1. Gusztáv, zenész, szül. Pesten 1823 jun. 14., megh. Ujpesten 1878 jun. 23. Hatéves korában kezdte a zenetanulást, 13 éves kora óta a német szinház hegedüse volt (Erkel F. alatt); Bécsben a műegyetemet és a konzervatóriumot egyszerre végezte. A pesti nemz. szinház zenekarának tagja lett, majd Szerdahelyi J. dalműtársaságának karnagya; szervezett egy 12 tagu férfinégyest a magyar dal bemutatására s ezzel Trieszt, Velence, Pádova, Fiume, Zágráb, Grác, Bécsben a karintiai kapu mellett (opera-) szinház, Schönbrunnban a királyi család, majd Prága, Drezda, Lipcse, Páris közönsége előtt szép sikert a ratott. Hazatérve, az Erzsébet-téri német szinházi karnagya lett, az 1849-i bombáztatás után megnyilt szinházé is; majd Aradon élt mint szinházi karnagy és zenetanár; ott irta Vahot Huszárcsiny c. népszinművének zenéjét;megalapította a dalegyesületet. 12 évi ottműködés után a Győri ének- és zeneegylet művezetését fogadta el; szép eredményeket ért már el, mikor Radnótfáy Sámuel intendáns a pesti nemz. szinház operai rendezőjévé szerződtette. Mintegy 10 dalmű szövegét fordította B. s közben a milano-i Scala-szinházban Wagner Rienzi-jét, Triesztben Lohengrin-jét, s még egypár dalművet hozott szinre olasz szinpadokon, ahova szakértelmének hire eljutott.
2. B. János Dániel, szobrász, éremmintázó és kőmetsző, szül. Szepes-Olasziban 1794 márc. 16., megh. Bécsben 1865 aug. 15. Kezdetben kereskedő volt. 1814 óta a művészetnek szentelte magát; volt Caneának tanítványa, de leginkább Firenzében és Rómában képezte magát tovább. Utóbb udvari éremmintázó és a vésőiskola tanára lett Bécsben. B. a kisplasztikában is kiváló volt.
3. B. József, hegedűművész és -tanár, szül. pesten 1795 márc. 4.; megh. Bécsben 1876 márc. 23. Atyjánál kezdte az éneket és a hegedűjátékot, 8 éves korában nyilvánosan játszott. Lengyelországban Rode lett mestere; 1815. Bécsben már csodálatot keltett finom, átérzett és virtuóz játéka. Olaszhoni sikerei után 1819. a bécsi konzervatórium tanárává lett, 1821. az udvari zenekar első hegedűsévé. 1823. Franciaországban aratott dicsőséget. 1848-ig tanárkodott; Ernst, Joachim, Singer, id. Hellmesberger, Rappoldi büszék reá mint mesterükre. Zeneművet keveset szerzett. Öccse B. Lipót, szül. Pesten 1800., szt.-pétervári udv. hegedüs volt.
4. B. Károly, tanár, bölcsészeti iró, szül. 1846 szept. 17. Besztercebányán. Gimn. tanulmányait szülővárosában kezdte és Pozsonyban az ág. ev. liceumban végezte. Pozsonyban hallgatta azután a teologiát s filozofiát 3 évig. Innét Göttingába ment, hol Lotze és Ritter Henrik tanítványa volt, később Tübingában és Berlinben tanult. 1870. került a pozsonyi ev. liceumhoz tanárnak, 1873. pedig Budapestre hitták az ág. ev. gimnáziumhoz, melynek azóta tanára, 1883 óta igazgatója. A magyarhoni ág. h. ev. egyetemes egyház 1889. az egyetemes tanügyi bizottság jegyzőjévé választotta. 1881-ben megindította a Magyar Philologiai Szemlét, melyet három évig, eleinte Baráth Ferenccel, azután még egy éven át maga szerkesztett. Nagyobb műve: Az Ember és Világa, melyből 1883-ban jelent meg az első, 1892. a második rész. Az első rész «dialektika», a második «a szellem élete». Alapgondolata a műnek, hogy az emberi ismeret minden tekintetben alanyi értékü. A «dialektika» azt tárgyalja, hogy a metafizika összes fogalmai ellenmondásra vezetnek, ha egyébnek tekintjük, mint felfogásunk formáinak. Csak tüneményeket s ezek törvényes összefüggését ismerhetjük meg. A «szellem élete» az emberrel foglalkozik s az embert mint egymást kölcsönösen fentartó ösztönök rendszerét akarja megértetni. Lélektani fejtegetéseiben Böhm a fiziologiával keres benső kapcsolatot. A műnek még hátralevő harmadik része az erkölcstant fogja tárgyalni. E két kötettel B. modern, a tudományos módszerekben teljesen jártas filzofusnak, elsőrangu filozofiai irónknak igazolta magát. Számos értekezése a budapesti ág. ev. gimnázium értesítőjében s a Phil. Szemlében jelent meg. A főbbek ezek: Az ösztön s kielégitése, A lélektan ismeretelméleti alapja, A tudat keletkezése, A nő lélektanáról, Dühring Jenő A pozitiv filozofia rendszere, Pozitivizmus és kriticizmus, A fil. propedeutika magyar gimnáziumainakban stb. Középiskolai használatra irt Lélektant (1888) és Logikát (1889).
