(franc., ejtsd: kánonjé; ném. Kanonier) a. m. köztüzér.
Antal Capece Minutolo herceg, nápolyi államférfiu, született Nápolyban 1763., meghalt Pesaroban 1838 március 4. Karolina Mária királyné egyik ügynöke volt, kinek szolgálatában 1806-1810,ig Ponza szigetről Bonaparte József, később pedig Murat kormányát igyekezett folytonos zavarok keltésével megdönteni. I. Ferdinánd visszatértével 1816. rendőrminiszterré neveztetvén ki, fanatikus reakcionárius volt. 1823. Nápolyból kiszoríttatván, Genovába ment; az 1831-iki felkelés után IV. Ferenc modenai herceg tanácsadója volt a Ciro Menotti és más forradalmárok elleni pörben, azután a kuria követségekre használta őt a centurionális milicia szervezésénél.
amfiteátrumszerüen épült város Bari olasz tartományban, 25 km.-nyire Barlettától (1891) 18,843 lak. Székesegyházában van eltemetve Boemund, Antiochia hercege, a Gierusalemme liberata egyik hőse. C. a régi Canusium helyén áll amelyből egy vizvezeték, amfiteátrum és diadalkapu romjai maig is fenmaradtak. C. és a tenger közt, Barlettatól 15 km-nyire, az Ofanto jobb partján Pezzo di Sangue, a cannei csata szinhelye. Várát 1350 jun. 14. I. Lajos királyunk ostrom alá vevé és maga is a falakra rohant. De amint a létrán felfelé haladt, az őrség köveket zúdított rá s e miatt az árokba esett és sulyosan megsérült. Pár nap mulva azonban az őrség föladta a várat. V. ö. Hist. Hung. Fontes Dom. III. 176. és Rir A., Nagy Lajos 223-4. I
(ejtsd: kanossza), falu Modena olasz tartományban Reggiotol 18 km.-nyire, 900 lak. Közelében állott a C.-i vár, Matild tusciai őrgrófnő vára, amelyben IV. Henrik német császár 1077 jan. 25-28-ig magát a VII. Gergely pápától rámért vezeklésnek alá vetette.
Antal, hires olasz szobrász, a XVIII. századbeli szobrászat ünnepelt zászlóvivője, született Possagnoban 1757-ben meghalt Velencében 1822 oktober 13. Bassanóban egy szobrásznál a szobrászatot mesterségszerüleg mívelte. 17 éves korában a természetes nagyság felényi méretében elkészítette Eurydiké szobrát. Majd a velencei akadémiára került, hol korának művészeti iránya teljesen lenyügözve tartotta és csak mikor a 23 éves korában készített Daidalos és Ikaros csoportozatért a velencei köztársaság jutalmul 1779. évi 300 arany ösztöndijjal Rómába küldte, akkor nyilatkozott meg az ifju elôtt a klasszikus ó-kor remekeiben az oly sokáig hiába keresett forrás. A legnagyobb buzgalommal tanulmányozta a vatikáni gyüjteményeket és bizonyos fokig föl is fogta az antik szellemet. E korszakból való munkái: Apollón; Théseus és Minotauros (1783), XIII. és XIV. Kelemen pápa siremléke; az első 1792. állíttatott fel a szt. Péter-templomban és C.