don Manuel, spanyol költő, szül. Quelben (Logrono tartományban) 1800., megh. Madridban 1873 nov. 13. Madridban nevelkedett s mint önkéntes szolgált a hadseregben; később államhivatalba lépett. A reakció bekövetkeztekor (1823) megfosztották állásától. Csak tizenegy évvel később kapott ismét hivatalt a polgári közigazgatásnál Madridban. A derék férfiut, ki pedig akkor irói érdemei folytán már közben a nemzeti könyvtár igazgatója lett, azért mert egy versben Esparterot ünnepelni merészelte, e hivatalából a kormány 1840. egyszerüen elmozdította. Azóta haláláig munkája jövedelméből élt. Már 1837 óta a spanyol akadémia tagja volt. Alig volt 17 éves, midőn első vigjátékát adták s azóta több mint százötven szinművel (melyek közül 103 eredeti, 62 fordított és 10 átdolgozott) gazdagította nemzete irodalmát. Legjelesebbek a vigjátékok közt: Marcela, A Madrid me onelos (Visszamegyek Madridba) s Toto es farsa en este mundo (Minden hamis ebben a világban); a történeti szinművek közt: Fernando el Emplazado (a törvényszék elé idézett) és Belido Dolfos. De B. mint lirikus és szatirikus is nevezetes s különösen erőteljes költői géniusza a guny megsemmisítő fegyverének forgatásában, szatirái: La hipocresia (a képmutatás) 1834; Epistole moral sobra las costumbres del siglo (episztola a század erkölcseiről); de Lesverguënza (a szemtelenség) stb. B. maga adta ki munkáit 5 köt.-ben (1850-52). Válogatott költői munkái pedig (Obras escogidas) Párisban jelentek meg 2 köt.-ben 1878.
a kelta nyelvek (l. e.) brit ágának egyik sarjadéka, mely a Kr. u. V. és VII., század közt Cornwallból az armorikai félszigetre, vagyis a franciaországi Bretagneba bevándorolt bretonokkal került az ezen bevándorlóktól elnevezett (s alighanem már a római foglalás előtt is kelta nyelvü) területre. A több nyelvjárási árnyalatra és négy fő tájszólásra oszló B.-et, vagy amint Franciaországban általában (a Haute-Bretagne francia tájszólásaival ellentétben) nevezik: a Bas-Breton-t már csak Finistere dép. egész területén, továbbá Côtes-du-Nord és Morbihan dép. nyugati felében, valamint az Alsó-Loire dép.-hoz tartozó kis Batz félsziget hét községében, nemkülönben a Bretagne körül fekvő apró szigeteken beszélik, melyek közül az épp említett Batz félszigettel szemben levő Belle-Ile a legnagyobb. A B.-en beszélők száma (Sébillot szerint, 1886) 1.322300, illetőleg a Havreban és egyebütt dolgozó breton munkásgyarmatokat is ideszámítva 1340700; de ennek is körülbelül csak a fele beszél kizárólag bretonul, mig a másik fele, kivált az ifjabb nemzedék, franciául is tud. A francia és a breton nyelvterület határa, mely ma délről északnak haladtában kissé nyugat felé hajolva Ambontól Vannes- és Elven-en majd Pontivy-n keresztül Plouha-ig huzódik, régebben, igy még a IX. században is, kelet felé jóval tovább, a breton megtelepülés idején pedig bizonyára az egész Bretagnera kiterjedt s csak fokozatosan hátrált mindinkább nyugatra, amit egyebek közt a mai nyelvhatárnál jóval keletebbre szórványosan még mindig élő -ac, illetőleg az elfranciásodott területen -ec végü (breton)helynevek is bizonyítanak. De még a XI. század közepe táján is Combourg-ig és az Ille-et-Vilaine dép.-beli Redon-ig ért e határ, sőt XVI. században is bretonul beszéltek meg Côtes-du-Nord dép. Loudéac arrondissementjában, valamint még a XVIII. század elején is a morbihani Mauron kantonban, melyek azóta teljesen elfranciásodtak. Előre látható tehát a B.