Sándor, festő, született Tó-Almáson Pestmegyében 1819. Eredetileg orvosi pályára készült s miután tanulmányait a pozsonyi evang. liceumban elvégezte, 1838. a pesti egyetem orvosi fakultásába vétette föl magát; négy évig hallgatta is az előadásosat, de a festészet szeretete felülkerekedett benne, s mielőtt orvosi oklevelet nyert volna, Bécsbe ment, hogy a Szt.-Anna-akadémián tájfestőnek képezze magát. Az osztrák fővárost azonban csakhamar Münchennel cserélte föl, hol a bajor műegylet bátorító támogatásban részesítette s az I. Lajos bajor király albumába festett lappal feltünést keltett. B. tizenegy évig tartózkodott Münchenben s ez idő alatt a németországi tárlatokat gyakran fölkereste, kellemes hatásu, inkább a romanticizmus felé hajló tájképeivel. 1856-ban visszatérvén hazájába, Budapesten telepedett le, hol első nagyobb megrendelése az a tájkép volt, melyet a Margitsziget egyik részéről király ő felsége számára készített. Később a 70-es években a kormány megbizásából festett a nemzeti muzeum képtára számára két nagyobb méretü tájképet: a Háborgó Balatont és Esztergom környékét. B. hangulatos tájképeivel, melyek részint hazai vidékeket, részint ideális tájakat ábrázolnak, az 1870-diki londoni világkiállításon, azután pedig a székesfehérvári s az 1885-diki országos tárlatokon nyert kitüntetéseket.
az ugyanily nevü ker. kapitányság székhelye Galiciában, erdőkkel szegélyezett síkságon, 110 km.-re Lembergtől, 17.534, 2/3-ban zsidó lak., öt külvárossal, széles, nagyobbára kőből épült házakkal, a Potocki grófok régi kastélyával, 3 katolikus templommal és egy csinos zsinagógával, gőzmalommal, szeszégetéssel, kenderfonóval, Brody Galicia egyik legélénkebb kereskedő városa, különösen az Oroszországgal való forgalomra nézve. Oroszországból ide hoznak be lovakat, szarvasmarhákat, mézet, viaszkot, gyapjut és bőröket, kivisznek pedig iparcikkeket és ékszereket. B.-t 1684. Zoldiewski vajda alapította. 1779-1880-ig szabad kereskedelmi hely volt. Szabad kereskedelmének megszüntetése után forgalma apadt.
Sándor, szépirodalmi és hirlapiró, szül. Egerben 1863. Középiskolát végzett, aztán az irodalomra adta magát. 1888-90. szerkesztő volt Kolozsvárt az Erdélyi Hiradónál, melyben Két szőke asszony c. regénye jelent meg, az Erdélyi Képes Ujságnál s a Magyarság c. politik. napilapnál; 1890 óta a Magyar Hirlap belső dolgozótársa. 1882 óta a jelesebb szépirodalmi lapokban sok cikket, tárcát elbeszélést és regényt irt. Önálló munkái: Nyomor (elbeszélések, Bpest 1884); Faust orvos (reg. 1888 és 1890); Don Quixote kisasszony (reg. 1888); Emberek (elbeszélések, 1888); Szinészvér (elbeszélések, 1891). Összegyüjtütt műve 1893. jelent meg. Műveiben az élet sötét oldalait, a sülyedés martalékait festi, a modern francia naturalisztikus irány híve.
Zsigmond, hirlapiró, a Neues Pester Journal kiadó-tulajdonosa, szül. Miskolcon 1840 nov. 15. A gimnáziumot u. o. és a pesti piaristáknál végezte, s elvégezte a jogot is az egyetemen. Korán a hirlapirói pályára lépett, 1859. jelent meg első vezércikke. 1860. már szerkesztője volt a Pesti Hölgydivatlapnak, u. ez év végén Grosz Károllyal megindította a Pannonia c. német folyóiratot, melynek célja a magyar irodalom ismertetése volt a kritikai tanulmányokban és fordításokban. Eleinte néhány lapban (1859-60) verseket is irt, s több templomi éneke, melyet 1861. az izr. hitközség megbizásából irt, ma is használatban van. Mikor a Magyar Sajtó munkatársa lett, neve mind szélesebb körben lett ismeretes és a legjobb cikkirók közt kezdték emlegetni. A kiegyezés után kevéssel a Pesti Naplónál volt, Kemény Zsigmond oldalánál, vezércikkiró, s publicistai pályájának ez az idő a fénypontja. Tehetsége kifejlett, s cikkeiben a nagy összefoglaló erőt, az izmos logikát és a világos tiszta látókört méltányolták. 1872. titkári állást vállalt a belügyminiszteriumban, de ez államszolgálatot egy év mulva önként elhagyván, 1873. megvette a Neues Pester Journalt, mely lap az ő ügyes szerkesztése alatt páratlanul elterjedt az országban. A hirlapirói pályán szerzett vagyonából 50 éves születésnapján mintegy 100 ezer frtnyi alapítványokat tett sajtóügyi célokra, mihez 1892. és 1893. (neje emlékét megörökítő) ujabb nagy alapítványai járultak, az egyik 250, 000 frt összegben.
