Gajus, római néptribun, mint ilyen Kr. e. 445. azt a javaslatot tette (Lex Canuleja), hogy a patriciusoknak plebejusokkal kötött házasságaik a törvény előtt érvényeseknek ismertessenek el és hogy plebejusok konzuli méltóságra pályázhassanak. Előbbi javaslatát elfogadták, utóbbit azonban oda módosították, hogy a konzulok helyébe konzuli hatalmu katonai tribunok léptek (tribuni militares consulare protestate), mely hivatalba plebejusok is választathattak.
délitáliai város az ó-korban. L. Canosa.
Domokos Mária, olasz festő, szül. Bolognában 1620., megh. 1684 ápr. 6. Guido Reni legfiatalabb tanítványa volt. Első sorban a dekorativ festészetet művelte; e nembeli legjelesebb művei bolognai és római palotákban láthatók de, főleg mesterének hatása alatt, több jó függőképet is festett, melyek közül legjelesebb szt. Benedek halála a bolognai képtárban. 1667-ben visszatért Rómából szülővárosába, iskolát is alapított és rendkivüli kedveltségnek örvendett.
(ang., ejtsd: kenvesz) Angliában s különösen Amerikában választástól függő hivatalra jelöltként való fellépés.
(ejtsd: kanci) Ágoston, osztrák genre- és arcképfestő, szül. Bécs mellett Badenben, megh. 1866. Tanult a stuttgarti műakadémiában, majd később 15 évet töltött Párisban, hol Ingres műtermét látogatta; s 1838: a művészet nagy aranyérmét is kapta. C. Párisból Stuttgartba, majd Bécsbe, s innen 1846. Pestre költözött, hol meg is nősült, s mint arcképfestő jóhangzásu nevet szerzett. Művei bizonyos édeskés festészeti modort árulnak el, mely főleg a nők kedvenc képirójává tette őt.
(ol. lat. cantio) a. m. dal; lirai műforma, mely a provencei troubadouroktól eredt, de művészi kifejlődésre Olaszországban Dante és Petrarca lantján jutott. Tartalma eszmélkedő, elegikus,. külalakja mind a szótagszám, mind a rimhelyezés tekintetében többféle. Egyébként vagy mint strófa használatos hosszabb költeményekben, vagy önállóan is; az utóbbi esetben 5-7 hosszabb strófából áll, melyeket egy rövid követ, de a hosszabb strófák alkotása egyforma. Egy-egy strófa 9, 11, 13, 16, olykor több sorból áll, a rimhelyezés művészi, a szak elején szövevényesebb, vége felé egyszerübb és arányosabb, a rimek csengők és a szaknak legalább egy sora rövidebb a többinél. A német költészetben a romantikusok tettek vele kisérletet, de használata inkább művészi játéknak bizonyult. Nálunk nem művelték.
a Canzone diminutivuma, tehát a. m. rövidebb Canzone.
kikötőváros, Velence olasz tartományban, egészségtelen klimáju szigeten, 3310 lak., akik leginkább halászok. A középkorban a velencei köztársaságnak egyik jelentékeny városa volt.
capabőr tengeri halaknak (cápáknak, rájáknak) kikészített szemölcsös bőrét nevezték így régente (német Zapp, Zappeleder: eine Art gestippten Leders). Történelmi kutfőinkben ilyeneket olvasunk: Fekete capával borított szablya. Fekete capára varrott skófiumos tegez. (L. Capapohár.) Idővel tévedésből hosszu hanggal ejtették: cápabőr, s minthogy tényleg a Squalus maximus bőréből is készítettek capát, ezt a halat nevezték el a XIX. század elején cápának. (L. Szarvas G., M. Nyelvőr XIV. k.)
(Szines képmelléklettel.)