-nek is ugyanazon sorsa, amely a vele legközelebbről rokon, mert a kymrivel együtt szintén a brit ághoz tartozó cornwalli nyelvet századunk elején érte, hogy t. i. lassankint majd teljesen kihal, dacára az ujabban ennek utját állani igyekvő breton irodalmi mozgalomnak. Ez ma ujságok és népies iratok, költemények stb. kiadásában is nyilvánul ugyan, a délfranciaországi provençal (félibre) nyelvművelő mozgalom mintájára és az angolországi (walesi) rokon törekvések utánzásával a nélkül azonban hogy ezekkel hatása és értéke dolgában mérkőzhetnék. Önálló irodalmi élete különben az armorikai keltaságnak a régebbi korokban sem volt, amennyiben középkori költeszete is teljesen az angliai kelta bard-költészettel egy csapáson haladt s ezzel egy tömegben tárgyalandó, s legfeljebb az a pár jelesebb bard emelendő ki, mint pl. Gweznou, Taliesin, Sulio, akik breton eredetüek lévén, angolországi pályatársaikkal versengve igyekeztek dicsőséget szerezni szülőföldjüknek. A B. régibb emlékei közül a legnevezetesebbek a XIII. és XIV. századból való La vie de sainte Nonne és Jézus cimü misztériumok (az utóbbit La Villemarqué adta ki. 2. kiad. 1866). A többi e téren említendő kiadvány nagyobbára a még élő néphagyományok egybegyüjtésére szorítkozik, amely irány bon La Villemarqué dicséretes buzgólkodása nyomán (Barzaz-Breiz, breton népdalok fordítással, jegyzetekkel és dallamokkal, Páris 1893; 6. kiad. 1867) ujabban is serény munkásság folyik, kivált amióta a párisi Société des traditions populaires mellett több ettől független folyóirat is versenyez a francia népies hagyományok egybegyüjtése érdekében egymással (Tradition, Mélusine stb.).
1. Henrik Gottfried, német szatirikus iró, szül. Gerában 1763 márc. 6., megh. Pilsen mellett 1810 nov. 1. 1776. kerületi főnök volt Versecen (a Bánságban), 1778. a budai egyetem könyvtárosa, azután a lembergi egyetemen működött. Többnyire anonim irásai közül megemlítendők: Eine entsetzliche Mordgeschichte v. d. jungen Werther (1774); Almanach d. Heiligen auf 1788 és Georg Wallers Leben u. Sitten (Köln 1793).
2. B. Károly Gottlieb; német prot. teologus szül. Gersdorfban a szász Érchegységben 1776., megh. Gothában 1848 jan. 22. 1794 óta Lipcsében teologiát tanult. A wittenbergai egyetemen 1864 óta teologiai és filozofiai felolvasásokat tartott; 1807. pap lett Schneebergben, 1808. szuperintendens Annabergben, 1816. főszuperint. és főegyházi tanácsos Gothában. B. ugy az elméleti és tudományos, mint a gyakorlati teologiát sikerrel művelte s eredményesen küzdött az egyház és az iskola érdekeiért. Tudományos iratai közül a főbbek: Lexicon manuale graeco-latinum in libros N. Test. (3. kiad., Lipcse 1840, 2 köt.) és a Probabilia de evangelii et epistolarum Johannis apostoli indole et origine (u. o. 1820). Dogmatikai álláspontját Handbuch der Dogmatik der evangelischen Kirche (4. kiad., Lipcse 1838, 2 köt.) művében adja elő. Önéletirása Gothában 1851. jelent meg.
járási székhely Badennek Karlsruhe kerületében, a Saalbach mellett, (1890) 4019 lak., kik gépeket és pléhtárgyakat készítenek, fával és marhákkal kereskednek. B. Melanchton szülőhelye, kinek 1864. szobrot emeltek.
kisközség Hunyad vmegye dévai j.-ban 237 oláh lak. 1712. a gyulafehérvári káptalantól Ankos György részére kiállított másolat szerint e helység Hunyadi János idejében Törzsökfalva vala s Törzsök Tivadar a rigómezei csatában látva, hogy Hunyadi lovát ellőtték, saját lova átengedésével és élete feláldozásával menté meg a vezért. Ivadékai Hunyaditól Törzsökfalvát és Kálmánföldet nyerték; de a Törzsök család neve időközben a maig létező, de eloláhosodott Ankosra, a helység pedig a fentire változott.
