1. Károly Hildebrand báró, a Cansteini biblia-társaság alapítója, szül. Lindenbergben 1667 aug. 4., megh. Berlinben 1719 aug. 19. Sulyos betegsége alatt pietisztikus eszmélkedésekbe merült és Spener és Francke teologusokkal lépett összeköttetésbe. Ezek tanát, hogy igazi vallásos nevelést csak a biblia tanítása által lehet elérni, C. magáévá tette s életcéljául tüzte ki, hogy a népnek a bibliát olcsó kiadásokban hozzáférhetővé tegye. C. maga is nagy összeget áldozott erre a célra s az alap mások adakozásaival kiegészítve 11,000 tallérra rugott. Igy aztán a vállalat 1712. megindult. Halála után a vállalatot egyesítették a hallei Francke-félével. Munkája: Harmonie und Auslegung der vier Evangelisten (Halle 1727-34).
2. C. Raban báró, osztrák jogtudós, szül. Lembergben 1845-ben jelenleg a gráci egyetemen a magán-, kereskedelmi jog és a váltójog tanára. Művei: Österr. Civilprozessnovelle (1874-75); Rationelle Grundlagen des Civilprozesses (1877); Lehrbuch d. österr. Civilprozessrechts (1893, 2. kiad.); Compendium d. österr. Civilproz. (2. kiad. 1893); Lehrbuch és Compend. d. österr. Wechselrechts (1890); Check, Wechsel und deren Deckung (1891).
Canstein Károly Hildebrand báróról nevezték igy el. 1712. kezdődött az uj-testamentom kiadásával; 1713. kiadta az egész bibliát, de csak akkor virágzott fel, mikor a hallei Francke-féle hasonló társasággal egyesítették. Már 1719-35. 37 kiadásban jelent meg e vállalatban az uj-testámentom, 21-ben a nagy-oktáv biblia, 1735-ben a kézi biblia; de a C. cime csak 1775 óta fordul elő a kiadványokon. Jelenleg az intézmény évenkint mintegy 50,000 példány teljes bibliát ad ki. 1712-1890-ig kerekszámban 6.750,000 bibliát és uj-testámentomot adott ki a társaság, ebből 100,000 cseh, lengyel litván, vend stb. nyelveken. A C. ujra átnézett bibliája 1892 jelent meg.
(ejtsd: kántá) János, román krónikairó, a mult században élt s 1774. spatari méltóságot viselt. Krónikája az 1741-1769-ig történt eseményeket irja le és sok tekintetben Cogalnicean Jenache krónikájának egyes adatait világítja meg.
olasz zenei műszó, a. m. énekszerüen, s körülbelül azonos a con espressione és espressivo kifejezésekkel. A C.-vel jelzett részleteknél a fődallamot feltünően ki kell emelni, tehát erősebben játszani, mint a kisérő szólamokat.
(ejtsd: kantal), département Franciaországban, Puy-de-Dôme, Haute-Loire, Lozere, Aveyron, Lot, és Correze között; 5740 km2-nyi területtel és (1891) 239,601 lak. C. kristályos kőzetekből álló fensik, amelynek közepét ma romokban heverő vulkáni kráter foglalja el; a kráter széleiből fennmaradt a Puy Gros, Puy Brunet (1806 m.) a Cantalou, a legmagasabb csúcs a Plomb du C. (1858 m.), a Puy Mary stb. A kráter közepét a Puy Griou foglalja el, amelyből 16 völgy küllők alakjában ágazik szét. A C. hegyeken kivül a Cézallier és Monts d'Aubrac vulkáni hegyek a département szélein emelkednek. A vizek 4/5-e a Lot és Dordogneba, 1/5-e az Allierbe folyik. A Lot fölveszi a Truyere-t és Célét, a Dordogne a Tiallet, a Ruet, az Auzet és az Allier a Croncet, Célouxt és Alagnont. Az éghajlat meglehetősen hüvös. Gabonatermelésre a földnek alig 1/4-e alkalmas; legtermékenyebb a Planeze, Murat és Saint-Flour közt, a Veynazes, Montsalvy mellett és az Arcambie, Maurs mellett. A département felét legelők borítják, amiért is az állattenyésztés nagyon virágzó. A salers-i szarvasmarhát, a mauriac-i lovat és a maurs-i sertést a legjobbnak tartják. Az ipar jelentéktelen. A lakosság jó része a départementon kivül keresi kenyerét. C. 4 arrondissementra oszlik föl; ezek: Aurillac, Saint-Flour, Mauriac és Murat. V. ö. Durif H., Guide historique, archéologique, stat. et pittoresque dans le dép. du C. és Joanne, Itinéraire de la France (Auvergne 1875).
olasz népies dalos, l. Bänkelsänger.
