A bor alkoholtartalmu folyadék lévén, melynek szesztartalma 6-15%-ig váltakozik, az ecetgyártás nyersanyagául is szolgálhat. Rendes körülmények között jó bort nem használnak fel borecet készítésére, hanem csakis a helytelen pincekezelés által elromlott bort. A bor ugyanis, különösen ha meleg pincében van elhelyezve s ha levegő fér hozzá, csakhamar v. megvirágosodik, v. megecetesedik, sőt mindkét betegség egyidejüleg mutatkozhatik rajta. A borban levő szeszt a Bacterium aceti nevü baktérium változtatja át ecet, és a baktériumok főtömege a borból a fenékre ülepedve az u. n. ecetágyat adja. A borból készült ecet az egyéb ecetfajoktól abban különbözik, hogy nemcsak a bor sajátságos extrakt anyagait - borkősav és borkősavas sókat - tartalmazza, hanem különösen kellemes szagával tünik ki, mely a homok zamatjától származik. A bortermelő vidékeken nem egy háztartásban készítenek házilag borecetet. Egy hordóba t. o. bortörkölyt tesznek, ezt leöntik közönséges ecettel, mely aztán az ecetgyárat adja; ha erre bort öntenek, akkor a borban lévő szesz bizonyos idő mulva borecetté alakul át. Nagyban való előállítása ugy történik, mint a közönséges eceté.
v. herezacskó (scrotum v. scortum, ami általában bőrt jelent; a rómaiak a közönséges kéjnőket scorta-nak nevezeték, mert bőrszoknyát kellett hordaniok; a B. görög neve osceuz), a köztakarónak azon zacskó-alaku része, mely a heréket és az ondózsinórok alsó végét fogadja magában. Külsőleg a közepén hosszirányu varrat van (raphe scroti) a himvessző hasi oldalától a gátig terjedőleg. A B. felszine ráncos, szine a hámban fekvő sok festéksejttől barnás. A bőralatti sejtszövet helyett a B.-on fehéres színü sima izomréteg van (u. n. izomhártya, tunica dartos s. erythroides, gör. eruxroz piros), melytől a varrat irányában nyilirányu sövény indul ki (septum scroti) s ez válaszfalul szolgál a herék között.
a sérvnek azon alakja, melynél a lágyékcsatornán kitolult bélrészlet a lágyékcsatorna külső nyilásán leszállt a borék (herezacskó) üregébe s itt okozza a sérvdaganatot. E sérvek többnyire nagyobbak és hosszabb ideig szoktak fennállni. L. Sérv.
vizsérv, hydrocele, eoscheocele aquosa. A herezacskó üregében fellépett víz-(savó-) gyülemlés. Mindenkori egyénnél előfordulhat, s oka általánosságban mindig a herezsinór (ondózsinór) vérereinek meggátolt vérkeringése. Keletkezhetik a herére történt ütés, esés, nyomás által, a here és mellékhere gyuladásai után többnyire rövid idő alatt (heveny) v. pedig a zsugorodásnak induló here mellett a here különböző idült betegségeinél és elfajulásainál (idült) lassan képződik. gyógyítása a savónak operációval eszközölt kiürítésében s az idült B.-nál a kiürítés után olyan oldatok befecskendésében áll, melyek a további savóképződést lehetetlenné teszik (jod- jodkálium-oldatok). Gyökeres gyógyítás végett ujabban a herezacskót felhasítják, a meggyülemlett savót kiürítik, s a herezacskó üregét kibélelő savós hártyát a külső bőr sebszéleihez kivarrják. Igy a savós hártya felszinei a műtétel után alkalmazott nyomókötés alatt összetapadnak egymással s a további savóképződés megszünik (Volkmann-féle radikális operáció).
Főleg a bor szeszének, savának és vonadékanyagának meghatározására vonatkozik. A szesz meghatározását csakis a) a bor lepárolása által, b) a Geisler-féle vaporiméterrel, c) a Molligaud-féle ebullioszkóppal lehet pontosan végezni. A bor szesztartalmát sulyszázalékokban (grammokban) szokták kifejezni 100 cm3 borra vonatkozással. A térfogatszázalékok, a szesz könnyebb lévén a viznél, többet mutatnak, p. 8 sulyszázalék egyenlő 10 térfogatszázalékkal. A bor savtartalmát a bornak normál v. 1/10 normál alkalival való titrálásával határozzák meg, indikátorul lakmusz-oldatot és kurkuma-papirost használunk, s az elhasznált alkali mennyiségét borkősavra számítjuk. A vonadékanyagot legjobb a szesztelenített eredeti térfogatára felhigított bor igénybe vételével kiszámítani. V. ö. Csanády és Plósz A borászat könyve c. művét.