(Brew, Prew) György, német festő és fametsző, megh: Augsburgban 1536. Művei Bunkmairra, néha Altdorfra emlékeztetnek. Főleg a tájképfestéshez volt tehetsége. Főművei: A koronás Madonna (Berlin) és A zámai ütközet (München).
egy régi pannoniai néptörzs, mely a Száva mentén a mai Brod körül lakott.
(Brewer, l. o.), szepes vmegyei nemes család. A nemességet 1647. évben B. Sebestyén kapta, aki a felvidéken nevezetesen Eperjesen cs. katonai parancsnok (imperator armorum) volt. A család egyik ága Zólyomba, a másik ága Erdélybe szakadt, mig a főág Szepes vármégyében maradt, ahol főleg bányászattal foglalkozott s Gölnicbánya városnak több polgármestert, városkapitányt adott. Egyike azon családoknak, kik elsők követték Luther hitvallását hazánkban. B. János Mihály 1771-1843. Gölnicbányának hűbér alól való kiváltását viszi keresztül; az 1809. nemesi felkeléskor saját költségén csapatot állít s ezért királyi engedélyt kap a saját zászlója alatt kivonulásra. - B. Sándor László, szepesvármegyei alispán, a szepesi városok utolsó főispánja. - B. József Jenő, birói karunk érdemes tagja; mint a legfőbb itélőszék birája 1888. évben lépett nyugalomba. - B. Szilárd József, szül. 1863. Gölnicbányán, iskoláit Rozsnyón és Eperjesen végezte; majd a műegyetem elvégzése után a fővárosi hivatásos tűzoltóság tisztje lett s főleg a tüzoltói intézmény érdekében működik. Kezdeményezésére alakult a budapesti tűzoltó testületek szövetsége, melynek alelnöke; azonkivül több fővárosi és vidéki tűzoltóságot szervezett; 1892 óta pedig a budapesti állami középipartanodában a tűzrendészet előadásával van megbizva. Irodalmi művei, melyek nagyobbrészt saját kiadásában jelentek meg, a következők: A szivattyu s annak kezelése 1885; Tűzoltók zsebkönyve 4. évfolyam, 1888-91; Tűzoltói utmutatások községi előljárók részére 1891-1892 (3. kiadás, magyar s német nyelven); A mászó-, mentő-, bontó- s egyéb eszközök és azok kezelése (1892, első dijat nyert pályamű); Tűzoltó tisztek zsebnaptára (1893); Jelentés a salzburgi tűzoltószer-kiallításról (1883); továbbá a szabadkai, nyiregyházai stb. tüzoltóságok: Szolgálati és gyakorlati szabályzatai. Az országos tűzoltó szövetség közp. választmányának megbizása folytán megirta annak Egységes gyakorlati szabályzata- és kézikönyvé-t 1892. magyar és német nyelven; 1890 óta pedig kiadja s szerkeszti Markusovszky Bélával a Tűzrendészeti Lapok c. tűzoltói szaklapot magyar s német nyelven. Egyideig munkatársa volt a Tűzoltó Közlöny és az Illustrirte Feuerwehr-Zeitung c. szaklapoknak is. Munkatársa e lexikonnak is, melyben a tüzoltóság cikkeit irja.
v. breones v. briones, régi északtiroli nép, amely a mai Brenner körül lakott. Breunnerit (ásv.), l. Magnezit.
(franciául: Bruche) folyó Elzászban, Climonttól É.-ra a Vosges-láncban ered és 70 km. hosszu folyás után 3 km.-re Straszburg fölött az Illbe torkollik. Az 1681. Vauban tervei szerint épített 20 km. hosszu B.-csatorna az ugyanily nevü folyó mellett vezet el; különösen fa- és kőszállításra használják.