5. B. (Bohemus) Kristóf, ev. tanár és lelkész, szül. Radebergben, Meissenben 1626 szept. 24., megh. Lőcsén 1660 márc. 19. Szülőhelyén kezdte iskoláit, folytatta Vittembergában, azután szülővárosában 3 évig tanítóskodott. 1649-52. a jénai egyetem polgára volt, hol magiszteri rangot nyert; 1653 aug. 27. a pozsonyi ev. iskola igazgatójául hivták meg. 1658. Lőcsére ment lelkésznek. Munkái: Dissertatio IV compendii theologici de Deo et attributis divinis, Vittebergae 1650; Dissert. XVI de justificatione et bonis operibus, u. o. 1650; Beantwortung der Unchristlichen und mehr d. Heydnischen... Frage: woher ich gewiss sey, das heutige Bibel... von Gott ? Trencsén, év nélkül (1658 előtt).
6. B. Lénárt, történetiró, szül. Fehértemplomban 1833 nov. 25. Előbb kereskedelemmel és mezőgazdasággal foglalkozott miközben nagyobb utazásokat tett a külföldön. 1868-ban Fehértemplomban tanácsossá, majd 1872-ben polgármesterré választatott. Mint történetiró főkép Dél-Magyarország történelmével foglalkozik: Főbb munkái: Geschichte des Temeser Banats. Lipcse 1861. 2 köt. (ugyanaz magyarul is. Pest 1867); Weisskirchen in seiner Vergangenheit und Gegenwart (Fehértemplom 1881); Délmagyarország művelődési állapotai a római uralom alatt (Temesvár 1884).
7. B. Pál, festőművész, szül. Nagyváradon 1839 dec. 23-án. U. o. járta iskoláit is, de a forradalom miatt félbeszakítván tanulmányait, szülői később kézművesi pályára adták. Volt asztalos, rézműves; de mindig csak visszatért az atyai házhoz, s azt a gondolatot forgatta a fejében, hogy festővé képezze magát. Minden előleges oktatás nélkül másolgatta a képes lapok metszeteit, majd Szabó József szintársulatának diszletfestőjével: Ottóval kötött ismeretséget és ezt nem egyszer segítette munkájában. Később sorsa ugyancsak Nagyváradon Haan Antal festőművésszel hozta össze, ki aztán arra bátorította, hogy a természet után dolgozzék. Szülővárosából 1862-ben előbb Debrecenbe, majd Pestre s innen Bécsbe ment, s ez utóbbi helyen nagy szorgalommal másolgatni kezdte a Belvedere festményeit. Itt pillantott be először a komponálás titkaiba is. Visszatérve hazájába, Aradon keresett foglalkozást. Arcképeket, oltárképeket festett és csakhamar tanítványai is akadtak, köztük Paál László, a nagytehetségü, de szomoru végü tájképfestő. Később Pestre jött s itt kisebb képeket festegetett, darabonkint 40-50 forintért. Az ekkép szerzett pénzt a kormány 600 forintos ösztöndijához csatolva, utazott 1871. Münchenbe. hol Knaus, Vautier és Defregger hatása alatt gondosabb és válogatósabb kezdett lenni. Münchenben mindjárt első képe a Hazatérő aratók jó nevet és számos megrendelőt szerzett neki. Hazai tárgyu festményei még olyan helyeken is figyelmet ébresztettek a viseletében és megjelenésében egyaránt festői magyar faj iránt, ahol azt addig névből is alig ismerték. A Tiszaparti halászcsaládot a kölni, a Lótolvajt pedig a manchesteri muzeum vásárolta meg. Más képei Franciaországba és Angliába vándoroltak. A magyar népéletnek alig van olyan mozzanata, mely a B. figyelmét meg ne ragadta volna; festette a népet épp ugy munkája, mint szórakozásai s vigalmai közben s bár egy-egy tárgyat többször is fölhasznált, műveibe mindig tudott önteni változatosságot. Több százra menő festményei közül csak kevés került vissza hazájába. B. rendkivül gondos művész s mint ilyen ellensége minden elnagyolásnak. Előtte semmi sem jelentéktelen; még a legkisebb részletet is odaadással szereti kidolgozni. Müncheni műtermét ujabb időkben leginkább az amerikai képkereskedők látogatják.
