(ol.) a. m. bolt és annak a gazdája; Olaszországban a pincéreket is e néven szokta a vendég magához hívni.
egykori svéd neve a Botteni-öböl mellékének; a régi Öster-B. 1809 óta Finnországhoz tartozik; Wester-B. ma Wester-B. és Norr-B. (l. o.). tartományokra oszlik.
a K-tenger É-i nyulványa Svéd- és Finnország közt; 675 km. hosszu, 150-240 km. széles; 100-271 m. mély. Bejáratánál, az Aland-szigeteknél sok a zátony és sziklapad, a Skären. Az É-i részét Botten-Viken-nek, a D-it Botten-Hafvet-nek is hívják; őket a Quarken-szoros köti össze. Sótartalma csekély; ezért télen gyakran egészen befagy. Partjai lassan emelkednek (100 év alatt 1,4-1,6 métert). Nevét B. tartományoktól kapta.
János, olasz zeneszerző, szül. Crenában 1823 dec. 24. Rossi és Vaccai tanítványa. 1863 óta zeneigazgató Barcelonában. Irt több operát, szimfóniát, quartettet, ének- s kontrabasszdarabot. Zene-irodalmi munkája: Méthode complee de contre-basse.
Sándor (tk. Alessandro Filippi), olasz festő, született 1447., meghalt 1510. Eleinte az ötvösséget tanulta, majd Lippi Fülöp műhelyében a festészetnek szentelte magát. 1480 körül IV. Sixtus pápa több jeles toscanai és umbriai festővel együtt Rómába hívta, hogy a vatikáni Sixtus-kápolnában Mózes és Krisztus életéből falfestményeket készítsenek. B. meg is festett három képet, melyeknek egyes alakjai elevenek s különösen nő-alakjai bájosak, de elrendezésük, főleg ama régies eljárása miatt, hogy egy és ugyanazon képen bizonyos események több mozzanatát ábrázolja, zavaros. Függőképeit a költői, ábrándos elem jellemzi. Dantének buzgó olvasója volt, azután a humanizmus eszméin lelkesült, végre Savonarolának lett buzgó párthíve.
János, tót költő. Szül. Felső-Szkálnokon (Gömör várm.) 1829., meghalt Besztercebányán 1881-ben. Középtanodáit a lőcsei ev. gimnáziumban végezte, hol ez időben a tantestületet erős tót nemzeti érzület hatotta át. B. itt ismerkedett meg a szláv (illetve az orosz s az akkor határozott magyarellenes szerb) irodalmakkal. E tanulmányait Pesten is szorgalmasan folytatta, hol a mérnöki szakra készült. Tanulmányai befejezte után Besztercebányán telepedett le, foglalkozásánál fogva azonban az egész felvidéket bejárta s a tót nép mondáit gyüjtögetve azokat költeményeiben felhasználta. Költeményei 1846-tól kezdve elszórtan jelentek meg. Irt számos lirai és több epikus költeményt. Legnagyobb műve a két részből álló: Piesen Jánošikova (Jánosik dala) és Smrt Jánošikova (Jánosik halála) Viktorin Lipájában jeleng meg 1862. Ebben a Liptó vmegye által 1713-ban többszörös rablás és gyilkolásért rendes per utján elitélst s kivégzett Jánosik rablóvezért énekli meg mint tót nemzeti hőst, ki a tót nép elnyomásáért kelt harcra a nemesi társadalom ellen s mint szabadsághős bukott el. - E tárgyat ugyanilyen szellemben egy másik tót költő Chalupka Samu is feldolgozta. - Költeményei összegyüjtve Prágában 1880. a «Knihovňa Československá-ban (Cseh-szláv könytár) jelentek meg.
(Botornya), kisközség Zala vmegye csáktornyai j.-ban, (1891) 1801 horváth lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
község Münster porosz kerületben, (1890) 13 520 lak., kőszénbányával, puskaporgyártással és jelentékeny marhavásárokkal.
