbára halmos, a halmokat szőllők rétek, gyümőlcsösők, szántóföldek takarják; csakis D-i oldalán láthatók messziről a Sentis-csoport és a Rhätikon hóval borított csucsai. Területe 539 km2; a tengerszin fölőtt való magassága 395 m. Vizének szine világos-zöldes; hóolvadáskor gyakran hirtelen 2-3 méternyire megárad; miként a Genfi-tavon a «seiches», a B.-n is látszólagos ok nélkül emelkedik és alább száll a viz felülete; a környék lakói ezt «Rinnen» vagy «Ruhss»-nak hivják. Föhn idején erősen hullámzik. A nagy tó-felület ritkán, ÉNy-i nyulványai gyakran befagynak 26-féle hal él benne; legfontosabbak a nagy harcsák (50=60 kg. sulyuak), a Salmo lacustris, a Lota vulgáris és külőnösen a Coregonus Wartmanni. Vizét főképen a Rajnából kapja, amely egykor a Rheinecknél torkollott, most azonban 41/2 km.-rel távolabb ömlik a tóba; a Rajna medre Hörnlimann mérnök mérései szerint 10 km. távolságban a tóban még észrevehető; kezdetben 600 m. széles és 70 m. mély; végében pedig felényire keskenyedik és csak 7 m. mély. A B. egyéb mellékvizei az Argen, a Schussen, a Bregenzi Aache, Dornbirn, a Friedrichshafen és a Steinach; az Überlingeni tóba szakad az uhldingeni Aach és a Stockach. Szigetei: az Überlingeni-tóban Mainau, az Alsó-tóban Reichenau és DK-en a három sziget, amelyekben Lindte épült. Mióta a B.-hoz vezető vasutak kiépültek, a forgalom a B.-tavon rendkívül élénk. 1892-ben 42 gőzös és számos vitorlás hajó járt rajta és két kábel szeli át. Legfotosabb helységek a partjain: Lindau, Bregenz, Rorschach, Arbon, Romanshorn, Konstanz, Uberilngen, Meersburg, Friedrichshafen és Langenargen. Egykoron a B. kétségtelenül nagyobb kiterjedésü volt mint ma; a Rajna iszapja azonban Rheineck alatt mintegy 4 km. hosszú és ugyanoly széles, részben mocsaras és nádas lapályt alkotott. Valamikor lefolyása a Duna felé volt; későbben az Überlingeni-tón át a Rajnába nyitott utat magának. A B.-ban cölöpépítmények maradványaira is akadtak. V. ö. Zingeler: Rund um den Boden-See (Würzburg 1879) és Der Boden-See u. seine Umgebungen (Stuttgart 1859). Panorama des Bodensees (Konstanz) 1892). Schlatterer Die Ansiedlungen am Bodensee (1881), Rettich Völker- u. staatsrechtl. Verhätnisse am B. (1884). Schriften d. Vereins für Gesch. d. B.-sees (Lindau 1880 s köv.).
1, János, francia publicista, szül. Angersban 1530 körül, megh. Laonban 1596. Párisban irói működésével annyira kitüntette magát, hogy teljesen megnyerte IX. Károly bizalmát, ennek dacára csak bajjal menekült meg 1572. a bertalanéji mészárlástól, még pedig azért, mert irataiban a reformátusoknak kedvezett s a katolikusok fanatizmusát gáncsolta. Munkái: De la république (Páris 1577); Démonomanie (u. o. 1881): Heptaplomenes de rerum sublimium arcanis abditis (csak ujabban jelent meg Schwerinben 1857), Methodus ad facilem historiarum cognitionem (Páris 1566); Universae naturae theatrum (Lyon 1596); Paradoxes, doctes el excellents discours de la vertu (Páris 1604). V. ő. Molinier, Aperçus sur la vie el les travaux de Jean B. 1867; Barthélemy, Etudes sur Jean B., 1876.
2. B. Konstantin, Mihály szerb király fia, 1073. a bolgár főurak által bolgár cárnak választatott s mint ilyen névleg 1073-1087-ig uralkodott, mig császársága a bizanciak kezében maradt; hiába igyekezett Bolgárországot a bizanci főnhatóság alól felszabadítani, csupán egypár boszniai zsupánt birt fenhatósága alá hajtani. Meghalt Skutariban. Tőle meg kell különböztetni azt a B.-t, aki 1081-1100. Diokléia királya volt, és akiről mást semmit sem tudunk. L. Klaiae, Bosznia története.
Lajos, az olasz statisztikai hivatal igazgatója, az Accademia dei Lincei, a magyar, a párisi és a szt.-pétervári tud. akadémia külső tagja, a nemzetközi statisztikai intézet titkára, szül. Milanóban 1840 okt. 12. A szardiniai minisztériumban töltött rövid hivataloskodás után további kiképeztetése céljából Párisba ment. Később több olasz tanintézetnél mint tanár működött, mig 1871. a hires Maestri utódjának, az olasz statisztikai hivatal igazgatójává nevezték ki. A választás a legszerencsésebb volt. B. sokoldaluságának, alaposságának és amellett párját ritkító munkabirásának köszöni Olaszország azon kiváló és majdnem elsőrangu helyet, melyet a statisztika terén jelenleg elfoglal. B. különös érdemeket szerzett magának a nemzetközi statisztika terén, egyrészt azáltal, hogy az olasz statisztikai kiadványok nemzetközi összehasonlítás kővetkezteben a statisztikusra nézve nélkülözhetetlen és majdnem a hiányzó kézikönyveket pótló segédeszközzé lettek, másrészt azon odaadó buzgalom által, melyet a nemzetkőzi statisztikai intézet és különösen annak «Bulletin»-ja körül kifejtett. Tevékenysége a statisztika minden terére kihat, mindenütt fontos ujításokkal jelezvén lépéseit. Igy kiváló munkákat irt a népszámlálásokról, a népmozgalomról, az olasz kivándorlásról, az egyes tartományok iparos állapotáról, a községek egészségi állapotáról, a bűnügyi és jótékonysági statisztikáról. Munkái közül ezeket említjük: Saggio sut commercio esterno tercestre e marittimo del Regno d' Italia (1866); Documenti statistici d. R. Italia (1867); Della statistica nei suoi rapport (coll' economia politica e colle altre acienze affini (1869); Statistique internationale des caisses d'cépargne (1876). Dei alcuni indici misuratori del movimento economico in Italia (Róma 1891).