1. József Edgár, osztrák szobrász, szül. Bécsben 1834 jul. 4. Megh. Londonban 1890 dec. 12-én. Művészete titkaiba atyja vezette be, kivel hosszabb utat tett Olasz- és Angolországban. 1862. állandóan Londonban telepedett meg, hol arcképszobraival és más műveivel az udvar figyelmét is magára vonta. Művei telvék élettel és kifejezéssel; de hatásuk inkább festői, mint plasztikus. B. későbbi időkben monumentális szoborműveket is készített; igy Viktória királynő kolosszális márványszobrát Windsor-Castle, John Bunyan bronz-szobrát Benford, a walesi herceg lovasszobrát Bombay számára. Carlyle Tamás ülőszobrával az 1882-ki bécsi nemzetközi kiállításon keltett figyelmet. Lord Napier szobrát is ő készítette Keletindiának.
2. B. Rikárd, német Afrikautazó, szül. Berlinben 1854 okt. 2. Zoologiát tanult Lausanneban, Jénában és Berlinben. 1880. Schoeler kapitány és Reichard Pál kiséretében Zanzibarba utazott; 1881. Bagamojóból Afrika belsejébe indult, Taborán át Kakomába ment, felkereste az Ugalla-folyót, Igondát, Karemaát és Tanganika-tavat, de 1884 márc. 24-én Katapaenaban, déli Uruában hideglázban meghalt. Sok zoologiai, különösen ornitologiai és utazási cikket irt a szaklapokba.
3. B. Teobald, német fuvolás, szül. Münchenben 1794 ápr. 9., megh. u. o. 1881 nov. 25. Eredetileg mint az udv. zenekar tagja, hangszerére zeneműveket szerzett, később egészen a fuvola tanulmányozására adta magát s a fa fuvóhangszereket ennek alapján reformálta: inkább nehezebben játszhatókká tette a nagyabb oldal-lyukakat, de cserében az akusztikai törvényekhez alkalmazta elhelyezésük arányait, egyszersmind billentővel látta el valamennyit. Teltebbé, egyenletesebbé tette a fuvola hangját.
Jenő, osztrák nemzetgazda, született Brünnben 1851 febr. 12. 1872-80-ig az osztrák pénzügyminiszteriumnak volt kisebb hivatalnoka; közben nagyobb tanulmányutat is tett külföldön, s 1880-ban az innsbrucki egyetemre hivták meg, melyen 1884 óta mint a nemzetgazdaságtan r. tanára működött 1889-ig, midőn az osztrák pénzügyminiszteriumba nevezték ki miniszteri tanácsossá. Kisebb dolgozatokon kivül a következő műveket adta ki: Rechte und Verhältnisse vom Standpunkte d. volkswirt. Güterlehre (Innsbruck 1881); Grundzüge der Theorie des wirt. Güterwertes (a Jahrbuch für Nat.-ot. 1886. folyamában) s legnagyobb munkáját: Kapital und Kapitalzins cimen 2 kötetben (Innsbruck 1884 és 1889). E tanulmányaival B. az osztrák «exakt» iskolának egyik előharcosává lett s a fogalmak, meghatározások rendkivül elvont, fölöttébb finom boncolásával és a rajtuk alapuló fárasztó levezetésekkel érvel deduktiv tételei mellett.
