A kongresszusok sorát, melyeknek tárgyát a börtönügy is képezte, Olaszország nyitotta meg 1841. Firenzében, 1842. Pádovában, 1843. Luccában tartott kongresszusaival. Nemzetközi kongresszusok a m.-frankfurti 1846. és 1857. és a brüsszeli 1847. Ezeknél jóval nagyobb jelentőségüek azonban: I. a londoni 1872. amelyen a magánelzárás hívei Eckert, Stevens, Varrentrapp mérkőztek a progressziv rendszer híveivel, nem éppen ez utóbbinak hátrányára; II. a stockholmi 1878., melyen a magyar kormányt Csemegi Károly, akkor igazságügyi államtitkár, a horvát kormányt Tauffer Emil·a lepoglavai fegyintézet igazgatója képviselte s melyen a fokozatos v. u. n. ir rendszer határozott diadalra jutott. Nagybecsü határozatai lényegileg a következők: 1. a fegyintézetek igazgatóságának bizonyos diszkrecionárius hatalma legyen; 2. a szabadságvesztés-büntetések a lehetőségig egyenlősíttessenek oly értelemben, hogy a különbségek csak az időtartam hosszuságában s a szabadság visszanyerése után érvényesülő jogi következményekben nyilvánuljanak, kivételt képeznek egyrészt az alsóbb rendü, jelesül kihágási, másrészt nem aljas indító okokra visszavezethető cselekmények miatt kiszabandó büntetések. Ezen elvnek megfelelően a magyar btkv.-ek büntetési rendszere, melyek ötféle szabadságvesztés büntetést ismernek (fegyház, állam fogház, börtön, fogház, elzárás), igen célszerüen három börtönnemre volna redukálható: úgymint börtön (a bűntettekre és vétségekre), államfogház (mint ú. n. custodia honesta, a nem aljas indító okokon alapuló büntettekre és vétségekre nézve), elzárás (a kihágásokra nézve); 3. központi börtönfelügyeleti hatóság felállítása; 4. nemzetközi börtönügyi statisztika fejlesztése; 5. feltételes szabadonbocsátás; 6. rabsegélyző egyletek; 7. csavargó, koldus gyermekek s a koruk miatt büntetés alá nem vehető serdületleneknél a pót- v. kényszernevelés, első sorban alkalmas családoknál való elhelyezés útján, másod sorban ily célra alapítandó magán- v. nyilvános intézetekben, amelyekben a családi vagy a kaszárnya-rendszer elfogadása a körülményektől függ vala; 8. a kiadatási szerződéseknek reviziója a bűntett ellen való nemzetközi védelemben elérendő szorosabb egyetértés érdekében; 9. a visszaesés megakadályozására szolgáló intézkedések, kiemeltetvén jelesül a javitó börtönrendszer, rövid tartamu szabadságbüntetéseknek a szokásból vétő bűntettesekkel szemben való minél gyérebb alkalmazása, a visszaesésnek súlyosabb büntetendősége.