v. borseprő. A mustot a B. változtatja borrá az erjedés v. borforrás alkalmával. A B. a penészek közé tartozó növényke, melynek spórái a szőllő héján bőven lelhetők s a kipréselt lében megtalálva tenyésző feltételeket, a mustban levő cukrot főleg borszesszé és szénsavvá változtatják. A borképződésnél főleg a Saccharomyces apiculatus és ellipsoideus játszanak szerepet; ezek parányi sejtek, melyek sarjadzás által szaporodnak, s akkor fejezik be működésüket, ha a) v. már annyi szesz képződött, hogy ez működésüket gátolja, b) v. ha a mustban levő cukor teljesen elfogyott, c) ha a pince igen kihült. Ezen utóbbi esetben, ha a pince ujból felmelegszik (május, junius hóban), a boron az utóerjedés tüneménye fog mutatkozni, míg a sejtek működése az a) v. b) szerint abban marad. A tevékenységét befejezett élesztő pár hét alatt a hordó fenekére ülepszik le, s a szőllőszemekre tapadt port, a mustban volt nyálka, kiváló borkő (l. o.) társaságában az u. n. borseprőt adja, melyet seprübor, seprüpálinka, borkő stb. készítésére szoktak feldolgozni.
János Alfonz, olasz matematikus és orvos, szül. Castelnuovoban, Nápolyban 1608 jan. 28., megh. Rómában 1679 dec. 31. Miután tanulmányait elvégezte, 1649. Messinában a matematika és filozofia tanára lett, 1656. pedig a pisai egyetemre hivták meg, egyszersmind tagja lett az Accademia del Cimento címü tudományos társaságnak Firenzében. Ennek feloszlatása után (1667) elhagyta Pisát és ismét Messinába ment. 1674. nyugtalan és heves természete által annyira elragadtatta magát hogy az akkori fölkelésben részt vett, miért az országból menekülnie kellett. Rómába ment és itt maradt élete végéig. Tudományos működése nagyon sokoldalu volt. Foglalkozott boncolástannal és élettannal, matematikával, csillagászattal és fizikával, azonfelül hírneves orvos is volt. Leghíresebb műve a De motu animalium című munka, melyben az állás, járás, ülés stb. mekanizmusára vonatkozó sok vizsgálódását irja le. Jupiter holdjairól szóló művében, már határozatlanul, kimondja azon nézetét, hogy az égi testek egymást vonzzák. Azonkivül ő készített első izben héliosztátot.
tó Östergötland svéd tartományban (län), 28 km2 területtel; a Göta-csatorna vezet át rajta; partján van Ulfafa.
(Broang), 4624 méter magas hágó a Himalajában, Bisszahirból vezet át Tibetbe.
v. borforrás. A must a szüretelés után az uralkodó hőmérsék szerint előbb v. utóbb megzavarosodik, belőle eleinte apró széngyöngyök, később szénsav hólyagocskák szállanak fel, hőmérséke többé-kevésbé emelkedik, édes ize elvész, s mindinkább szeszes izüvé lesz. Az erjedés alatt a cukor szesszé és szánsavvá alakul át, ezeken kivül a mustban erjedés közben glicerin, szukcinsav s egyéb anyagok is keletkeznek, melyek a bor izére és zamatjára hatással vannak. Hogy erjedés közben a levegő az erjedő musthoz ne juthasson, az u. n. kotyogókat alkalmazzuk. Az erjedés befejezése után a bor ujból lehül, tisztulni kezd és söprüt rak le, melyről dec. hó folyamában le kell fejteni az ujbort. Ha a szüret után a must nem erjedt ki teljesen, akkor az ujborok máj.-jun. hónapok folyamában ujból megzavarosodnak, s ujból szénsavat alkotnak, a még megvolt csekély cukorból. Ezt a tüneményt utóerjedésnek nevezzük. A bor erjedését a Saccharomyces nevü penészek tenyészete és pedig főleg a Saccharomyces ellipsoideus és Saccharomyces apiculatus okozzák, melyeknek spórái a szőllő héján és a levegőben, különösen ősszel bőven lelhetők, s melyek a mustban tenyésző feltételeiket megtalálván, gyorsan szaporodni és tenyészni kezdenek és így a cukrot szesszé, szénsavvá stb. bomlasztják.