(ejtsd: kantáni) Arnold, olasz orvostudományi iró, született Hainsbachban (Csehország) 1837., meghalt 1893 máj. 7-én. 1860-ban avatták doktorrá, majd segédorvos lett a prágai kórházban 1864-ig; ekkor Páviába hivták meg a gyógyszertan és méregtan rendkivüli tanárának. 1867. a milánói klinika vezetését vette át s 1868-ban a nápolyi második klinika rendes tanára és igazgatója lett. Azonfelül szenátor is volt. Számos belgyógyászati tanulmányt irt, egyébként kiemelendő munkái: Manuale di materia medica e terapeutica (Milánó 1865-77, 2 köt.); Specielle Pathol. u. Therapie der Stoffwechselkrankh. (Hahn német ford. Berlin 1873-84, 4 köt.). A kolerabetegek gyógyításában ugy látszik haladást jelez a munkái egyikében ajánlott u. n. enteroklysis és hypodermoklysis.
Simon, olasz festő (1612-48), szülővárosától, Pesarótól az «il Pesarese» nevet nyerte. Kezdetben a velencei mesterek művein képezte magát, majd Reni Guido művészete annyira megragadta, hogy már mint kész mester elment hozzá Bolognába. Később mesterével összeveszett és Rómába ment, de végre maga is iskolát alapított Bolognában. C. kiváló rajzoló; annál gyöngébb szinezése. Főművei közé tartozik Mária mennybemenetele a bolognai képtárban; jellemző képei Krisztus szinváltozása a milánói Brera-gyüjteményben; az emmausi vacsora (Modena); József menekül Putifár felesége elől (Drezda) és több festménye a müncheni, bécsi, pétervári gyüjteményekben. Élete vége felé különösen jeles rézkarcolatokat készített.
cantara, azumbre, régi suly- és ürmérték É.-Afrikában, Olasz- és Törökországban, azonfelül Spanyolország- és Amerikában. Egyiptomban a cantar forfora mint ürmérték a. m. 44,54 kg., a C mint sulymérték a. m. 45,5 kg., Közép-Amerikában a C. a. m. 16,137 1., Görögországban a. m. 44 okka = 56,32 kg., Konstantinápolyban a. m. 56,111 kg., Tripo1iszban 49,76 kg.
(olasz), tulajdonképen «énekdarab», épp ugy mint a szonáta nem egyéb, mint «hangszeres zenedarab». Megemlítendő azonban, hogy valamint a szonáta elnevezést egy fokozatosan megállapított műforma szerint alkotott zenedarab jelzésére tartották fenn, épp ugy a C. elnevezés is az idő folyamán egy bizonyos műforma szerint alkotott énekdarab elnevezésére használtatott. Ma C. alatt oly nagyobb énekzenedarabot értünk, mely szólóénekekből, kettősökből stb. és karokból van összetéve, s zenekarkisérettel van ellátva. Legtisztábban található e műforma az u. n. egyházi C.-ban, és különösen Bach J. Seb. idevágó mesterműveiben, melyek a C. fogalmának megállapítása tekintetében mintáknak tekinthetők. Ezek szerint a C. nem más, mint egy bizonyos érzésnek különböző műformák segélyével való kifejezése. Ha a C. e fogalmát a világi C.-ra akarjuk alkalmazni, akkor az igy elnevezett műveknek csak egy része fog annak megfelelni; a többiek tulajdonképen oratóriumok, legendák, stb. Valódi világi C.-k p.: Lisztnek A művészekhez cimű szerzeménye, Beethoven 9. szimfoniájának utolsó tétele stb.
A költészettan is C.-nak nevezi a zenei C.-nak megfelelő költői szerzeményt, mely épp ugy recitativókból, áriákból, karokból van szerkesztve, mint a zenei C., s énekes előadás szövegéül van szánva. Az egyes alkotórészek vagyis dalok egymással a dialog viszonyában állnak, tartalmilag és formailag ellentétet, változatosságot tüntetnek föl, egymást kiegészítik, továbbfejlesztik s együttvéve bizonyos jelenetet, olykor némi cselekvényt is ábrázolnak. A C. vegyes jellemü költői faj, nemcsak azért, mert zenekisérettel való előadásra van számítva, hanem azért is, mert a költészet alapformái egyesülnek benne sajátszerü módon. Alapjában lirai mű, mert mind egyes dalai, mind az egész mű érzést tolmácsolnak, de karénekül, tehát tömegéneklésre lévén szánva, az az érzés közérzés, az egész lirikum egy epikai helyzetből fakad, egy egyetemes jelentőségü eseménynek a hangulata, mig a jelenetezés, a különböző énekszakaszok váltakozása (többnyire allegorikus), személyek beszéltetése drámai bélyeget nyom a szerkezetre. Rendes alkatrészei, melyek váltakoznak s többször is előfordulhatnak: a recitativo, egyesektől előadott ének-szavalat, elbeszélő, leiró vagy elmélkedő tartalommal; az ária egy v. két személytől előadott dal (solo v. duett) és a kar (chorus), többeknek v. az egész személyzetnek éneke; az ária és kar lirai jellemü részletek. A költői C. is vallási v. világi tárgyu. - E műfaj a XVII. század óta Olaszországból terjedt el a nyugat-európai irodalmakba; nálunk a mult század végén, irodalmunk modern föllendülése alkalmával jelent meg (Csokonai C.-ja az 1741-iki diétáról, mely a hires pozsonyi országgyülés lelkesedését adja elő), s körülbelül a szabadságharc előttig volt divatban, Garaynál még előfordul.