III. A római kongresszus 1885., amellyel egyidejüleg az első antropologlai nemzetközi kongresszus is ülésezett s amelyen Magyarországot a börtönügynek oly, kiváló jelesei, minők László igazságügyminiszteri tanácsos és Tauffer Emil, a lepoglavai fegyintézet igazgatója képviselték. Az ezen kongresszus elé terjesztett kérdések, a kongyesszus három osztályának (törvényhozási, börtönügyi, rendőri) megfelelően három osztályba soroztattak. A rendkivül érdekes kérdések, a következők: A osztály: 1. a polgári és politikai jogok gyakorlásának felfüggesztése a helyes büntetési rendszerrel összeegyeztethető-e ? Válasz: Igen, ha határozott időtartamu, s ha az elkövetett tett köz- v. jogos magánérdekek hátrányára való visszaélés veszélyét igazolja; 2. a biróságnak a büntetés kiszabása körül megengedendő latitude kérdése. Az ú. n. határozatlan tartamu büntetéseket hozták ezzel napirendre, abból az elvből indulván ki, hogy a büntetés tartalmát egyedül a bűnös individualitása határozza meg s így a büntetési tartamnak a biró által való meghatározása megszüntetendő, azaz a büntetés tartamát ellenkezőleg, a börtönhatóság az elitéltnek magatartása, javulása szerint határozza meg. A kongresszus azonban nem ment bele a merész újításba s kimondotta; hogy a büntetésnek legmagasabb és legkisebb mértékét a törvénynek kell meghatároznia. A maximumon túl a biró nem mehet, a minimumon alul azonban rendkivüli enyhítő körülmények fenforgása esetén leszállhasson (egészen a magyar btkv. rendszere). Ha továbbá a törvény a nem aljas indító okokból származott bűntettekre külön büntetési nemet állapít meg (Ilyen p. a magyar államfogház), a biró jogosítva legyen erre a büntetésnemre áttérni, valahányszor úgy találja, hogy a bűnös nem aljas rugókból cselekedett, 3. Abban a kérdésben, hogy a szülőknek felelőssége a gyermekeik által elkövetett bűnös cselekményekért minő elbirálás alá essék, indítványozták a pénz- sőt szabadságvesztés-büntetés alkalmazhatását; a kongresszus azonban a szülőknek a szülői hatalomtól határozott időre való megfosztását mondta ki ez esetben. 4. A bűnösség felismerésének lehetetlensége miatt felmentett fiatal vádlottakat a biróság javító-intézetbe való elhelyezésre itélheti. Az elhelyezés tartamát a biróság határozza meg s azt bármikor megszüntetheti a meghatározott tartam lejárta előtt, ha az elhelyezésnek indító oka elenyészett; feltételes szabadságra bocsátásnak itt is helye van. A biróság a fiatal bűntettesek ellen kimondott szabadságvesztés-büntetésnek is javító-intézetben való kitöltését rendelheti el. Az I. osztályba felvett további két kérdést, melyeknek egyike a rövid tartamu szabadságvesztés-büntetéseknek némely esetekben alkalmazandó helyettesíthetésére vonatkozott: p. közmunka letartóztatás nélkül; birói dorgálás helyi kiutasítás másika pedig a szokásszerü orgazdák célszerübb megbüntetésére vonatkozott, a jövő kongresszusra halasztották. A II. és a III. osztályban felvetett kérdések közül legérdekesebbek azok, melyek a magán elzárás elvére alapított fegyintézetek építési módjára; a vizsgálati fogság s a rövid tartamu szabadságvesztésbüntetések végrehajtására szánt börtönök miként való szervezésére; a letartóztatottaknak élelmezésére; a fegyintézeti munkára; az elbocsátott foglyok számára felállítandó menedékhelyekre; a kóborlás ellen foganatosítandó intézkedésekre vonatkoznak stb.