1. Ferenc Magnus, német zene-történész, szül. Willerstadtban 1827 márc. 11. 1888 óta a M. m. frankfurti konzervatórium tanára; munkái: Altdeutsches Liederbuch (1877); Geschichte des Tanzes in Deutschland (1886); Die Geschichte des Oratoriums (1887).
2. B. v. (Böhm) Jakab, kit philosophus teutonicusnak neveznek a miszticizmus és teozofia egyik legnevezetesebb képviselője szül. Alheidenbergben Görlitz mellett, a felső Lausitzban, mint szegény parasztember fia 1574-ben; megh. 1624 nov. 17. A falusi iskolában megtanult ugy ahogy irni és olvasni, azután a szomszéd városkában cipészhez adták inasnak. Megtanulta mesterségét, de már mint gyermek kitünt jámborságával s ábrándos, fantasztikus, eksztatikus természetével. Mesteremberek szokása szerint vándorutra kelt s ez uton ismerkedhetett meg misztikusok és teozofusok irataival, Paracelsussal, Schwenkfelddel és másokkal. Ezeknek hatása lehetett, hogy sok belső küzdelem után vándorutján részesült először az isteni kegyelemben midőn t. i. hét napig tartó eksztatikus állapotba került. Ekkor még nem volt 19 éves. 1549-ben mesterré lett s Görlitzben családi tűzhelyet alapított egy odavaló hentesnek lányával a keze munkájával keresvén meg kenyerét. 1600. másodszor árasztotta el «az isteni világosság»; egy ónedényt nézett, midőn egyszerre erős belső indulatot érzett s e pillanatban a láthatatlan természet középpontjában találta magát; belső szeme megvilágosodott; ugy látszott neki, hogy minden teremtett lény szivébe olvas s minden dolog mivoltát ismeri. 1610. részesült az utolsó vizióban s hogy megőrizhesse a mit «látott», megirta első művét 1612-ben: «A hajnali pirosság fölkeltében». E könyv egy nemes embernek Karl von Endern-nek a kezébe került, ez leiratta s másoknak is megmutatta. Igy vett róla tudomást Görlitz főplébánosa is, Richter Gergely, aki veszedelmes eretnekségeket talált a műben, a templomban prédikált a cipész ellen, mire a városi tanács a városból száműzte, de mindjárt másnap visszafogadta azzal a feltétellel, hogy B. átszolgáltatja a kéziratot s többé nem ir. B. hét évig szót fogadott e tilalomnak, mig végre hosszas küzdelem után ama meggyőződésre jutott, hogy istennek inkább kell engedelmeskedni mint az embereknek. 1619-ben lemondott mesterségéről, s 1624-ig vagy huszonegy művet irt, nem számitva 74 teozofikus nyilt levelet. 1623-ban barátja Frankenberg kis műveinek egy részét «Az ut Krisztushoz» cimen kiadta, amire Richter heves vádja folytán a városi tanács fölkérte B.-t hogy egy időre hagyja ott Görlitzet. B. elment Drezdába s midőn visszatért hazájába forrólázban halt meg. Nagy nehezen kapott keresztény temetést. Fakereszt diszítette sirját, melyen egy bárány s az oroszlán volt látható e szavak kiséretében: Veni, vidi, vici.
B.-ben mélységes gondolatok fantasztikus ötletekkel elegyedve küzködnek, hogy kifejezésre jussanak, hatalmas költői lendületek a megfoghatatlanba, s kifejezhetetlenbe enyésző sejtésekkel szövetkeznek. Gondolkozása nem volt logikai, és csak azt, amit isteni sugalmazásnak tartott, követvén, nehéz eligazodni előadásában, melynek nyelve is homályos, és az apokalipszis, tov. az alkémia félig megértett szavait, képeket és hasonlatokat, sajátságos egyveleggé keveri. Mindazonáltal csakhamar bizonyos rajongás környezte B. emlékét. Egy külön köztársaság a Böhmisták, keletkeztek, amelyhez az említett Frankenberg, Tschech. bányatanácsos, Walter Boldizsár, sokat utazott orvos, aki először nevezte B.-t phil. teutonicusnak, egyéb orvosok, tanárok tartoztak. Gichtel, műveinek kiadója, buzgóan terjesztette B. tanitásait, mely Pordage, Brumley és Jane Leade révén Angliában is elterjedt; Franciaországban a XVII. sz.-ban Poiret Péterben, a XVIII. sz.-ban a szellemes Saint-Martin-ban talált hű követőkre. A XVIII. sz. végén a romantikusok, azután Baader Ferenc ujra fölelevenítették B. emlékezetét, Schlegel Frigyesnek volt érzéke B. eredetisége iránt Schelling sokat átvett tőle mig Hegel, ki B. alapgondolataiban rendkivül becses spekulációt ismert fel; B.-tól származtatta az ujabb filozofia keletkezését.
