1. Adolf, porosz tábornok, szül. 1803 nov. 11., megh. Berlinben 1872 ápr. 16. Rendkivü1 szerencsés előmenetellel, Frigyes Vilmos király szárnysegéde lett (1838). A schleswig-holsteini háboru után tábornokká nevezték ki. Az 1866. háboruban Gablenz osztrák tábornok Trautenau mellett jun. 27. győzelmet aratott felette. Ez volt az egyetlen ütközet, melyben a poroszok vereséget szenvedtek. A Königgrätz mellett vivott csatában némileg jóvátette kudarcát. A béke meakötése után a szász csapatok főfelügyelője lett; 1870. pedig Vilmos király Lotaringia parancsnokává nevezte ki. 1871. Vilmos császár szárnysegéde lett.
2. B. Ede, porosz tábornok, született Stolpban (Hátsó Pomeránia) 1793 márc. 7., megh. Koblenzben 1865 márc. 13. 13 éves korában lépett be a porosz hadseregbe: résztvett a szászországi hadjáratban (1806), és Blücherrel együtt vonult vissza Lübeck felé, mely alkalommal a franciák fogságába került. Becsületszavára szabadon bocsátották, mire az ifju visszatért gimnáziumi tanulmányaihoz. 1809. ujra fölcsapott katonának, végig harcolta az 1813-14. hadjáratokat s Páris előtt az első osztályu vaskeresztet érdemelte ki. Az 1848-iki schleswig-holsteini hadjáratban dandárparancsnok volt s kiváló része volt a düppeli sáncok elfoglalásában. A malmöi fegyverszünet után a schleswig-holsteini hadsereg fővezére lett. Győzedelmesen harcolt Kolding mellett ( 1849 ápr. 20. és 22.), de Friedericiát nem foglalhatta el. A második fegyverszünet megkötése után lemondott a parancsnokságról (1850 ápril), és visszatért a porosz hadseregbe. A király előbb a berlini, azután a trieri hadosztály parancsnokává tette; 1852 márc. pedig hadügyminiszterré nevezte ki. Szervező tehetségét ezen állásban is meg bizonyította. A krimi háboru idejében hasztalanul küzdött a porosz udvarban uralkodó orosz áramlat ellen, sőt e miatt állásáról le is köszönt (1854 május.) Azután Mainz alkormányzója (1856 márc. 20.), s 1858. ismét hadügy miniszterré lett. 1859. nyugalomba vonult. B. szilárd jellemü, sokoldalu és tudományos képzettségü tiszt volt, ő irta a Grundzüge für das zerstreute Gefecht c. jeles művet (Berlin 1839).
3. B. Gusztáv, porosz államférfiu s az ó-szabadelvü párt tagja, szül. Heerenben Vesztfáliában 1797 nov. 23., megh. 1878 dec. 2. Tanulmányai végeztével a közigazgatási pályára lépett. Kormányelnök volt Magdeburgban és Kölnben, 1845. pedig a szász tartomány elnöke lett. Mint a Pfuel-kabinet pénzügyminisztere általános népszerüségre tett szert (1848). A miniszterium lemondása után előbbi állásába tért vissza, s mint az első kamara tagja a Brandenburg-minisztériumot támogatta. Mint Posen tartománynak elnöke (1851) a meghasonlott nemzetiségeket kibékiteni törekedett, azonfelül a német és lengyel elem között kitört surlódások simításán fáradozott, de mivel a kerületi tartománygyülés kérdésében a minisztériummal nem értett egyet, hivataláról még ugyan abban az évben leköszönt s 1859-ig állás nélkül maradt. Ez évben Schwerin miniszter visszahelyezte Posen tartományelnöki székébe. Midőn az 1863. lengyel felkelés idején a Bismarck által célba vett megtorlási politikát nem helyeselte: állásáról ujból leköszönt. Azóta felváltva majd brettini jószágán, majd Berlinben élt és több izben tagja volt a porosz országgyülés- és birodalmi gyülésnek.
(ejrsd: boningtn) Rikárd Parkes, angol festő, szül. Arnowban, Nottingham közelében 1801 okt. 25., megh. Londonban, 1828 szept. 23. 1816-tól fopva Gros párisi műtermében és Delacroix társaságában fejleszte tehetségét, tanulmányozta a németalföldi és velencei mestereket s később beutazta Olaszországot. Érdekes képei: a dogék palotája és más velencei képek; több É.-vidéki tájkép, benne épületekkel, van anélkül; a történeti genreben kitünő csoportokat festett a renaissance-korabeli fejedelmek családi életéből, p. I. Ferenc és nővére az ablaknál; V. Károly és Etampes hercegnője; III. Henrik fogadja a spanyol követet; ez utóbbi képe 1860. 49.500 frankon kelt el. A teljes világításban ragyogó pompás kosztümök sokszor a legértékesebb részei eme képeinek. Tájképeivel jelentékeny hatással volt a francia iskolára.