IV. A pétervári kongresszus 1890. A legfontosabb kérdések kerültek napirendre; kiemeljük belőlük a következőket: 1. a kiszolgáltatási szerződésekben szereplő bűntetteknek egyforma elnevezése óhajtandó, de a törvényhozások jelen állapotában lehetetlen; 2. a részegség önmagában tekintve nem büntetendő, csak amennyiben közbotrányt okoz, de itt is a szándékolatlan lerészegedés kivételével. Büntetendő másnak nyilvános helyen való lerészegítése s az, ki már részeg embernek italt ad, különösen a korcsmárosok. A részeg állapotban elkövetett büntetendő cselekményeket illetőleg; a nem teljes részegség a beszámítást nem zárja ki, a teljes részegség igen, kivévén, a) ha a lerészegedés már önmagában a büntető törvénynek megsértését képezi és b) ha az illető tudja, hogy részeg állapotában büntetendő cselekményt követ el v. követhet el; az első esetben a büntetendő cselekmény szándékos gyanánt büntetendő; a második esetben gondatlanságból elkövetett gyanánt; 3. a birói dorgálás mint büntetés nem mellőzendő, a büntetés végrehajtásának felfüggesztése vagyis az ú. n. feltételes elitélés csak kihágásoknál alkalmazandó. Ez utóbbi kérdésben a leghíresebb s európai nevü kriminalisták egymástól eltérő nézeteket vallottak. A feltételes elitélés ellen oly férfiak szállottak sikra, mint Nocito, Bousa, Illing, Pols s a német Kirchenheim. De mellette nyilatkoztak Pessinával az élén Canonico, Alimeria és Dreyfus; 4. a büntető eljárást kizáró büntétőjogi kiskoruságot, mely nálunk a 12-ik évig terjed, a kongresszus osztályülése a 16-ik életévig kiterjesztendőnek javasolta; a közgyülés a kérdésnek eldöntését a legközelebbi kongresszusra halasztotta; 5. a szokásszerü magyar btkv. szerint üzletszerü orgazdaság a törvényhozások különös figyelmét igényli; 6. vannak javíthatatlan egyének, de a javíthatatlanság felismerése szerfölött nehéz s azért e fogalomnak a tételes törvényekben való értékesítése veszélyes. A törvények szigora ellenben a visszaesés ellen forduljon, mely a javíthatatlanságnak legbiztosabb. kritériuma. Úgy a római, mint a pétervári kongresszuson, a nemzetközi börtönügyi kiállítások a börtönügynek,a társadalmi védelem e kiváló fontosságu tényezőjének haladását kedvező színben mutatták be.
A büntétesek végrehajtásának módja a büntetési rendszernek lényeges alkotó részét teszi. Ez különösen áll a szabadságvesztési büntetésekre, amelyeknél sokkal nagyobb mérvben lehetségesek minőségi és mennyiségi fokozatok, mint bármely más büntetési nemnél. Az észszerü börtöntudomány felismerte, hogy a szabadságnak egyszerü elvonása nem meríti ki a büntetésnek tartalmát ha azt akarjuk, hogy az a hozzákötött és elérni óhajtott társadalmi céloknak megfeleljen. A szabadságvesztési büntetés végrehajtásának legcélszerübb módozata azért már a mult század vége óta a legkitünőbb teoretikus és praktikus szakférfiak elméjét foglalkoztatta és foglalkoztatja vala. Igy keletkeztek a különböző B., amelyeknek általánosan elfogadott közös jellemvonását (az államfogház büntetésétől eltekintve) a munkakényszer alkotja. Egyebekben az eredetileg a magára hagyó és a hallgatásra szorító rendszer között folyt, jelenleg pedig a magára hagyó és a progressziv rendszer között folyó harc még nincs teljesen eldöntve, de ha a jelek nem csalnak az utóbbi rendszernek győzelmével fog végződni. A különböző rendszerek, a különféle árnyalatoktól eltekintve a négy jelszónak magány, hallgatás osztályozás, fokozatosság megfelelően négyfélék: 1. a filadelfiai v. pennszilvániai v. magára hagyó rendszer; 2. az auburni v. hallgatásra szorító; 3. az osztályozási; és 4. az ir vagy progressziv rendszer. Az első a szabadságvesztésbüntetés célját az elitélteknek teljes és materiális elszigetelése által akarja elérni; tehát folytonos nappal s éjjel való magára zárás, összekötve az elitéltnek szellemi erkölcsi s ipari kiképezésével s individualizáló bánásmóddal (separate-system).