B. rendszerének alapgondolata fantasztikus. Isten kezdete, állománya és vége minden dolognak. Teremtvén a világot mintegy maga magát szülte, saját belső tevékenységét hozta napfényre. Azért két szempontból kell őt tekinteni, önönmagában, saját belső lényegében s amint a természetben, a teremtésben jelentkezett. Magában tekintve isten misztérium. Nem jó és nem rossz, nincs se akarata se vágya nem ismeri a kint, a kéjt nem szeret és nem gyülöl. Minden és semmi. Örvény, melynek nincs kezdete és nincs vége. De magában az istenségben van egy ellentét, a sötét, tagadó elv, mely örökké világossággá magasztosul. Itt érintkeznek Böhmével Baader, Schelling, Hegel. Maga az isteni természet ellentét. Isten az ég, isten a pokol, isten a világ, mondja B. Istennek istenire és istentelenre szétválása s a kettőnek az észismeretben egyesítése folytán lesz az ember igazán emberré. Ezért a kreaturának teremtése s a rossznak keletkezése isten belső fejlődésére nézve épp oly szükséges, mint az emberi természetnek a testre és lélekre való válása a bűnös hajlandóságra való átmenetele az igaznak a jónak megismeréséhez. Az egyén fejlődése, ismétlődik B. világnézeteiben a teremtés folyamatában, mely maga nem egyéb mint az istenség belső fejlődésének szükséges mozzanata.
1. Ede, német nyelvész és teologus, született Stettinben, 1827 május 24-én, A román filologiai tanára volt előbb a hallei, majd a straszburgi egyetemen; 1879-ben nyugalomba vonult. Munkái: Über Dante's Monarchia; De vulgari eloquentia (1868); Über die procençalische Poesie der Gegenwart. (1870: teologiaiak: Über die Apokalypse des Johannes (1855); Das erste Buch der Thora (1862); Spanish reformers of two centuries from 1520 (1874-83).
2. B. János Frigyes, német történetbuvár, szül. majnai Frankfurtban 1795 ápr. 22. megh. 1863 okt. 22. Heidelbergában és Göttingában folytatott jogi tanulmányait csakhamar történelmi tanulmányokkal cserélte fel, s hosszasabb olaszországi tartózkodás után Németországba visszatérve, Frankfurtban könyvtárigazgató lett. Olaszországban ébredt fel rajongó szeretete a romanticizmus és a középkor iránt s egész életét a középkori német történelem forrásainak összegyüjtésére szentelvén, átkutatta Olaszország, Németország, Franciaország és Németalföld könyvtárait s levéltárait. Politikai tekintetben gyülölte a protestáns Poroszországot, melyben a német államok tehetetlenségének főokozóját látta. Fáradhatatlan munkásságának eredményei a következő művek: Urkunden der römischen Könige und Kaiser von Konrad I. bis Heinrich VII.; 911-1313 in kurzen Auszügen (Frankf. 1831), tov. Die Reichsgesetze von 900-1400 (u. o. 1832); Urkunden sämmtlicher Karolinger (u. o. 1833); Urkunden der Reichsstadt Frankfurt (u. o. 1836); Urkunden Ludwigs des Bayern, König Friedrichs des Schönen und König Johanns von Böhmen (u. o: 1839; 3 pótfüzettel u. o. 1841, Lipcse 1846 és Innsbr. 1865); Regesten des Kaiserreichs 1246-1313 (Stuttgart 1844; két pótfüzettel u. o. 1849 és 1857); Die Regesten des Kaiserreichs von 1198-1254 (Stuttgart 1847-1849, 2 kötet; ujra kiadta Fischer Innsbr. 1879); Wittelsbachische Regesten (Stuttg. 1854). Hátrahagyott irataiból megjelentek: Acta imperia selecta (Innsbruck 1866-68, kiadta Fischer); Die Regesten des Kaiserreichs unter Karl IV. (kiadta Huber, u. o. 1874-76; Die Regesten der Erzbischöfe von Mainz (kiadta Will u. o. 1878); Die Regesten des Kaiserreichs unter den Karolingern (ujra átdolgozta Mühlbacher, u. o. 1880). Kisebb iratait és leveleit, életrajzával együtt kiadta Janssen (Freiburg i. Br. 1868, 3 kötet). V. ö: Ranke cikkét a Sybel-féle Histor. Zeitschrift-ban, és Döllinger, Akadem. Vorträge (II. köt.).