-nál ritka egyszerüséget és nagyságot mutat, az utobbi az Apostolok templomában áll. Ez időben készítette Emo tengernagy szobrát a velencei köztársaság számára, számos domboruművet történeti és mondai tárgyakkal, de kiváló hajlammal mitologiai alakokat még pedig főleg Amort és Psychét, Venust és Ádónist, Hébét stb. A Venusok közül említést érdemel a Luizát (I. Napoleon nővérét) ábrázoló, mely Rómában a Villa Borghesében áll. Szintén e korból való bűnbánó Magdolnája, a lágyság és elmosódottság netovábbja. Tulzástól nem volt ment késôbbi tragikus és héroikus tárgyu szoborműveiben sem. Igy őrjöngő Héraklésé, amint Lychast a sziklához vágja a maga óriási nagyságában nem annyira héraklési erőt, mint tulzást és durvaságot mutat. E két szélsőség között mozogva, C. nem találta meg a helyes középutat és azt a nyugodtságot, mely az antik szobrászat klasszikus termékeinek oly kiváló mértékben sajátja. Ez különösen ott feltűnő, hol két szélsősége egy munkában van egyesítve így a Mars és Venus csoportozatban melyben a két alak közt levő ellentét igazán sértő. Mindamellett egyes igen kiváló műveket is alkotott, ilyen Amor és Psychéje a Louvreban, Perseus a Medusa fejével, melyet akkor alkotott, mikor 1798 és 99. Németországban tett útjáról visszatért. 1802. VII. Pius az összes római művészeti tárgyak és az egyházállam művészeti vállalatai fölügyelőjévé nevezte ki, majd Napoleon Párisba hivta, hogy nagy szobrát elkészítse, miután már előbb megmintázta legszebb műveinek egyikét, a nápolyi király szobrát; ekkor készítette legkitűnőbb mellszobrát is: Napoleon anyjáét, melyben természethűség klasszikus kezeléssel egyesült. Későbbi művei közül legnevezetesebbek Washington szobra; a kongresszus palotája előtt Washingtonban, számos mitologiai tárgyu szobra, nevezetesen igen sok Venus de hősök is, melyek közül legkitűnőbb Théseus harca a kentaurossal; VII. Pius York bibornok, Aliieri, Sta.-Croce grófné és mások siremléke és számos mellszobor, többek közt VII. Piusé és II. Ferencé. Napoleon bukása után C. 1815. a pápa nevében visszakövetelte a Rómából elhurcolt műemlékeket, azután Londonba ment, 1816. pedig visszatért Rómába, hol öt a pápa érdemeiért a Capitelium «arany könyvébe» fölvétette és 3000 scudo évi jövedelemmel Ischia marchesejává nevezte ki. Halála előtt szülőhelyén pompás templomot építtetett és azt utolsó műveivel ajándékozta meg. Egy-egy mellszobra Velencében a de' Frati templomban és a capitoliumi könyvtárban áll. Magyarországon Kis-Martonban, az Esterházy-féle kastélyban van tőle Lichtenstein Leopoldine carrarai márványból faragott szobra. Első szobrászunk Ferency C. tanítványa volt. Műveinek teljes jegyzékét adja: Paravia A., Notizie intorno alla vita di Antonio C. (Róma 1823). L. még: Quatremere de Quincy, C. et ses ouvrages (Páris 1834). Életrajzok: Cicognarától (Velence 1823), Missirinitől (Prato 1824, 4 köt.), Rosinitől (Pisa 1825). «Memorie»-it kiadta Ant. d'Este (Firenze 1865). Műveit metszetekben kiadta Lasinio (leirással d'Albrizzi grófnétól Pisa 1821-25, 5 kötet), Mosseo Henr. Londonban (1828, 3 köt. 137 táblával), Reveil A. Párisban (1823, 100 lap); Schulz 100 fénynyomatu lap szöveg Delatouchetól (2. kiadás, Stuttgart 1836).