[ÁBRA] CÁPA
Az őshalak (Selachii, vagy Elasmobranchii, vagy Chandropterygii) alosztályának harántszájuak (Plagiostomata) rendjébe tartozó porcos belvázu halak együttes elnevezése. A C.-k vagy cápafélék (Squalide vagy Selachoidei) gyakran óriás nagyságot elérő hengeres teste éles határ nélkül megy át a kissé felfelé hajló, egyenlőtlen karélyu farkba; mellső és hátsó uszószárnyaik erőteljes evezők; a himek hátsó uszószárnyainak belső széle porcos közösülő szervet visel. Fejök többnyire orrmányba hegyesedik s a fej hasoldalán van a harántul álló száj. Szemök mögött többnyire egy kerek nyilás, a fecskendőnyilás, garatjukon pedig 5-7 félholdalaku kopoltyurés különböztethető meg, amelyeket kopoltyufedő nem borít. Bőrük hátrafelé hajló apró csonttüskékkel van sűrün megrakva, amelyek úgy szerkezetöket mint kifejlődésöket tekintve, fogakkal egyeznek meg (bőrfogak v. placoid pikkelyek); ezek az apró csonttüskék a C.-k bőrét érdessé, s kemény tárgyak csiszolására alkalmassá teszik. Szájuk több sorban álló háromszögletes, rendesen hegyes, szélükön gyakran fürészelt fogakkal van fegyverezve. A kihalt C.-k ásatag fogai kövült madárnyelvek (Glossys Ave) név alatt ismeretesek. A C.-k kevés számu tojásai nagyok s ezeket részint lerakják, részint petevezetékökben kiköltik, azaz eleventojók (ovovivipara); a Mustelus és Carellarius nemekbe tartozó cápák köldökhólyagjokból fejlődő méhlepény közvetítésével anyjok petevezetékeinek tágulásával - méhével - oly módon nőnek össze, mint a méhlepényes emlősök. A tojó C.-k petéi kis hossznégyszögletes párnához hasonlítanak s kemény szaruhéjjal vannak borítva, amelynek négy szögletéből egy-egy zsugorodott szarufonál áll ki, amely a petéket tengeri algákra függeszti. A petéből kibujt fiatal C..-knak kiálló bojtos kopoltyuik vannak, mint a békaálcáknak, amelyek azonban a fejlődés további menetében ismét elenyésznek. A C.-k gyors és kitartó uszók s nagy vizterületeket kalandoznak be; rendkivül falánkak s mindannyian ragadozók. Némelyek a nyilt tengereket lakják, mások a partok közelében tartózkodnak; egyes fajok nagy folyamok (Ganges, Tigris) torkolatán át az édesvizekbe is behatolnak. Mintegy 140 élő s körülbelül ugyanennyi kihalt fajuk ismeretes, amelyek 15 családra s 39 nemre oszlanak; túlnyomó részök a forró öv tengereiben él. A kisebb C.-k husa, bár kemény és száraz, táplálékul szolgál; a fiatal cápák husát s némelyeknek, p. a tüskés C.-nak (Acanthias vulgaris) még le nem rakott petéit nagyon izletesnek mondják; Khinában és Japánban a C.-k szárított uszószárnyai fontos piaci és kereskedelmi cikkek s belőlük kedvelt levest és kocsonyát készítenek; a nagy cápákból, különösen zsiros májukból jó halzsirt főznek; a C.-bőr, halbőr v. valódi chagrin név alatt mint jó csiszolóanyag jut a kereskedésbe.
A nagytermetü cápák, amelyek gyakran hosszu utakon kisérik a hajókat, hogy a tengerbe dobott hulladékot felfalják, valódi rémei a hajósoknak s a tengeri fürdők látogatóinak. Ezeket a nagy cápákat emberevő C.-k elnevezés alatt szokták összefoglalni. Ezek közé tartozik a kék C. (Carcharias glaucus Cuv.), mely 3,5-4,5 m. hosszaságot ér el s a forró és mérsékelt övi tengerekben, Európa körül a Földközi és Atlanti tengerben, egész Angolország déli partjáig él; a héring-C. (Lanna coonubica Flan.) 2,5-3,5 m. hosszu, a Földközi, Atlanti, Északi és néha a Keleti tengerben 20-30 egyénből álló csapatokban él; a Rondeleti-féle C. (Carchariodon Rondeletii M. H.) 12-13 m. hosszu s a Földközi tengertől egész Ausztráliáig el van terjedve; az óriás-C. (Salache maxima Cuv.) 10 m. hosszu, az Atlanti tenger északi részeiben. Az említettek közül különösen a három első az igazi emberevő. Az utolsó ellenben ijesztő nagyságának dacára is kevésbbé veszedelmes; a Földközi és Atlanti tengerben élő 4 m. hosszu róka-C, (Alopecia vulpes Bonap.) az emberre éppen nem veszedelmes. A Quarneróban egy-egy példányban majd minden évben megjelenő s Fiumében és Abbazziában nagy rettegést okozó emberevő cápák szintén a három első fajhoz tartoznak. A kisebb C.-k közül az Európa körüli tengerekben gyakoriak a kutya-C. (Paleus canis Bonap. 1,25-1,75 m. h.), a közönséges menyét-C. (Mustelus vulgaris M. H. 1-1,5 m. h. és M. levis Ripo, 1 m. h.), a kicsi és nagy macska-C. (Scyllium canicula Cuv.) 40-70 cm. h. és Sc. stellare L. 1 m. h., a közönséges tüskés-C. (Acanthias vulgaris Risso 1 m. hosszu), a Centrophorus granulosus M. H. (1 m. hosszu), a Spinax niger Bonap. (20-40 cm. hosszu), a Scymnus lichia Cuv. (1-2 m. hosszu), s még néhány más faj, amelyeknek husát a szegényebb néposztály eszi. Valamennyi C. között kitünik kalandos termetével a kalapács-C. v. kalapácshal (Zygena malleus Ihar.), melynek feje haránt irányban kalapács alakban elszélesedett s fejének azon oldali elszélesedésén viseli a szemeit. A kalapács-C. 2,5-4 m. hosszaságot ér el s különösen a forró égövi tengerekben él, de a Földközi tengerben sem ritka.