Ekként lényegesen különbözik az aszkétizmus hatása alatt kapott eredeti alakjától, mely szerint az elszigetelt elitélt teljes tétlenségben, vallási olvasmányokba merülve töltötte napját, amely felfogás «most rigid and unremitted solitude» név alatt ismeretes. Az így rendezett büntétes a filadelfiai Arch-streetben 1804. épített börtönben «solitary confinement» néven érvényesült. A modern «separate system» első intézetei a Cherry Hillben 1827. épült «eastern penitentiary» (keleti börtön) és az 1829. Pittsburgban épült «western p.» (nyugati). Ebben az enyhített alakjában jött át a magára hagyó rendszer a 30-as években Európába. Mintaintézet az 1836. Haviland által épített filadelfiai börtön. Az auburni v. hallgatásra szorító rendszernek megteremtői a bostoni és newyorki börtön-egyesületek; alapeszméje az elitélteknek a munkára való kényszerítésök mellett nem materiális, hanem szellemi elszigetelésük, izolálásuk a hallgatás által tehát nappali közös munka, hallgatás kötelezettsége mellett, éjjelre elkülönítés, mihez az elitélteknek osztályozása is járna, nem, kor bűnösség, munkaképesség szerint. A magánzárka csak mint fegyelmi büntetés jő alkalmazásba. Az e rendszert (silent system) érvényesítő első intézet az auburni 1790., rákövetkezett a hirhedt botozási rendszeréről ismeretes Linds kapitány által épített singsingi; a charlestoni intézetek stb. A tapasztalás azonban bebizonyította, hogy a rendszernek sarkelve, a hallgatás csak folytonos túlszigoru s a kedélyek elkeseredésére vezető fegyelmi büntetések által tartható fenn. Az osztályozási rendszer a fősúlyt az elitélteknek osztályozására (klasszifikációra) helyezi és pedig nemcsak a nem, kor, bűnösség, munkaképesség, műveltségi fok szerint (amely szempontok szerinti osztályozását az elitélteknek az auburni rendszernél is megtaláljuk) hanem s ebben rejlik e rendszernek súlypontja és sajátszerüsége az erkölcsiségnek s a javulási képesség viszonylag egyenlő fokának is tekintetbe vételével.
Az osztályok egymástól elkülönítvék. Az egy osztályba tartozók közösen dolgoznak. Az osztályoknak száma nem elvi szempont. Az egy ideig mintaintézetnek tekintett 1833. évi genfi maison pénitentiaire négy osztályt állított fel: 1. súlyos bűntett miatt először elitéltek és visszaesők: 2. enyhébb bűntett miatt. először elitéltek; 3. vétség miatt először elitéltek 4. fiatalok és javultak. Az elitéltek maguk tartásukhoz képest, az alsó osztályokból a felsőbbekbe lépnek fel; rossz magaviselet esetén visszahelyezés is járhatja. A bánásmód fokozatosan enyhül. Az osztályoknak száma a rendszer fejlődése alatt folyton emelkedett, néhol tizenötre is, mig végre egy minden tekintetben kielégítő osztályozás lehetetlensége mindinkább felismertetvén, a rendszer, mint ilyen, már a 60-as évek óta feladottnak tekinthető s az osztályozás jelenleg csak fegyelmi tekintetben, több fegyelmi osztály felállítása alakjában áll fenn.