Kázmér, lengyel költő, szül. Galiciában, Krolowkában, 1791 márc. 8., megh. Drezdában 1835 okt. 10. 1809. a varsói nagyhercegség tüzérségéhez mint altiszt állt be, 1812. Oroszország ellen ment, a lipcsei csatában fogságba került, azután Varsóban telepedett le, ahol az esztétika egyetemi tanára lett. Az egyetem 1832. feloszlatván, B. állás nélkül maradt. Igazi népies költő volt; költeményeit kedélyesség, hazaszeretet és vallásosság jellemzik. Különösen fölemlítendő művei közül a Wieslaw címü idill, amelyben a lengyel nép falusi élete van vonzó modorban leirva. Művei 4 kötetben Vilnában 1842. s 1874. Kraszewski által rendezve 8 kötetben Varsóban jelentek meg.
Viktor Lodzija, orosz szobrász, szül. Volhynia orosz kormányzóság Ocsova községében 1839. Tanulmányai végeztével nagy utazásokat tett, aztán Rómában telepedett meg. Főképen ideális allegoriai, vallásos és mitologiai tárgyakat dolgozott fel. Jelesebb alkotásai: Ámor; Krisztus; Az első öröm és első fájdalom; Menekülés Popéjiből (nagyobb csoport). Jelenleg a pétervári művészeti akadémia tanára.
Miksa Albert Günther, német liberális politikus és gazdasági iró, szül. Potsdamban 1846 jun. 7. 1884. a stettini kerületből a német birodalmi gyülésbe, 1887. pedig a porosz képviselőházba küldték képviselőül. Tagja a liberális pártnak. Munkái: Die deutschen Holzzölle von 1865 (Berlin 1881); Die Verteidigung der privaten Erwerbsthätigkeit (u. o. 1881); Die Kapitalrentensteuer (u. o. 1884).
Angelo, ol. költő és publicista, szül. Castelnuovoban 1802 dec. 6., megh. Locarnoban 1866 máj. 25. Az olasz szabadságharcok idejében nagy népszerüségre tett szert piemonti tájszólásban irt dalai és szatirái által, melyek Canzoni piemontesi c. gyüjteményében láttak napvilágot. E mellet említésre méltók I miei tempi c. emlékiratai (20 köt.) és Storia del Piemonte dal 1814 ai giorni nostri cimü történelmi munkája. Ő irta a Delle spade il fiero lampo kezdetü ismert harci himnuszt.
piemonti származásu család (Broglio v. Broglia), mely a XVII. század közepén honosodott meg Franciaországban. Kiválóbb tagjai: 1. B. Ferenc Mária herceg, francia marsall, szül. Párisban 1671 jun. 11. megh. 1745 máj. 22. 1689-től részt vett az összes Németországi, olaszországi és flandriai hadjáratokban. 1714-ben Mont-Dauphin kormányzója és a lovasság főparancsnoka, 1724. pedig londoni követ lett. 1731. visszahivták s mint altábornokot Villars olaszországi hadseregéhez osztották be. 1734. a marsallbotot kapta és Coigny-val együtt az olasz hadsereg élére állíttatott; ekkor vívta ki a pármai és guastallai győzelmeket. A béke megkötése után Elzász kormányzójává nevezték ki. Az osztrák örökösödési háboruban Bellisle alatt harcolt, kit később a csehországi hadsereg vezérletében felváltott. Mivel azonban a meggyöngült hadsereget a Rajnán át visszavezette, kegyvesztetté lőn s fersicresi birtokára vonult vissza.
2. B. Viktor Ferenc herceg, francia marsall, az előbbinek fia, szül. 1718 okt. 19., megh. Münsterben 1804. márc. 23. Részt vett az atyja által vezetett 1734. olaszországi hadjáratban s az osztrák örökösödési háboruban. Atyja halála után a hercegi méltóságot örökölte; a hétéves háboruban küzdött Hastenbecknél és Rossbachnál, később mint önálló parancsnok elfoglalta Kasselt (1758) és meggyőzte a hessenieket Sondershausennél; Bergennél pedig (1759 ápr. 13.) Braunschweigi Ferdinándon diadalt aratott. Jutalmul a császár a birodalmi herceg cimet adományozta neki. Minden elfoglalása után pedig marsallá nevezte ki. A következő években is többször kitüntette hadvezéri tehetségét, de parancsnoktársával, Soubise herceggel összeveszvén, 1762. visszhivták. A forradalom kitörésekor XVI. Lajos hadügyminiszterré nevezte ki és ily minőségben vonta össze Páris és Versailles közt ama csapatokat, melyeknek segélyével az udvar szabadulni remélt a rendektől. De e terv dugába dőlt, mire Broglie kivándorolt. Tevékeny tagja volt az emigrációnak; 1794. Anglia szolgálatában szervezett egy hadtestet s ennek feloszlása után (1797) rangja megtartásával az orosz hadseregbe lépett. Bonaparte mint első konzul 1804. őt is visszahivta, de a herceg utközben meghalt.