(ejtsd: kasztiljo) Antal, spanyol államférfiu, szül. Malagában 1826 febr. 8. Jogot tanult, de először történelmi és szépirodalmi tanulmányai tették nevét ismeretessé s ezekkel vivta ki helyét az akadémiában. 1851. átvette a konzervativ Patria szerkesztését s 1854től tagja volt a cortesnek, 1864-68-ig több izben a minisztériumnak is, 1868. a konzervativ párt élén arra törekedett, hogy Alfonz asturiai herceget emelje a trónra s midőn ez 1874. sikerült Alfonz miniszterelnökké nevezte ki, Az uj monárkia megszilárdulása első sorban C. érdeme, ki mérsékletével és ügyességével az akadályokat elhárította. Csupán a pápai kuriával nem tudott boldogulni mely az 1851. konkordátum föltétlen helyreállítását követelte. Miután C. ezt nem teljesíthette, 1875 szept. 12. lemondott. 1876. azonban újra átvette a minisztérium vezetését, létrehozta az új alkotmányt s mindenekelőtt a béke és rend helyreállítására törekedett, hogy a polgárháboruban annyit szenvedett ország végre nyugalmat élvezzen. 1879 márciusban a Cuba szigetén tervezett reformok miatt ujra lemondott, de már decemberben a Martinez Campos-minisztérium bukása után ismét átvette a kormány vezetését 1881-ig, amikor a liberális párt kezébe ment át a hatalom. A cortesben továbbra is ő maradt a konzervativ párt vezére s 1884. a liberális minisztérium bukása után újra miniszterelnök lett. XII. Alfonz halála után (1885 nov. 25.) elbocsátását kérte a régensnőtől és Sagasta elnöksége alatt szabadelvü miniszterium létesítésén fáradozott, mivel úgy fejlődtek a viszonyok, hogy a köztársaságiak és a karlisták cselszövényei az összes monarchikus pártok egységes fellépését tették szükségessé. 1886 dec. 26. a cortes C.-t elnökévé választotta. 1890 jul. 5., Sagasta visszalépése után, megint átvette a mérsékelt konzervativ minisztérium vezetését. Ez alkalommal védvámpolitikát követett és Zorilla köztársasági pártvezért közbocsánatban részesítette. Irodalmilag sem pihent. Ez években adta ki az Estudios del reinado de Felipe IV. c. művét (2 köt., Madrid 1888-1889). Az 1891 elején végbement választások a kormánypárt diadalával végződtek (mint Spanyolországban rendesen), de a községi választásokban a C.-minisztérium már vereséget szenvedett. 1892 elején Xeresben, Barcelona- s Bilbaoban munkás- és szocialista mozgalmak támadtak, melyeket C. ugyan katonai erővel leveretett, de az óriási sztrájkokkal szemben az ő hatalma is tehetetlennek bizonyult. Az 1892 aug.-okt. havában tartott Kolumbus-ünnepélyen ő elnökölt, szintúgy az okt. 5. megnyilt amerikanisták kongresszusán. Midőn Szevillából visszautazott Madridba, egy elmebeteg gyógyszerész merényletet követett el ellene; visszatérése után pedig a madridi nép tüntetett ellene. Vil1averde miniszter ugyanis C.-nak egyik kegyeltjét, Madrid városának sikkasztó polgármesterét letette volt; C. azonban védelmére kelt a bűnösnek és Villaverde minisztert lemondásra kényszeríttette. Most azonban a főváros lakossága is megmozdult és C. ellen tüntetett. Növelte az elégületlenséget, hogy az 1892 eleje óta követett vadvámpolitika hatása alatt az ipar és kereskedelem országszerte pangásnak indult. A közelégületlenség eme jelei arra birták C.-t hogy december 7. a kamarában a bizalmi kérdést felvesse. A konzervativ többség ugyan ez alkalommal is biztosítá őt bizalmáról, de számos konzervativ képviselő (Villaverde pártja) a szavazástól tartózkodott. C. ekkor még ugyanaz nap lemondott, mire a királyné Sagastát nevezte ki utódjává, ki liberális minisztériumot alakított. C. ezóta megint az ellenzék vezéréül működik a kamarában és a Sagasta által 1893 májusban a kamara elé terjesztett adóreformot határozottan ellenezte. 1882. a madridi történelmi akadémia elnöke lett és El Solitario y su tiempo biografia de D. Serafin Estébanez Calderon y critica de sus obras (Madrid 1883, 2 kötet) cimmel, nevezett költőnek (ki nagybátyja volt) kitünő életirását közölte; kiadta továbbá a Problemos contemporaneos cimü munkát (ugyanitt 1884, 2 kötet). Legujabb irodalmi terméke a Historia general de Espana gyüjteményes munkája, melynek megindítására ő birta rá a spanyol akadémiát. E vállalatból 22 füzet jelent meg idáig. 1893 jun. 21. Aluvarez, az «Anarquia» lap szerkesztőjének megbízásából Ruiz nevü anarkista bomba-merényletet intézett C. ellen kertjében, de a bomba magát a merénylőt tépte szét.