A progressziv rendszer az előbbi rendszerek fényoldalainak érvényesítésére törekszik, árnyoldalaiknak lehető kikerülésével. Kiindulási pontja a közös és a magára zárás kombinációján alapuló vegyes rendszerek teljes kifejlődését a Crofton által Irországban keresztülvezetett ir rendszerben találja. E rendszernek, melynek legbuzgóbb hívei között Mittermeiert és Holtzendorffot találjuk, jellemző ismérve a büntetésnek négy szakra való feloszlása: 1. magára zárás; 2. csak éjjeli elkülönítés, nappal közös munka: 3. közvetítő intézetbe való elhelyezés; 4. feltételes szabadságra bocsátás. Az első szaknak (introductory stage) célja a büntetést az illetővel éreztetni, a megrögzött gonosztevőt megpuhítani s támpontot nyerni arra, hogy az elitélt javulási hajlama, közömbössége vagy éppen javíthatatlansága felismertessék. A második szaknak célja a javítás, erre szolgál az elitélteknek a magaviselet szerint több osztályba történő sorozása, melyekbe az elitéltek fokozatosan előlépnek; rossz magaviselet esetén a már elhagyott alsó osztályba visszakerülnek (avancement, degradation). A harmadik szakban (intermediate prisons első kisérlet 1856.) is a javító elem a túlnyomó, épp úgy. mint az első szakban az elrettentő. A rendszer tökéletessége megköveteli, hogy a büntetés e szakának végrehajtása egészen önálló, külön intézetekben történjék, ahol a fegyencek oly kedvezményekben is részesülnek, amelyekről az első két szakban szó sem lehet; célja a szabadságra való előkészítés. A rendszernek betetőzése, hogy a büntetés idejének hátralevő része feltételes szabadságban tölthető le. Köteleségellenes magatartás esetén ismét visszahelyezésnek van helye. Ezt a rendszert honosította meg Magyarországon - Lipótvárott - hazánknak a börtönügy terén kiváló szakférfia, Tauffer Emil s ezt fogadta el a magyar btkv. is a fegyház és a börtönbüntetés végrehajtására, a következő közelebbi meghatározásokkal: 1. a magára zárásban töltendő a büntetési időnek első harmadrésze; de a magára hagyó elzárás tartama egy évet meg nem haladhat. Az elitélt az intézeti szabályokban meghatározott látogatások, az iskola, az isteni tisztelet, s a szabad levegőn való időzés kivételével, minden más esetben, mindenkitől elkülönítve, éjjel és nappal magára zárva tartandó. Munkáját zárkájában teljesíti. A magára zárás nem alkalmazható, illetőleg félbeszakítandó, ha az elitélt testi v. szellemi épségét közvetlenül veszélyezteti; ekkor azonban az akadály megszüntével utólag, de csakis a büntetés tartamának első felébe (életfogytiglani fegyházra itélteknél az első tíz év alatt) pótlólag alkalmazandó. A büntetési idő első felén túl, magára zárás csak mint fegyelmi büntetés alkalmazható: 2. a második stádiumban nappali közös munka; éjjeli magára zárással. 3. Közvetítő intézetbe szállíttatnak azok, akik büntetésüknek 2/3 részét letöltötték és szorgalmuk és jó magaviseletük által a javulásra alapos reményt nyujtottak. A szállítást a felügyelő bizottság meghallgatása után az igazságügyminiszter rendeli el: fegyelmi vétség esetén visszahelyezésnek van helye. Életfogytiglani fegyházra itéltek, a büntetés 10-ik évének letelte után szállíthatók közvetítő intézetbe: 4. a közvetítő intézetből feltételes szabadságra bocsátásnak van helye, a büntetés 3/4 részének (életfogytiglani elitélteknél 15 évnek) kitöltése után, de csak az elitéltnek kérelmére s csak azokra, akik jó magaviseletük és szorgalmuk által a javulás reményét megerősítették. A feltételes szabadságra bocsátottak bizonyos rendőri felügyelet alatt állanak s a rájok vonatkozó szabályok megsértése esetén a kedvezmény visszavonható. A 3 évnél rövidebb időre itéltek nem mennek át a közvetítő intézetbe, hanem a törvényes feltételek fenforgása esetében a büntetés második stádiumából büntetésök 3/4 részének kiállása után feltételes szabadságra helyezhetők. Nem bocsáthatók feltételes szabadságra a külföldiek s a vagyon ellen irányult bűncselekményben, gyujtogatásban visszaesők. A feltételes szabadság eredményei, a visszavonási eseteknek elenyészően csekély %-a azt jelenti, hogy az intézmény nálunk is bevált s a bizalmatlanság, mellyel mint minden uj intézmény ez is találkozott, alaptalan volt.