3. Károly Ferenc gróf, az előbbinek testvére, szül. 1719 aug. 20., megh. 1781 aug. 16. 1752. mint francia követ III. Ágost lengyel király udvarában tartózkodott s XV. Lajos titkos megbizásából Conti herceg trónra jutásának utját egyengetni igyekezett. 1762. bátyja bukásába őt is belesodorták, de a lengyel ügyekre vonatkozó titkos diplomácia vezetését továbbra is megtartotta kezében. 1764. Lajos visszahivta, de 1773. végleg kegyvesztetté lett. (V. ö. Broglie, Le secret du roi. Correspondance secrcte de Louis XV. aves ses agents diplomatiques 1752-1774. 3. kiad. Páris 1879, 2 köt.)
4. B. Kolozs Viktor herceg, B. 2. Viktor marsall fia, szül. 1757. Részt vett Lafayette oldalán az é.-amerikai angol gyarmatok függetlenségi harcában, és 1789. mint a kolmari és schlettstadti nemesség követe a rendek gyülésének tagja lett. A nemzetgyülésben az uj eszmék megvalósulásáért küzdött, de mivel a nemzetgyülésnek a király letételére vonatkozó határozatát elismerni vonakodott, a forradalmi törvényszék parancsára 1794 jun. 27. lefejezték.
5. B. Móric János Magdolna, az előbbinek testvére, szül. 1766., megh. Párisban 1821. Az egyházi pályára lépett, de a forradalom kitörése után Poroszországba menekült s Posenben kapott a porosz királytól egyházi javadalmat. 1803. visszatért Franciaországba s Napoleon 1805. acquii püspökké, 1807. pedig genti érsekké nevezte ki. 1809. kegyvesztetté lőn s Marguerite szigetére vitetett fogságba s egyuttal püspökségétől megfosztatott. 1814. visszanyerte ugyan méltóságát, de mivel a németalföldi királyság felállítása ellen tiltakozott, püspökségét másodizben is elveszítette.
6. Achilles Károly Léonce Viktor herceg és francia pair, B. 4. Kolozs Viktor fia, szül. Párisban 1785. dec. 1., megh. u. o. 1870 jan. 25. Pályáját I. Napoleon alatt kezdete meg mint államtanácsos, majd katonai intendáns lett. Ily minőségben a francia hadsereget 1809. Vasmegyén át Győrig kisérte és szemtanuja volt a magyar inzurrekció vereségének. Később követségi tanácsos lett Bécsben, Prágában és Varsóban. 1814. pairré neveztetvén ki, a liberális eszmék táborában küzdött; Ney marsall hires perében a vádlott felmentésére szavazott s a pair-kamarában az udvar reakcionárius politikája ellen kikelt. Mint Guizot elvtársa a doktrinérekhez tartozott s az alkotmányos örökös monárkia elveit vallotta. A juliusi forradalom után az államtanács elnöke, a kultusz- és közoktatásügyek minisztere lett, de már ugyanazon év novemeberében a többi doktrinérekkel együtt visszalépett. 1832 októbertől 1834 áprilisig és azután 1834 novemberétől 1836 februáriusáig külügyminiszter, rövid ideig pedig az államtanács elnöke volt; később azonban minden kabainetalakításra vonatkozó ajánlatot visszautasított. 1847. mint nagykövet Londonba ment, ahonnan 1848 márciusában az uj (forradalmi kormány) visszahívta. 1849 máj. belépett a nemzetgyülésbe, hol csakhamar a jobbpárt egyik vezére lett. 1851. a biztonsági választmány elnökévé választatott, tiltakozott a december 2. államcsiny ellen s azután magánéletbe vonult vissza. 1855. az akadémia tagjai közé választotta; de politikai szerepre többé nem áhitozott. Irodalmi műveit e cimmel adta ki: Écrits et discours (Páris 1863. 3 köt.). Hátrahagyott irataiból adta ki fia a következő műveket: Vues sur le gouvernement de la France (1870, 2. kiad. 1871) és Le libre échange et l'impôt (1879). V. ö. Guizot, Le duc de B. (Páris 1872). Balogh J., A francia okkupáció Vasmegyében. 1885. Neje Albertina, Staël asszony egyetlen leánya, a következő munkát irta: Fragments sur divers sujets de religion et de morale (névetelenül 1840).
