(állat), a galandférgek rendjének egyik családja, melynél a fej v. dajka tojásforma, 2 hosszukás, különböző mélységü szivókával, rostellum nélkül; proglottiszei nincsenek mindig élesen elkülönülve; az ivarszervek a proglottisz fölületén és nem oldalain nyilnak; három neme és mintegy 60 faja ismeretes, amelyek különböző gerinces állatokban élősködnek.
(állat), a galandférgek (Cestodes) Bothriocephalidae családjába tartozó élősdi féregnem. Két faja él az emberben: 1. B. latus Bems, az Északi- és Keleti-tenger körül levő tartományokban gyakori; az ember leghosszabb galandférge, mely 5-9 m. hosszuságra nő; betokozott álcája a menyhal, csuka s talán más édesvízi halak hasában él. 2. B. cordatus R. Leuck., csak 8-115 cm. hosszu s Grönlandban az emberen kivül főleg a kutya, fóka és rozmár belében él. L. Galandférgek.
község Lanark skóciai grófságban, a Clyde jobb partján 1520 lak., B.-Castle romjaival, ahová B. gróf Stuart Máriát megszöktette. A romoktól 1/2 km.-nyire van a B. Bridge, ahol 1679. jun. 28. Monmouth herceg a skót felkelőket (Covenanters) megverte.
Jakab Heyburn gróf, skót tengernagy és Stuart Mária kegyeltje, szül. 1536 vagy 1537., megh. 1578. Ereje és vakmerő kalandjai miatt korán hírnévre jutott. Politikai tekintetben ellenlábasa volt Murray kormányzónak, ki őt egy ízben el is záratta (1562). Kiszabadulása után egy időre Franciaországba távozott, ahonnan azonban annak hirére, hogy Murray Stuart Mária királynő kegyét elvesztette, Skóciába hazatért. Megnyerő külseje és merész fellépése felköltötték iránta a királynő vonzalmát, melyet viszonzott. Hogy Mária kezét elnyerhesse, Darnleyt; a királyné férjét bérelt gyilkosok által megölette (1567 febr. 9.) és a királynét - előre megállapított terv szerint - elrabolta és kastélyába vitte; miután pedig a megfélemlített birák a gyilkosság gyanuja alól felmentették, első nejétől elvált és Máriát vette nőül (máj. 15.). A királynő ekkor Orkney hercegévé tette, de a skót nemesség fegyvert ragadt és a fiatal házaspárt menekülni kényszerítette. A királynét fogságra vetették, de B. idejekorán Dunbarnba, innen az Orkney szigetekre s utoljára Norvégiába menekült, hol egyideig mint kalóz tengődött. Végre elfogták (1567) és előbb Malmöben, 1573-tól kezdve pedig haláláig Dragsholmban fogva tartották. A skót kormány ismételten követelte kiszolgáltatását, de sem a norvég, sem a dán kormány ki nem adták a foglyot. Némelyek szerint elmebetegségben mult ki. V. ö.: Petrick, Zur Geschichte des Grafen B. (Berlin 1874); Schiern, Nyére historiske Studier I. James Hepburn, Jarl B. (Kopenhága 1875) és Life of James Hepburn, Jarl of B. (Edinb. 1880).
(spanyol), «a templomosok gyógytára». Igy nevezik alapos ok nélkül a londoni Kensington gyüjteményben levő és Toledóból származó pohárszéket, mely a XIV. századbeli spanyolországi mór asztalosságnak remek és jellemző munkája.
(szántói és széplaki) Tivadar, jogtudós, különösen államjogi és jogtörténetiró. Szül. Kis-Endréden (Bars vármegyében) 1802 jul. 6., régi anjoukori nemes családból, megh. Kis-Vezekényben 1885 jan. 6. Atyja B. László, anyja Gosztonyi Jozefa volt. 1819. Schwertnert hallgatta, kinek előadásai döntő befolyással voltak pályájára. Az ügyvédi vizsga letevése után 1823. Bars vmegye szolgálatába lépett, azonban jogi s különösen jogtörténeti tanulmányait is egész lélekkel folytatva 1829. egy feltünést keltő jogtörténelmi munkát adott ki: De duellis Hungarorum litis decisoriis címen, majd két év mulva, 1831. már egy ennél is nagyobbszabásu következő címü müvével: Notitia diplomatica veteris constitutionis comitatuum, praecipue anecdoto vive-comitum et curiali instituto illustrata, jogtörténetírói tevékenységének fényes jelét adta. 1839. a vmegye főjegyzője lett s ez állásában a főispáni visszaélések ellen éles hangon írván, 1840. hivatalától felfüggesztetett; utóbb teljes rehabilitáltan ismét állásába visszahelyeztetvén, önként megvált a vmegyei szolgálattól; vmegyéje ekkor követnek küldte az 1843-44-iki országgyülésre. B. 1844. magyar nyelvü közjogi munkával lépett elő: Az 1843-1844-ki országgyülési időszakból néhány ismeretlenebb közjogi és megrögzött balvélemény felvilágosítására címen. 