Szabadságvesztésnél e büntetés tartamát a törvény csak lényegileg határozza meg. A végrehajtás közelebbi módozatainak megállapítása a B.-nak van fentartva. Ilyeneket Utasítások címmel bocsátott ki a magyar igazságügyminiszter a btkv.-ek életbelépte alkalmával, a fegyház, az államfogház, a börtön s a fogházbüntetés végrehajtása tárgyában. A modern felfogás, tekintettel arra, hogy a büntetés miként való végrehajtása nemcsak a büntetéssel sujtott egyén jogkörét mélyen érinti, hanem kiváló mértékben társadalmi érdekü is, annak törvényes (ú. n. büntetés-végrehajtási törvény által való) szabályozását joggal sürgeti, úgy, hogy a B. részére csak a belső ügykezelés szabályozása s a végrehajtás elveinek miként való keresztülvitelére vonatkozó intézkedések lennének fentartandók. Mily fontos és a büntetés lényegére kiható kérdések nyernek törvény hiányában a B.-ban elintézést, annak megértésére elegendő egy pillantást azoknak főtartalmára vetni. Nemcsak a felvétel s elbocsátás módozatai s egyéb alárendelt ügykezelési jelentőséggel biró kérdésekről van itt szó, de itt nyernek szabályozást: a magára zárásnak miként való végrehajtása; az elitélteknek osztályozása. Ez utóbbi szempontból a szabályok, nálunk három kötelező osztályt állítanak fel: 1. 24 éven aluliak; 2. 24 éven felüliek; 3. a visszaesők osztályát; az igazgatóra bízván, hogy a műveltebb elitéltek számára külön osztályt, továbbá az elkövetett buntettek neme, a magaviselet s erkölcsi javulás foka szerint, az intézet helyi viszonyaihoz képest még más osztályokat is alakíthasson. Továbbá B. intezkednek a napirendről s az elitéltek ruházatától eltekintve, az élelmezésnek, a munka s munkajutalom, az oktatás, a hittanítás, a kedvezmények, a tisztaságon felül az egész egészségügynek s a házrend mellett a fegyelmi ügyeknek, az elitéltek jogait érintő s a büntetésnek a valóságban miként való alakulására vonatkozó fontos kérdésekről. Célszerü s a börtönügy tapasztalatalt észszerüen értékesítő büntetés végrehajtási törvény, ezeknél fogva nálunk is, a fontosabb igazságügyi szükségletek közé tartozik.
v. bertő, régente az ötvösműben alkalmazott aranyszemcsék neve (Goldkorn; börtűs mű: körnige Arbeit).
igen tömött és erős vászon, melyet mint a bőrnek pótszerét, főleg butorokra, ujabban falkárpitokra.használnak.
(külső váz, ectoskeleton), a gerinctelen állatok, különösen az izeltlábuaknak vagy tiszta chitinből, v. chitinből meg mészsókból (pl. rák) álló külső páncéla (l. Bőr és Izeltlábuak). Némely gerinces állatnak is van külső kemény váza, amely v. szaruanyagból (p. kígyók szaru-pikkelyzete), v. csontpikkelyekből és táblákból (pl. halak pikkelyzete s táblákból összetett páncéla) v. mindakettőből áll (p. teknősbékák). L. még Gerincesek.
kisk. Szatmár vm. nagy-károlyi j.-ban, (1891) 1377 magyar lak.
v. Bőrvizenyő, l. Vizkór.
l. Tőzsde.
az aknaszállításnál használatos, ha nem kell nagyobb mennyiséget gyorsan kiszállítani: a zsákot a bányában behúzzák a rakodó helyre, megtöltik, és azután felhúzzák; az akna torkolatánál pedig vagy közvetlenül az akna mellé ürítik ki, vagy pedig lekapcsolván a kötélről, kereken járó táblára teszik, a hányó helyre kitolják, és ott kiüritik.