sertéseknek és szarvasmarháknak betegsége, melynél az állatok izomzatában, ritkábban a szalonnában és az izomnélküli belső szervekben a Taenia solium, illetőleg a T. mediocanellata nevü galandférgek fiatal fejlődési alakjait képviselő hólyag férgek (Cysticercus cellulosae, illetőleg C. Taeniae mediocanellatae) vannak jelen. Az említett galandférgek az ember beleiben élnek, honnan ivarérett v. már ébrényeket tartalmazó izeik időnkint a bélsárral kiürülnek és a szabadba jutnak. Ha aztán ez izeik v. petéik a tápszerrel v. takarmánnyal sertés, illetőleg szarvasmarha gyomrába kerülnek, akkor itt az emésztőnedv burkaikat feloldja és a szabaddá lett ébrények a gyomor falát átfurva a testben tovább vándorolnak, mig végül valahol az izomzatban v. pedig más szervben megállapodnak és itt lassankint vékonyfalu lencse v. borsó nagyságu hólyagokká borsókákká alakulnak át, melyek belsejökben tiszta sárga savót tartalmaznak és melyek falának belső felületén az ébrény pontszerü feje foglal helyet. Gerlach vizsgálatai szerint ez átalakulásra 110 nap szükséges (40 napos borsóka kendermag nagyságu a fej szivókás és horogkoszoruja tökéletlenül kifejlődött; 60 napos borsóka borsó nagyságu, vesealaku, a fej már jól kifejlődött, de még rovátkolt nyaka nincs). Ha a teljesen kifejlődött borsóka, mely különben az állatban éveken keresztül életképes állapotban marad, az ember gyomrába és innen a bélbe jut, akkor feje a bél falához tapad mig nyakán egymásután uj izek fejlődnek, miáltal galandféreggé alakul át. A sertés borsókájából az ember belében a horogkoszorus fejü T. solium, szarvasmarháéból a sima fejü T. mediocanellata fejlődik.
Borsókák jelenléte az állatokban ritkán okoz feltünőbb jelekben nyilvánuló megbetegedést, sőt az állatok mellette meghizhatnak. Csak ha az agyban vannak hólyagférgek, akkor okoznak bénulásokat v. görcsöket, ha pedig tulságosan nagy számban vannak a testben, akkor végül rossz táplálkozást és ennek folytán lesoványodást és senyvességet vonhatnak magok után. Az állatok életében biztossággal csak akkor állapítható meg a betegség, ha a szem burkaiban v. a nyelvben illetőleg a nyelvfékben is vannak borsókák, melyek e helyeken kitapinthatók és kimetszhetők v. pedig a szem belsejében szemtükörrel megláthatók. (A kőbányai és a soproni sertésveszteglő állomásokon minden egyes szerb és romániai sertést borsókák jelenlétére nézve még vizsgálnak oly módon, hogy az állatot egy ember a földre dönti, száját bottal szétterpeszti és nyelvét az állatorvos két keze ujjaival végig tapogatja). A leölt állatban a borsókák könnyüséggel felismerhetők. Legnagyobb számban az izmok és izomrostok közötti kötőszövetben találhatók, u. m. a nyelvben, a szivben, a combokban, a törzs izomzatában, a nyakon, ritkábban a szemben, az agyvelőben és más szervekben, valamint a szalonnában. Szarvasmarhákban főképen a rágóizmok szoktak borsókákat tartalmazni. Nehezebb a felismerés összevágott husban és kolbászfélékben. E célra tanácsos Schmidt-Mühlheim szerint az illető husféleségnek megvizsgálandó részletét 6-szoros mennyiségü mesterséges emésztőnedvvel leönteni, amidőn a hus és a zsir pár óra alatt feloldódik, a borsókák tejei pedig az edény fenekére sülyednek és az üledékben mikroszkóppal megtalálhatók. A borsókás (lencsés) hus többnyire rendes kinézésü és izü s csak ritkán halványabb, sárgás és némelyek szerint édeskés izü. Nyers állapotban való élvezete után az ember galandférgeket kap s azért az ilyen hus nem alkalmas közfogyasztásra és nálunk el is szokott koboztatni. 65°-ra való felmelegítés azonban tönkreteazi a borsókat és azért jó megfőzés v. megsütés után veszély nélkül ehető s Németországban jelenleg már a legtöbb nagyobb városban a borsókás hust, a helyett hogy elkoboznák, rendőri felügyelet alatt arra alkalmas készülékekben megfőzik és azután olcsó pénzen a szegényebb néposztálynak eladják, mely azt alacsony ára miatt igen keresi.