1846-48. ujra követ lett, de csakhamar ott hagyta az országgyülést. A szabadságharc után mindjárt törvényszéki elnöki állást fogadott el, így remélvén a jog és igazság fegyverével hazájának szolgálni, de a magyar jog kiküszöbölését el nem tűrhetvén, ez állásáról is lemondott. Most már egész lélekkel csak a jogirodalomnak élt. Cikkei: Az uj magyar muzeum-ban, az Éretekező-ben és a Budapesti Szemlé-ben jelentek meg. 1867. ismét egy terjedelmesebb munkája jelent meg: Kisfaludi Lipthay Imre Bars és Hont megyék alispánjának és országos törökügyi követnek emlékezete, a XVII. századi megyei közélet tanulmányozásául címén, melyben kedvenc tárgyát, a megyét s annak akkori belélett irta meg. A «Századok»-ban: Tájékozás az eltünt magyar Valkó vármegyéről 1868; A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről 1870; A heraldikai bizonyítékok 1873; Családtani bonyodalmak s adalékok 1876; Millenarium vagyis a magyar államiság ezeréves fordulójára 884-től 1884-ig 1878; továbbá a «Magyar akadémiai értesítő»-ben Vázlatok a megyei alkotmányos élet multjából (1862, 2. kötet), mellyel a magyar Tud. Akadémiában széket foglalt; végül az «Új magyar muzeum»-ban Családtani adalékok 1860, és a «Magyar történelmi tár» X. kötetében: Ujabb családtani adalékok - melyben a magyar családjog szempontjából ritka becses adatokat nyujt - említendők fel különösen, mint jeles dolgozatok. Az akadémiának 1837-től fogva tagja, később mint tiszteleti tag Trencséni Chák Máté életrajzá-val tartotta székfoglalóját. A Magyar Történelmi Társulatnak elejétől fogva alapító, illetve igazgató-választmányi tagja is volt. A régi idők intézményeinek s hazánk közjogának, nála buzgóbb, lelkesebb harcosa alig volt. Élete utolsó évében a Millennium kérdése foglalkoztatá tollát.
bolgár politikus és iró, szül. 1847., megh. 1876. Néptanító fia; az odesszai gimnázium elvégzése után néptanító, azután kozák, majd szedő é s szinész volt, mignem az idősb Karavelov vezetése alatt a politikai pályára lépett. Egyike volt a legbuzgóbb forradalmi ügynököknek, kik Bolgárország felkelését előkészítették; 1875. Panajot oldalán mint a Bukarestben élő emigránsok feje működött, de nem volt szerencséje: az első felkelési kisérlet, Stara Zagorában dugába dőlt (1875 szept.), 1876. pedig e lérte ugyan a Balkán völgyeit, de máj. 20. cserkeszek által kisded hadával felkoncoltatott. (V. ö. Jireček K., Das Fürstenthum Bulgarien. 1891.)
a séta-, eső- és napernyőbotok készítése manap már valóságos gyáriparrá fejlődött és e gyártmányok a világkereskedelemnek is tárgyai. Sok növényt és más anyagot használnak botra. Sétabotok készítésére némely cserjét külön nevelnek, p. a badeni meggy-et (l. o.). B.-re főként csak ráspolyozó- és csiszológépeket használnak; egyéb munkát kézzel végeznek. A mekanikai megmunkálásnak nagy szerepe van az eső- és napernyőbotok gyártásánál, melyek pallófából, némelykor megfelelő erősségü hajtásokból is készülnek. A fürészgéppel kellően kialakított pálcákat pálcagyalugépen hengeres botokká gyalulják, a fogantyut ráspolyos tárcsán megfelelően alakítják, csiszolják, pácolják, polirozzák, esetleg fémdiszítményekkel fölszerelik és csomagolva szállításra szolgáló ládába rakják. Hazánkban Zay grófnak Zay-Ugrócon levő ernyőbotgyára 500 munkással gyárt kivitelre botokat. Boross-Jenőn az ott fennálló faipari-társulat, Horvátországban szintén nehány nagyobb gyár sétabotokat gyárt, melyeknek nyers anyagát külön e czélra mívelt nagyobb szelid gesztenyefaültetvények szolgáltatják. Nagy botgyárak vannak még Hamburgban (C. Mayer), Meissenben, Berlinben, Bécsben, Angliában és Franciaországban is.
orosz orvos, a cár házi orvosa, szül. Moszkvában. 1832. Berlinben, Bécsben meg Párisban tanult. 1860. Virchow ajánlatára a szt.-pétervári egyetemhez nevezték ki a sebészet tanárává. Számos értekezést írt orosz, berlini és bécsi orvosi lapokba. Klinikája a legelsők közé tartozik. Mint a császári család bizalmi férfiának és Obolenszki herczegnő férjének társadalmi tekintetben is fényes állása van. (V. ö. Gubernatis, Dictionnaire.)
l. Sulyok.