7. B. Jakab Viktor Albert herceg, az előbbinek legidősebb fia, született 1821 jun. 13. A politikai irodalomban korán feltünt; több cikket irt a Revue des Deux Mondes-ba s egyideig a Correspondant egyik főszerkesztője volt. Cikkei egyrészt katolikus érdekek és az alkotmányos liberalizmus védelmezőjének tüntetik fel. Főbb művei: L' Église et l' Empire romain au IV. siccle (3 rész 6 kötetben, Páris 1856-69). Konstantin császár korának története ortodox katolikus szempontból; Julien l' Apostat (4860) Études morales et littéraires (u. o. 1853); Questions de religion et d' historire (u. o. 1860, 2 köt.); Nouvelles études de littérature et de morale (u. o. 1868). 1862. az akadémia tagjai közé választotta. 1871. febr. 8. a nemzetgyülésbe lépvén, Thierst a londoni nagykövetséggel bizta meg, s ez állásában megkisértette - bár eredménytelenül - Anglia közbelépését kieszközölni a Bismarck által szabott békeföltételek enyhítésére. Ugyanakkor élénk tevékenységet fejtett ki a monarkia visszaállítására a a fuzió létrehozásán fáradozott a Bourbonok és Orleánsok között. Midőn e miatt Thiers visszahivta (1872), B. a monarkista párt élére állva Thierst 1873 május 24-én megbuktatta s Mac Mahon megbizásából maga alakított minisztériumot, hogy előkészítse v. Henrik trónralépését, kit arra akart rávenne, hogy az Orleans-hercegeket fogadja utódai gyanánt. Midőn e terv meghiusult, az új minisztériumban, melynek alakítását Mac Mahon reá bizta, a belügyi tárcát vette át. Bár kormányzását durva reakció és erős klerikális szellem jellemezték, még sem nyerte meg a legitimisták támogatását, kik a köztársasági párttal együtt megbuktatták 1874 máj. Ez időtájt oly népszerütlen s gyülölt egyéniség volt, hogy két évig nem sikerült neki mandátumot nyerni. 1876. végre pótválasztás révén jutott a szenátusba, hol a reakcionárius pártok vezére lett s mindent elkövetett, hogy köztársasági kormány meg ne szilárdulhasson. 1877. rábirta Mac Mahont, hogy Jules Simont elbocsássa s maga alakított május 17. ujra minisztériumot, melynek B. és Fourtou voltak jellemző egyéniségei. B. most határozott reakcionárius szellemben a liberális eszmék ellen és a köztársaság élére tört és a második császártól tanult presszióval igyekezett többséget szerezni az ujj választásoknál. Ez azonban nem sikerült. Október 14. B. maga is elbukott s nov. 20. beadta lemondását. Erre a Gambetta vezérlete alatt győztesen visszatért köztársasági párt a B.-minisztériumot vád alá helyezte, de azután beérte azzal, hogy a minisztériumnak törvényt és alkotmányt sértő eljárását Franciaország minden községében kifüggesztett nyilatkozatban megbélyegezte. B. ekkor célszerünek tartotta külföldi tanulmányutra indulni. Visszatérése után mint a szenátus jobb párjának egyik tagja, részt vett ugyan a politikai életben, de ezentul kevésbé exponálta magát. Ujabb időben több történeti művet adott ki: Fréderic II. et Marie-Thérésése (Páris 1882, 2 köt.), melyben a porosz király és politika esküdt ellenfelének mutatta be magát. - Fia Emánuel (szül. 1854), 1877. kiadott egy történelmi művet: La fils de Louis XV., Louis, dauphin de France.
Emil, olasz iró és államférfi, szül. Milanóban 1814 febr., megh. Rómában 1892 febr. 20. Az 1848. forradalom után, melyben mint az ideiglenes kormány tagja, Károly Alberttel alkudozott, Torinóban az államtudományok tanára lett; 1859. visszatért Milanóba s a Lombardia c. hirlapot szerkesztette; 1861-76. tagja volt a parlamentnek s Menabrea alatt 1867-69. közoktatásügyi minister volt. Munkái: Dellc imposta sulla rendita e del capitale in Inghilterra e negli Stati Unitit (Torino 1856; 2 köt.), Studi constituzionali (Milano 1860); Delle forme parlamentari (u. o. 1865); Vita di Fererico II. il Grande (u. o. 2 kötet, 1874-76); Il regno di Federico II. di Prussia (2 köt., Róma 1879-80). Ezenkivül Giorgini Giambattsitával együtt a Nuovo vocabolario della lingua parlata szerkesztését is vezette.