3. B. Justus Henning, német jogtudós szül. Hannoverben 1674 jan. 29., megh. 1749 aug. 23. 1710. a hallei egyetemen rendes jogtanárrá lett. 1743. a magdeburgi hercegség kancellárjává lett. B. főleg az ev. egyházjogra nézve bir fontossággal. 1747. kiadta a Corpus Juris canonicit két kötetben függelékkel e címen: Corpus juris canonici Gregorii XIII. rec. Justus Henning B. Halle-Magdeb. 1747. Nagyobb munkái: Jus ecclesiasticum Protestantium usum modernum juris canonici juxta seriem decretalium ostendens et ipsis rerum argumentis illustrans, 1714-1737, 5 kiad. ért el. Ennek kivonata; Institutiones juris canonici 1738, 1741, 1747, 1770; Jus parochiale 1701., a 6. kiadás 1760-ból van. Kiadta továbbá Petrus de Marca munkáját De concordia sacerdotii et imperii Lipcse és Frankfurt 1700. jegyzetekkel. Ezenkivül még nagyszámu munkát irt és adott ki. A magánjog terén is tevékenyen munkálkodott.
Károly Viktor, német nemzetgazda, szül. Gnesitzen, Lipcse mellett, 1829 aug. 23. Hogy az iparviszonyokat megismerhesse, hosszabb tanulmányutat tett hazájában, Franciaországban és Belgiumban. Itt gyüjtötte az anyagot sok értekezéséhez, s különösen legismertebb munkájához, a Gewinnbetheiligung c. két kötetes művéhöz (Lipcse 1879; franciára és olaszra is lefordították). Ebben igen érdekesen adja elő azt a sok adatot, melyet annak a kérdésnek megvilágítására gyüjtött, hogy miként volna a szociális kérdés azáltal megoldható, hogy a munkások (bérükön felül) a gyáros, illetőleg a munkaadó nyereségében is részesülnek valamely norma szerint. Több francia és belga iparvállalatot ismertet, amelyben a munkás és munkaadó között ez a rendszer vál toztatta egészségessé, bensővé a viszonyt. B., ki 1856. Heidelbergában a Germania c. folyóiratot alapította, 1866. a zürichi, 1875. a drezdai politechnikumon lett a nemzetgazdaságtan tanára s 1875 óta a szász statisztikai hivatal főnöke. Egyéb iratai közül felemlítjük: Freiheit der Arbeit (1858); Die Arbeiterunterstützungskassen (1868); Armenpflege und Armengesetzgebung (1869); Der Socialismus und die Arbeiterfrage (1872); Arbeiterverhältnisse und Fabrikeinrichtungen d. Schweiz (1873; folytatása 1874); Das Armenwesen in 77 deutschen Städten (1886-1888, 2 köt.).
(csehül: Česky Dub), város Csehországban, Turnau kerületi kapitányságban, (1890) 2650 lak., a Rohan hercegek kastélyával, jelentékeny gyapjuszövőkkel. ·
(csehül: Česky Brod), B. kerületi kapitányság székhelye Csehországban, 32 km.-re Prágától, (1890) 4087 lak., két cukor-, egy sörgyárral. Közelében 1434 máj. 30. vereséget szenvedtek a hussziták.
l. Kamnitz.
(csehül: Česká Lipa), B. kerületi kapitányság székhelye Csehországban 40 km.-nyire Leitmeritztől, a Polzen partján. (1890) 10406 lak., zongora-, keményítő-, gép-, sörgyárakkal, cukorfinomítóval, malmokkal és üvegkészítéssel.