János (Bak Bottyán), II. Rákóczy Ferenc vezérlő tábornoka, a kuruc háboruk legnépszerübb alakja, szül. Esztergomban 1635-40 közti években, szegény nemes szülőktől, megh. 1709 szept. 24. Séllyén tanult és ez időben apja valamely ifjukori csinyje, vagy tán amiatt, hogy a katolikus hitre tért át (biztosan nem tudjuk), kitagadta és örökségéből kizárta. A tanulni vágyó ifju, hogy tanulmányait megszakítnai ne kelljen, a jezsuiták kollegiumának kapusa lett, hogy ezáltal kiérdemelje a tanítást és tartást. Azonban vágyai csakhamar a harc terére vonták és előbb a séllyei, majd az esztergomi végvárakban katonáskodott. Ez időben követte el első, vakmerő vitézségre valló tettét. Fogadott társaival, hogy Érsekujvárra, melyet 6000 főnyi török őrség tartott megszállva, bemegy és a főtéren álló mecsetről az imát elmondó dervist ledobja s maga épen kerül vissza. Parasztruhát öltve magára, bement Érsek-Ujvárra, hol épp vásár volt, és mikor a dervis kijött a minaret erkélyére, hogy imáját elmondja, B. utána suhant és letaszította a kövezetre. Ezután hirtelen lejött a tornyból, a várkapu felé sietett és az utját álló jancsárt lelőve, megszabadult. Az üldöző török csapatot rá várakozó társai felkoncolták. 1863. az esztergomi várlovasságának főhadnagya lett, 1685. pedig vitézül megvédte a várat Ibrahim budai basa ellen. Részt vett Lotaringiai Károly, Badeni Lajos és Savoyai Jenő oldalán a délvidéki várak visszavételében s itt oly hősiességet tanusított, hogy Lipót császár ezredessé és egy huszárezred tulajdonosává nevezte ki. 1696-98-ig Kecskemét, Cegléd, Kőrös és vidékének hadi kormányzója volt. Elvesztvén a csatározásokban egyik szemét, katonái Vak B.-nak nevezték el. A karlócai béke után (1699 jan. 26.) visszavonult esztergomi birtokára és a nyitrai kegyesrendiek számára 3000 frtnyi alapítványt tett. Mint a szegények jóltevője, egész vidéken tisztelet tárgya volt. A spanyol örökösödési háboru ujra kiszólította magányából és 1701 elején ezredével a Rajna mellé rendeltetett, honnan hazatérve a császári seregekkel a felkelők ellen küzdött. Esztergom parancsnoka, báró Kickländer áhitozván B. esztergomi birtokaira, bevádolta őt, hogy Rákóczy Ferenccel és tábornokaival titokban levelezést folytat. E miatt 1704 okt. 1. elfogták, de még aznap hű embereitől kiszabadíttatván, Selmecbányára ment és Rákóczynak esküdött hűséget. Ezután B. lett a kuruc háboruk leghősiesebb s ugyszólván legendaszerü alakja. Egymásután aratta diadalait Felső-Magyarországon s a Dunán túl. Mindenütt ott volt s a végveszély pillanatában, a legválságosabb helyzetekben az ő vakmerő hősiessége döntötte el a csatát. Katonái lelkesedéssel csüngtek rajta és elszántan követték a csaták tüzébe. Nejét a B. kiszabadítása miatt dühös Kuckländer börtönbe vetette, hol néhány hónapra rá 1705 végén meghalt. Leveleit Thaly Kálmán gyüjtötte össze és kiadta: B. vezénylő tábornok levelezései s róla szóló más emlékezetre méltó iratok (1685-1716) címen. Ő irta meg B. életrajzát is. V. ö. Nagy Iván, A B. család nemeslevele (Turul 1884), Tagányi Károly, Vak B. családjának genealogiájához (u. o. 1883).
[ÁBRA] Bottyán vára.
Tolna vármegyében Kömlőd mellett. II. Rákóczy Ferenc a Közép-Dunán biztos közlekedési pontot óhajtván szerezni, amelyen át a Duna két partján harcoló seregei egymással folyton érintkezhessenek, és amely a császáriak kezében levő Buda, Földvár és Pétervárad közt az átkelés akadályozásárra szünetlenül járókelő naszádoknak ágyuival megfelelhessen: e feladat megvalósításával Bottyán János tábornokot bizta meg. Bottyán ily sztrategiai pontul a Dunának Kömlőd melletti kanyarulatát szemelte ki. Ott hidat veretett s a hidfő védelmére francia hadmérnöki tisztekkel 1705 márciusában sáncokkal és pallizádokkal megerősített várat építtetett, melyre saját nevét ruházta. A még nem egészen elkészült várba Hellepront János ezredest tette parancsnokul, ki 300 hajduval s a vidékről odamenekült föld népével tartózkodott benne, midőn 1706 tavaszán Herberstein császári tábornok az eszéki és péterváradi várakból hozott ágyukkal ostrom alá fogta. Hellepront nem tarthatván magát, hajduival egy éjjel szerencsésen elmenekült, s míre Herberstein bevonult a védtelen sáncba, az odammenekült népet irgalmatlanul felkoncolta, magát a várat teljesen lerombolta, sáncait behuzatta. B. helyét Thaly állapította meg, s képben is közölte a Magyarország és a Nagyvilág 1868. 27. számában.