(japánul: Mo-nin-szima), az É. sz. 26° 32' és 27° 34' közt a Csendes-ócenában fekvő volkánikus szigetsor, amelyet a japáni tokioi helytartó kormányhoz; 1270 lak. Négy csoportra oszlik; ezek: Coffin, Peel, Kater és Parry; köztük Peel a legnagyobb, Port-Lloyd nevü bizots kikötővel. A japán krónikák szerint japán halászok 1675. fedezték fel; de ez a feledésbe ment, mig 1823. Coffin amerikai halász ujra föl nem fedezte. 1876 óta állanak a japán kormány alatt.
volt a szt. István által 1009. alapított pécsi egyházmegye első püspöke. Névszerint említi őt a Győrött kelt alapítólevél, melynek hitelességét ujabban Karácsonyi (Szt. István oklevelei 40-75 lap) bizonyítgatta. Hilduin nevü papját csakhamar Chartresba küldte, hogy Fulbert püspöktől megszerezze Priscianus nyelvtani művének másolatát; ebből némelyek azt következtetik, hogy B. Pécsett külföldi mintára állított püspöki iskolát. Szt. István kancellárrá tette a tudós püspököt, ki - 1019-1024. - a zalavári apátságnak erősen megtámadott hitelességü alapító levele szerint - Modestus püspökkel együtt szentelte föl a zalavári egyházat. Ekkor talán győri püspök volt, mert a nagy legenda szerint ebben az időben Maurus ült Pécs püspöki székén. Halála évét 1042-re teszik.
Sámuel, magyar ellenzéki szónok, B. Sámuel alispán fia, szül. Nagy-Faluban Szabolcs vmegyében 1810., megh. Budapest 1879 nov. 22. Tanulmányait és a jogot ősi szokás szerint Sárospatakon végezte, de Bécsben is járt politechnikumra. Ifju korában sokat érintkezett Kazinczy Ferenccel és Jászay Pállal, kiknek társasága hatott a fiatal jurátusra. A megyét szolgálta 1839. és azontul is követnek küldetett, s az ellenzékhez tartozott. Tagja volt az 1848-iki pesti gyülésnek is. Deák Ferenc minisztériumában osztályfőnökséget vállalt. Midőn Windischgrätz serege közeledett, Kossuth reá bizta a korona elszállítását. Kocsija volt az első, mely a lánchidon áthaladott. Harminc gránátos kisérte a nemzet kincsét, és B. nagyon szerette elmondani e nevezetes utjában való élményeit. A függetlenségi nyilatkozat kimondása után államtitkár lett az igazságügyi miniszteriumban, a háboru végső stádiumában pedig kormánybiztosul küldetett Görgey táborába. Világos után a hazában bujdosott, de elfogták és halálra itélték. Ez itélet 10 évi várfogságra változtatták és ő csak 1856. szabadult ki az olmüci várból. 1861. a hátározati párthoz tartozott. 1865. óta a balközépnek volt egyik főtámasza. 1869. a kuriához nevezték ki birónak.
(birálat) az állattenyésztés, de leggyakrabba az értékes merino-juhászatokban tartott tüzetes tenyészállatszemle, melyben azt állapítják meg, hogy az egyes anyák mely himek által párosíttassanak. A juhok birálata világos de nem napsütött helyen vagy az istállóban olyformán történik, hogy egy állatot egy hossz- és keresztlécekkel ellátott B.-i asztalra állítanak, s jobb oldalát a szemlélő felé fordítják; a biráló azután egyenkint megvizsgálja a gyapjura és a testre vonatkozó tulajdonságokat s a nem egészen kielégítő tulajdonságokat a B.-i lajstromba jegyzik. A feljegyzés rövidítések és jelekből álló kulcs szerint történik. Ugyanekkor vagy később - a lajstrom segélyével - azt is megállapítja a biráló, hogy az egyes anyák mely kosok vagy esetleg mely tartalékosok által födöztessenek. A B. évenkint ismétlődik, de az összes juhok csak egyszer birálatnak végig, a későbbi években a tenyésztés kiegészítése végett felnevelt állatoknál kell a B.-t megtartani. A B.-t a hágatás előtti hetekben eszközlik, de a juhászatban csak a tél utolsó napjaiban lehetséges, mert a gyapju csak akkor kellő mély, tavaszra azért nem halasztható, mert a gyapju a legeltetésénél szenved. A B. terhes munka, de értékes tenyészetekben nem mellőzhető, mert a tenyészet csak akkor halad előre vagy tartja meg elért magaslatát, ha minden egyes anya a rendelkezésre álló himek közül azzal párosíttatik, mely az utódban az anya jó tulajdonságait leginkább képes megőrizni, mig hibáit mérsékelni tudja. - Bonitura (lat.), a gyapjukereskedésben a gyapjunak egyes részeiben a technikai kifejezések s jelek segélyével való megitélése.