Borsókás állatok gyógyítása lehetetlen. Megelőzése céljából szükséges az állatokat minden olyan helytől távol tartani, mely emberi ürülékkel be van szennyezve, főleg tehát árnyékszékektől és emésztőgödröktől. A betegség gyakoriságát szemléltetik a következő adatok: Kőbányán az 1886-90. években élve megvizsgált 558799 drb román és szerb sertés közül borsókásnak találtatott 4964 drb, azaz 0.88%. A B. az osztrák polg. törvénykönyv 924. §-a szerint szavatossági főhibát képez 8 napi szavatossági határidővel.
(pisolith, ásv.), olyan aragonit, mely csupa apró héjas, rostos, borsóhoz hasonló gömböcskékből van összetéve. Minden gömböcske közepén apró homokszem látható. A vizből tovasodort homokszem közé rakódott le héjasan az aragonit és amikor a szem elérte a borsónagyságot, a fenekére sülyedt, ahol az egyforma gömböcskéket a közéjök rakodó aragonit köti nagyobb tömegekké. A tömött, aprón gömbös borsókőből emléktárgyakat, csecsebecséket szoktak készíteni. B. elég szépen található nálunk Budán és Korondon (Erdély), de legnagyobb mennyiségben termik Karlsbad forrásai.
fürdőhely Tiflisz orosz kormányzóságban, 151 km.-re Tiflisztől, két a vichyihez hasonló ásványvizforrással, Nikolájevics Mihály kastélyával.
(Inuri), kisk. Alsó-Fehér vármegye alvinci j.-ban (1891) 1153 lak.
l. Hüvelyesek betegségei.
hegy Mező-Kölpény mellett, Maros-Torda vmegye marosi alsó j.-ban; hajdan vár állott rajta.
(ordi), erdélyi székely család, mely több kiváló férfiut adott a közéletnek, kik főleg az erdélyi fejedelmek korában szerepelnek. B. Sebestyén, krónikairó, Maros-Vásárhelynek 1565-82. birája. Kéziratban maradt munkája: Világnak lett dolgairól irott krónika az 1490-1583-ig terjedő eseményeket öleli föl. (Kiadta Mikó Imre gr. 1855. Kolozsvár az Erd. Tört. Adatokban.) Fia B. Tamás, szül. Marosvásárhelyt 1566 jun. 14., megh. 1633., szülővárosának 1599-1604. főbirája volt, 1603. és 1606. pedig országgyülési követe. Bethlen Gábor többször megbizta küldetéseivel a portán. Koráról és törökországi utjairól érdekes följegyzéseket hagyott hátra. (Megjelentek Mikó Imre gr. Erd. Tört. Adatok-ban.) Budai követségéről (1630) szóló emlékirata megjelent a Tört. Tárban 1884. Gr. Mikótól kiadott művének cime: B. Tamásnak második portára való járásának közönséges históriája melyet obiter csak irtam Konstantinápolyban in anno Domini Jesu Christi 1618, anno a creatione mundi 5574, anno vero Mahumetis profetae 1629. Tamás, az előbbinek fia, a kolozsvári unitárius iskola rektora; a pádovai egyetemen tanult és onnan mint orvos és bölcsész tért vissza Erdélybe. Naplót irt, melyben saját élete leirásán és a családi dolgain kivül érdekes följegyzések vannak a korabeli erdélyi eseményekről. (Megjelent az Akadémiai Értesítőben 1854.)
József, festő szül: Veszprémben 1821. december 20-án, meghalt 1883. nyarán. Iskoláit Pesten végezte, de nagy hajlama lévén a rajzhoz, 1842-ben Bécsbe ment és az ottani képzőművészeti akadémiában folytatta tanulmányait. Később Bécsnek egyik legkeresettebb arcképfestője lett. Bécsből gyakran lerándult Pestre, hol szintén számos megrendelésnek örvendett. Ez időben festé Esterházy Pál herceg arcképét, mely most a m. országos képtárban látható, valamint a Bál után cimü genreképét; mely a budapesti nemzeti muzeum képtárának tulajdona. 1861. állandóan a magyar fővárosban telepedett le, de itt felhagyott a festészettel és fényképészeti műtermet nyitott. Üzletével nem volt szerencsés; rövid idő alatt csaknem minden vagyonát elveszítette.
2. B. Márton, gyorsiró és ügyvéd, szül. 1796., megh. 1876. Beszélyt, költeményt, bécsi levelet és könyvismertetést irt a Rajzolatokba (1825-28). Munkái: Tachigraphia vagyis a gyorsirás theoretikai s praktikai oktatása. Magyar nyelvre alkalmaztatva Pest 1833; A borjavításnak és vegyitésnek felfedezett titkai, u. o. 1846; Törvénycikkek az Árpádok és vegyes királyok korából, I. füz., u. o. 1863.
a. m. borsos ménta; l. Ménta.
(növ.), az Agaricus (Tricholoma) tumidus Pers.; l. Galóca.