(ejtsd: kanrober) Ferenc Certain, francia tábornagy szül. St: Ceré-ben (Lot) 1809. jun. 27. A st.-cyr-i katonai iskolából kikerülvén (1828), altiszt lett; 1835. Algériában tünt ki s 1838. mint százados Constantine ostromában vett részt. 1839. visszatért Franciaországba, hogy a szétszórt karlistákból az «idegenek légiója» számára zászlóaljat szervezzen. 1841. áthelyezték a vadászokhoz Algériába, hol Cavalgnac és Saint-Arnaud oldalán számos csatában vett részt. 1847. a zuáv-ezrednek ezredese és parancsnoka lett és részt vett a zaadsa-i expedicióban (1847). Egy évvel később mint dandár-parancsnokot Párisba rendelték és Napoleon elnök szárnysegédévé nevezte ki, kinek politikáját huzamosabb tétovázás után a magáévá tette. Az 1851-ki államcsiny elkövetésében hathatosan támogatta Napoleont; leverte Páris utcáin a felkelést, mely érdemei fejében 1852. hadosztályparancsnokká léptették elő. A krimi háboruban eleintén Saint-Arnaud vezérlete alatt működött ennek halála után pedig a császár reája ruházta a fővezérséget, mely állásában azonban minden igyekezete mellett sem tudott sikert felmutatni. Ez okból és mivel az angolokkal sem birt megegyezésre jutni, 1855 májusban a fővezérséget Pélissierre ruházták, míg C. az I. hadtest parancsnokságát vette át. 1855. a császár Stockholmba küldte, hogy Svédországnak a szövetségesekhez való csatlakozását kieszközölje. 1856 márc. 18. marsallá s 1858. Nancyban a keleti katonai hadosztálynak főnökévé nevezték ki. Az 1859-ki olasz háboruban. a 3. hadtestet vezényelte; résztvett a magentai és solferinoi csatákban. 1861. áthelyezték Lyonba. Az 1870. háboru elején a Chalônsba rendelt nemzetőrséget vezérelte, de mivel a rakoncátlan tömeget nem tudta rendhez szoktatni, a rajnai hadsereg 6. hadtestének vezetését bizták reá, Bazaine fővezérlete alatt: Ezzel együtt küzdött az aug. 16. Vionville és aug. 18. St. Privat környékén vivott véres és szerencsétlen harcokban, melyeknek lezajlása után az egész hadsereggel Metzbe szorult. Miután Bazaine a várat feladta, C. is fogságba esett és a németek engedelmével Napoleonhoz ment s csak a béke megkötése után tért vissza Franciaországba. Később a kamarába választották, hol a császári herceg haláláig (1879 jun. 1.) a bonapartisták egyik vezéreként szerepelt. 1879 november óta a szenátus tagja, hol szintén a monarkisták pártjával szokott szavazni. 1885 jan. 25. Charenteban ujból beválasztották a szenátusba.
(ejtsd: kanszo), 1. Nova-Scotia (l. o.) K-i hegyfoka. - 2,28 km.-nyi hosszu és 4 km.-nyi széles tengerszoros Nova-Scotia és Cap-Breton szigete közt.
város l. Cannstadt.
Károly Frigyes, német orvostudományi iró szül. Regensburgban 1807., meghalt 1850. Doktorrá avatása után Párisba ment a kolera tanulmányozása végett; innen visszatérve a brüsszeli kolera-kórház vezetését vette át. 1838. Regensburgba tért vissza, honnan a belgyógyászat tanárának hivták meg 1844. Erlangenbe. Nevezetesebb művei: Handbuch der medicinischen
Klinik (4 köt.); Die Krankheiten des höheren Alters und ihre Heilung stb. és számos monográfia. Megindította és szerkesztette sok éven át a Jahresberichte der ges. Medicin folyóiratot, melyet most Virchow és Aug. Hirsch folytatnak.