(bonitarium dominium), a római jogban a jus civile szerint való szerzésmódon alapuló quiritai tulajdon (meum est ex jure quiritium) ellenértéke. Hatására nézve azonban ez utóbbival egyenlő.
(lat.) a. m. jóság, jó állomány, a. m. vm. dolog belső értéke.
Hermann, német filologus, született Langensalzá-ban 1814 julius 29., megh. Berlinben 1888 junius 25. Alsóbb iskoláit Schulpfortában végezte. 1832. Lipcsében folytatta tanulmányait, azután pedig Berlinben. 1836. tanitó lett a drezdai Blochmann-féle intézetben, 1838. főtanitó a berlini Frigyes Vilmos-gimnáziumban, s innen ugyanilyen minőségben 1840. a berlini «szürke kolostor»-i (zum grauten Kloster) gimnáziumhoz ment. 1842. tanár lett a stettini gimnáziumban, s 1849. egyet. tanár Bécsben, egyszersmind a filologiai szeminárium társigazgatója és a tanár vizsgáló bizottságnak a tagja. 1854. császári akadémiának, 1864. a közoktatási tanácsnak tagja lett. 1854. elfogadták az általa Exnerrel együtt kidolgozott Organisationsentwurf für die österreichisen Gymnasien cimü tervezetét. 1867. visszatért Berlinbe a «szürke kolostori gimnázium»-ba mint annak igazgatója, de igazgatója lett egyszersmind a tudós iskolákra előkészítő pedagogiai szemináriumnak is, valamint tagja a tudományos akadémiának. Mint a berlini akadémia tagja az egyetemen látgatott előadásokat tartott főleg a görög filozofia történetének köréből. 1875. meghivták a porosz közoktatásügyi miniszteriumba Wiese helyére, s a főiskolai ügyek szakelőadójának tették meg. Tudományos téren B. különös érdemekei szerzett Aristotelés és Platón műveit magyarázó terjedelmes értekezései által. Főművei: Aristotelis Metafiziká-ja (Bonn 1848-49, 2 köt.) melyet megelőzött ily cimü műve: Observationes criticae in Aristoteles libros metaphysicos (Berlin 1842), azonfelül Alexandri Aphrodisiensis commentarius in libros metaphysicos Aristotelis (Berlin 1847); der dia Kategorien des Aristoteles (Bécs 1853); Aristotelische Studien (2. kiad. Bécs 1875); Index Aristotelicus (Berlin 1870, a berlini akadémia Aristotelés-kiadás V. kötetében); Platón műveihez irt tanulmányai Disputationes Platonicae duae (Drezda 1837); Platonische Stndien (Bécs 1858-60 2. f., 2. kiad. Berlin 1875). Ezeken kivül Beiträge zur Erklärung des Thucydides (Bécs 1854); Beiträge zur Erklärung des Sophokles (Bécs 1855-57, 2. f.); Über den Ursprung der Homerischen Gedichte (Bécs 1860, 5. kiad. 1881. angolnyelvre lefordítva Packard-tól New-York 1880); Zur Errinnerung an T. A. Trendelenburg (a berlini akadémia értekezései közt 1872). 1850. megalapítá a Zeitschrift für Österreichische Gymnasien cimü folyóiratot és 1869-75. társszerkesztője volt a Zeitschrift für das Gymnasialwesen cimü folyóiratnak.
(Bonitho) 1078-tól sutrii püspök, de már 1082. IV. Henriktől elüzetve 1085. egy De persecutione Ecclesiae c. részrehajló munkát irt (Liber ad amicumnak is nevezik) melyet Matild toszkánai őrgrófnőnek ajánlott, s melyben az egyháznak a világi hatalom által való gyakori elnyomatásának történetét 312-től 1085-ig irja meg. Az irat a korát megelőző időkről becses adatokat tartalmaz. Jaffe Bibliotheca rerum germanicarumjában ujra lenyomták (Berlin 1865). B.-t a patarénusok 1089. püspöküknek választották, de az ellenpártiak mihamar elüzték, sőt meg is csonkitották. Kremónában halt meg (1091. körül).